Szerkesztőségünk változtatás nélkül közli Dr. Malán Mihály, egyetemi adjunktus, A német sterilizációs törvény és végrehajtása c. munkáját. Tesszük ezt azért és annak szellemében, mert fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, a napjainkban mérhetetlenül elhanyagolt problémakörre, melynek súlyos következményeit láthatjuk nap, mint nap környezetünkben. Az általunk elképzelt hungarista államban az erkölcsi-szellemi nevelésen túl meg kell majd tennünk kötelességünket ez irányban is fajtánk és nemzetünk tisztántartása érdekében.

1934. január 1-én lépett életbe az örökölt betegségekben szenvedő utódok nemzésének megakadályozására szolgáló, a nemzeti szocialista német kormány által 1933. július 14-én hozott német sterilizációs törvény (Gesetz zur Verhütung Erbkranken Nachwuchses).

Ez az eugenikai szempontból nagyjelentőségű törvény 18 §-ból áll. A legfontosabb az első fejezet, amely szószerint a következő:

1. §. 1) Az örökölt betegségben szenvedő (Erbkrank) sebészeti beavatkozás által terméketlenné tehető (sterilizálható), ha az orvostudomány tapasztalatai szerint nagy valószínűséggel elvárható, hogy utódjai súlyos testi, vagy szellemi öröklött hibában fognak szenvedni.

2) Öröklötten beteg e törvény szellemében az, aki a következő betegségek egyikében szenved:

1. veleszületett gyengeelméjűség,
2. schizophrenia,
3. cirkuláris (mániás-depressziv) elmezavar,
4. öröklött nyavalyatörés,
5. öröklött vitustánc (Huntington-féle chorea),
6. öröklött vakság,
7. öröklött süketség,
8. súlyos öröklött testi korcsosulás.

3) Továbbá terméketlenné tehető az is, aki erős alkoholizmusban szenved.

Ez alapvető fejezet után következő fejezetek a végrehajtás módjáról intézkednek. Rövid tartalmuk az alábbi:

A sterilizációra vonatkozó javaslatot maga a sterilizálandó vagy kiskorúsága, vagy gondnok, illetve gyámság alatt állása esetén az illetékes gyámbíróság engedélyével a törvényes képviselő, illetve gyám tehet. Gyámság, vagy gondnokság alatt állóknál szükséges a javaslathoz a gyám, illetve a gondnok beleegyezése is. E vissza is vonható javaslatokhoz egy, a német birodalomban approbált orvos bizonyítványát kell csatolni, miszerint a terméketlenítendőt a terméketlenítés lényege és következményeiről felvilágosította. (2. §.)

Javaslatot tehetnek a sterilizációra az illetékes hivatalos (tiszti) orvos és a kór-, gyógy-, vagy fegyintézetekben lévőkre illetőleg az intézet vezetője. (3. §.)

A javaslatot a területileg illetékes öröklésegészségügyi bíróság elé kell terjeszteni, még pedig úgy, hogy az abban foglalt tények orvosi szakvéleménnyel, vagy más úton alá legyenek támasztva. A bíróság a javaslatot a tiszti orvos tudomására hozza (4. és 5. §.)

Az öröklésegészségügyi bíróságok a kerületi törvényszékekhez csatlakoznak. Egy elnöklő hivatásos bíróból, egy hivatalnok- (tiszti) orvosból és egy a német birodalomban approbált, örökléstanban különösen szakértő orvosból állanak. A bíróság tagja oly személy, ki a javaslat megtétele (tisztiorvos, stb.), illetve a gyámhatósági jóváhagyásban közreműködött, nem lehet. (6. §.)

A bíróság titkosan tárgyal, tanukat, szakértőket meghallgathat, orvosi vizsgálatot, kihallgatást rendelhet el. Általában a polgári perrendtartás szabályai szerint járhat el, de a szakértő, vagy tanúként kihallgatott orvosok vallomást tenni kötelesek a hivatásbeli titoktartásra való kötelezettség felfüggesztésével. Bűnügyi és közgazdasági hatóságok, valamint kórházak és gyógyintézetek kötelesek a bíróság megkereséseire felvilágosítást adni. (7. §.)

A bíróság legjobb meggyőződése szerint szótöbbséggel dönt. Döntését írásba foglalni, indokolni és a javaslattevő, a terméketlenítendő, vagy törvényes képviselője és a tiszti orvos tudomására hozni köteles. (8. §.)

E felsorolt személyek az írásos kézbesítés után egy hónapon belül felfüggesztő hatású fellebbezéssel élhetnek az öröklésegészségügyi felsőbírósághoz. (9. §.)

E felsőbíróság az országos felsőbíróságok mellett van s ugyanolyan hármas összetételű (2 orvos, 1 bíró), mint az alsóbíróság. E felsőbíróság végérvényesen dönt. (10. §.)

