Kőműves Géza: Mindig ezek a zsizsikek! Mert bizony szinte minden gyalázatos szál hozzájuk vezet. A Hunmagyar Nemzet a zömében spriccekből, idegen lelkületű, kétes múltú díszpintyekből álló elitre jellemzően soha, kizárólag a megvilágosult parasztra, köznépre számíthat! Persze már a nép élére is oda tolták a téglákat, tehát nagyon oda kell figyelni! Ha valaki ismeri ezt a népséget, tudnia kell, hogy a dolgaik ellen fellépők élére is betolják embereiket. De sokszor ők az első szövetkezők, hogy a folyamat irányítása a kezükben legyen, akár az általuk kirobbantott háborúk, - nemzetközi bűnszövetkezetek állami szintű terrorizmusa elleni tiltakozások élén is kézben tartják az elnyomottakat.

Olvassuk csak mit ír mohácsról az igaz magyarság számára leghitelesebb történelemkutató Tácsi István! (Már az elején tudd, hogy Szapolyai és Frangepán zsidó származású, miként az un. latin római patríciusok zöme is efféle szemita népség!Az úrnépi,- hunmagyar gyökerű emberek, népek  jellemzően: jószándékúak, gerincesek, hazaszeretők, fajtaszeretők, békeszeretők és bátor harcosok voltunk .)

Magyar sorsot- magyar kézbe!

…………….

Igaz az, hogy nekünk mohács kell?

Saját hír: megemlékezés az 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatáról. Amelyben a magyar királyi haderő a török túlerő következtében döntő vereséget szenved. Következménye az önálló középkori Magyar Királyság bukása, általa az ország három részre szakadása. E vereséget követően bekövetkező, a magyar államiság részleges elvesztése vezet el a már sokat emlegetett trianoni békeszerződés alapján elkövetett Magyarország megcsonkításához. A lassan ötszáz éves történelmi esemény kapcsán már illő megvizsgálnunk, hogy ez a végzetes vereség most belső okokból, vagy külső politikai erők működésének a következményeként következett-e be? És nem utolsó sorban ki vagy kik ezért a felelősök? Vajon kárpótolja-e valaha Európa a nemzet ötszáz éves negatív diszkriminációja során a magyaroknak okozott mérhetetlen veszteségeket?

Komment: a mohácsi csatáról annyit mindenképpen tud a magyar nép, hogy a mintegy háromszoros túlerővel bíró, a 60-100 ezer fősre tehető török haderővel szemben, a magyar királyi sereg mindössze 24800 fővel és 85 ágyúval állt fel a csatára. Megjegyezve, hogy ez a seregtest is jobbára soknemzetiségű haderőként gyűlt össze. A zsoldos gyalogság jelentős részét német, bajor, cseh, spanyol zsoldos katonák tették ki. Mellettük számottevő szerb és horvát csapat alkotta a magyar derékhadat. Azt is sokan tudják, hogy a király fővezérsége, annak ellenére, hogy tudott arról, hogy jelentős csapatok vannak még úton Mohács felé, mégis a 29.-ei csata mellett dönt. Ugyanis már Szegednél vesztegelt Szapolyai János erdélyi vajda 20-25 ezres elit serege. Hasonlóképpen Zágrábnál volt Frangepán Kristóf horvát bán serege. A Csehországból érkező segédhadak is már a Dunántúlon vonultak. Teljesen érthetetlen, mert ha bevárják ezt a közel 50 ezres érkező haderőt, kiegyenlítetté vált volna a küzdelem a törökkel. Hátha még ide vezetik a Pilismarótnál gyülekező és erős szekértábort alakító 20-25 ezres paraszti seregtestet, már létszám s erőfölénybe is került volna a magyar hadsereg. De nem! Ismét valami sötét összeesküvés elméletre kell gyanakodnunk, a biztos sikert hozó egyesített magyar hadak győzelmének a megakadályozása terveként.

