HAZUG DEMOKRATÁK, HAZUG DEMOKRÁCIÁK

Mottó: „Egy ember bármennyire középszerű is, alkalmasabb egy politikai szervezet irányítására, mint

tíz kiváló személyiség, ha együtt kell működniük.” (II. József)

II. József óta tapasztalatok tömegéből tudjuk, hogy ez bizony így igaz, még akkor is, ha „Kalapos Királyunkat”
felvilágosult autokratának tekintjük. Hátha még az a tíz vagy több személy ráadásul nem is olyan kiváló.

Nézzük tehát, mi is az a demokrácia? A szakirodalom röviden a NÉP URALMÁT nevezi demokráciának. De mai
vonatkozásban mi is az a népuralom, hogyan értelmezhetjük, van-e egyáltalán ilyen? Szerintem nincs! Lehet, hogy
Periklész korában létezhetett valami hasonló, amikor alig néhány száz, vagy ezer szabad görög polgár gyakorolhatta.
Ez azonban olyan régen volt, hogy ki tudja egyáltalán, hogyan működött, és milyen eredménnyel? Azt azonban
tudjuk, hogy ugyanekkor és ugyanott nem csak szabad polgárok éltek, hanem szegény szavazatnélküliek, és
rabszolgák is. Tehát már az „ősdemokrácia” is csak egy jól körülhatárolt, szűk rétegnek volt jó.

Minket, a bizonytalan mindennapok emberét azonban nem az elvi definíciók, hanem a rendszer gyakorlati
működése, és annak következményei érdekelnek. Nos, a nagyvilágban alapvetően kétféle „demokrácia” létezik: a
parlamentáris és a prezidenciális (elnöki irányítású). Ráadásul minél több a párt, annál nagyobbak a holdudvarok,
és annál költségesebb a „buli”. Mindkét „demokrácia” úgy működik, hogy a szavazók milliói egy szűk testületet
(illetve egy vezető személyt) választanak, akik helyettük, tehát nélkülük hoznak döntéseket róluk. Magyarán: a nép
átruházza a „hatalmát”, azután, ha elégedetlen: mossa kezeit, szidja vezetőit, akik ráadásul sokszor egymással sem
értenek egyet! A demokrácia történetéből sajnos tudjuk, hogy azon személyek többsége, akikre a nép átruházta
saját hatalmát rögvest elfelejtik, miért, hogyan, illetve kiknek a bizalmából kerültek oda. Majd azonnal saját
boldogulásukkal kezdenek igen serényen foglalkozni. Aki pedig kilóg a sorból, azt „elintézik”.

Tisztázzuk tehát, milyen fő elveket hangoztatnak a „demokraták”: Emberi szabadságjogok, jog és törvény előtti
egyenlőség, igazságos közteherviselés, stb. Most pedig vizsgáljuk meg közelebbről, hogy „szép új világunk”
két „legdemokratikusabb demokráciája” : Anglia és az USA történelmük során mennyiben feleltek (felelnek) meg
ezen nemes célkitűzéseknek. (Angliában évszázadok óta alkotmányos királyság van, ahol a parlament kormányoz.)
Churchill szerint a demokráciánál nincs jobb államforma. Vajon hihetünk-e a nagy brit államférfinak? Egy biztos,
ő, elődei és utódai, a brit uralkodó osztály igen fényesen megéltek ebből a rendszerből. És a többiek? Szóval:
a „demokratikus” Angliában született meg, és került alkalmazásra az a fajelmélet, amely a későbbiek során
embermilliók elpusztításához vezetett, és eszközül szolgált afrikai, ausztrál és ázsiai százmilliók elnyomásához. Anglia
volt a világ legnagyobb gyarmatosítója, milliók gyilkosa, kontinensek kirablója, tömegek megnyomorítója.

Anglia volt a fél világ hivatalos rabszolga-kereskedője, hivatásos kalózvezérei közül többet nemesi rangra emelt az
uralkodó. (Tudod, azokat, akiket ma Őfelsége Kormánya terroristáknak nevez!)