A sterilizáció csak a legfelsőbb országos hatóságok által kijelölt intézetben s csak approbált orvos által végezhető - kizárólag csak a jogerős döntés után. A műtétet a korábbi eljárásban szereplő orvos nem végezheti s arról a tiszti orvos az alkalmazott eljárás megnevezésével értesítendő. (11. §.)

Ha a bíróság a sterilizációt végérvényesen elhatározta, az, a terméketlenítendő akarata ellenére is végrehajtandó, szükség esetén erőszakkal is.

Ha oly körülmények merülnek fel, amelyek az ügy állásának újból való vizsgálatát követelik, a bíróság az eljárást újra felveheti s a végrehajtást felfüggesztheti. Ha a sterilizációra vonatkozó javaslatot a bíróság elutasította, újrafelvételnek csak a sterilizációt indokoló újabb tények felmerülése esetén van helye.

A bírósági eljárás költségeit az állampénztár viseli. Az orvosi beavatkozás költségeit a betegségi biztosításra kötelezetteknél a biztosító pénztár, a segélyre szorulóknál az illetékes segélyző egyesület, egyebekben a kórházi átlagos ápolási díj és orvosi illetményszabályzat legalacsonyabb mértéke erejéig az állampénztár, ezenfelül a sterilizálandó viseli. (13. §.)

Igen fontos most már orvosi szempontból a következő (14. §.) szakasz, amely kimondja, hogy a nem e törvény alapján való sterilizálás, valamint a csíramirigyek eltávolítása csak akkor szabad, ha azt egy orvos az orvostudomány szabályai szerint az élet, vagy az egészség komoly veszélyeztetése miatt az operálandó beleegyezésével hajtja végre.

A következő fejezet az eljárásban vagy a műtétben szereplők teljes titoktartását írja elő, ennek megszegése feljelentés esetén 1 évig terjedhető börtönnel, vagy pénzbírsággal büntetendő. (15. §.)

Végül az utolsó fejezetek a törvény életbeléptetése és végrehajtásáról intézkednek, s a végrehajtási utasítással az igazságügyminiszterrel való egyetértésben a belügyminisztert bízzák meg.

A törvényhez 1933. december 5-én adták ki az első végrehajtási utasítást. E végrehajtási utasítás szerint az öröklött betegség approbált orvos által kétségtelenül megállapítandó a javaslattételhez. Nem kell sterilizációs javaslatot tenni, ha az örököltén beteg magas kora, vagy más okból nem szaporodásképes, vagy ha az illetékes tiszti orvos bizonyítja, hogy a beavatkozás életveszedelmet jelent a betegre nézve, vagy ha az illető tartósan zárt intézetben őriztetik. Ha szaporodásra képes az e törvény szerint öröklötten beteg, a zárt intézetekből nem szabadságolható, vagy bocsátható el addig, amíg az eljárást meg nem indítják és el nem döntik. Tíz évnél fiatalabb személyt nem lehet sterilizálni. A sterilizálás a herék vagy petefészek eltávolítása nélkül, a csíra-, vagy a petevezeték elzárása, áthatolhatatlanná tétele, vagy átvágása útján hajtandó végre.

A törvény szerinti hivatalos, illetve tiszti orvos: a helyileg illetékes tiszti orvos (körorvos, járásorvos, stb.) és helyettese s az általa vizsgált személyekre a törvényszéki orvos és helyettese.

Minden approbált orvos köteles az öröklött betegeket, vagy súlyos alkoholistákat a tiszti orvosnak bejelenteni. Ugyanez a kötelezettség minden gyógyítással, betegvizsgálat és tanácsadással foglalkozó személyre kiterjed. Intézeteknél a bejelentés a vezető kötelessége.

A sterilizáció csak sebészileg iskolázott orvos által hajtható végre, - még pedig úgy, hogy a tiszti orvos felszólítja a sterilizálandót a végrehajtásra tekintetbe jövő intézetek megnevezésével a sterilizáció két héten belül való elvégeztetésére. Ha a sterilizálandó saját költségére oly zárt intézetbe vonul, amely teljes biztosítékát adja annak, hogy a szaporodásra lehetősége nem lesz, a bíróság az ítéletet felfüggeszti az ez intézetben, avagy hasonlóban való tartózkodás tartamára. Amennyiben a sterilizálandó a haladék elnyerése után nem vonul intézetben, vagy abból megszökik, a sterilizáció erőszakkal végrehajtandó, ha 14 évnél idősebb.

Végül intézkedik még a végrehajtási utasítás az életveszély miatt végrehajtott sterilizáció, illetve csíramirigy eltávolításokat illetőleg s azoknak a műtét után való három napon belüli bejelentését írja elő, majd az előírt jelentkezési kötelezettségek elmulasztására pénzbírságot szab ki és elrendeli, hogy a lezárt iratokat és jelentéseket a belügyminisztérium rendelkezésére bocsássák.