Mégis, miért döntöttek a csata megkezdéséről a király által frissen kinevezett főparancsnokok: Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai (Zápolya) György szepesi gróf (horvát származású, elmagyarosodott kisnemesi családból, Szapolyai István nádor fia, Szapolyai János erdélyi vajda testvére, aki majd 1526-1540 I. János néven magyar király lesz)? Bizony, megmagyarázhatatlan eseménye korának. Annál is inkább, mert estére mindkét fővezér, Tomori és Szapolyai (eltűntként?) is a halottak között volt, további közel ötven főpap és főnemessel együtt. De ami a legérthetetlenebb eseménye a csatának, hogy menekülése közben meghalt II. Lajos magyar király is, aki állítólag a megáradt Csele patakba fulladt a lováról leesve. A győzelme következtében I. Nagy Szulejmán császár a török sereg főerőivel szeptember 12-én bevonult a védtelenül maradt Budai várba. Portyázó csapatai megkezdték a környék kifosztását és módszeres felperzselését. Komolyabb ellenállást csak a Pilismarót mellett összegyűlt 20-25 ezres paraszti sereg tanúsított, de a török túlerő végül szétverte őket is. A Szultán a tömérdek rablott kinccsel megrakodva, a seregével szeptember 25.-én indult vissza Isztambul felé. De ekkorra Egertől Győrig mindent elpusztítottak és kiraboltak. Előkészítve a következő, 1529. évi hadjáratot, amikor is Magyarországon akadálytalanul átvonulva Bécset vette ostrom alá a török. A várost ekkor sem tudták bevenni. Ettől függetlenül további jelentős magyar várakat és helyőrségeket pusztítottak el.

Tényleg, a főparancsnokok miért dönthettek a csata megkezdéséről? Sajnos a történelemhamisítások miatt az eltüntetett, vagy ismeretlenné tett tényekre nem hivatkozhatunk. Továbbá ilyen mértékű hadvezéri alkalmatlanságról, amiről a király és a két fővezére a csatakezdés okán bemutattunk, szintén az elképzelhetetlenséggel határos. Ilyet még az előző király, II. Ulászló, akinek „ökör” volt gúnyneve, sem tett volna meg. Nem tudom jobban szavakba önteni, mert kifejezhetetlen az a magyarellenes politikai gyűlölet, ami vezette azoknak a hazaáruló főnemeseknek a tetteit, ami a mohácsi csatavesztéshez vezette el a Magyar Királyságot.

A főnemesi hazaárulás egyik ismert pontja a Wikipédiából ide másolva: „Behram csauszt 1521 óta tartották fogva a budavári börtönben, ahol 1526-ban „azt a megjegyzést ejtette el, hogy a magyar urak között három áruló van. Ámbár az a körülmény, hogy öt esztendő óta fogságban élt, szavait minden jelentőségtől megfosztotta, de az udvarnál az ő nyilatkozatára nagy súlyt fektettek az iránt, hogy a három áruló között Szapolyai János foglalja el az első helyet, senki sem kételkedett” (Burgio nuncius 1526. június 13-i jelentése). Ugye emlékszünk, aki Szegednél vesztegelt a döntő jelentőségű elit seregével együtt.

Nézzük mégegyszer: ki volt az árulók első helyén álló főúr? Miként fentebb zárójelbe tettük, hogy a Hunyadi család uralkodása idejében feltörekvő, horvát nemzetiségű kisnemesi család sarja. A hangsúlyunkat a HORVÁT nemzetiségére tegyük. Tovább bonyolítva az összeesküvés elméletünket, mert ki volt az a másik, akinek a serege talán nem is véletlenül Zágrábnál még csak gyülekezett, nemhogy a csatatérre igyekezett volna? Ismét egy horvát nemzetiségű bán, Frangepán Kristóf volt a vezetője. A harmadik gyanúnk: ki és milyen nemzetiségű volt II.Lajos magyar király egyik fővezére? Talán szintén nem véletlenül, a horvát eredetű Szapolyai család sarja, akinek a testvére az érintetlenül maradt 25 ezres elit hadseregével, az általa okozott csatavesztést követően, I. János néven magyar királlyá kiálltatja ki magát, az ország három részre szakadását kihasználva. Igen, mert Szapolyai György királyi főparancsnok bizony szintén a legfőbb árulók közé tartozhatott. A három horvát származású magyarországi főúr, ha nem csal a szimatom, osztrák felbujtásra, csúful elárulják és romba döntik az ő és az osztrákok hatalmi terveinek útjában álló Magyar Királyságot.

