Kína és Pakisztán a kilencvenes évek óta fejleszt közösen egy vadász-bombázó repülőgépet, mely pár évvel ezelőtt már szolgálatba is állt mindkét ország légierejénél. A repülőgép képességei és harci potenciálja vetekedik az F-16-os, vagy a Mirage 2000 legújabb változataiéval, melyekkel egy kategóriába sorolható, tehát 4+ generációs típus.

Kína egyedül kezdte meg a típus fejlesztését, ám a pakisztáni légierőnél szolgálatban lévő kínai típusok csereéretté váltak a XX. század végére, ezért még időben jelezték szomszédjuk felé az új típus iránti érdeklődésüket. Mivel Pakisztánban a kínai gépekkel párhuzamosan F-16-osokat is üzemeltetnek nagy megelégedettséggel, ezért a pakisztáni mérnökök az amerikai típus képességeit is szerették volna viszont látni az új gépben. Ezért aztán a kínai repülőmérnököknek lehetősége nyílt az F-16-os képességeit, rendszereit vizsgálni, saját igényeik szerint fejleszteni, továbbgondolni.

A program költségeit 500 millió dollárra becsülték, amit 50-50 %-ban fedezett a két fél. A gép fejlesztésével szemben 4 fő irányvonal került meghatározásra:

- legalább 4. generációs képességekkel felvértezett gép legyen
- légi és földi célpontok ellen egyaránt bevethető legyen
- fejlett radarral és elektronikai irányító rendszerrel kell rendelkeznie
- legalább 3.8 tonna fegyvert legyen képes hordozni

Mivel a kilencvenes években a kínai ipar még nem volt képes jó minőségű hajtóművet gyártani – igazából ez a kínai repülőipar Achilles sarka mind a mai napig -, ezért az FC-1-es (vagy JF-17 Thunder) hajtóművének az orosz RD-93B-t választották.

Az orosz hajtómű maximálgázon 50 kN tolóerő leadására képes, utánégetővel ez az érték 81 kN-ra növekszik, így a gép 1.8 Mach maximális sebességre gyorsulhat külső függesztmények, vagyis póttartályok és fegyverzet nélkül. A belső üzemanyag készlet 2300 kg, mellyel légiharc fegyverzet esetén igen impozáns, 1200 km-es hatósugár érhető el. Levegő-föld fegyverzettel ez a távolság 700-800 kilométerre tehető. A gépre maximum 3 póttartály függeszthető egyszerre (ezeket 800 és 1100 literes kiszerelésben gyártják), melyek együttesen maximum + 3300 literrel növelik a belső tüzelőanyag készlet mennyiségét, tehát kb. megduplázódik a kerozin mennyisége, viszont a jelentősen megnövekedett légellenállás miatt a hatósugár nem duplázódik, „mindössze” kb. 60%-al növekszik. A megrendelő kívánságára behúzható légi utántöltő csonk felszerelésére is van lehetőség.

A sárkány a Block 1-es széria esetében még jelentős fogyókúrára fogható, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz nagy szilárdságú acél és titán elemeket, melyeket a 2010 után gyártott Block 2-es széria esetében már igyekeznek kompozit anyagokkal helyettesíteni, így a tömeg jelentős csökkenésével számolnak, ami a gép egyéb paramétereire is jótékony hatással lesz.

A sárkány alul- és felülnézetből erősen emlékeztet az F-16-osra, de a MIG-29-es és az F-18-asnál használt LERX szárny is fellelhető az FC-1-esen. A LERX szárnytő a kissebességű, nagy állásszögű manőverezésnél segít a gépnek stabilan repülni. Maximálisan +8.5/-3 g terhelést visel el a sárkányszerkezet.

A repülőgép lelke, az avionika (fedélzeti elektronika) tekintetében elmondható, hogy a kínai-pakisztáni mérnökök simán hozták a modern, eddig csak a nyugati gépektől elvárt színvonalat.

A kabinból kitűnő a kilátás minden irányba, a szélvédő a MIG-29-eséhez hasonlóan egy darabból készül.

Az F-16-ból átvették a HOTAS rendszert (minden létfontosságú gomb, kapcsoló elérhető a botkormányon és a gázkaron, így harc közben nem kell ezekről a pilótának levennie a kezét). A HUD rendszer a Block 1 szériánál még a pakisztániak által fejlesztett típus volt, de az új gyártású (Block 2-es) gépekbe már a kínai 3D-s Hud-ot építik, mely nagyságrendekkel javítja a fedélzeti fegyverek bevethetőségének korlátait.