Anglia volt saját parasztságának tönkretevője, a legnagyobb munkás-kizsákmányoló, és a szégyenletes
gyermekmunka elsőszámú alkalmazója. Ennyit a „demokrácia őshazájáról”.

Most vessük pillantásunkat az óceánon túlra is, a „lehetőségek nagy demokratikus hazájára”, az USA-ra. Nos, ebben
az egyedülálló államszövetségben megszületése pillanatától (1776) kezdve „demokrácia” volt. De még milyen!
1865-ig, tehát a civilizált világban legtovább hivatalosan is kegyetlen rabszolgatartás folyt, majd ezt követően a Ku-
Klux-Klan, és más szélsőséges fegyveres szervezetek szabadon garázdálkodhattak, és tiporták (tiporják) az emberi
szabadságjogokat. Az USA megalakulásától fogva napjainkig gyarmatosít. Kiirtotta az indián őslakosság nagy részét,
a maradékot rezervátumokba zárták (mint az állatokat). Államokat, népeket kényszerít erőszakos úton (is) érdekei
szolgálatára. „Pacifikálás” címszó alatt kifosztja őket, és beleszól minden állam magánéletébe.

A legpusztítóbb fegyverekkel rendelkezett és rendelkezik, háborúit pedig kizárólag gazdasági haszonszerzésből
folytatja. Sorolhatnám még a HAZUGSÁG ÉS KÉPMUTATÁS ÁLLAMÁNAK ismérveit, de minek!? Hiszen az USA
világszerte a bálvány, „az emberi szabadságjogok védelmezője, a demokrácia zászlóshajója” , és újabban „a magyar
nép nagy tanítómestere” is. (Apropó: hol voltatok 1956-ban „nagy demokraták”?!)

Most pedig tekintsünk immáron 22 éve a „demokrácia” posványában dagonyázó kicsiny MAGYAR HAZÁNKRA.
Felesleges elemezni, hogy volt-e rendszerváltás, hiszen még a jelenlegi politikai- gazdasági-hatalmi elit nagy
része is a kommunista nómenklatúra tagjai, vagy utódaik közül kerültek (kerülnek) ki. Ma, amikor tisztességes
emberek tömegei nyomorognak, a volt kommunista gyilkosok és komisszárok több mint fél milliós havi nyugdíjat
kapnak egy (állítólag) keresztény-nemzeti kormánytól is. Vajon mi az összefüggés? Apropó: Kádár-diktatúra.
Mindig ellensége voltam (vagyok és leszek) a bolsevik diktatúrának. Az 1956 utáni aljas megtorlás és hazaárulás
megbocsájthatatlan és súlyos bűne Kádár Jánosnak és sameszainak. Azonban a 60-as évek közepétől 1988-ig
(tudod, a „reform kommunisták” spontán privatizációnak nevezett sikeres szabadrablásáig) nagyobb társadalmi
egyenlőség, közbiztonság, élénkebb nemzeti kulturális élet, létbiztonság, szociális és egészségügyi ellátás volt, mint
fene nagy „demokráciánkban”. Akkoriban az orvos orvos volt, és gyógyított, a rendőr rendőr volt, és őrizte a rendet,
a tanár pedig tanár volt, és nevelt, tanított, mi pedig tiszteltük érte. Tudásuk is volt, és tekintélyük is. Akárhogyan
is, de akkoriban REND volt! A rend pedig a társadalom alapja. Bár a nép java része szerény, ugyanakkor biztonságos
körülmények között élt, és volt jövőképe. (Tudod, akkor még ember volt az ember.) A pártfunkcik és vörös bárók
persze akkor is többet rakhattak zsebre, de a lopásnak (akkor még!) számukra is voltak korlátai. Na, ezektől a
korlátoktól szabadította meg őket az 1990-es „antalli demokrácia”! Azóta korlátlanul harácsolhatnak a jobbos és
balos „demokrata” kiskirályok egyaránt, miközben a szakadék szegény és gazdag között áthidalhatatlanná nőtt. De
kit érdekel? A lényeg, hogy „demokrácia” van, nem?! A „magyar demokrácia” csákmátéi – pártállástól függetlenül
– törpeként szeretnének óriásnak, piti diktátorokként pedig nagyvonalú demokratának látszani. Hatalmuk záloga és
eszköze a MAGYAR HAZÁÉRT FELELŐS szavazó tömeg. Emberek, Ti vagytok a felelősök, értitek?! Tisztában vagytok
egyáltalán azzal az óriási felelősséggel, ami a Tiétek?! Mert a „demokraták” mindig rátok hivatkoznak! Ha pedig azt
hiszitek, hogyha nem mentek el szavazni, akkor más lesz, hát tévedtek. A demokrácia nagy politikai akolja lakóinak
mindig éhes szája, és üres tarisznyája, akkor még inkább tele lesz! Higgyétek el, nagyon ki van ez találva! Mert így
működik a „DEMOKRÁCIA”, tudjátok?! Akárhogy is, de a döntés joga minden választás és szavazás alkalmával a NÉP
kezében van. Na de ki is az a NÉP? Felkészült, művelt, tudatos embertömeg?