De a legsúlyosabb árulás gyanúja még csak most következik. Tomori főparancsnok török golyó által meghal a csatában, a holtestét megtalálják. De a másik főparancsnok, Szapolyai Györgyről is az a hír, hogy elesett a csatában, de a holtestét sohasem találták meg. A testének eltűnése a mohácsi csata alatt arra a következtetésre sarkallta az utókort, hogy ő ölte meg II. Lajos királyt a dunaszekcsői plébános házában és dobatta a Csele patakba, az erdélyi vajda Szapolyai János testvérével való összeesküvésként. Természetes tűnik, hogy egy lovascsapat élén, mint királygyilkos eltűnik a magyar közéletből, és valahol gazdagon és visszavonultan a politikától élte le főúri életét.

De az összeesküvések felderítésének még nem értünk a végére. Pontosabban a végét már megírtuk, de a kezdeteit még nem. Az egyik előző cikkünkben, a parasztháborúink leírása során érintettük, hogy a Budai Nagy Antal parasztfelkelésnek az volt a kiváltó oka, hogy az Anjou Nagy Lajos királyunk halála után ismét szemita-zsidó vérvonal vegyült a magyar uralkodói hatalomba, Luxembourgi Zsigmond magyar király következtében. Ugyanis Nagy Lajost a leánya: 1382-ben Mária követi a magyar trónon. A magyar főurak, bárók összeesküdtek a királynő megbuktatására. Már ekkor két pártra szakadtak. Egyik párt az Anjou rokon II. (Durazzói) Károlyt koronázzák királlyá. De a másik párt meg szervezkedve Luxembourgi Zsigmondot szerették volna királynak. Károly mindössze 39 napig volt király, mikor 1386. 02. 07-én a királyné lakosztályában meggyilkolják. Nem mesélve el a részleteket, így mégis Zsigmond és magyar hívei győztek, 1387-től Zsigmond és Mária, eleinte társuralkodókként Magyarország királyai. Majd Zsigmond halálát követően továbbra is szemita vérvonalú a magyar trón, méghozzá két osztrák Habsburg uralkodóval: 1437-1439-ig Albert, és 1440/1455-1457-ig V. László által. Ez utóbbi az, aki 1457-ben lefejeztette Hunyadi Lászlót. A lényeg, hogy teljes mértékben megkezdődött az idegen királyaink által az ország hanyatlása, ami többek között a Budai-féle parasztfelkeléshez is vezetett.

Az 1400-as években még jelentős számú magyar nemzetségű főúr is található az uralkodó osztályban. Ennek köszönhető, hogy a Hunyadi párt visszaveszi a hatalmat az idegenszívű királyainktól, I. Mátyás 1458-1490. uralkodásával. Magyarország e 32 éve alatt ismét és utoljára európai nagyhatalom. De a folytatásban, az ellenséges főúri táborok pártoskodásai következtében ismét elbukik. Mátyás meggyilkoltatása után, az új királyi hatalomba másodszor is szemita-zsidó vér kerül, mégpedig IV. Kázmér lengyel király és a Habsburg Albert leányának, Erzsébetnek a fiában, II. Ulászló, majd halála után II. Lajossal. Ezen idegen uralkodók által Magyarország a pusztulásába zuhan. Elsőként a Dózsa-féle parasztfelkelés, és másodjára a mohácsi csatavesztéssel. És itt értünk vissza a csatáról alkotható összeesküvés elméletünknek a lényegéhez.

