Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
13 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás
Fortélyos félelem igazgat, avagy hogyan zsarolják ma is helyi kiskirályok a „rebellis” elméket?
Döbbenetes hír jelent meg a tehetséges, kiváló világbajnok sportoló Marosán Anita esetéről tegnap hírportálunkon. A szép ifjú hölgyet iskolájában nemes egyszerűséggel és brutális nyíltsággal megfenyegették, hogy amennyiben nem mond le a helyi Jobbik ifjúsági tagozatának elnöki tisztségéről, abban az esetben „ki lesz csinálva”, magyarán nem fog leérettségizni. Negyedszázados, tanári pályán szerzett tapasztalataim alapján állítom, hogy ma Magyarországon egy általános, tipikus jelenségről van szó. Szerénységem ezt egyrészt saját személyét illetően, illetve a tanítványai és kollégái révén szerzett számos tapasztalatai alapján is egyértelműen meg tudja erősíteni.
Nos, ami a személyes részét illeti a dolognak, e sorok szerzőjének pályafutása másból sem állott, mint hogy a neki munkát adó tanítási intézményekben és a helyi önkormányzatok részéről több-kevesebb rendszerességgel próbáltak rá nyomást gyakorolni, miszerint „fogja vissza” magát, tompítson radikális politikai nézetein és lehetőleg ne hirdesse azokat. Minthogy a magam részéről névvel és teljes nyíltsággal mindig is vállaltam nézeteimet és az általam leírottakat, semmi okom az anonimitásra, ám a másoktól szerzett tapasztalataim esetében – éppen az ő érdekükben – csupán nevek említése nélkül tehetek közzé információkat.
Tehát, néhány apró érdekesség. Amikor hajdanán a nagykállói gimnáziumban dolgoztam, az – egyébként teljes mértékben korrekt és tisztességes – igazgatómra a helyi önkormányzat félanalfabéta tagjai részéről állandó nyomás nehezedett, hogy hasson oda, ne hirdessem a történelemórákon „szélsőséges” politikai nézeteimet, s ne „eretnek” megközelítésben interpretáljam a históriát. Sőt, horribile dictu olyan kirohanások is elhangzottak e nagyeszű notabilitások részéről, hogy elképesztő az, miszerint ilyen fasiszta nézeteket hirdető ember egyáltalán katedrára állhat, és el kellene távolítani az iskolából, hiszen lelki-szellemi kútmérgezést folytat azáltal, hogy nem az egyedül üdvözítő bolsevik kánont tanítja. Aztán később, amikor a helyi lapban kaptam egy állandó rovatot, a támadások megsokszorozódtak, próbálták az újságot gazdasági és adminisztratív eszközökkel ellehetetleníteni, szerencsére sokáig sikertelenül. Mondanom sem kell, magasról tettem az említett véleményekre, akár oktatói, akár publicisztikai munkásságomról volt szó.
Aztán a későbbiekben egy nyíregyházi középiskolába kerülvén a „helyzet fokozódott”. Történt ugyanis, hogy tagja, sőt egyik vezetője lettem a helyi Jobbiknak, aztán a 2006 őszi állami-rendőrségi terror s durva jogtiprások kirobbanásától kezdődően rendszeres résztvevője, sőt egyik vezető szónoka az éveken át tartó Kossuth téri demonstrációknak, de ami végképp kiverte helyi körökben a biztosítékot, hogy elkezdtem publikálni rendszeresen a Kuruc. infó „nyilas” hírportálon, sőt néhány helyi disznóság ily módon országos publicitást kapott. No, ekkor odáig fajult a dolog, hogy az érintett körök a Szabad Nép jogutód Néphazugság egyik zugbérfirkászával, bizonyos Kácsor Zsolttal egész oldalas cikket jelentettek meg rólam a lap egyik hétvégi számában, egyértelműen a megfélemlítés és nyomásgyakorlás szándékával: hagyjam abba. A város akkori szocialista alpolgármestere és az oktatási bizottság elnöke, egy bizonyos Nagy László – aki nem mellesleg kint járván később Izraelben vendéglátóit a legteljesebb empátiájáról és megértéséről biztosította a török Mavi Marmara humanitárius segélyszállítmányt vivő hajó 9 török aktivistájának zsidók által történt meggyilkolását illetően – egészen odáig ment, hogy kijelentette: el kellene gondolkodnom, hogy ilyen ideológiai meggyőződéssel taníthatok-e egyáltalán. Miként azt kedves olvasóink láthatják, afféle bumeráng-effektussal és kontraproduktív módon épp az ellenkező hatást érték el áskálódásaikkal ezek a szerencsétlenek.