E végrehajtási utasításhoz még kimerítő hivatalos magyarázatot is csatoltak[1], amely főleg azt hangsúlyozza, hogy csak a törvény által felsorolt betegségben szenvedő tényleges betegek a bíróságok esetenkénti elbírálása alapján sterilizálhatók, amennyiben a bíróság úgy találja, hogy utódjaik nagy valószínűséggel szintén betegek lesznek; de nem valamennyit kell sterilizálni: a bíróságnak joga van mérlegelni, hogy vajon nem rekeszt-e ki a betegséggel együtt, azt sokszorosan ellensúlyozó nagy szellemi értéket, tehetséget, vagy képességet. Vagyis minden tekintetben a fajegészségügyi szempont az irányadó, mivel az állam legfőbb gondja a jövő nemzedék minél egészségesebbé és testileg és szellemileg kiválóbbá tétele.

A gyakorlat azonban a végrehajtási utasítás praktikus újabb módosításait kényszerítette ki, ezek azonban a fenti irányelveket lényegileg semmiképpen sem változtatták meg. Sokkal fontosabb ezeknél az 1935. június 26-án megjelent törvénymódosítás.[2]

Ez első pontjában a fellebbezési határidőt 14 napra szállította le s a 10. §-hoz pótparagrafust fűzött, amely szerint, ha olyan asszony sterilizációját rendelték el, aki teherben van, ennek terhessége a saját beleegyezésével megszakítható, kivéve, ha a magzat már életképes, s ha a terhesség megszakítása az anyára életveszedelemmel járna.

Ugyanez a módosítás a 14. §-ba belefoglalja a terhességmegszakítást is, ez utóbbi tehát ezentúl csak az élet és az egészség komoly veszélyeztetése esetén s csak beleegyezéssel hajtható végre. A férfi csíramirígyei pedig ezentúl, saját beleegyezésével, akkor is eltávolíthatók, ha tiszti-, vagy törvényszéki orvosi szakvélemény szerint őt elfajult nemi ösztönéből ezáltal meg lehet szabadítani s ezáltal a büntetőtörvénykönyv megfelelő szakaszaival szemben való további ellentétbe kerülését elkerülni.

Ezekre a kiegészítésekre természetszerűleg, noha a törvénymódosítás határozottan nem emeli ki, a bejelentés kötelezettsége a törvény szellemében kiterjed.

Így tehát a sterilizációs törvény egyidejűleg szabályozta és rendezte az egyéb műtéti sterilizációk és a terhesség megszakításának, valamint a csíramirigyek orvosi eltávolításának a törvénykönyvekben eddig még nem szerepelt kérdését is s ezáltal a törvényszéki praxis sok kétes kérdését is lezárta.

A törvény végrehajtását 205 öröklésegészségügyi bíróság intézi, ezek fölé fellebbezési fórumul 26 öröklésegészségügyi felsőbb bíróság alakult, mégpedig Poroszországban 13, nevezetesen Berlin (8), Breslau (14), Celle (10), Düsseldorf (6), Frankfurt am Main (4), Hamm (9), Kassel (3), Kiel (3), Köln (5), Königsberg (7), Marienwerder (3), Naurnburg (10), Stettin (5 bírósággal); Bajorországban 4, jelesen München (9), Nürnberg (6), Bamberg (7) és Zweibrücken (2 bírósággal); Szászországban 1, Drezda (7), Württembergben 1, Stuttgart (38), Badenben 1, Karlsruheben (18), Thüringiában 1, Jenában (18), Hessenben 1, Darmstadt (4), Hamburgban 1. (3), Mecklenburgban 1, Rostoek (4), Braunschweigben 1 és Oldenburgban 1 bírósággal. Saját felsőbíróság nélkül van Bremen és Lübeck volt német állam, ezek a hamburgi, továbbá Anhalt, mely a naumburgi és Lippe, valamint Schaumburg-Lippe öröklésegészségügyi bírósága, amely a cellei felsőbíróság alá tartozik.

A múlt esztendő első negyede e bíróságok megalakulásával telt el. Az első érdemleges döntéseket csak ez idő végén hozták meg. Így most már több mint egyéves tényleges tapasztalat alapján nem lesz érdektelen, ha az eddig rendelkezésre álló adatok alapján visszapillantunk a törvény végrehajtására.

A legelső kérdés: hány sterilizációs ítéletet hoztak? Erre vonatkozólag a nézetek és becslések valóságos áradata indult meg. Az egyes törvényszékek mellett működő öröklésegészségügyi-bíróságok ítéleteinek számát az országos arányszámra átszámítva különböző számokat kaptak, úgy, hogy maga Ruttke, a Reichsausschuss für Volksgesundheitsdienst ügyvezető igazgatója és a hivatalos törvénykommentár egyik szerkesztője volt kénytelen a 200.000 becslésszám[3] ellen tiltakozni[4].