II. Ulászló utóda, az 1516-ban megkoronázott II. Lajos [Dobzse (jól van!) Ulászló fia] sem volt tehetségesebb vagy szerencsésebb elődjénél. Ráadásul neki köszönhető, hogy az időközben Spanyolországból 1492-ben elűzött és Magyarországra települt szefárd zsidó családban született, latinosan Fortunátus, magyarosítva Szerencsés Imrét, a pénzügyekben szintén járatos közembert teszi meg alkincstárnokká. Sajnos le kell írnunk, hogy zsidó a zsidót! Következmény, a magyar pénzügyek katasztrofális lerontása. Előkészítve egy totális magyar gazdasági összeomlást, arra kijátszva az események fonalát, hogy a török háborúk pusztításaiból magmaradó Magyarországot osztrák tartománnyá züllesszék, Majd a már ismert szemita gyakorlatnak megfelelő gyors „romanizációval” = értsd: HABSBURGIZÁCIÓVAL, kényszerrel német nyelvű osztrák koronagyarmattá züllesszék a nekik aranyborjúval felérő magyar ősvilágot. Ugyanazt a Zsigmondi pénzrontási gyakorlatot vetve be, ami már akkor lázadásokhoz vezetett.

Ismét a Wikipédiából idézve: „A törökök elleni 1521-26. évi háború során a hivatalos magyar pénznem a dénár elértéktelenedett. Már 1521-ben, Nándorfehérvár eleste alkalmával a Szapolyai-párti köznemesek azzal vádolták Szerencsést, hogy hanyagságból és rosszakaratból a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket későn indította útnak. Szerencsés tanácsára verette a király azt a hamis pénzt, melynek valódi értéke csak fele része volt a névleges értéknek. 1525. május 7-én tartott budai országgyűlésen a pénzromlásért a nemesség Szerencsést tette felelőssé és a királyi jövedelmek hűtlen kezelésével vádolták. Hatvan tagból álló küldöttség terjesztette kívánalmait Lajos király elé. Szerencsés Imre máglyán bűnhődjék gonoszságáért, aki ráadásul izraelita, a köznemesség által választott ülnökök pedig ismét kerüljenek a királyi tanácsba.

A király, engedve a nemeseknek, Szerencsés Imrét a budai Csonkatoronyba záratta, ahol egy hónapig raboskodott. Szerencsés a Fuggerek rokonának, Thurzó Eleknek (körmöci kamarai gróf és főkomornokmester, majd főkincstárnok, 1523-1525 között tárnokmester, végül országbíró) helyetteseként Mária királyné legszűkebb bizalmi köréhez tartozott, aki, mihelyst az országgyűlés szétoszlott, parancsot adott az alkincstartó szabadon bocsátására, mivel szolgálatait mégsem nélkülözhette egy ilyen nehéz helyzetben. A Szent György téren álló házához Mária királyné udvarmestere, valamint két sziléziai kamaragróf kísérte el. Kiszabadulását lakomával ünnepelte, mire Budán, az országgyűlés még el nem távozott nemesei megrohanták és feldúlták házát és majdnem megölték. Sikerült megszöknie úgy, hogy kötélen leereszkedett az épület hátsó részén. Kevéssel a mohácsi vész előtt Szerencsés meghalt.„Halála órájában, sok zsidó előtt, sírás és imádkozás közt megbánta bűneit, és bűnbánatban halt meg”. Tegyük hozzá, azért amiért kikeresztelkedett a zsidó hitből.

