Egy Francis Tapon nevű, a Harvard Egyetemen végzett amerikai író és „világutazó”, 2012-es keltezéssel megjelentetett egy könyvet, melynek címe: The Hidden Europe: What Eastern Europeans Can Teach Us (A rejtett Európa: Amire a kelet-európaiak megtaníthatnak minket, SonicTrek, Inc., 2012, 736 oldal). A szerző művében elmeséli tapasztalatait, melyeket 25 kelet-európai ország (köztünk hazánk) meglátogatása során gyűjtött. A könyv 125. oldalán szóba került a kihagyhatatlan téma: a holokauszt.
Érdemes idézni a leírtakat, mert megtudhatjuk belőlük, hogyan vélekedik manapság egy kimagaslóan műveltnek és tájékozottnak számító amerikai író. (Aki az Armherst College-on vallástudományt tanult, majd a Harvard Business School-on is szerzett képesítést.)
„A hatékonyságukról ismert németek kidolgozták a gyorsabb gyilkolás módszerét. Az áldozataikat egy kamrába vitték, azt mondták nekik, vetkőzzenek le, vegyék le ékszereiket, adják át borotváikat, és hogy zuhanyozni viszik őket fertőtlenítés céljából. A kamrákban ál-zuhanyzók voltak. A nácik bezárták az ajtókat, és gázt pumpáltak be, így gyilkolva meg 2000 zsidót néhány perc alatt. A legtöbb koncentrációs táborban szén-monoxid gázzal öltek. Azonban Auschwitzban a ciklon B nevű, halálos rovarirtó szert használták. Azután, mintha csak egy Mercedes Benz gyárban működő szerelőszalag lenne, egy elektromos lift emelte fel az egész kamrát a hatalmas krematóriumba.
Miközben a 2000 áldozat hamvasztása zajlott, a nácik a kivégzettek személyes tárgyaival foglalatoskodtak. Ruhák, szemüvegek, cipők, bőröndök, sőt még a levágott hajtincsek is a nácik háborús szükségleteinek kielégítésére szolgáltak. Zsidó embereknek kellett eltávolítaniuk az elhamvasztott zsidó társaik maradványait, miközben a nácik behozták az áldozatok következő, 2000 főt számláló csoportját. 2001. szeptember 11-én hozzávetőleg 3000 ártatlan ember vesztette életét. Képzeljük el, hogy szeptember 11. egy nap többször is bekövetkezik. És képzeljük el, amint felébredünk másnap, és szeptember 11. megismétlődik újra és újra.
Nehéz felfogni az auschwitzi komplexum puszta kiterjedését is. Manapság a látogatók többsége idejének jelentős részét a nagy kiterjedésű Auschwitz I-ben tölti el, azonban a legnagyobb halálgyár Auschwitz II-ben volt, ami három kilométerrel odébb található. A nácik Auschwitz II-t Birkenaunak hívták, ami óriási területen fekszik. Képzeljünk el egy kisebb várost, több, mint 300 fogolybarakkal, amelyekben egyszerre 200 ezer foglyot lehetett elhelyezni. A négy gázkamra (melyek mindegyikében 2000 embert tudtak kivégezni) állandóan „működött”. A németek egyedül Auschwitzban több százezer romát, és legalább egymillió zsidót öltek meg. Néhány kilométerrel nyugatabbra, Monowitzban, szintén gyilkoltak ártatlanokat. Ebben a három hatalmas halálgyárban, működésük ideje alatt, 1,5 millió embert végeztek ki (akiknek 90 %-a volt zsidó) A németek a tábor kiterjesztésén munkálkodtak, míg végül a Vörös Hadsereg meg nem érkezett.
Roppant nehéz még csak elképzelni is, hogy a németek 5,7 millió zsidót öltek meg, akik mellett még további közel 9 millió nem zsidót is meggyilkoltak, hasonlóan kegyetlen és szisztematikus módszerekkel. A németek áldozatai között van hárommillió nem zsidó lengyel, egymillió szerb, több százezer roma, több százezer kényszermunkás és több mint százezer „szellemileg visszamaradott vagy nyomorék” német és lengyel. Mindemellett a németek négymillió szovjet hadifoglyot is megöltek, egy részüket Auschwitzban, de sokakat egyszerű „mezei” táborokban tartottak fogva, mindenféle élelmiszer és orvosi ellátás nélkül. Mindent összevetve, a németek közel 15 millió embert öltek meg a táboraikban.