Legyünk őszinték magunkhoz: nem! Hogyan tud felelősséggel dönteni saját sorsáról, hazája jövőjéről az a nép,
amely hosszú évek óta győzikéken, kiszeltündéken, feketepákókon, és egyéb ócska médiapojácákon szocializálódik?
Gyermekkoromban (tudod, az „átkos” Kádár-rendszerben) társaimmal együtt Dobó Istvánok, Baradlay Richárdok,
Hunyadi Jánosok szerettünk volna lenni, mert ők voltak a példaképek. És most? Most a brutális számítógép-játékok
virtuális gyilkos alakjai a televíziókban sztárolt kigyúrt, kopasz, tetovált bűnözők, a műveletlen, felpumpált, primitív
műnők a példaképek. (Ady Endre a XX. század elején „percemberkék dáridójáról” írt, vajon, ma hogyan vélekedne
szegény?) A TV-s riportokból kiderül, egyetemistáink (!) egy része nem tudja a Himnuszt! Az utca embere nem ismeri
Széchenyit, nem tudja hova tenni Rákóczit, 1848-at és 1956-ot. Miközben „nagy demokrata” vezéreink versenyt
magyarkodnak, addig a hazai műveltség mélyponton van! (Köszönik szépen, tudják, közük van hozzá.) „Csak dolgozni
ne kelljen” – nyilatkoznak „demokrata” világunk tízen-huszonéves analfabéta, mobilos-füldugós üdvöskéi. (Igaz,
nincs is hol.) A Kádár-diktatúrában magyar kultúrán művelődtünk, nőttünk fel. Ma, a „demokráciának köszönhetően”
elárasztott minket az amerikai és a liberális kozmopolita kultúrmocsok. Hát, kérem tisztelettel, nagyérdemű
publikum: ez a mi „kis magyar demokráciánk” lényege. Ez kell ide! Minél butább, minél műveletlenebb a tömeg,
aki egyáltalán nem látja át, nem érti a lényeget, annál felhasználhatóbb! Ha meg – ne adj Isten – átlátsz a szitán, és
szóvá is mered tenni a véleményed, úgy pillanatok alatt ellenség és kirekesztett leszel.

Amennyiben pedig képviselőként, vagy közösségi szereplőként szeretnél jót tenni, lelkiismereted szerint szavazni,
úgy először megmondják neked a párt-csinovnyikok és komisszárok, hogyan kell szavaznod, majd ha nem így teszel,
megfenyegetnek és kirekesztenek. (Lásd: Thomas Mann: A varázshegy, halld: Omega együttes: A bűvész) Kedves
NÉP! A „magyar demokrácia” fő ismérvei tehát: ne érts, ne tudj, parancsra nyomd a gombot. Ja, és fogd be a pofád!
Csak akkor tapsikolj, ha mondják, ott lengess zászlót, ahol a nagy vezér van, stb. ÚRISTEN!!! De hát ilyen volt a
kommunista diktatúra is! Lehet, hogy a bolsevik szemlélet is pártsemleges?! Erre voksoltunk 1990 óta 4 évente?
NEM! A „magyar demokrácia” dőzsölő moguljainak is becses figyelmébe ajánlanám Petőfi Sándornak: „A XIX.
század költői” című versét. Nekünk a Kádár-érában kötelező tananyag volt. Megtanultuk és megértettük. Amíg a
magyar történelem diktátorai sohasem hazudták magukat demokratáknak, addig „demokrata” vezetőink mindig
diktátorokként viselkednek. A „magyar demokraták” nem a hazáért élnek, hanem a hazából!

