Felforrósodott a levegő a két Korea között az elmúlt hetekben. Többen emlegetnek háborút, atomháborút, meg világvégét az atomfelhők alatt. Az elmúlt évek hatalmas sakkmérkőzése alapján azonban kijelenthetjük, sokkal több van a látszat mögött, mint ami látszik.

Abból kell kiindulnunk, hogy Kína és Oroszország végérvényesen elhatározta, befejezi az USA kivégzését. A tíz évvel ezelőtt megkezdett folyamat utolsó fázisa következik. Azzal, hogy a BRICS országok kijelentették, kivonják a dollárt a kereskedelmükből, valamint nem tartanak dollárban pénzt, jelentős veszteségeket okoztak saját maguknak, de ebből is látszik, már nem törődnek a következményekkel, még akkor sem, ha ezen száz és száz milliárdot vesztenek. Ausztrália most jelentette be, szüksége van a kínai kereskedelmi kapcsolatra, és ha kell, lemond a dollár alapú kereskedelemről is. Vagyis a BRICS stratégiája már érezteti hatását. Ezáltal elképesztő mennyiségű dollár szabadul fel, ami elindul a szabadpiacok felé, és mivel hatalmas túlkínálatot okoz a dollárkereskedelemben, először a dollár gyengülését, majd akár bedőlését is okozhatja. A dollár bedőlése pedig világméretű gazdasági válságot fog okozni. Látható tehát, hogy ezek az államok mindenre elszánták magukat.

Ebben a helyzetben, mikor az USA békülékeny hangot ütne meg, agresszív cion-imperialista politikát folytató képviselőit félreállítja, hirtelen kirobban a koreai válság. Ki állhat Észak-Korea mögött, hogy ennek a kis harcias országnak a vezetése kardot csörgetve merészel beleköhögni a nagypolitikába? Elsősorban Kína. Érdeke, hogy az USA takarodjon el a térség óceánjáról, méghozzá jó messzire. Amennyiben ez megtörténik, megalakulhat a keleti unió, vagy ázsiai unió, élén Kínával. Ebbe pedig az USA mellőzésével belépne valamennyi keleti ország, Malajziától kezdve Vietnamon keresztül Koreáig mindenki. A kiszorítás első fázisa, hogy ki kell szorítani az amerikaiakat a koreai félszigetről. Három évvel ezelőtt a két Korea békés úton tett lépéseket ebbe az irányba, valamint Dél-Korea nyitott Oroszország felé is. Abban a pillanatban, amit az USA felmérte a térvesztés lehetőségét, azonnal támadásba lendült, és beindult a világméretű propaganda, a déli részen pedig egy háborúpárti, észak ellenes politikust juttattak hatalomra. Újabb embargók, és folyamatos provokatív hadgyakorlatok, berepülések, és behajózások vitatott területekre. Amire minden északi választ felnagyítanak, és úgy tálalják, mintha azt az északi fél kezdeményezte volna. Valójában mindkét fél tisztában van vele, hogy ha az USA kiszorul a koreai félszigetről, a Csendes-óceán ezen térségében megpecsételődött a sorsa. Hagyja mindezt politikai folyamatokkal levezényelni, vagy lépjen be egy újabb háborúba, amelyet semmiképpen sem tud megnyerni? Az USA szemmel láthatóan a háborút választaná, főleg azért, mert cionista politikusai az óvópincékből küldik a halálba a fehér és fekete amerikaiakat, a koreaiakat, és amúgy bárkit. A kérdés, mit szólnak mindehhez maguk a koreaiak, mindkét térfélen?