A legmegfelelőbb feleletet azonban a hivatalos adatok közzététele szolgáltatta.[5] Ezek szerint 1934. december 31-ig a 205 öröklésegészségügyi bíróságnál 84525 javaslatot adtak be 42903 férfi és 41662 nő sterilizációjára. Ez pedig a német birodalom Saar vidék nélküli 65,200.000 lakósára számítva 1000 lakosra 1.3 javaslatot, vagy 771.2 lakosra 1 javaslatot jelent.
1934. december 31-ig 64499 javaslatot intéztek el. 56244 esetben elrendelték, 3692 esetben elutasították a sterilizációt, 4563 esetben vagy visszavonták, vagy más törvényszékhez tették a javaslatot; tehát ez is elintézést nyert. Százalékban kifejezve, a beérkezett javaslatok 75%-át szakszerűen elintézték s ez utóbbiak 93,8%-ban elrendelték, 6,2%-ban pedig elutasították a terméketlenítést.

A sterilizáció elutasítása ellen 438 esetben (11,9%) fellebbeztek. E fellebbezésekből 1934. december 31-ig 299-et intéztek el, mégpedig úgy, hogy 179 eredménnyel járt, vagyis a terméketlenítést elrendelték, a többi fellebbezést pedig elutasították. A sterilizáció elrendelése ellen 8219 (14,6%) fellebbezést adtak be, ezekből 5245 nyert elintézést, közöttük 377 eredményes volt (7,2%), a többi esetben az alsóbíróság döntését emelték jogerőre.

Táblázatban összefoglalva, az egyes öröklésegészségügyi bíróságok szerint az alábbi a sterilizációra vonatkozó javaslatok száma és sorsa:

Ez az eredmény mutatja azt a nagy erélyt, amelyet a harmadik birodalom a sterilizációs törvény végrehajtása tekintetében és az örökölt betegségek kiirtása céljából kifejt.

Ez a kép azonban sokkal plasztikusabbá válik, ha egybevetjük a sterilizációban úttörő Északamerikai Egyesült Államokban végrehajtott sterilizációk adataival. A Human Betterment Foundation adatai szerint[6] 1933. január 1-ig a sterilizációs törvénnyel bíró északamerikai államokban az alábbi sterilizációkat hajtották végre:

Így tehát a német öröklésegészségügyi bíróságok háromnegyed esztendő alatt több mint háromszor annyi sterilizációt rendeltek el, mint az északamerikai egyes szövetségi államok. Pedig Indiana államának már 1907 óta van az érdemdús Sharp munkája eredményeképpen sterilizációs törvénye, Washington, California és Connecticut 1909, Iowa 1911. Kansas, North Dakota, Michigan és Wisconsin 1913, Nebraska 1915, New Hampshire, Oregon és South Dakota 1917, Alabama 1919, Delaware és Montana 1923, Virginia 1924, Idaho, Maine, Minnesota és Utah 1925, Mississippi 1928, Arizona és West Wirginia 1929, Oklahoma és Vermont 1931-ben léptette életbe a maga sterilizációs törvényét.[7]

Ezek a törvények azonban egyáltalában nem egységesek és egymástól nagymértékben el is térnek. Általában véve visszaeső bűnösökre, alkoholistákra és a kábítószerek rabjaira, de gyengeelméjűek, elmebetegek és prostituáltakra is vonatkoznak. Ez a különbözőség okozza azután a végrehajtás különböző mértékét is. Azonban itt is mindinkább tért hódít az asociálisok sterilizációján kívül az örökölten betegek sterilizációja is, annál is inkább, mert Virginia állam ezirányú törvényét az Egyesült Államok legfelsőbb törvényszéke 1927. május 2-án jogosnok ismerte el, miután ezáltal az öröklött degenerációnak gátat lehet vetni. Ugyanez a bíróság már 1926 novemberében jogosnak ismerte el a kényszer útján való sterilizációt is.[8]

Igen figyelemre méltó azonban az is, hogy az északamerikai sterilizációk menete egyre gyorsul: 1930. január 1-ig 10,877 sterilizációt hajtottak végre, azóta 1933. január 1-ig, tehát három év alatt, ez a szám 5,189-el, vagyis közel 50%-al emelkedett, de ez a hároméves szám sem éri el az 1934. évi német sterilizációs döntések egytizedét.

Meg kell azonban még azt is jegyeznünk, hogy e jogerős német ítéletek számánál valószínűleg kevesebb lesz a tényleg végrehajtott műtétek száma, mivel az ítéletek egy része részben az elítélt zárt intézetbe vonulása, részben pedig amiatt, mivel magas kora, vagy egyéb ok miatt nem szaporodásképes, nem hajtatik végre. Ugyanis a kellő gyakorlat hiánya miatt sok ilyen személy elleni javaslat is érkezett az egyes bíróságokhoz. Ez ellen azután többek között a badeni belügyminiszter rendeletet is adott ki,[9] s figyelmeztette az orvosokat, hogy tervszerűen járjanak el javaslataik beadásánál. Negyvenöt évnél öregebb nők, hatvanéves iszákosok, tízéves gyengeelméjűek, állati nívón élő idióták sterilizációjára való javaslataikkal a bíróságot ne terheljék meg.

