A kollégiumban,  ahol  diákkoromban  laktam,  volt  egy  lengyel  srác. Egy napon azt találta mondani valami kapcsán, hogy a magyar az egy gyáva nép.  Nem  szidalomból  mondta,  nem indulatból, hanem tárgyilagosan, szinte evidenciaképpen. Nyomban  felajánlottuk  neki,  hogy  megverjük.  Azt  felelte,  hogy rendben,  de  előbb  menjünk  le  a  presszóba, és beszéljük meg. Ott aztán elmagyarázta. Annyira, hogy nemcsak a verés maradt el persze (úgyis csak vicc volt), hanem sok tekintetben meg is győzött bennünket.  Pedig ez még jócskán a "rendszerváltás" nevű búbánatos folyamat kezdete előtt történt... 

Nem zajlik le valamirevaló ünnepség anélkül, hogy a szónok fel ne említse a magyar nép bátorságát. De a közvélekedésben is ott szerepel a nemzeti karakterjegyek között. A magyarok nyilaitól ments meg, a kereszténység védőbástyája, rebellis kurucok, satöbbi. Csupa olyasmi, amiről nincsenek közvetlen személyes tapasztalásaink. Amikről viszont vannak, az mind az ellenkezőjére mutat. Lássuk be, amit mindannyian tudván tudunk: a mi életünkben a magyar nép sajnos nem akármilyen mértékű gyávaságot tanúsít. Sok évtizede. Kell bizonygatni?

Még nem volt egyetlen általános sztrájk sem! Általános sztrájk az, amikor nem egyik vagy másik ágazat sztrájkol aszerint, hogy mikor jut eszébe, vagy éppen szorítja a cipő, hanem az összes egyszerre, és megáll az ország. Azt a Hatalom nem tudja lerázni, nem tudja kidumálni, egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. Ilyesmire nem volt képes a magyar nép.

Sőt most az aktuális Orbán-kormány idején egyáltalán nincsenek sztrájkok. Feltűnt már? Hörgés az van, panaszkodás, átkozódás, internetes szidalmazás otthonról a fotelből, de sztrájk nincs. Sőt tüntetések, felvonulások is csak kínkeservesen és felülről szervezettek történnek, mindegyik a szervezők által reméltnél sokkal kisebb létszámmal. Még az Egymillióan a sajtószabadságért nevű álságos, de mégiscsak magát közérdekűnek mutató tüntetés is Nyolcszázan a zsidó érdekekért című dzsemboriba fulladt. Pedig ott aztán volt pénz, apparátus, tapasztalat.

Az elmúlt huszon-valahány év alatt lényegében nem történt önálló és öntudatos fellépés. A magyar nép is, az egyedi ember is alapvetően várt. Két dologra várt: a következő választásokra, abban a reményben, hogy elkergetődik az aktuális hatalmi banda, és jön helyette az, amelyik korábban volt elkergetődve. Pedig dehogyis volt elkergetődve egyik sem, lassan már feldereng mindenkinek. Nagyon lassan. A másik: mindenki folyamatosan arra vár, hogy más kaparja ki neki a gesztenyét. Nem egy bizonyos meghatározott valaki, nem is egy körvonalazott, megnevezhető csoport, hanem egyáltalán valaki. Lényeg, hogy más. Nem én, az egyén, hanem nélkülem valaki bárkimás.  
Ez nem is gyávaság, hanem sunyiság.

 A felszíni magyarázatokat nagyjából mindenki tudja. Egzisztenciaféltés, a média különösen undorító agymosó szerepe, a Hatalom ravaszul kialakított oszd meg és uralkodj stratégiája, amiben az emberek egymás nyomorult pofáját köpködik, miközben kilopják a cihát a fejük alól. 

Vannak azonban mélyebb okok is. Legtöbben a Kádár-kor örökségét látják benne. Gulyáskommunizmus, aminek a lényege, hogy zabáld tele magad, de egyébként kuss. Ehhez hozzáadódott a közügyek érdemi részéből való teljes kirekesztés, valamint a civil önszerveződések megsemmisítése. Valóban, ez mind igaz. De nincs több ok?

Az általános önállótlanságnak és birkaságnak van marxista magyarázata is. Bizony ám! Igaz, manapság nemigen emlegetik, nem divat. Sokan talán nem is ismerik. Kár, mert mélyebbre nyúl. Nos, a kelet-európai, és benne a magyar mentalitás és gyávaság eszerint a 15-16. századra nyúlik vissza. A mezőgazdaság abban az időben jutott el a fejlettségnek azon szintjére, amikor a paraszt már tudott felesleget termelni, vagyis árut, és az értékesítéséből gazdagodni kezdhetett, önállóvá válni, kitörve jobbágyi személyes függéséből. Nyugat-Európában valóban meg is történt, és a parasztból gazda és tulajdonos lett, és kifejlődött, beleivódott az ennek megfelelő szemlélet, mentalitás, viselkedés. Kelet-Európában azonban nem így történt, a parasztfelkeléseket leverték, és a földesúr nem hagyta önállósulni a parasztot, hanem továbbra is elvett tőle mindent, és változatlanul ő kereskedett és gondolkodott helyette. Ez ivódott bele az összes társadalmi viszonyrendszerbe és egyáltalán a mindennapokba. Jobbágyi gondolkodásunk van!

Hogy mindez miképpen manifesztálódik (jelenik meg) arra rengeteg példát lehet hozni, most csak egyet említek: a „demokratikus" pártok, de még a Jobbik elitje is mihelyt pozícióba kerül, rögtön elkezdi magát Grófnak érezni, aszerint viselkedik, alanyi járandóságának érzi a hatalmát és a megszerzett magasabb életszínvonalát, nem érez elszámolási kötelezettséget a saját vakegér jobbágyai felé - és ami a lényeg: ezek a jobbágy-hangyácskák ezt el is fogadják! Közben kussolnak. 

Gyávaság ez vagy butaság? Mind a kettő. De az eredménye a nem-cselekvés, ezért inkább mégiscsak gyávaság. A végső következmény a totális lepusztulás, mert az ilyenképpen nekiszabadult Elit nem érez kontrollt maga fölött, és csakis a saját érdekeit követi, akár hazaárulás és idegenek kiszolgálása árán is, az Ország Érdeke pedig csak egy szánalmas naivitássá süllyedt.

Van egy vicc. Megy a magyar és a szlovák a sivatagban. Jön az oroszlán. A magyar elkezd szaladni. A szlovák leül, és elkezd futócipőt húzni a lábára. - Bolond vagy? Azt hiszed, hogy gyorsabban futhatsz, mint az oroszlán? - kérdi a magyar. - Nekem nem az oroszlánnál, hanem nálad kell gyorsabbnak lennem - feleli a szlovák.

Ezért vagyunk mi a nyugati zsidó és nemzsidó ragadozók legelső zsákmánya. A gyávaságunk miatt, amiért nem nézünk a saját úgynevezett Elitünk körmére. Ki-ki a saját gazdájáéra. A fidesz-vakhívő a fideszesére, a maszopos a maszoposéra és persze mi is a mieinkre. Maradt legalább ennyi bátorság?

(radicalpuzzle.blogspot.com)

Kapcsolódó: A fejétől bűzlő demokrácia