A fenti idézetekből is láthatjuk, hogy a magyar parasztfelkelések voltak a nemzet egységére ható figyelmeztetések. De az egyre inkább idegenszívű főnemesség ezt lázadásként értelmezte és kezelte. Ráadásul olyan uralkodókat választottak királlyá, akik inkább az ország pusztulását, mintsem a megvédést tartották követendő célként. De az is egyértelműnek látszik, hogy a nemzetközi árulásnak megfelelően, a zsidó Fortunátus az oka annak is, hogy 1521-ben, a második nándorfehérvári ostromkor elfoglalja a török a várat. De még ez sem volt elég az idegenek összeesküvésének. Az osztrák Habsburgok megtalálják azt a feltörekvésében magyarellenessé váló, de legalábbis királyi ambíciókat dédelgető családot a Szapolyaiakban, akik árulásra bírhatók. Tudjuk, Szapolyai János a Dózsa-parasztfelkelés kegyetlen leverője is, és aki György testvérével majd 1526-ban elárulják a nemzetet, mely gaztettük a mohácsi csatavesztésben csúcsosodik ki. Teljesen egyértelműnek látszik, hogy a mohácsi csatavesztés legfőbb okozói az osztrák fejbujtók és a horvát eredetű Szapolyai család. Meg a szintén velük együttműködő Frangepánok. Már abból is félreérthetetlennek látszik a kettős identitásuk, hogy a Szapolyai vagy Zápolya az a Hunyadiak idejében magyarosított családi név, de a Frangepán az eredeti szemita frank családi név (frank, mint a franciáknál). Még szerencse, hogy azért voltak Zrínyiek is a horvátoknál!

Talán e rövid cikk keretében is látszik, hogy a mohácsi csatavesztés az egy idegen árulás, felbujtás és összeesküvés következménye. Az országban I. István királyunk által elindított folyamatban, miszerint idegen (német) lovagokat és hittérítőket telepített be az addig tisztán magyar főnemesi osztályba, megállíthatatlan. Ez a negatív tendencia majd 500 év után, a mohácsi csatavesztésben jutott el a nemzetvesztés határára. Sőt még odáig is el lehetne jutnunk az árulás következményeiben, hogy maga a megszálló Török Császárság lett azaz erő, amelyik megakadályozta 150 éven keresztül a gátlástalan osztrák gyarmatosítás befejezetté válását. Ha nincs a török porta, ma Magyarország már nem létezne. Ugyanis az osztrákok vezetésével a 150 éves török megszállók kiűzése idejében, már nem lehetett totális népirtással, gyarmatosítással fellépni hazánk irányában. Az Európában ekkor terjedő felvilágosodás gyakorlatában már nem merte felvállalni a Habsburg Császárság a „kézzelfogható” megoldást. Bár a birodalmi gyakorlat azóta is a beolvasztás irányában teljes erővel működött, de a magyarok ősi megmaradási ösztönélete is feltámadt. Jelentsük ki bátran, Hazánk megmenekülése az osztrákok markából nem a mi erőnknek, hanem a reneszánsz és a humanizmus európai gyakorlatának és 16-17. századi terjedésének köszönhető. Hiszen 1526 után már egyetlen győztes háborúja, forradalma sem maradt meg a magyarok ősi dicsőségéből. Mégis az előzőek alapján, ha részben is, de még mindig áll Magyarország. Akkor kinek is kellett a mohács? Bizony a könyörtelen ellenségeinknek!

Higgyék el, ma sem jobb a helyzet. A magyar államvezetésbe az utóbbi 100 évben, immár harmadszor és igen intenzíven, újból idegen vér beáramlása zajlik. Ennek első és végzetes következménye a Károlyinak köszönhető 1919-es vörös terror és az ellenőrizetlen trianoni ország csonkítás, másodikként pedig az 56-os vesztett forradalom, majd a 2006. 10. 23.-i Gyurcsány-féle lovasroham lett. Hogy mi lesz mindennek a végkifejlete? Jobb, ha nem is gondolunk rá!

Amíg máig hatóan, az Euró-atlanti világot az ókori római patríciusok utódai irányítják, Magyarország semmi jóra sem számíthat.

Tácsi István