Nos, a fentieket azért említettem, mert az egész szánalmas históriában nem szerénységem személye a fontos, hanem maga a jelenség tipikus és elképesztő, miszerint az állítólagos rendszerváltoztatás után efféle dolgok egyáltalán még rémálmunkban is megtörténhetnek. S ez irányú, illetve még durvább tapasztalatokat is garmadával szereztem kollégáktól, illetve tanítványoktól. Igenis, a politizáló és önálló véleményformálásra képes diákokra számos középiskolában pressziót gyakorolnak, próbálják őket konformista-szervilis birkákká idomítani. Nem állítom, hogy minden oktatási intézményben, s hogy a jelenség általános, de a kelleténél sokkalta több tanintézményben és esetben előfordul ez. Hiszen már egy eset is sok volna. Nos, tehát számos diáktól nem egy alkalommal hallottam városszerte, hogy afféle kis „baráti” elbeszélgetésre meginvitálták őket az igazgatói irodába, hogy jövőjüket illetően gondolkodjanak el, vajon üdvös- e számukra, miszerint valamely nemzeti radikális szervezetnek a tagjai és ott aktív tevékenységet fejtenek ki. Aztán arra is volt jó néhány példa, hogy osztályfőnökök egyszerűen hatalmi szóval megtiltották tanítványaiknak a történelmi Magyarországot ábrázoló, illetve Árpád-sávos vagy jobbikos kitűző viselését. De ami még abszurdabb eset, hogy egy diákot iskolájában pusztán azért rendeltek raportra az igazgatóhoz, mert a Magyar Gárda egyenruhájához hasonló fekete-fehér ruhában járt rendszeresen, noha nem volt tagja a szervezetnek, sőt semmiféle radikális-nemzeti csoportosulásnak.
Ám a közalkalmazotti státuszban lévő felnőtt alkalmazottaknál sem rózsásabb a helyzet. Teljesen általános és elterjedt napjainkban az, hogy amennyiben valamelyik munkatárs politikai nézetei eltérnek az intézmény vezetőinek ez irányú meggyőződésétől, ezt nem hogy nem merik nyíltan vállalni, de még politizálni sem mernek a munkahelyen. Egészen döbbenetes, hogy sok helyütt hallgatólagos közmegegyezés alakult ki arról, és általánosan elterjedt tévhit, miszerint a munkahelyen tilos politizálni. Egy frászt! Az oktatási intézményekben bármely alkalmazott ezt szabadon megteheti akár kollégáival, akár diákjaival. Egyetlen törvény vagy bárminemű jogszabály ezt nem tiltja, csupán a pártpropaganda kifejtését, illetve ennek rákényszerítését bármelyik munkatársra, tagtoborzást valamely politikai párt számára stb. De hadd szolgáljak még egyetlen elképesztő példával a közalkalmazottak félelmeit és kiszolgáltatottságát illetően, ami a munkahelyen kívüli, szabadidős tevékenységükre is érvényes. Történt még anno 2006-ban, a Gyurcsány-ellenes demonstrációk kezdetekor, hogy az egyik nyíregyházi tanintézmény vezetője kijárt ezekre a rendezvényekre. Aztán néhány nap elteltével a szocialista-szabadmadaras városházáról megüzenték neki, hogy jól gondolja ám meg, mennyire egyeztethető össze az ő pozíciója azzal, hogy kormányellenes tüntetések rendszeres résztvevőjeként tűnik fel. Ahelyett, hogy az érintett egy nagy klasszikus böszmét idézve azt válaszolta volna, hogy „mi az hogy, nagyon is”, eltűnt, soha többé nem láttuk.
Sajnálatos módon mindez érthető. A közszolgák rabszogamódra kiszolgáltatottak munkaadójuk kényének-kedvének, sok helyen félnek, mi több rettegnek, ezért eltűrik a napi megaláztatásokat és a kapcarongylétet. S ez egyre inkább így lesz, hiszen az egzisztenciális félelmek napról napra nőnek. A lámpavasra vagy bitóra kiérdemesült politikusbűnözők, illetve uzsorás bankárok ugyanis olyan helyzetbe hozták legtöbbjüket, hogy már sokszor akkor sem tudják a törlesztőrészleteiket fizetni, ha van állásuk. Ennélfogva elviselik hülye főnökeik idiótábbnál idiótább packázásait és kényuraskodását, ahelyett, hogy rájuk borítanák hivatali íróasztalaikat. Ám miként azt Mel Gibson Apocalyptójából tudjuk, a „félelem betegség”. S a magyar társadalom súlyosan beteg, s állapota egyre romlik. Azonban ez már nem mehet így sokáig.
Zárásképpen visszatérve Marosán Anita esetére. Az a tanár, aki ilyen aljas módon megzsarol egy neki kiszolgáltatott diákot, az számomra nem kolléga, hanem egy senkiházi aljas gazember. Azonban egy ilyen tehetséges és országosan ismert leánynak csak azt tanácsolhatjuk, hogy ne hagyja magát, vigye ügyét a legszélesebb nyilvánosság elé, nevezze meg a zsarolóját, hiszen ezektől a gazemberektől egyedül a nyilvánosság ereje képes megvédeni őt, s ha kitereget mindent az érintettekről, egy ujjal sem mernek majd hozzányúlni. Annál sokkal inkább be lesznek akkor már gazolva.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Bolondokháza: a nyugati civilizáció végórái
Izzó szégyenbélyeg a mai Európa testén: az álszent EU és a gyalázatos Benes-dekrétumok
Átrajzolt határok Európában - csak Trianon börtöne örök?
Egy valóságos holokauszt: Drezda elpusztítása 1945. február 13-14-én