Rudolf Hess Adolf Hitler bizalmasa, később első helyettese volt az 1920-as és az 1930-as években a német nemzet szocialistáit tömörítő munkáspártban. Kiugróan értelmes, okos ember volt, a legtöbb NSDAP tagbeli társa fölé magasodó szellemi képességeit a vezető szerepet magának fenntartó Hitler is elismerte.

Hitler tudta, hogy Hess ismeri Duke of Hamiltont, a régi angol arisztokrata családból származó herceget, akinek nem csak a Buckingham palotába volt állandó bejárása, hanem évtizedes ismeretség fűzte az angol politikai és gazdasági élet minden lényeges szereplőjéhez. Hamilton hercege különösen jó barátságban állt Kent hercegével, a király testvérével, akivel a brit arisztokrácia németekkel békére hajló szárnyának fő szószólói közé számítottak. Így aztán Hess kiválasztása a német békeajánlat átadására kézenfekvő megoldásnak tűnt.

Minden háború utáni híresztelés ellenére Hitler nem csak hogy tudott Hess tervezett útjáról, hanem indulása előtt kétszer is fogadta és részletesen megbeszélte vele a tárgyalások témáit. Hitler azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a terv minden részlete titokban maradjon és ahhoz sem járult hozzá, hogy helyettese a tárgyalások állásáról, menetéről vagy lehetséges kilátásairól Londonból tájékoztassa őt, utasításokat kérjen, vagy Londonból bármilyen indokkal kapcsolatba lépjen a birodalmi kancelláriával vagy a berlini külügyminisztériummal.

Hess 1941 május 10.-én este a legnagyobb titokban Hitler békeajánlatával a mappájában egy Messerschmidt 110-es géppel Skóciába repült. Útját angol részről a MI5 (az angol katonai titkosszolgálat) német részről az Abwehr (a MI5 német megfelelője) és annak akkori vezetője, Canaris admirális szervezte. Mind a két háborúra készülő országban hetekkel előre megtervezték, nagy-britanniai tartózkodásának minden percét megtárgyalták, részletesen egyeztették, hogy kivel és mikor tárgyal, így aztán nem meglepő, hogy Hess gépe elé sem a német, sem az angol légvédelem nem gördített akadályt.

Hitler ajánlata a következő volt: politikai semlegesség deklarálása mellett teljes német katonai kivonulás Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Norvégiából, Dániából, Jugoszláviából és Görögországból. Elzász-Lotaringia és Luxembourg kivétel, ezek a túlnyomórészt német nemzetiségű lakosság kérésére továbbra is a német birodalom részét képezik. A német birodalmi kincstár a megszállás alatt okozott károkért ezen országoknak kártérítést fizet.

Hitler Hess útján felelevenített az angoloknak egy régi vágyálmot is: az európai zsidók kitelepítését Madagaszkár szigetére. Hess Hitler engedélyével ehhez feljánlotta a német hadsereg és a hadiflotta segítségét. Hess arra is ígéretet tett tárgyalópartnereinek, hogy Németország közvetít az angolok és az olaszok közötti vitás kérdések gyors megoldásában.

Hitler Nagy Britanniának tett békeajánlata csábító és meglepően nagylelkű volt. Azt a kettős célt szolgálta, hogy a briteket kivonja a háborúból és az angolokat vagy a szövetségesévé, vagy ha ez nem megy, akkor legalább semlegessé tegye a Szovjetunió ellen tervezett német hadjárat alatt és után.

Azt nem tudni, hogy Adolf Hitler a béketervét mennyire gondolta komolyan. Az viszont már kiderült, hogy elfogadása és végrehajtása felborította és érvénytelenítette volna a nemzeközi zsidóság Nagy Britanniával és az Egyesült Államok kormányával, a Roosevelt adminisztrációval kötött megállapodását.

Ebben többek között az is szerepelt, hogy a hitleri Németország elleni fegyveres harchoz a zsidóság anyagi támogatást nyújt, aminek fejében a gyors és biztos győzelem érdekében a németeket kétfrontos harcra kell kényszeríteni, a háborút bármilyen anyagi és emberáldozat árán meg kell nyerni, az új Németországot akár feldarabolással is kulturájában, hagyományaiban, nemzetében meggyengíteni, lakosságát megritkítani és a franciák létszáma alá szorítani, katonai erejét a minimális szintre korlátozni, visszafejleszteni, a lehető leghosszabb ideig ellenőrizni és az angol megszállás alatt levő Palesztina területén a győztesek segítségével egy független zsidó államot kell létre hozni.