Valószínűleg ők jól tudják, nem lesz ebből háború. Valamennyi hír, melyek szerint Kína felsorakozott a határra és elítéli Észak–Koreát csak figyelemelterelés. Kína igen hathatós támogatást biztosít Északnak a háttérből, aminek az oka nagyon egyszerű, stratégiai érdekei ezt kívánják. A többi a befolyásolható idióták figyelmének elterelését szolgálja. A háttéralku pedig világos. Észak-Korea fiatal elnöke, aki nyugati egyetemeken végzett, értelmes és jó gondolkodású fiatal, nagyon jól tudja, hogy az a fajta politikai vezetés nem maradhat fent sokáig, egyszerűen azért, mert a politikai berendezkedés idejétmúlt, elavult. Képtelen lenne ebben a formában beilleszkedni egy nagy területi egységbe, az ázsiai unióba. Így a politikai vezetés a hatalmából veszít, de helyet kap egy erősen feltörekvő gazdasági vezetésben. Bevezetik azt a hatalomgyakorlást, ami Kínára is jellemző, nyitott gazdasággal, magánvagyonokkal, de központi kormányzással. Ezt pedig dél is elfogadja, mert ha nem teszi, akkor erővel fogják rákényszeríteni. Nagyon jól tudják ezt Szöulban is, ezt a háborút nem nyerhetik meg. Észak-Korea meg harciasan válaszol minden provokációra, megfenyegeti az Egyesült Államokat, annak támaszpontjait, teszi mindezt azért, mert ha ebben a helyzetben az USA nem fog kezdeményezni rövid időn belül, akkor szedheti a sátorfáját, és mint egy kivert kutya eloldaloghat. Ha pedig háborút kezd, annak olyan megrendítő hatása lesz, hogy az egész USA belerokkan. Washingtonnak végre be kell látnia, olyan mértékű a nyomás vele szemben az egész világon, amellyel szemben képtelen ellenállni. Dél-Koreának pedig annyi a vesztenivalója, hogy a most annyira jellemző hedonista, buzikultuszú életformát lapátra kell tennie.

A mozaikkockákat teljes egészükben szemléljük, világos, hogy egy globális jellegű visszarendeződés folyik. Kína vezetésével kialakul a keleti tömb, orosz vezetéssel az eurázsiai tömb, Brazil-venezuelai vezetéssel a dél-amerikai áll fel. Irán és Törökország küzd az muszlim világon belüli elsőségért. Nyugat-Európa, gazdasági ereje miatt német-francia vezetéssel nyugodna meg. Az USA pedig bezárkózhat az észak-amerikai kontinensre. Dél- Afrika vezetésével Afrika déli fele, az északi iszlám rész pedig az iszlám vezetéssel. Gyakorlatilag helyreállna az ezer évvel ezelőtti állapot modern változata itt-ott kilógó államokkal (Ausztrália, India). De mi a világfelforgatók – tudjuk kik - baja ezzel? Az egyre nyilvánvalóbbá váló folyamat, hogy mindennek az alapja a konnacionalizmus, amely egyértelműsíti a tagállamok nacionalista berendezkedését. Kína nyíltan zsidóellenes retorikába kezdett. Valószínűleg van rá oka. De ezzel mindenki tisztában van, hogy maga a cionizmus egy olyan fertőt terjeszt a világban, amely minden nemzet szuverenitását veszélyezteti, pénzügyi hatalmasságok kényének kiszolgáltatva egész kontinenseket. Ebből pedig már senki nem kér, ez a folyamat egyre világosabb. Ennek az egész hatalmas politikai sakkjátszmának a csendes-óceáni sarokköve Korea.

Oroszországnak szüksége van a dél–koreai ipari fejlettségi szintre, valamint a komoly fegyver megrendelésekre. Kínának az egységre, és ha a két Korea egyesül, már önmagában óriási katonai erő lenne szövetségben Kínával, egy olyan birodalom, amely minden idegen érdeket kiszorítana a területéről, legfőképpen az USA-t. Oroszországnak pedig a mai napig fejlesztett atomereje miatt nincs félnivalója. Az USA a nyolcvanas évek óta nem épített új rakétákat, és semmit sem fejlesztett a stratégiai nukleáris erején, egyes szakemberek állítása szerint az USA csapásereje töredéke annak, amekkorának állítják, az atomfejek műszaki állapota miatt. Mindent összevetve jó esély van rá, hogy pár év alatt távozásra kényszerülne az amerikai hadsereg a térségből.

Ennek a keleti átrendeződési folyamatnak a kirakati bábúja a koreai vezető. Kiabál, harcias, fenyegetőzik, de mindez csak formalitás. A háttérben folyik az igazi háború, a gyárakban. És ott az USA erősen vesztésre áll. Belemegy-e Amerika a háborúba? Ha mindent el akar veszíteni, ha az egész Amerikai Egyesült Államokat a feje tetejére akarja állítani egy polgárháborúval, akkor belemegy. Mert egy újabb háborúnak ez lesz a vége.

Kemény Gábor - Hídfő.net