A HUD alá 3 darab 20 X 15 centiméteres színes kijelzőt építettek be, melyeket a megrendelő kérésére akár érintőképernyős kivitelben is beépítenek. A kijelzőkön megjeleníthetőek az elektronikával, üzemanyaggal, alapvető repülési adatokkal, hidraulikával, fegyverekkel, repülési adatokkal kapcsolatos információk.

Az FC-1 INS/GPS kombinált navigációs berendezéseket használ a tájékozódáshoz, de a világon elsőként használhatja az orosz GLONASS, vagy akár a jelenleg még csak kiépítés alatt álló kínai BeiDou műholdas navigációs rendszereket is.

A katapultülés a pakisztáni gépekben angol, a kínai gépekben saját (kínai) gyártmány. Mindkét ülés dupla nullás, vagyis képes a mentésre akár „0” méteren, „0” sebességnél is.

Rádió-elektronikai rendszerei képesek rejtett adatkapcsolatra légtérellenőrző repülőgépekkel, földi irányító állomásokkal, vagy akár egy másik FC-1-essel is. Ez azt jelenti, hogy a pilóta a kijelzőin láthatja a másik gép, vagy akár a földi radar által látott ellenség elhelyezkedését és felkészülhet a megtámadására a nélkül, hogy gépének lokátorát bekapcsolná, ezzel felfedve saját pozícióját.

Önvédelmi képességei sokoldalúak, a besugárzásjelző az ellenséges radar irányát és távolságát is tudja mérni, valamint közeledő rakétára figyelmeztető rendszerrel is felszerelték, mely húsz kilométeren belül 360°-ban képes a légtér folyamatos figyelésére.

Az ellentevékenység automatikusan indul a számítógép által kiszámolt legoptimálisabb pillanatban, ez infravörös rakéták esetében infracsapdák kilövését, radarvezérlésű rakéták esetében a dipólkötegek kiszórását jelenti.

A radar több üzemmódban működtethető, úgymint levegő-levegő, levegő-föld, levegő-tenger, valamint térképező funkció is elérhető.

Egy F-15 méretű célt 100 kilométerről képes detektálni, míg ez az érték földháttérben (vagyis ha a célba vett gép alacsonyabban repül, mint a JF-17-es) 85 kilométerre csökken, tengeri célok esetén viszont 135 kilométerre növekszik.

A radar 40 célt képes egyszerre megjeleníteni, ebből tízet tud egyidejűleg követni, és a 4 legveszélyesebbre rakétát vezetni.

A fegyverzet terén igen széles a paletta, kis-hatótávolságú infravörös rakétákon kívül bevethet látóhatáron túli célok elleni rakétát (az orosz R-77-eskínai másolatát, a PL-12-est), de megtalálható a fegyverzetben szabadon eső és lézervezérlésű bomba, radargyilkos rakéta, műholdas és televíziós irányítású bombák, repülőtér elleni robotrepülő, valamint a hajók ellen bevethető C-802-es robotrepülő. A gép 7 felfüggesztőponttal rendelkezik, +1 felfüggesztési pontot alakítottak ki a csapásmérő fegyverek célravezetéséhez szükséges célmegjelölő konténernek.

A pilóta sisakjába integrálták a sisakcélzó rendszert, mellyel a kis-hatótávolságú és nagy szögeltéréssel indítható infravörös rakéták számára megsemmisítendő célt a feje forgatásával is kijelölheti. A sisakcélzó egyik funkciója, hogy a felderítő és célmegjelölő konténer képét a pilóta szeme elé vetíti.

A fedélzeti gépágyú 220 darabos lőszerkészlettel rendelkezik, 23 milliméteres „duplacsövű”, vagyis Gast-rendszerű. A vásárló kérheti a 30 milliméteres, szintén Gast-rendszerű gépágyú beépítését is.

A JF-17-es (vagy FC-1-es) komoly exportsikerek elé néz, ugyanis a kínai-pakisztáni gyártók a gép Block 2-es szériáját 20 millió $-ért kínálják, ami csupán harmada az F-16-os, Mirage 2000-5-ös, vagy a Gripen darabárának.

A fegyverzetet szintén „olcsón” kínálják a géphez, szintén 1/3 áron a nyugati fegyverekhez képest. Sőt!

Már több nyugati típusú fegyver integrációja is megtörtént, így azok a vásárlók, akik eddig amerikai, orosz vagy francia repülőtechnikát üzemeltettek, a rendszeresített fegyvereiket nem kell, hogy kidobják, vagy elkótyavetyéljék, néhány típust már most is használhatnak a JF-17-es fedélzetéről. És az arzenál egyre bővül…

A típus iránt komoly érdeklődést mutat Egyiptom, Azerbajdzsán, Szudán, Zimbabwe, Banglades, Irán és Nigéria is.

Jász Gábor