A kilencvenes évek közepén az Egyesült Államok elsőként fejlesztette repülőképessé az ötödik generációs vadászrepülőgépet. Ebben az időben a felbomlott Szovjetunió éppen a jelcini mély álmát aludta, félretéve megannyi fejlesztést. Az F-22 és az F-35 volt a két első rendszerbe állított ilyen repülőgép.

Tegyünk egy pillanatra kitérőt, mit is jelent az ötödik generációs repülő, mert sokak csak olvassák, de fogalmuk sincs róla, mitől valahányadik generációs egy repülő.

Az első generációs vadászrepülők a második világháború előtt és alatt kifejlesztett repülők voltak. Megannyi technikai különbség ellenére nagyjából egy kaptafára készültek. Robbanómotor, hangsebesség alatti szárnyszerkezet, megközelítően azonos repülési képességek. Ezek közül egyedül a Messer 262 lógott ki, ez már gyakorlatilag a második generáció első gépe volt.

A második generációs gépek a háború utáni, a hidegháború kezdetén épült sugárhajtású repülők. Példa a MIG-15. A német mérnököktől szerzett tudás alapján épültek, ezért sokban hasonlítottak egymásra. Először tudták átlépni a hangsebességet, és megjelentek a légiharc rakéták. Nagyjából ez a 60-as évek végéig tartó időszak. Ebben az időben kifejlesztett legsikeresebb vadászrepülőnek a MIG-21 tekinthető. Ezek közül a gépek közül, habár több már 50 évet is megért, vannak még hadrendben álló példányok szép számmal. Kis ráfordítással sok feladat ellátására alkalmasak.

A harmadik generációs vadászgépek a hetvenes, nyolcvanas évek vadászgépei. Mivel a második generációs gépek le és felszállási tulajdonságai nagyon rosszak voltak (hosszú, tiszta felszállópálya kellet, melyen a legkisebb sérülés is végzetes volt) a rövidebb felszállás érdekében megjelentek a változó szárnyállású gépek. A nyitott szárnnyal könnyen manőverező, zárt szárnyal nagy sebességet elérő repülők jó megoldások voltak ideiglenesen. Ezek a repülők általában nagy gépek, mivel egyszerre vadász és bombázók voltak. MIG-23, MIG-25, F-14, vagy a helyből felszálló Harrierek. Ezek a gépek nagyok, nehézkesek, rosszul manővereznek, és a szárny állíthatósága miatt rendkívül drágák. A hidegháború végén ezeket nagyon gyorsan igyekeztek kivonni a szolgálatból mind keleten, mind nyugaton.

A negyedik generációs gépek a nyolcvanas évek gépei. A méretek csökkennek, a teherbírás azonban megközelítően azonos marad, köszönhetően a bivalyerős motoroknak. A legfontosabb igény a jó manőverezés, és a fejlett elektronika volt. Az USA feláldozva a megbízhatóságot, teletömte elektronikai fejlesztésekkel a gépeket. Hosszú távon ez jó stratégia volt, rövid távon rengeteg gondot okozott, nagyon sok volt a baleset. Az oroszok ekkor már komoly nehézségekkel küzdöttek, ezért inkább a megbízható, mechanikus megoldásoknál maradtak, például az irányítás területén. A MIG-29 kezdetleges módon irányítja a kormányokat, az F16 már elektronikusan végzi. A különbség a komfortosság, sokkal kisebb erő kell a kormányzáshoz. Ennek ellenére mind az orosz, mind az USA fejlesztések komoly eredményeket érnek el, a gépek mai napig viták, összehasonlítások tárgyai. Ide tartoznak például a F-15, F-16, MIG-29, a SU-27. A nagy különbségek a kilencvenes években alakulnak ki. Az ötödik generációs gépek kifejlesztése rendkívül lassan halad, mind nyugaton, mind keleten. Ezért kialakítanak egy úgynevezett negyedik + (4+) generációt, mely a negyedik generációsok fejlesztései. Ezek többnyire kiváló repülők, és megállják a helyüket világviszonylatban. Olyan igények szerepeltek, mint a költségtakarékosabb üzemmódok, a legmodernebb elektronikai újdonságok, jó vezetési komfort, hogy sokáig lehessen a levegőben, utántölthetőség, javított manőverezés. Ebben az oroszok talán többet értek el, mivel az ötödik generációs gépek fejlesztése a kilencvenes években csigalassúságú volt, így a fejlesztésre koncentráltak. A MIG és Szuhoj gépek 4+-os változatai nagyon kelendőek a piacon.