Most már ismerve a múlt esztendő sterilizációs döntéseinek számát, az a kérdésünk, hogyan oszlik meg az az egyes örökletes betegségek között. Erre vonatkozólag a hivatalos statisztika még nem jelent meg, de az egyes bíróságok orvostagjai részéről kaptunk már egy-két adatot, amelyek alapján azután következtethetünk a %-os eloszlásra is.

Vegyük tehát sorra az egyes megjelent főbb adatokat, hogy e téren is tájékozódást szerezhessünk.

A berlini öröklésegészségügyi bíróság 1934. március 15-május 30-ig terjedő működéséről Verschuer tudósított.[10] Két tanács 20 ülésben 348 ügyet tárgyalt és 325 esetben mondta ki a sterilizációt. Érdekes, hogy a terméketlenítést 143 esetben maguk az örökölten betegek, 7 esetben gyámjuk, 31 esetben a tiszti orvos, 6 esetben a törvényszéki orvos és 138 esetben intézeti vezető kérte.

Kor szerint a legtöbbjük a harmadik és a negyedik évtizedben volt. Koreloszlásuk a következő:

20 év alatt 5 férfi, 8 nő, összesen 13
20-29 évig 80 férfi 66 nő, összesen 146
30-39 évig 69 férfi 50 nő, összesen 119
40-49 évig 27 férfi 9 nő, összesen 36
50 év felett 11 férfi 0 nő, összesen 11

A sterilizáció okát az alábbi táblázat mutatja:

Vagyis az esetek egyharmada a gyengeelméjűség, egyharmada a schizophreniára s közel egynegyede örökölt epilepsiára esett, a többi öröklött betegségek miatt kimondott sterilizációk száma ezekhez képest elenyészően kevés volt.

A kieli bíróság 1934. március 5-27-ig 55 sterilizációt rendelt el.[11] Ezekből 30 (21 nő és 9 férfi) gyengelméjűség, 11 (5 n;, 6 férfi) schizophrenia, 10 (6 férfi, 4 nő) epilepsia, súlyos alkoholizmus 4 (valamennyi férfi) miatt jutott e sorsra. A családi adatok a legtöbb esetben több terhelt családtagot mutattak ki. 35 beteg maga kérte a sterilizációt.

A hamburgi bíróság 1934. december 12-ig 2194 döntést hozott.[12] Ebből ugyanebben az időben 11 különböző klinikán 1439 operációt hajtottak végre. A betegek operáció utáni kezelési időtartama átlagosan 3 és 12 nap között ingadozott. A döntések 45,7%-a gyengeelméjűség, 29,6%-a a schizophrenia és 2,9%-a cirkuláris mániás depressiv, elmezavar és epilepsia 17,8%-a miatt rendelte el a sterilizációt.

A münsteri öröklésegészségügyi bíróság 1934. június 30-ig 230 döntést hozott,[13] ebből 196 positív, 21 negatív volt és 13 esetben az eljárást egy év tartamára felfüggesztették. 49-en fellebbeztek. A 20 elintézett fellebbezésből csak 4 járt sikerrel, a műtétet 48 esetben hajtották végre.

A sterilizációs javaslatokból 172-ről vannak közelebbi adataink. Ezek közül a betegek csak 5 javaslatot adtak be maguk, a többit a tiszti orvos tette! 122 nőtlen, illetve hajadon volt, 50-en házasok voltak. Összesen 102 gyermekkel bírtak. 49,4%-uk gyengetehetségű, 25,6%-uk schizophreniás, 1,9% mániás-depresszív elmezavarban szenvedett, 12,7 %-uk öröklött epilepsiában, 2,3% öröklött vakságban, ugyanennyi öröklött süketnémaságban szenvedett, végül 5,8% súlyos alkoholista volt.

Közülük 136 sterilizációját a bíróság kimondta, 24-ét elutasította és 12-ét felfüggesztette. Részletezve az egyes eseteket, ki kell emelnem, hogy a gyengeelméjűek közül 8 férfi és 7 nő házas volt s 54 gyermekük volt, vagyis átlagosan 2-3. Két házasság gyermektelen maradt, egyízben 7 gyermekük volt. 9 gyengetehetségű leány összesen 20 törvénytelen gyermekkel bírt. 5 esetben testvérek voltak gyengeelméjűek, egy ízben pedig házaspár volt az. A házasok közül csak 4 volt 40 éven túl.
Így tehát az én véleményem szerint a fenti gyermekszám korántsem tekinthető véglegesnek, hiszen köztudomású a gyengetehetségű családok nagy gyermekáldása. Magam a budapestieknél a családonkénti gyermekszámot 4,7-ben, illetve Lenz eljárása szerint korrigálva 3,19-ben találtam s így 50%-kal magasabbnak, mint a megfelelő társadalmi állású lakosságnál.[14]

A 22 epilepsiás közül négynek ugyancsak gyengetehetsége is volt és 19 gyermekkel bírtak, ezek közül csak egy volt epilepsiás.

