Beküldte: 1012 Kategória: 1945 utáni történelem|Cikk, beszéd, jegyzet|Emigráció|Filozófia, teológia|Spiritualitás|Általános zsidókérdés

1964 őszén állítólag a következő adoma járt szájról szájra a Vatikán kis, nagy és legnagyobb méltóságai között:

Akkoriban halt meg egy bíboros, aki útban a mennyország felé, gondolta, hogy előbb lenéz a purgatóriumba, hátha talál ott ismerőst. Legnagyobb meglepetésére XXIII. János pápát látta ott.

Szentséges Atyám, hogyan kerül ide, kérdezi a bíboros megrökönyödve?

Hagyd el fiam, legyint a pápa, itt kell ülnöm, amíg ez az átkozott zsinat véget nem ér.

Nomen est omen. Több mint ötszáz évig nem volt János nevű pápa, aminek oka valószínűleg az, hogy a pápák tudatosan kerülték ezt a nevet, minthogy már volt egy XXIII. János pápa, akit ellenpápaként tart számon a történelem, mert nemcsak hogy ugyanakkor két másik pápa is volt még, hanem ezt az első XXIII. János pápát az 1414-es konstanci zsinat megfosztotta trónjától, 54 vádpontban elmarasztalva. Több mint ötszáz évig nem akadt pápa, aki ezt a rosszemlékű nevet magára merte volna venni. Az új legális XXIII. János pápa talán azért is hívta egybe a zsinatot, hogy azon maradandót és nagyszerűt alkotva lemossa e névhez tapadó rossz emlékeket.

De hát — nomen est omen — ez a zsinat igen sok antagonizmust szült, s hogy az eldobott kő hol áll meg, ki tudhatja?

A zsinaton az egyik legnagyobb harc azon javaslat körül fejlődött ki, hogy a zsidókról lemossák az évezredes stigmát, az istengyilkosság vádját. Ez a vád tulajdonképpen az Evangéliumból ered, ahol meg van írva, hogy a zsidók, amikor Jézus halálát követelték, ezt kiabálták: «Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon» (azaz utódainkon, Máté XXVII. 25). A jelenlegi pápa 1964 áprilisában még ennek értelmében beszélt Húsvét vasárnap alkalmával. De aztán történtek egy s más dolgok.

A zsidókról szóló határozat ügyének vatikáni titkára, Bea bíboros, állítólag maga is zsidó származású, eljött Philadelphiába átvenni egy kitüntetést s a repülőtéren nem csak az érsekség képviselete, hanem a hírhedt zsidó Anti-Defamation League megbízottja is fogadta.

Októberben New Yorkba jött Pál pápa, ahol az amerikai UNO követnek, a zsidó Goldbergnek a lakásán találkozott Johnson elnökkel. Visszatérése után a zsinat kimondta a határozatot, hogy a zsidóságot nem lehet felelőssé tenni Jézus keresztre feszítéséért, s ami Jézussal történt akkor, azt nem lehet disztingválás nélkül sem az akkori, sem a mai zsidóságnak tulajdonítani. A határozat tehát megtörtént, csupán az istengyilkosság szót hagyták ki az eredeti szövegből és keresztrefeszítést használtak helyette.

A zsidóknak alapjában véve igazuk volt, amikor e vád alól menekülni igyekeztek, Jézust nem a zsidóság mint nép juttatta a keresztfára, hanem zsidók. Mint minden vezetőnek, akár vallási, Néki is voltak hívei és ellenségei. Legkegyetlenebb, halálos ellensége éppen a zsidóság leghatalmasabb pártja, a farizeusok pártja volt. De hogy hívei is szép számmal lehetek, azt épp elfogatásának és halálra ítéltetésének körülményei igazolják, amelyek nyilvánvalóan összeesküvésszerűen zajlottak, éjjel, a nép tudta nélkül s mire pénteken a hír Jeruzsálemben elterjedhetett, Jézus már a megszálló rómaiak kezében volt.

Nem logikus, nem erkölcsös valakit felelőssé tenni csak azért, mert ahhoz a néphez tartozik, amelynek elődei közül egyesek Krisztus ellenségei voltak és halálát okozták. Ha azonban egy ilyen határozatot egy zsinat mond ki, akkor a gondolkodó keresztény előtt fölmerül a kérdés, hogy hát akkor a végtelenül igazságos Isten miért sújt minden egyes embert olyan bűnért, amit nem követett el, hanem csak az ősszülők bűne volt, t.i. az áteredő bűnért. Az áteredő bűn viszont alaptétele a kereszténységnek, mert erre épül föl a megváltás szükségének tanítása. A zsinati határozat tehát olyan tüzet gyújtott meg, amely még sok gondot fog okozni a teológusoknak.

Továbbá, ha a zsidók nem hajlandók mások által elkövetett bűnt magukra venni, akkor ők miért vádolnak például minden volt SS katonát háborús bűnösséggel, holott csak egy jelentéktelen szám követett el velük szemben brutalitást és miért gyaláznak és vádolnak minden hungaristát, amikor csak egy maroknyi követett el bűnöket az ostromlott Budapesten fanatizmusból?! Amit nem akarsz, hogy neked cselekedjenek az emberek, azt te sem cselekedd másnak, mondja egy régi erkölcsi igazság s jó lenne, ha a zsidóság ezt szem előtt tartaná, amikor másnak prédikál igazságról.

