Kiátkozás fenyegetheti a katolikus holocáfolókat
Benedek pápa nemrég megjelent könyvében – melyben elfogadhatónak nevezi az óvszer használatát bizonyos fertőző betegségek megelőzése céljából – azt is kijelenti, hogy sohasem vonta volna vissza Richard Williamson püspök kiközösítését, ha tudott volna az ő „holokauszt-tagadó” nézeteiről.
Mint emlékezetes, 2009 januárjában Benedek pápa visszafogadta a katolikus egyház kebelébe a X. Szent Piusz Testvériség püspökét, akit – másik három püspöktársával együtt – még II. János Pál közösített ki az egyházból, mivel Marcel Lefebvre érsek, a X. Szent Piusz Testvériség alapítója a Szentszék határozott tilalma ellenére szentelte fel őket. Igen ám, csakhogy nem sokkal az exkommunikáció feloldása előtt Williamson szörnyűséges bűncselekményt követett el: elmondta a véleményét az ún. holokausztról. A tradicionalista püspök véleménye szerint a német koncentrációs táborokban legfeljebb háromszázezer zsidót öltek meg a németek, de egyikük sem gázkamrában halt meg, azok ugyanis nem léteztek.
Legott ki is tört a botrány: a zsidók nekiestek a pápának, aki újra és újra „elhatárolódott” Williamson nézeteitől, miként „elhatárolódott” számos más érsek, püspök, és más egyházi vezető is a világban, jó pontot szerezve ezzel a „kiválasztottak” előtt. Williamson valahol Angliában bujdokol, interjút nem adhat, és meg is indult ellene egy per Németországban. Ebből újabb botrány lett, ugyanis a püspök egy a zsidók által „neonácinak” tartott személyt kért fel védőügyvédnek. (Mert hát ugye „magától értetődő”, hogy szabadon még a védőügyvédjét sem választhatja meg.) Közben maga Williamson is bocsánatot kért, főleg a pápától, „amiért szükségtelen gyötrelmeket és gondokat okozott a Szentatyának”, de bocsánatot kért mindazoktól is, akiket „megsértett”, viszont kijelentéseit nem vonta vissza. Annyit mondott, hogy „alaposan tanulmányozni fogja a kérdést”, mármint a holokausztot, de hogy mi lett vizsgálódásainak az eredménye, nem lehet tudni, ugyanis a X. Szent Piusz Testvériség elnevezésű tradicionalista katolikus szervezet vezetői megtiltották neki a nyilatkozattételt. Azonban ne legyenek kétségeink: bárki, aki alaposan tanulmányozni kezdi az úgynevezett holokauszt történetét, szükségképpen kételkedővé válik, habár a legtöbben jól felfogott önérdekből nem kürtölik világgá felfedezéseiket. Elvégre senki sem szeretné elveszíteni állását, és senki sem akar börtönbe jutni.
Néhány nappal ezelőtt pedig Dr. Petras Stankeras litván történész, a Belügyminisztérium egyik tisztségviselője ellen indítottak hajszát a holoiparosok, mivel Stankeras egy újságcikkben leírta, hogy a „második világháború után rendezett nürnbergi perek jogi alapot biztosítottak a hatmillió zsidó állítólagos megöléséről szóló legendának”. Várhatóan egyre többen lesznek, akik ki is merik mondani a holokauszt hivatalos változatát illető kétségeiket – végtére is nem lehet megtiltani az embereknek, hogy gondolkodjanak, és elmondják a véleményüket.
Én a magam részéről egyébként nem értek teljesen egyet Williamsonnal sem, pontosabban úgy vélem, nem fogalmazott elég világosan. Mert véleményem szerint a német koncentrációs táborokban a második világháború idején 300 ezernél jóval többen haltak meg. Más kérdés persze, hogy közülük hányan voltak azok, akiket a németek szándékosan gyilkoltak le. (A foglyok többsége ugyanis az éhezés, a különféle járványok, főként a tífuszjárvány áldozata lett.) Márpedig Williamson úgy fogalmazott, „hogy legfeljebb háromszázezer zsidót öltek meg a németek”, ám sajnos nem tette világossá, ebbe a számba beleérti-e a járványok, a betegségek, illetve az éhínség, a háborús cselekmények áldozatait. De úgy az áldozatok számáról, mint a holokauszt más kérdéseiről vitatkozzanak csak a történészek szabadon, végtére is mindenféle tudományos fejlődés alapja a szabad kutatás és a szabad vita. A képtelen, megalapozatlan vélemények hirdetői idővel úgyis lelepleződnek. (Éppen ezért nem akarnak nyilvános vitát az ortodox holokauszt-történészek.)
Viszont a Williamson püspökkel történtek, valamint Benedek pápa legutóbbi könyvében kifejtett véleménye nyomán felmerül egy súlyos, részben teológiai kérdés: ha a pápa álláspontja szerint egy „holokauszt-tagadót” nem lett volna szabad visszafogadni a katolikus egyház kebelébe, akkor vajon helyük van-e a hivatalos holotörténet egyik-másik részletét megkérdőjelező, a második világháború történetének újragondolását sürgető revizionista kutatóknak a katolikus egyházban? Magyarán: lehet-e egy revizionista katolikus, vagy pedig a revizionizmus napjaink modern eretnekségének számít, amely kiátkozást von maga után? Van-e bárki a katolikus egyház papjai és hívei között, aki ezekre a kérdésekre válaszolni tud, illetve válaszolni mer?
Perge Ottó
Kapcsolódó hírek:
Ami fontosabb, mint a holokauszt: a száz évvel ezelőtt kitört világháború elhallgatott tanulságai
Részletek az Első Nemzetközi Zsidóellenes Konferencia gyűlöletkeltő nyilatkozatából
Bécsi cukrászda helyett újabb holokauszt-agymosó programokkal kedveskedik az EU a tagországoknak
Íme Európa "legfeketébb báránya", az új közellenség: az egyetlen német nemzetiségű "náci" képviselő az EP-ben