A 4 süketnéma között volt egy házaspár, amelynek egyetlen gyermeke süketnéma volt, s anyja 5 testvére közül még 3 ugyancsak süketnéma volt, ennek ellenére azonban a sterilizáció ellen tiltakoztak. Mindezeket az adatokat kidomborítja Skalwert a Bostock-Gehlsheim-i ideg- és elmeklinika főorvos által a diagnosissal publikált döntésekről készített alábbi összeállítása, amelyben a gehlsheimi és neustrelitzi adatokat is ismerteti.[15]

Ennek az összeállításnak nagy hibája, hogy javaslatok és elintézett positív döntések statisztikái is benne vannak egyaránt, de mivel az elintézett javaslatoknak 93,8%-a a sterilizáció elrendelését eredményezte, nem követünk el nagy hibát, ha ennek alapján igyekezünk az egyes öröklött betegségek %-át a sterilizációra vonatkozó ítéletekben megbecsülni.

Így tehát a gyengeelméjűek számát a sterilizáltak 44,9 %-ra, azaz kereken kb. 25.000-re, a schizophrenekét 29,3%ra vagyis 16,500-ra, a mániás-depressiv elmezavarban szenvedőkét 2,4%-ra kb. tehát 1300-ra, az öröklött epilepsiásokét 18,1 %-ra, számszerint így kb. 10,000-re, az öröklött vitustáncban betegek számát, 0,2%-ra kb. 100-ra, az öröklött vakokét 0,3%-ra kb.l50-re, a süketnémákét ½%-ra 250-re, az öröklötten súlyos nyomorékokét 0,4%-ra kb. 200-ra és végül a súlyos alkoholistákét 3,9%-ra kb. 2000-re tehetjük.

A fellebbezések ezeken az eredményeken lényegesen nem változtattak, mivel a sterilizáció elrendelése ellen az ügyek 14,6%-ában fellebbeztek, de ezeknek csak 7,2%-a, vagyis kb. minden 14-ik fellebbezés volt eredményes. A sterilizáció elutasítása ellen a döntések 11,9%-ában emeltek fellebbezést, amelyeknek 59%-a járt sikerrel, vagyis a felsőbb bíróság a sterilizációt kimondotta, az így felsőbb fokon elutasított, vagy az alsófokú elutasító döntés ellenében mégis elrendelt sterilizációk száma között oly kevés a különbség (198), hogy megközelítő adataink emiatt korrekcióra nem szorulnak.

Most nézzünk egy-két érdekesebb döntést, hogy jobban bepillanthassunk az öröklésegészségügyi bíróságok működésébe. Kimondotta a bíróság a sterilizációt az alábbi esetekben: A gyám javaslatára. W. E. született 1890, elvált, munkás. Súlyos veleszületett gyengeelméjűség és pszichopathiában szenved. Atyai nagyanyja megrögzött iszákos. Atyja iszákos, akit a felesége és gyermekeivel való brutális bánásmód miatt megbüntettek. Atyai nagybátyja sikkasztás miatt börtönben ült és erkölcsileg nem kifogástalan életet él. Testvére lopás miatt büntetve volt. W. E. 10. életévéig kisegítő iskolába járt, onnan nehezen nevelhető mivolta és lopkodó hajlama miatt hazakerült, később egy parasztnál és hajógyárban dolgozik, de csak ellenőrzés és vezetés mellett. 1918-ban erős izgalmi állapota miatt idegklinikán kezelik (diagnosis: Imbezillitás hysterikus rohamokkal). Tíz ízben büntették meg erőszak, erkölcstelenség, vadorzás, csavargás, orgazdaság és lopás miatt. A büntetések egy részét a bíróság kénytelen volt beszámíthatatlansága miatt felfüggeszteni. Elmebetegsége miatt gyámság alá helyezték. Többfelé udvarol és házasodni szeretne. (Kiel, 8. eset.)[16]

Saját maga és a tiszti orvos javaslatára: M. B. 1909. évi születésű, gyermektelen hajadon, intézeti cseléd esetében. Veleszületett gyengeelméjűségben szenved. Nagybátyja és annak családtagjai gyengetehetségűek. A községi elöljáró szerint M. B. nagyatyjának saját leányával való vérfertőzéséből származik. Az egész családot idiótának mondják. Csak két osztályt tudott kijárni az iskolában, onnan a gondozóotthonba került és csak a legegyszerűbb munkákat tudja, de csak felügyelet és vezetés mellett elvégezni. (Kiel, 9. eset.)[17]

Saját kérelmére: M. M. 1915. évi születésű, hajadon. Öröklött epilepsiás. Atyja féltestvére epilepsiás; atyai nagyanyja elmegyógyintézetben halt meg. Maga szellemi gyengesége és epilepsiás rohamai miatt, amelyek 9-10 éves kora óta fellépnek, nem részesült szakmakiképzésben. Utóbbi időben hetenként kétszer-háromszor rohamai vannak öntudatossággal egybekötve. (Kiel, 43. eset.)[18]