Sehogyan sem illett a háború után a szövetségesek által írandó kötelezően bemagolandó tankönyvekbe a békekereső Adolf Hitler képe, és nem illett a már körvonalazódó holokausztos mesekönyvekbe az sem, hogy a németek nem kiirtani, "elgázosítani" azaz megsemmisíteni akarták a zsidókat, henem életben hagyni őket és a saját költségükön az európai népek közös akaratának megfelelően jó messze kitelepíteni őket.

A zsidóság nem békét, hanem - mint a század elején - ismét háborút akart, a bosszúra vágyó zsidóság az őket megregulázó Hitler és az őt szerető Németország megbüntetését akarta, a zsidóság a palesztinok ősi földjét akarta elrabolni, hogy azon Izraelt építsék fel, mert a zsidóknak eszük ágában sem volt a négerekhez közel eső Madagaszkárra költözni.

A Hessel folyó tárgyalásokat az angolok egyszer csak váratlanul megszakították, Churchill angol miniszterelnök utasítására Hesst letartóztatták és a Towerban "vizsgálati fogságba" vetették. Később vidéken őrizték és azt akarták róla bebizonyítani, hogy elmebeteg.

Hitler pár nap múlva álszent módon megtagadta helyettesét, rangjától és tisztségeitől megfosztották, a határőrség és a hadsereg pedig parancsot kapott, hogy ha visszatér Németországba, akkor lőjék agyon mint árulót. Ezzel egyidőben azonban Hitler személyes utasítására Hess Németországban maradt feleségének anyagi támogatásként idő előtti nyugdíjat kezdtek folyósítani.

A nürnbergi koncepciós perben Göring tiltakozása ellenére Hesst mellé ültették a vádlottak padjára. Előfordult, hogy Hess hiányzott egy-egy napot a tárgyalásokról, de azért a győztesek által előre megírt forgatókönyv szerint a per végén Hess megkapta a számára régen kijelölt életfogytiglant. Hess szabadon bocsátását a szovjetek ezután mindig megakadályozták, majd végül a peresztrojka lázában égő Gorbacsov 1987-ben hozzájárult, hogy Hesst elengedjék. A jó hír azonban későn érte az agg Hesst, mert a máig erőltetett hivatalos verzió szerint 1987 augusztus 17.-én 93 éves korában a nyugat-berlini Spandau börtönben egy elektromos vezetéket tekert a nyaka köré és megöngyilkolta magát.

Fia, Rüdiger Hess a 2001-ben bekövetkezett haláláig hangoztatta, hogy az apját az angolok még a háború vége előtt megölték, mert féltek, hogy elfecsegi a tárgyalások tartalmát, körülményeit és nyilvánosságra hozza a vele tárgyaló angolok neveit. Az ifjabb Hess szerint nem is az apja volt a nürnbergi fogoly, hanem egy mentálisan beteg német közlegény, akit a szövetségesek egy franciaországi német hadifogolytáborból hoztak ki. Felbérelték a szerepére és a családját az MI6 (az angol külügyi titkosszolgálat) bőkezűen megfizette az alakításért és a hallgatásukért.

Állítólag ebbéli hitében nem is volt egyedül, mert máig titkosított amerikai dokumentomok szerint Roosevelt elnök sem hitt abban, hogy az igazi Hess van angol fogságban és később Allan Dullest, a CIA volt igazgatóját is arról tájékoztatta a cége, hogy nem a valódi Hess ül a börtönben.

1979-ben Hugh Thomas, egy szakmájában elismert híres angol sebész és igazságügyi szakértő könyvet jelentetett meg Rudolf Hess meggyilkolása címmel. Thomas doktor a könyvében kerek perec kijelenti, hogy a még élő, általa 1973-ban a spandaui börtönben megvizsgált Hess nem az igazi Hess. Legfőbb érve az volt, hogy Hitler helyettesének volt egy csúnya, mély hasadékkal gyógyult lőtt mellkasi sebe a bal oldalon még az I. világháborúból, de ennek az ál Hessnek teljesen sértetlen volt a mellkasa, még karcnak sincsen nyoma. "Rudolf Hess" 1987-es halála után két boncolást is végeztek a holttesten és mind a két jegyzőkönyv megerősítette Thomas doktor véleményét: begyógyult lőtt seb nyomát sem az öregember mellkasán, sem máshol a testen nem találtak.

