A legkevesebb, amit mondhatunk: Kadhafi túljárt a NATO eszén. Vagy talán a nyugati szövetség alaposan elszámította magát. Pedig jó előre lehetett sejteni, hogy pusztán bombázásokkal nem tudják térdre kényszeríteni Kadhfit. Annál is kevésbé, mert a hatalomban eltöltött több mint négy évtized alatt azért ő is tanult egyet és mást.
Megtanulta például - ha máshonnan nem, Szaddam Huszeintől biztosan -, hogy miképpen kell álcázni a tankjait és más harci járműveit,illetve miképpen lehet a levegőből támadó ellenséget félrevezetni. Pillanatnyilag a nyugati hatalmak hadműveletének irányítói képtelenek ponosan beazonosítani a célpontokat, és sok esetben nem tudják megkülönböztetni a lázadók és a kormánykatonák tankjait sem. Kadhafi ezen kívül azt is tudja, mi is az a gerilla harcmodor. Valószínűleg a halomban eltöltött évtizedek alatt volt ideje tanulmányozni Mao Ce-Tungnak, vagy éppen Ho Shi Minhnek a partizán hadviseléssel kapcsolatos műveit. A nyugati harci gépek sok esetben tanknak álcázott papírmasé figurákat lőnek ki, a líbiai diktátor seregeinek egy része pedig egyfajta gerilahadviseléssel igyekszik megtörni a lázadók ellenállását.
A NATO válasza: Kadhafi “emberi pajzzsal” védelmezi haderőit. A valóságban viszont arról van szó, hogy a Misrata illetve Ajdabiya városába behatolt kormánycsapatok tankjait és más harci járműveit borzasztó nagy “járulékos veszteség” - vagyis rengeteg civil áldozat - árán tudnák csak megsemmisíteni. Magyarán: a NATO légi kampány csak akkor lenne hatékony, ha Kadhafi seregei folyamatosan a sivatagban vonulgatnának ide-oda. A líbiai vezér azonban nem teszi meg ezt a szívességet a nyugatiaknak.
Egyetlen lehetőség kínálkozik: azoknak a városoknak a szőnyegbombázása, amelyekbe Kadhafi erői behatoltak. A lázadók voltaképpen szeretnék, ha a nyugati harci gépek porig bombáznának bizonyos célpontokat - akár azon az áron is, hogy civilek százai és ezrei veszítik életüket. A NATO azonban éppen attól tart a legjobban, hogy a légi bombázások nyomán túl nagy lesz a”járulékos veszteség”, mivel ebben az esetben nem lehetne tovább a líbiai katonai beavatkozás “humanitárius jellegével” etetni tovább a közvéleményt.
A nyugati hatalmak alighanem saját propagandájuk csapdájába estek. Azt gondolták, a meglehetősen szedett-vedett lázadó csoportok a líbiai nép körében széles körű támogatást élveznek. Nos, tetszik, vagy sem, nem ez a helyzet: legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a líbiaiak bizonyos csoportjai (főleg a keleti országrészben élők) körében népszerűek.
A NATO tehát egyelőre tehetetlen, pontosabban egyértelművé vált, hogy azoknak lett igazuk, akik előre figyelmeztettek két tényezőre: egyrészt arra, hogy Kadhafi sajátos arab szocializmusa széles társadalmi rétegek körében elfogadható, sőt magát Kadhafit is a líbiaiak egy része támogatja, másrészt pedig arra, hogy pusztán a levegőből nem lehet megverni a diktátort. Így hát most folyik a lázas tervezgetés: nemrég például arról lehetett hallani, brit speciális erők fogják majd kiképezni a lázadókat, de úgy látszik, az ötletet elvetették, mivel Kadhafi katonái a vártnál gyorsabban nyomulnak előre, márpedig a kiképzéshez kell némi idő ugyebár...Fölröppent azután a hír, hogy esetleg amerikai katonákat vezényelnek a helyszínre, azonban egyelőre úgy tűnik, Washington egyáltalán nem szeretné szárazföldi haderőit Líbiába küldeni, sőt bizonyos jelek arra utalnak, hogy legszívesebben kihátrálna az egész akció mögül. Annál is inkább, mivel kiderült: a felkelők oldalán radikális iszlamisták, sőt állítólag az al-Kaidához köthető csoportok is harcolnak. Érdeke tehát a nyugatnak a legellentétesebb ideológiákat és célokat követő lázadók győzelme?
Természetesen az olajról is szó van, de legfőképpen arról, hogy a Nyugat szeretné megvetni a lábát a forrongó észak-afrikai térségben, és feltétlenül nyugatbarát csatlós államot akarnak létrehozni, ahonnét szoros felügyelet alatt lehetne tartani az arab világ jelentős részét. A dolgok mostani állása szerint azonban a nyugati tervek megvalósulásának útjában óriási akadályok tornyosulnak. A középhatalmi szerepre pályázó Törökország azonban a lehető legjobb pillanatban lépett színre közvetítési ajánlatával. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök javaslata jól jöhet a kutyaszorítóba került Nyugatnak éppen úgy, mint a túlélésért küzdő Kadhafinak. Ankara azt ajánlja a háborúzó feleknek, hogy a fegyverletétellel párhuzamosan tegyék lehetővé a humanitárius segélyek célba juttatását, ezen kívül pedig tegyenek lépéseket a demokrácia létrehozása érdekében Líbiában. Vagyis nemzetközi ellenőrzés mellett tartott választásokon döntenék el Kadhafi és rezsimjének sorsát. A lehető legjobb megoldás, kérdés azonban, megvalósítható-e? Ha ugyanis Kadhafi győzelmet aratna a választásokon, akkor a Nyugat súlyos presztízsveszteséget szenvedne el, ráadásul dugába dőlnének a Líbia feletti uralom megszerzésére irányuló amerikai-angol-francia tervek.
Zábori László
(Kuruc.info)
Kapcsolódó hírek:
Az USA újra inváziót tervez Irak ellen - érint ez minket?
Irán, Irak, Egyiptom, Líbia, Szíria, Ukrajna…azonos elkövető?
Khamis al-Kadhafi: Győzünk vagy meghalunk!
Tripoliban kitűzték a zöld zászlót a CIA-központra és CIA-ügynököket öltek meg