A hiba nem ott van, hogy a zsinat meg akarja tisztítani az Egyházat középkori elfogultságoktól, hanem az idő megválasztásában. Ha egy zsinat minden külső befolyástól és kényszertől mentesen hozott volna egy ilyen határozatot, akkor érdeme maradna és semmi gyanú nem férkőzne hozzá. Köztudomású azonban, hogy a II. világháború óta a zsidóság hangosan követelte a keresztény egyházak eddigi idevágó tanításának megváltoztatását és minden rendelkezésére álló eszközzel harcolt célja érdekében. A határozat tehát úgy tűnik fel, mint egy zsidók által kierőszakolt döntés.

A zsidóság stigma elleni harcának tulajdonképpeni célja az volt, hogy a zsidókérdés lényegéről elterelje a figyelmet. A zsinati határozattal a jelenlegi körülmények között a Katholikus Egyház magára vette a vádat, hogy a zsidóüldözéséknek ő volt az oka, a zsidókról vallott eddigi tanításai által.

A valóságos helyzet ezzel szemben az. hogy a zsidóüldözéseknek csekély számú kivételtől eltekintve nem az istengyilkosság vádja volt az oka, hanem a zsidóság szerepe a nemzetek gazdasági életében: csalással, embertelen uzsorával való meggazdagodásuk, a középkorban a kegyetlen adószedés, a pénz és hatalom birtokában elviselhetetlen uraskodásuk gyűlöltté tette őket mindenkor. Ez ellen nem érv az, amit a zsidók szeretnek hangoztatni, hogy miután a régi időkben földbirtokuk nem lehetett és ipart sem űzhettek, nem maradt más számukra, mint a kereskedelem. A kereskedelem nem bűne a zsidóságnak, hiszen az emberek szeretik a jó kereskedőt és szívesen fordulnak a becsületes üzletemberhez, de gyűlölik azt, aki becsapja őket. Az emberek megértik a kamatszedést és hajlandók megfizetni az ésszerű, törvényes kamatot, amikor bajba jutva kölcsönt kapnak, de gyűlölik azt, aki szorult helyzetüket kihasználva száz meg ezer százalékos kamatot fizettet velük és anyagilag tönkreteszi őket. S egyetlen öntudatos nemzet sem fogja megengedni, hogy egy szervezett kisebbség kisajátítsa nemcsak gazdasági életét, de szellemi életét is és idegen ízlésével, gondolkozásmódjával még fölényeskedjék is vele szemben.

A zsinati üléssel körülbelül egy időben jelent meg Angliában egy könyv: The Passover Plot (A húsvéti terv). Szerzője Dr. Hugh J. Schonfield. A szerző nemzetisége zsidó, vallása deista, foglalkozása szentíráskutató. A könyv lényege az, hogy Jézus maga tervelte ki halálának és feltámadásának körülményeit, hogy így mindenben megfeleljen a próféták jövendöléseinek. Így történt, hogy elfogatása csak csütörtök éjjelre esett, mert pénteken keresztre feszíttetve, tudta hogy csak néhány órát lesz a kereszten a sábesz este miatt. (A keresztre nem szögezték az elítélteket hanem csak kötéllel rákötötték s a halál általában csak két-három nap alatt következett be a görcsök és kínok következtében. Pilátus csodálkozott, amikor meghallotta, hogy Jézus olyan hamar meghalt). A felfeszített Jézusnak a terv egyik résztvevője kábító italt nyújtott fel, amitől Jézus halálhoz hasonló állapotba került s így a sábesz beálltakor a katonák nem törték össze a csontjait, mint a két latornak. Hogy Jézus nem volt halott, bizonyítja, hogy a lándzsaszúráskor még vér jött az oldalából, már pedig halott test nem vérzik. A drága kenetek, amelyekkel Jézus testét kezelték a keresztről levétel után, gyógyszerek voltak, amik magához térítették. A lándzsaszúrás azonban nem volt belekalkulálva a tervbe s így Jézus, bár a sírból ki tudott jönni, nemsokára e sebe következtében mégis meghalt.

Jézus életét és halálának körülményeit már sokan magyarázták az Evangéliumok szellemével ellentétben a múltban és fogják magyarázni a jövőben is. Ami Schonfield könyvében az érdekes, az a megjelenés időpontja. S ami még különösebb, a zsinat kihagyta az eredeti fogalmazásból az istengyilkosság szót és a puszta keresztrefeszítés szavát használta.

Mit szólhat ehhez egy laikus hívő. Az Istennek nincs szüksége húsvéti tervekre és cselszövényekre, de akit «csak» megfeszítettek, arról elhihető ilyesmi?

Ez az «átkozott» zsinat kétségtelenül fordulópontot jelent a Katholikus Egyház életében. Az elvetett magok lassan fognak kifejlődni, de hogy a termés mi lesz, azt nehéz lenne most megmondani. A derűlátók derűsnek látják a kereszténység jövőjét, a borúlátók borúsnak! A mi nemzedékünk talán már nem fogja megismerni. Adja Isten, hogy utódaink az igazi keresztény erkölcs diadalának legyenek a tanúi és megvalósítói.