A náci koncentrációs táborok megváltoztatták Lengyelország demográfiáját. Lengyelország hosszú századokon keresztül különböző népek olvasztótégelye volt. Németek, zsidók, romák, ukránok, beloruszok és lengyelek éltek egymás mellett. A második világháború után a németek, akiknek sok-sok generációja élt az országban, elkezdtek Németországba menekülni, hogy elkerüljék a lengyelek erőszakos bosszúhadjáratát.”
A fenti leírás az alábbi súlyos tévedéseket tartalmazza (és hiába várunk arra, hogy bárki a hivatalos történészek közül rámutasson a tévedésekre):
1. Dokumentumokkal bizonyítható, hogy a III-as krematórium állítólagos gázkamrájában (valójában hullakamrájában) eredetileg 14 „ál-zuhanyrózsát” szereltek fel, igaz, van arra utaló adat, hogy 1943-ban 100-ra növelték a számukat. (Legalábbis tervezték az új zuhanyrózsák beszerelését, de hogy megvalósult-e az elképzelés, az kétséges.) Semmi bizonyíték nincs azonban arra nézve, hogy a zuhanyrózsák nem voltak igaziak, és nem világos az sem, miképpen tudták a németek becsapni a 14 vagy akár 100 zuhannyal a 2000 (más szemtanúk szerint 3000) áldozatot.
2. Az idézett szövegből nem derül ki, hogy a zuhanyrózsákon keresztül (ami egyébként lehetetlen), vagy más módon „pumpálták-e be” a nácik a „halálos gázt”? A legújabb holoszakirodalom (és sok „szemtanú”) nem említ semmiféle „pumpálást”, a hivatalos álláspont manapság az, hogy a ciklon B szemcséket a tetőn vágott nyílásokon vagy más módon „beszórták”, „bedobták”, esetleg egy trükkös szerkezet segítségével „leeresztették” a foglyok közé.
3. A lift a II-es és III-as krematóriumokban valóban létezett (300 kg befogadóképességű és 1,35-ször 2,15 méter alapterületű felvonó volt), de természetesen nem a „gázkamrát emelték fel vele a krematóriumba”, hanem a halottakat a felső szintre, ahol az égetőkemencék voltak. A 2000 áldozat aranyfogainak kihúzása, a halottak fölszállítása a felsőbb szintre, sok-sok óráig, ha pedig a hamvasztási időt is tekintetbe vesszük, akkor napokig is eltarthatott. Ha, mondjuk, öt percet számítunk a felvonó egyetlen fordulójára (ne felejtsük, fent is ki kell rakodni a holttesteket), akkor 1000 percig, vagyis több, mint 16 óráig tartott volna, míg az összes tetemet fölviszik a felső szintre, tekintve, hogy legfeljebb kb. 10 halottat lehetett bepréselni a felvonóba. (De inkább kevesebbet.) A következő „transzport” érkezése ezért legfeljebb a következő napon, de inkább csak több nap elteltével volt várható.
4. A birkenaui IV-es és V-ös krematóriumok gázkamrái kisebbek voltak, mint a II-es és III-as krematóriumok gázkamrái, így azokban nem lehetett ugyancsak 2000 embert kivégezni, mint ahogy a szövegben olvasható. („A négy gázkamra mindegyikében 2000 embert lehetett kivégezni”.)
5. A fantasztikus áldozati számok (5,7 millió zsidó mellett kilencmillió nem zsidó, köztük több százezer roma, összesen 15 millió meggyilkolt fogoly, stb.) teljesen légből kapottak. Semmiféle bizonyíték nincsen arra nézve, hogy 15 millió embert öltek volna meg a németek a koncentrációs táborokban a háború idején. A valós szám ennek töredéke.
6. Jellemző a szerzőre is, és az összes hivatalos holotörténészre is, hogy tudatosan a nácik által legyilkolt áldozatnak tekintenek mindenkit, aki bármilyen okból a koncentrációs táborokban, vagy azokon kívül, bármilyen okból életét vesztette. A fent idézett szöveg írója például egyetlen szóval sem említi, hogy a háború idején a lágerekben súlyos tífuszjárvány tombolt, melynek több százezer áldozatát minden gond nélkül a holokauszt során a „nácik által meggyilkolt” foglyok közé számítják. Ami – hogy finoman fogalmazzak – legalábbis csúsztatás.
Perge Ottó
Kapcsolódó hírek:
Ami fontosabb, mint a holokauszt: a száz évvel ezelőtt kitört világháború elhallgatott tanulságai
Részletek az Első Nemzetközi Zsidóellenes Konferencia gyűlöletkeltő nyilatkozatából
Bécsi cukrászda helyett újabb holokauszt-agymosó programokkal kedveskedik az EU a tagországoknak
Íme Európa "legfeketébb báránya", az új közellenség: az egyetlen német nemzetiségű "náci" képviselő az EP-ben