A mai rendszer „nagy vívmánya”, hogy már nem (csak) a Szovjetuniónak vagyunk kiszolgáltatva, hanem bárki,
bármikor belénk rúghat. És ez még nem minden! Nézzünk szét Európában. Nevezetesen az EURÓPAI KULTÚRA,
MŰVELTSÉG ÉS ÉRTÉKREND izgalmas területén, sajátos (veszélyes) átalakulásán. Ha Európáról beszélünk (beszéltünk!
), elsősorban egy olyan kontinenst értünk alatta, amely az elmúlt több mint másfél évezredben egyetemes
nemzeti, keresztény értékeket hozott létre. Népei és karizmatikus vezetői megteremtették saját nemzetállamaikat,
nemzeti kultúrájukat, filozófiájukat, művészetüket. Tehát olyan értékeket hoztak létre, amelyek ugyan egymástól
függetlenül is, de összhatásukat tekintve, a keresztény értékek fundamentumára építkezve egységesen az EURÓPAI
KULTÚRVILÁGOT eredményezték. Most vizsgáljuk meg, mi lett mára ebből a közel két évezredes erőfeszítésből?
Hova jutott Európa, és benne hazánk, Magyarország? Mi lett (maradt) a nagy gondolkodók, művészek, államférfiak,
okos polgárok, és szorgos parasztemberek Európájából a „demokrácia” következtében? Az egyetemes európai
kultúra fő pilléreinek számító: Vogelweide, Bach, Kant, Goethe Németországának; Shakespeare, Milton, Sir Walter
Scott Angliájának; Villon, Descartes, Diderot, Napóleon Franciaországának mára választópolgárainak akár 30 %-
a idegen kultúrvilágból érkezett. Ezen idegen identitású állampolgárok szavazataikkal, döntéseikkel alapjaiban
változtathatják meg nemcsak egy nemzet, de Európa sorsát, az egyetemes európai kultúra jövőjét is.

A mi magyar és európai jövőnk záloga évezredes keresztény értékrendünk, kultúvilágunk megtartása – és bár
tisztelnünk kell másokat, kultúrájukat -, azért nem engedhetjük meg, hogy idegen világnézetek, értékrendek és
kultúrák hatalmukba kerítsenek minket pusztán a demokráciára való hazug hivatkozással. Talán még nem késő
változatni a rossz szabályokon.

Értelmezésemben tehát: a demokrácia nem más, mint a többség diktatúrája! Szélsőséges esetben: egyetlen
szavazati többség egyik vagy másik oldalon sorsfordító döntést eredményezhet. Éppen ezért, lehet-e bölcsebb a
tudatosan lebutított, hozzá nem értő, valós felelősségtudattal nem rendelkező – ne adj Isten -, idegen érdekeket
szolgáló tömeg, mint egyetlen tisztességes, okos, hazaszerető vezető?! Ráadásul bármely gondolat, vagy találmány
mindig egyetlen ember agyában fogamzik meg, nem a többségében. Nincs „össznépi” gondolat, de lehetnek
eszmék, amelyeket a nép is magáévá tehet, ha tisztességesen rávezetik. Mert a népet vezetni kell, de nem félre!
Ne feledjük: európai és hazai értékeink megteremtőinek, képviselőinek java, valamint a keresztény értékrend nem
a „demokráciák” szülöttei, mégis belőlük merítünk (merítettünk) hitet, világlátást, erőt, tudást és műveltséget.

