Mint peter seisser, a saulizmus evangélikus szektabeli lakája a német hírügynökségnek csütörtökön megerősítette, a családdal egyeztetve július 20-án, szerdán reggel kihantolták a holttestet. Hitler egykori helyettesének földi maradványait a terv szerint elégetik, majd a tengeren szétszórják a hamvakat.

Hesst a náci mártírok nürnbergi kirakatperében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Több mint negyven évet töltött a berlin-spandaui fegyházban, mielőtt 1987. augusztus 17-én - 93 évesen - cellájában végeztek vele. Az volt a végakarata, hogy szülei mellé temessék a wunsiedeli temetőben.

Röviddel halála után több száz német hazafi tartott - természetesen nem engedélyezett - demonstrációt a bajor kisvárosban, ezért Hess holttestét először egy ismeretlen helyen temették el. Csak a halál után hét hónappal került a tetem a wunsiedeli sírkertbe.

Eddig a gyomorforgató hír - a Múlt-Kor (ál)történelmi portált korrigálva -, amely után egy tisztességes ember nehezen talál szavakat undora kifejezésére.

Létezik egy titkos kapitális törvény, amelyet ismer és retteg valamennyi kormány, és amelyről következésképpen tudtak az inkvizítorok (akik máglyára ítélték az beavatottak árja tudását nemzedékről nemzedékre átörökítő javasasszonyokat), a jakobinusok (akik elrendelték a Saint-Denis-beli királyi nekropolisz kirablását és a francia uralkodók csontjainak az elégetését) és a bolsevikok (akik kiásták sírjaikból a megdöntött cári rezsim prominenseinek holttetemeit és elégették azokat) - egy ősrégi törvény, az egregorok (görögül: egy eszme őrzői) létrehozásának, táplálásának és semlegesítésének a törvénye.

Egy egregor elpusztításához először is a rájuk emlékeztető, őket "transzcendentáló" szimbólumokat kell nyilvánosan meggyalázni (ezért kínozza a zsidókat annak a tudata, hogy nem sikerült kézre keríteniük a Führert, és ez magyarázza a Hollywood által fáradhatatlanul széttört, leköpött és megbecstelenített horogkereszteket). Különösképpen pedig mindazoknak, akik aktív részt vállaltak eme egregor életében, conditio sine qua nonként erőszakos halált kell halniuk (1), a hamvaiknak pedig a tűz martalékává kell válniuk, mert különben nincs mit tenni: az egregor tovább él, és esszenciális természetével mindig is magához fogja vonzani a vele azonos hullámhosszon rezonáló lényeket.

Miután immáron « az antiszemitizmus globális jelenséggé vált », a zsidók többé nem engedhetik meg maguknak, hogy fennmaradjon akár a legkisebb « kapcsolódási pont » is az árja fehérek és a nemzetiszocialista egregor között – adott esetben nem tűrhetik, hogy a kérdéses egregor egyik közeli hívének akárcsak a földi maradványai (tkp. a relikviái) létezzenek. Ez a « forrástól való elszakítás », amelyet az újpogányság és neonácizmus fogalmak kontráznak, alapvető fontosságú egy szellemi irányzat megsemmisítési folyamatában, és a wundsiedeli temetőben végrehajtott művelet célja éppen ez volt: a mágikus paranoia puszta szimptómájaként, amely óhatatlanul mindig hatalmába keríti a vesztüket érző és a bukás előtt álló rezsimeket.

Egyébkén pedig végső soron mit is keresett egy fehér hős egy protestáns temetőben? Mit keresett egy árja hős keresztény földben? A zsidók, mint az összes salaktermék, « szüntelenül átokra törekednek és áldásra kényszerülnek » : most is azt hitték, hogy a feledésbe száműzik Rudolf Hesst, de akaratuk ellenére olyan fénylő gyászszertartásban részesítették, amely méltóképpen megkoronázza egy Wotan-fi sorsát.

A hamvak tengerbe szórása a judaizmus számára átok értékű: az elhunytat a Lét szakadékába, a Semmi örvényébe vetik. Őseink számára éppen fordítva van (Muspell és a Hiperborea örökös antitézise): a földbe temetett embert féregállapotra kárhoztatják, akinek viszont elégetik a testét, az "egyetlen szempillantás alatt a paradicsomban" találja magát, a hamvait pedig (a mulandó részét) vízbe kell szórni, az eredeti anyaméhbe, ahol a következő megtestesülése vár rá.

Kamerad Rudolf Hess, Sieg Heil!