Saját kérelmére: E. S. 1882. évi születésű, három gyerekkel bíró házas, tisztviselő esetében. Súlyos alkoholizmus és pszichopathia miatt. Atyja mérsékelt alkoholista volt, anyja igen ideges. Anyai nagybátyja az italosüveggel az ágyában halt meg, testvére iszákos. Maga igen erősen iszik. 1922-ben delirium tremensben klinikán fekszik, 1934-ben ugyancsak két ízben idegklinikán van. A feleségét borotvával meg akarta gyilkolni. (Kiel, 53. eset.)[19]

Fűzzünk most még ehhez egy-két elutasított esetet is. Így elutasította a münsteri bíróság[20] 2 gyengetehetségű személy sterilizációjára vonatkozó javaslatot, mert noha iskolai tudásuk erősen hiányos volt, az életkörülményeknek mégis megfeleltek. 2 másik esetben pedig azért, mert a gyengetehetség az egyiknél agyhártyagyulladás, a másiknál pedig agydaganat következtében lépett fel. 3 fegyházban lévő sterilizációját amiatt utasították el, mert noha kétségtelenül etikailag és morálisan csökkentett értékűek voltak, mégis intelligenciadefektust nem lehetett rajtuk konstatálni. Elutasították egy 47 éves schizophren nő és 3 (36-39 éves) érintetlen schizophren hajadon sterilizációját, mivel eddigi életmódjuk és betegségük formája valószínűtlenné tette, hogy teherbe essenek. Ugyancsak nem járult hozzá egy mániás-depressiv elmezavarban szenvedő beteg sterilizációjához a bíróság, mert felesége már a klimakteriumban volt s az illető életmódja valószínűtlenné tette a házasságon kívüli nemi érintkezést. Egy süketnéma házaspár esetében igen érdekes volt a bíróság döntése. A házaspár egyetlen gyermeke süketnéma volt, az asszony 6 testvéréből pedig 4 volt az. A terméketlenítés ellen mégis tiltakoztak. A bíróság kimondotta a férfi terméketlenítését s mivel evvel a törvény céljának megfeleltek, a 35 évnél öregebb asszony sterilizációjától eltekintettek. A súlyos alkoholisták sterilizációjától minden esetben eltekintettek, ha az illetők hivatalukat vagy foglalkozásukat jól ellátták, gyámság alatt nem állottak és az iszákosság miatt bűntetteket nem követtek el.
Ezek a mozaikszerűen kiragadott esetek mutatják azt a komoly mérlegelést, amelyet az öröklésegészségügyi bíróságok eljárásuk során a sterilizációs törvény hivatalos kommentárja szellemében kifejtenek.

Még egy kérdés van azonban, amire válaszolnunk kell, el kell döntenünk azt, hogy milyen az a hatás, amit a sterilizációs törvény ily erélyes végrehajtása az öröklött betegségek; kiküszöbölésében végez, vagyis fel kell állítanunk e törvény végrehajtásának eugenikai mérlegét is.

Legelsősorban tisztáznunk kell azt, hogy mennyi a Német birodalomban az öröklötten betegek száma, vagyis hogy mekkora a német nép öröklésbiológiai terheltsége. A hivatalos statisztikák erre vonatkozólag nem adnak feleletet. Ezek, valamint a kórházi statisztikák támpontjai alapján Verschuer próbálta meg öröklésbiológiai számítások alapján e terheltséget megbecsülni. Az ő becslése szerint az öröklött betegek száma Németországban legminimálisabb becslés szerint a nyomorékok és a szellemileg satnyáknak csak a legsúlyosabban megnyilvánuló eseteit számítva, a következő:[21]

Öröklötten
Gyengetehetségű 60,000
Schizophren 80,000
mániás depressziv elmezavaros 20,000
epilepsiás 60,000
vak 13,000
süketnéma 15,000
nyomorék, (hiányzó végtaggal) 8,000

ehhez hozzáadva egy eltorzult végtag, izület, vagy testrésszel bírók 9000 és a veleszületett csípőizületi ficammal bírók 35,000-nyi számát, az örököltén súlyosan beteg, illetve nyomorékok számát 300.000-ben állapítja meg.

Ebben a számban nincsenek benne a belső szervek, a vérkeringés öröklött betegségei, az organikus idegbajok és számos más gyakran súlyos tünetet okozó öröklött baj sem.

Ha már most ezeket a számokat fentebbi becslésemmel egybevetjük, a sterilizáció végrehajtása a súlyos öröklött betegségeknek kb. 1/5-ét már megfogta, sőt a gyengetehetségűeknek körülbelül 1/3-ra tehető a már sterilizáltak száma, de éppen e számban Verschuer becslése kissé alacsonynak látszik, mert Lenz[22] csak a teljes idióták számát ennél magasabbra teszi. Márpedig a gyengetehetségűeknél éppen nem a legsúlyosabb esetek azok, amelyek az eugenikai veszélyt jelentik.