Német és svájci történészek véleménye szerint a Spandauban őrzött foglyot két angol ügynök ölte meg az udvaron. Az idős dublőrnek azért kellett váratlanul megöngyilkolnia magát, nehogy véletlenül a szovjetek engedélyével valahogy szabadlábra kerüljön és utána fény derüljön az igazi Hess-gyilkosságra és a gyalázatos személycserére. A gyikosoknak nem volt nehéz dolguk: a Hessnek vélt személy betegségei miatt még a cipőjét sem tudta megkötni és már annyira erőtlen volt, hogy felállni is csak segítséggel tudott, ezért a dróttal való saját nyakelszorításos öngyilkosság a magyar rendőrség sorozatos fantáziátlan meséihez hasonlóan hangosan kacagtató. Emellett "Hess" az engedély ellenére soha nem akart találkozni szeretett feleségével, sem családja más tagjaival, sem a nürnbergi koncepciós per alatt, sem a berlini börtönévek idején, egyedül csak az ügyvédjét fogadta, de őt is csak ritkán.

A nürnbergi koncepciós peren szerepeltetett Hess személyazonosságát egyébként már Hermann Göring is kétségbe vonta. A háború után a börtönben fogyásnak indult gömbölyű légimarsall figyelmét nem kerülte el, hogy a mellé ültetett "Hess" szemmel láthatóan bolond, váratlanul és indokolatlanul nevetgél, ujjaival számolgat, mutogat, orrát piszkálja, ha nedves, akkor nem törli, és külsejében sem hasonlít arra az emberre, akivel 1941 májusáig számtalan alkalommal találkozott. Az amnéziás ál Hess nem ismerte fel Nürnbergben Göringet, sem a német kollégáit és párttársait, nem ismerte meg a saját titkárát sem és a legközelebbi munkatársait nem tudta megnevezni.

Göring - aki a nürnbergi koncepciós per alatt végig gúnyt űzött a bírósági cirkuszból, bolondot csinált az őreiből, majd a végén, tervezett kivégzése előtt egy nappal a szövetségesek legnagyobb mérgére öngyilkos lett - többször is rászólt az amerikai katonákra, ha azok neki Hesst szóba hozták: "Hess? Milyen Hess? Melyik Hess? Az a Hess, akit ti itt őriztek? Vagy a mi Hessünkről beszélsz?"

Rudolf Hess halála után, az emlékétől is félő, a legvidámabb kapitalista barakkban izraeli irányítás alatt élő elkorcsosult honfitársai a volt nyugat-berlini börtönét - ahol 1966 után már teljesen egyedül pergette napjait - gyorsan eldózerolták, nehogy véletlenül is valamilyen formában a "Németországban újjáéledő náci szellem" emlékhelye legyen. A Spandauban megölt öregembert mint igazi Rudolf Hesst Wunsiedelben, a Hess család kriptájában helyezték örök (?) nyugalomra.

A német és az európai hazafias érzelmű ifjúsági mozgalmak augusztus 17-e körül a bajorországi német kisvárosban a tilalom ellenére is minden évben megrendezték a Rudolf Hess March emlékmenetet. A Magyarországgal együtt Németországot is irányító cionista zsidó körök ezt nem nézték jó szemmel, ezért parancsukra a 9 éve regnáló Karl-Willi Beck Wunsiedel-i polgármester 2011 július 20-ra virradó éjjel a családi sírhelyből kiásatta, majd - állítólag - elégették és a tengerbe szórták a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának földi maradványait.

A zsidók a céljukat valószínűleg nem fogják elérni, mert az alig 12 éves német nemzetiszocialista korszak annyi európai emlékhelyet hagyott maga után, hogy a közelmúlt történelme iránt érdeklődő fiatalok bőven válogathatnak a jövendőbeli megemlékezések helyszínei között.

Jack Corn