Az ötödik generációs gépek a legmodernebb harci repülők. A negyedig generációs gépekhez képes a követelmény annyival nőtt, hogy a magas sebességű manőverező képességet fejlesszék, és lehető legjobban láthatatlan legyen a radarok számára. Az első igény azért fontos, mert nagy sebességű manőverezéskor a repülők nagyrésze rendkívül gyorsan veszít sebességéből. Olyan alakot, hajtóművet kellett kifejleszteni, amely manőverezéskor is nagy sebességen tudja tartani a gépet. A másik elvárás a láthatatlanság. Ennek igényét a rendszerbe állított F-117 repülő sikerei adták meg. Ez a gép azonban légiharcra képtelen, valószínűleg még egy MIG-21 is képes lenne leszedni, ha látja a pilóta. Ezért kizárólag éjszaka vetették be, kiemelten fontos célok bombázására. Az új igény tehát kézzel fogható lett, a radarok számára minél kevésbé látható repülő. És ha véletlen észreveszik, felvehesse a harcot a ráküldött gépekkel szemben, tehát harci repülő legyen. A tervezés azért volt nagyon nehéz, mert a különleges, gyémánthoz hasonlító szögletességet meg kellett tartanai, mellé jó aerodinamika, és teljesítmény párosuljon. Ezért volt nagyon lassú a fejlesztés. Ebben az időben, habár nem volt pénzt az orosz fejlesztésekre, azért töténtek koncepció-repülő építések, ezek a mai napig jobbára titkosak. Pár makettcég, modellezőcég, néhány rajz, leírt elgondolás alapján elkészítették a MIG-37 koncepciógép makettjét, ami valószínűleg sosem emelkedett a levegőbe. Oroszország a PAK-FA repülő fejlesztésének vége felé tart.

Valamennyien feltételezték, hogy Kína is fejleszti saját repülőgépeit. Nem is olyan régen készült el a J-10-es gép, amely 2003 óta áll hadrendben, már készül az ötödik generációs gépük. Bár a J-10-et nem egészen ugyanarra a feladatkörre szánták, mivel ez egy többfeladatú repülő, az ötödik generációs gép jobbára vadászrepülő.

Azt tudjuk, hogy az alap elvárásokat és a koncepciót az oroszok is ismerték (sosem voltak rossz repülőgép fejlesztők), az elkészült repülők láthatóan felhasználták az F-22 tapasztalatait. Sok elgondolás azonban más. Míg az USA tökélyre akarta fejleszteni láthatatlanságát, addig az oroszok nem foglalkoznak azzal, hogy a gép hátulról mennyire bemérhető, a hajtóműveket nem rejtették el. Ezzel, és a szárny kialakításával viszont nagyobb manőverezést és nagyobb sebességet értek el. A kínai gép ugyanezt a koncepciót követi, a hasonlóság szembetűnő a hajtóművek kiképzésében (sőt, mivel van ilyen jellegű szerződés a két ország között, lehet hogy ugyanazon hajtóművekről van szó). Most, hogy már van pénz fejlesztésre, az oroszok és a kínaiak is belehúztak, az indiaiak pedig az orosz fejlesztésbe szálltak be. A kínai gép azonban meglepte a világot. Miután a kínaiak lézerrel lelőttek egy USA kémműholdat, a műholdas kémkedés nullára csökkent Kína felett. Tehát ilyen jellegű képek nem álltak rendelkezésre. Ráadásul Kínában nem bánnak éppen kesztyűs kézzel a kémekkel, tehát ez is nehéz kérdés volt. Olyannyira, hogy még a nevét sem nagyon tudták kideríteni. Pár héttel ezelőtt kezdtek képek kiszivárogni a gépről, mivel megkezdődtek a pályafutási tesztelések, és nem lehet láthatatlannak maradni. Tehát a minisztérium látva a gép kiszivárgásának hírét, maga is közzé tett pár fotót a repülőről. A gép az elvárásoknak megfelelő formai kialakítást kapta, szögletes tervezés, rejtett fegyverzet, radarelnyelő felületkezelés. Az viszont, hogy Kína itt tart a gép fejlesztésével, láthatóan meglepte a világot.

Gyártó István