Így tehát a törvény végrehajtásának e tempóját még 4-5 esztendeig tartani kell, amikor is egyszerre rohamosan le fog szállani az öröklésegészségügyi bíróságok elé kerülő esetek száma, habár az öröklés törvényei értelmében egyes rejtett öröklött betegségeknek a további generációkon való előkerülésével ezentúl is számíthatunk, mivel a sterilizációs törvény csak a megnyilvánuló (öröklött) betegségeket foghatja meg.

Ennek ellenére is az ily mértékben végrehajtott sterilizációnak óriási jelentősége van a jövő generáció jóléte szempontjából, amellett később a közületeknek óriási anyagi megterhelése szabadul fel s vehető más higiéniai és eugenikai célra igénybe. E felszabadulandó összegek nagyságáról fogalmat nyerhetünk, ha megfontoljuk pl., hogy a 46.000 intézetben lévő gyengeelméjű fejenkint 900 márkába, vagyis évenkint Lenz szerint kb. 4,000.000 márkába kerül. Hát még ha azt számítanánk ki, hogy mennyit költenek az egyes államok a többi örökölten betegre s ezt arányba állítanánk azzal az összeggel, amelyet az egészségesek és a tehetségesek istápolására szánnak.[23]

A sterilizációs törvénynek mindeme kedvező kihatásai ellenére nyomatékosan hangsúlyoznom kell, hogy e negatív eugenikai rendszabály önmagában véve csak akkor ér valamint, ha positív eugenikai rendszabályok a mérleg másik oldalára is hatnak, vagyis ha a tehetséges és az átöröklött jó tulajdonságokkal rendelkező családok alapítását, életét és gyermekeik felnevelésének lehetőségét megkönnyítjük, vagy sajnos hogy azt kell mondanom, de egyáltalában lehetővé tesszük.

A hitleri német birodalom e téren is korszakalkotó újításokba fogott, azonban e téren még nem sikerült oly átfogó és átütő érvényű törvényt hozni, mint a „Gesetz zur Verhütung Erbkranken Nachwuchses", amely kétségtelenül az első elismerhetően eugenikai szempontból is komoly eredménnyel járó sterilizációs törvény.

* E dolgozatot a berlin-dahlemi Kaiser Wilhelm Institut für Anthropologie, menschl. Erblehre u. Eugenik-ben készítettem. A szíves vendéglátásért és támogatásért az intézet igazgatójának Prof. Dr. E. Fischer-nek, valamint az eugenikai osztály vezetőjének Prof. F. Lenz-nek ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki.

[1] Gütt, Rudin, Ruttke, Zur Verhütung erbkranken Nachwuchses. München, 1934.
[2] Reichsgesetzblatt, 1935. Nr. 65. S. 773.
[3] Grunau, Ein Jahr Gesetz zur Verhütung erbkranken Nachwuchses. Deutsch. Jur. Wochenschr. 64. Jhg. 1935. H. 1.
[4] Ruttke, Das Gesetz zur Verhütung erbkranken Nachwuchses vom 14. Juli. 1933. usw. Ziel u. Weg, V. 1935. H. 5.
[5] Maesfelder, Die Auswirkungen des Gasetzes zur Verhütung erbkranken Nachwuchses. Deutsch. Justiz. Jhg. 97. 1935. Nr. 21.
[6] Operations for eugenic sterilisation performed in state institutions under state laws up to January 1, 1933.
[7] E. S. Gosney, Human sterilisation. Scientific American, 1934. July.
[8] Kürten, H. Der siegreiche Durchbruch rassischen Denkens in d. Sterilisationsgesetzgebung des Auslandes. Ziel u. Weg. V. 1935. H. 5.
[9] Deutsche Ärzteblatt 1935. H. 2. S. 45.
[10] Erbarzt, I. 1934. Nr. 1. S. 13.
[11] Löffler L. Aus der Praxis eines Erbgesundheitsgerichts, Zeitschr. f. Morph. u. Anthr. Bd. XXXIV. 1934.
[12] Grunau, l. c.
[13] Klein, Aus der Arbeit eines Erbgesundheitsgerichtes. Zeitsehr. f. Med. beamte. 1934. Nr. 9. S. 513-525.
[14] Malán: A gyermekáldás jelentősége a fajok életében. A cél. XVII. 1926. 288. lap.
[15] Skalwert, Praktische Erfahrungen b. der Durchführung d. Gesetzes zur Verhütung erbkranken Nachwuchses. 1935.
[16] Löffler l. c.
[17] Löffler l. c.
[18] Löffler l. c.
[19] Löffler l. c.
[20] Klein l. c.
[21] Verschuer, Vom Umfang d. erblichen Belastung im deutschen Volke. Archiv. f. Rassen u. Ges. biol. Bd. XXIV. 1930.
[22] Baur, Fischer, Lenz: Menschliche Erblichkeitslehre u. Rassenhygiene. III. 1927.
[23] Lenz szerint 750 millió márka, a Hygienisches Múzeum szerint 1 milliárd márka évente (Volk. U. Rasse. 1935. VIII. 250.).

(betiltva.com)