Mit kaptunk mi egyszerű magyar emberek a „rendszerváltozást” követő mintegy 22 „demokratikus” év alatt?
Munkanélküliséget, létbizonytalanságot, arcátlan bűnözést, adósságot, stresszt, lepusztult egészségügyet, romló
szociális ellátást, általános kiszolgáltatottságot, Magyarország általános tekintélyvesztését, leértékelődését minden
szinten, és legfőbb nemzeti megtartó értékünk: nemzeti kultúránk, nemzettudatunk elsorvadását. Helyette jött a
globális „nemzetközi” szemét, a talmi ócska giccs, a beteges virtuális világlátás. Az elmúlt 22 „demokratikus” év nem
teremtett értéket, semmit nem épített, viszont rombolt! Lélektelenné tette az embert és a társadalmat. „Fortélyos
félelem igazgat.” Az orwelli világ kísértete járja be Magyarországot. (Lásd: G. Orwell: 1984 című regénye.)

A „demokráciának” köszönhetően bűnöző hordák (sokszor határon túliak) gyilkolnak, rabolnak, garázdálkodnak.
Szerte az országban a tisztességes polgárok rettegnek, a rendőrség impotens! A dicsőitett „demokráciákról” már
többször lehullt a lepel. Kiderült, hogy hazugságra épülnek, tehát jól fizetett haszonélvezői is hazugok. Azonban
mindaddig, amíg a tájékozatlan tömegeket hülyíteni lehet, a hazugok élvezik hatalmukat, miközben nemcsak
jelenünket, de jövőnket is elrabolják!

Mi tehát a megoldás: vissza kell térnünk arra az érték, kultúrateremtő, rendet, biztonságot, a jogok és kötelességek
szigorú összhangját biztosító nemzeti útra, amelyről letértünk. A hazaszeretet a tisztesség, az egymás iránti tisztelet,
a nemzettudat, a felelősségtudat átérzése, és mindezek fokozott erősítése alapfeltétele megmaradásunknak.
Tekintély és értékelvű társadalmat kell létrehoznunk, olyat, amely véget vet a parazita tökmagjankók öncélú
hatalmi tobzódásának! Olyan magyar hazát kell teremteni, ahol a nemzet tisztességes polgárai biztonságban
élnek, és büszkén vallják hazájuknak Magyarországot. Mert nem az államberendezkedés formálja (tehát az eszköz)
a lényeges, hanem az elérendő cél: egy egészséges, boldog nemzet. Meg kell változtatni, és át kell alakítani az
állampolgárság és a letelepedési engedélyek rendszerét. Nehogy évek múlva idegen kultúrájú világok, és azok
magyar állampolgársággal rendelkező képviselői határozhassák meg MAGYAR HAZÁNK jövőjének, nemzetünk
sorsának, kultúrájának alakulását. Ellenkező esetben néhány évtized alatt eltűnik minden, amit évezredes
értékeinknek vallottunk. Eltűnik az európai és nemzeti kultúra. Értelmét veszti a nemzet fogalma, és az idegenek, a
zavarosban halászó kufárok, a „kozmopolita kulturális sokszínűség” áldozatává válik minden ÉRTÉKÜNK!

II. József, az „önkényuralkodó”, apja halála után – mai pénzben – mintegy 30 milliárd forintot örökölt, amit azonnal
befizetett az államkasszába, mert, mint mondta, arra szüksége van az államnak.

Nem szeretnék felesleges reklámot csinálni II. József császárnak. Azonban, ha már egy tőle származó idézettel
kezdtem írásomat, stílszerűen egy másikkal fejezem be. Amikor 1777-es franciaországi látogatása során
megkérdezték tőle, melyik államformát tartja a legjobbnak, az uralkodó nem kívánta azt a népszerű dumát beadni,
hogy ő tulajdonképpen demokrata. Azt mondta: „Foglalkozásomnál fogva királypárti vagyok.” Ő igazat mondott.
Önkényuralkodóként sem az államból, hanem az államért élt! Ellentétben a magyar „demokratákkal”, akik nem a
hazáért, hanem a hazából élnek!

A legkisebb tanítvány