Nos? Honnan is hozták szeretetre méltó szokásaikat?

(Kaupfler Viktória - Kuruc.info)

Kuruc.info: Természetesen nem az összes indiaira értjük mindezt. Bár – szorgalmuk, munkabírásuk, -szeretetük alapján – nem tartjuk őket olyan nagy becsben, mint például az igen szorgalmas japánokat, a legtöbb környező népnél (pakisztániak, kínaiak, mozlimok, bangladesiek, de nem az európaiak) nagy általánosságban azért sokkal normálisabbak, értelmesebbek. Róluk azt kell tudni, hogy Indiában alapvetően több nagy társadalmi csoport él, külön. Nyelvcsaládhoz való tartozásuk alapján két nagy csoportot különíthetünk el: a  világosabb bőrűek (akik max. annyira sötétek, amilyenből nálunk is lehet találni, pl. székelyeknél) az árják; így is nevezik magukat. Aztán vannak a cigó életvitelű dravidák;  őket tartja a hivatalos indiai történetírás az őslakosoknak. Ugyanolyan nomád vándoréletet folytatnak, mint nálunk a cigányok, szekerén laknak, ott vernek tábort, ahol élnek; asszonyaikat ugyanolyan színes rongyokba öltöztetik, mint nálunk, még az általuk űzött mesterségek is - lókupec, tolvajlás, ékszerekkel való csencselés - is teljes hasonlóságot mutat a hazai cigányokkal; köreikben teljesen törzsi szokások uralkodnak. Vallásuk sem a fejlett, normális, mások elpusztítását nem életcélként kitűző hinduizmus. 

Az ide tartozó dalitokat továbbra is kirekeszti az indiai társadalom, nagyon helyesen. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a kirekesztésnek milyen formái élnek: nem ihatnak a falu közös kútjából, fel kell seperniük maguk után, ahol elmennek, nem tartózkodhatnak még csak egy légtérben sem a többi indiaival. Ha egy felsőbb kaszthoz tartozóval beszélnek, akkor szájuk elé kell tenniük kezüket. Olyan, mintha egy nép betegségmegelőző-program. Bár a "demokratizálódás" során az utóbbi években ezek a jelenségek némileg visszaszorultak, ez inkább a nagyvárosokra igaz, a vidéki Indiában a dalitok (cigányaink rokonai) továbbra is kaszton kívülinek számítanak.