Az elmúlt két évtizedben Kelet-Európa vált bevándorlási célponttá, de továbbra is sokan távoznak Nyugat-Európába és az amerikai államokba. S most következik az a rész az írásban, ahol Magyarország neve is leíratik.

„Ezek az államok, különösen Magyarország, állampolgárságot adnak korábbi zsidó állampolgáraik gyermekeinek. Ennek eredményeként jelenleg a 7 millió izraeli tíz százaléka él külföldön. A maradék 6,3 millió izraeli húsz százaléka nem zsidó, hanem ’1948-as arab’ (értsd: akik Izrael kikiáltásakor nem menekültek el). A maradék 5 millió zsidó arab országokból, Iránból és Oroszországból származik, olyan helyekről, ahol nem tapasztalták meg a demokráciát. Másként fogalmazva: olyan Izraellel van dolgunk, amely egyre inkább ’közelkeletiesedik’ (’middleeasternizing’).”

Érdekes okfejtés: miközben egyfolytában azt halljuk, olvassuk, hogy Izrael a térség egyetlen demokráciája, a jól értesült, tájékozott tudósító ennek éppen az ellenkezőjéről beszél. Bizonyára igaza van.

A megkérdezett tudósító szerint az izraeli társadalmi folyamatokban két veszélyes fejlemény tapintható ki: az „öngyűlölő zsidók üldözése”, és az ultraortodox vallási magatartás terjedése. Ami az elsőt illeti: a híres amerikai-zsidó tudóst, Noam Chomskyt – aki a palesztinok melletti kiállásával, emberjogi aktivistaként végzett tevékenységével is hírnevet szerzett – most először nem engedték be Izraelbe. Ami a másik veszélyt illeti: „Ez a konzervatív-nacionalista vihar a félelem és az aggodalom eredménye.” A félelem pedig nagy úr, különösen akkor, ha társadalmi méretekben jelentkezik. Az izraelieknek nincs sok választásuk: vagy külföldre távoznak, vagy pedig radikalizálódnak. Ez utóbbira példaként említette a tudósító, mekkora gyűlölet övezi a zsidó államban az iráni elnököt és a török kormányfőt.

A cikk végén Cengiz Aktar azt írja, hogy a Nyugat soha nem fogja cserbenhagyni Izraelt. Ezért a szerző szerint az lenne a legsürgősebb feladat, hogy mindenki megnyugodjék: Törökország és a térségbeli többi ország is. Aztán az összes érintettet párbeszédre kell invitálni: Iránt, a Hamaszt és Izraelt. Ezzel az óhajjal zárul a török lap cikke.

Elég nehéz elképzelni egy asztal mellett az iráni elnököt, a zsidó kormányfőt és a Hamasz vezetőjét. De történtek már csodák a történelemben, ne zárjuk ki egy ilyen találkozó esélyét. Engem azonban most nem is ez érdekel igazán, hanem kis hazám, Magyarország.

Az Izraelben dolgozó, jól informált tudósító az én hazámat is megemlítette azon országok között, amelyek állampolgárságot adnak az Izraelből távozni szándékozóknak. Mert erről van szó: sok zsidó végleg el akarja hagyni Izraelt. Ráadásul csak az én hazámat említi név szerint a tudósító. Mert Magyarország „különösen” kiemelkedően teljesít a zsidóknak adandó állampolgárság terén. Ilyen hírünk van Izraelben. Ez a hír most egy török lapban landolt. És most sok török bizonyára fel is figyelt erre az utalásra: „különösen Magyarország”.

Nem vagyok kíváncsi természetű, senkinek a zsebében nem kutakodom útlevél után. Azt azonban szeretném tudni, hány izraeli zsidó kapott eleddig magyar állampolgárságot. S azt is szeretném tudni, ez a folyamat felgyorsult-e az elmúlt években. Hogy miért szeretném tudni?

hunhir.hu

Mert ez az „ügy” nem magánügy.

Falusy Márton