A 4. GENERÁCIÓS HADVISELÉS

Modern hadseregek a huszadik század ipari termelésének összes csúcsterméke által támogatva, jó erõben lévõ, jól kiképzett, jól vezetett és jól felszerelt katonák vereséget szenvednek nélkülözõ, rosszul felszerelt, létszámhátrányban lévõ, ám rugalmas illetve magasan motivált hadseregnek alig nevezhetõ csoportoktól. Felkelõk, terroristák és gerillák dacolnak a modern nemzetállamok, sõt szövetségek egyesített erejével.

Hogyan lehetséges ez? Érvényesek-e még a modern hadseregek elméleti és gyakorlati fundamentumát képezõ XIX. században született mûvek? Befolyásolja-e korunk meghatározó tényezõje a globalizáció a hadviselést, és ha igen hogyan?

Egy meglehetõsen fiatal, ám sok vitát kiváltó elmélet erre keresi a választ.

How is it possible that modern armies with well equipped, well fed, well led, and well trained soldiers, supported by all the wonders of the industrial age are defeated by numerically inferior, poorly equipped, but flexible and highly motivated groups, which can hardly be designated as an army. Insurgents, terrorists, and guerrillas defy the power of modern states or even the combined might of alliances.

How is it possible? Are the works of 19th century theorists forming the theoretical and practical foundation of modern armies still valid? Does globalisation, the most important factor of the contemporary world, influence the way wars are fought? If yes how?

A new, yet quite controversial theory looks to answer the above.

BEVEZETÉS

2001. szeptember 11-én új idõszámítás kezdõdött. Az Amerikai Egyesült Államok területét meglepetésszerû támadás érte, ártatlan polgári áldozatok ezreinek életét követelve. Az erre reagálásul, a terrorizmus ellen megindított, globális háború (Global War On Terror - GWOT) azonban egyelõre nem tudott tartós eredményt elérni a befektetett dollár biliárdok valamint több ezernyi katona elvesztése ellenére sem. Hogyan képes mégis alig néhány tízezer rosszul felfegyverzett felkelõ dacolni egy számbeli és hatalmas technikai fölényben lévõ ellenséggel? Miért nem lehet rájuk végleges katonai vereséget mérni?

A következõkben erre keressük a választ, egy sok vitát kiváltó, mégis egyre szélesebb körben elfogadott elmélet segítségével, melyet negyedik generációs hadviselésnek (4th Generation Warfare – 4GW) neveznek.

A HÁBORÚK GENERÁCIÓI[1]

Elsõként tekintsük át az elmélet alapját képezõ hadviselési generációkat. Az 1648-ban lezárult 30 éves háború során (amely az utolsó nagy vallásháború is volt) még általánosak voltak olyan jelenségek, amelyek az írott történelemben végig elkísérték a hadviselést. Polgári milíciák, zsoldosokból álló hadseregek, népirtások, stb. (volt olyan terület, ahol a lakosság 2/3-a elpusztult, ez a szám a Német Római Birodalom egészére vetítve 1/3-ra tehetõ). Ezt követõen, a hadügyi forradalom nyomán kialakult ― lõfegyverrel felszerelt állandó hadseregekre támaszkodva ― erõs központi hatalommal rendelkezõ államok jöttek létre, melyek monopolizálták az erõszakot.

Elsõ generáció: A muskéta és a vonalharcászat korszaka

Az elsõ generáció jellemzõje az élõerõ koncentrálásán keresztül kivívott gyõzelem. A kor katonai teoretikusa, Carl von Clausewitz is a korszak szabályosan megvívott háborúi során jutott el híres háromságának (katona, polgár, állam) megfogalmazásához. A három terület észlelhetõen elkülönült, az államok állandó hadseregei korlátozott és szabályozott háborúkat vívtak egymással, lehetõség szerint kímélve a polgári lakosságot. Formális hadüzenet után, katonai manõvereket folytattak a résztvevõk, majd a háborút szabályos békekötés zárta le. A korszak korlátozott céljai (újabb és újabb területek szerzése, elvesztettetek visszaszerzése) nyomán ugyanazok az államok vívtak változó felállásban háborúkat egymás ellen.

Találóan jellemezte Russel F. Weigley a kort „a krónikusan eldöntetlen háborúk” korának.[2] Ez a hadviselési kultúra természetesen nem vált mindenhol általánossá, vagy egyáltalán kizárólagossá, ám a már lefektetett szabályok szerint vezetett sereg legyõzhetetlen volt. A korszaknak nincsenek nagy ideológusai sem, Szász Móric, Raimondo de Montecuccoli vagy Napóleon Bonaparte írásai sokkal inkább gyakorlati útmutatók, mint elméleti mûvek. A híres teoretikusok, Carl von Clausewitz, Antoine-Henri Jomini alkotásai csak a korszak végén kezdték kifejteni hatásukat. Természetesen, mint minden történelmi kor esetében, itt sem lehet egyértelmû határokat húzni, hiszen például az amerikai polgárháborúban ugyanúgy szerepet kaptak a szuronyrohamok, mint az elkeseredett állásharcok.

Második generáció: A koncentrált tûzerõ, Materialschlacht (anyagcsata) korszaka

Míg az elsõ generációra az élõerõ koncentrálása volt a jellemzõ, az ilyen jellegû próbálkozásokat elsöpörte a koncentrált tûzerõ. Az élõerõ koncentrációja megközelítés az I. világháború lövészárkaiban már nem hozhatott sikert, logikus fejleményként megindult a tûzerõ koncentrációja. Ez elsõsorban a tüzérség területén volt érzékelhetõ, ám a háború végére megjelent a géppisztoly és a lángszóró is. A kor fõ célkitûzésévé az ellenség haderejének, háborús potenciáljának a megsemmisítése vált, a „materialschlacht”, azaz a felõrlés, az anyagcsata során. Ezen típusú hadviselés igazi mesterei az angolszász hatalmak lettek, elég csak Erwin Rommel megjegyzésére gondolni, amikor meglátta az el-alameini védõállást.[3] Felismerve az egyre totálisabbá váló és a befektetett erõforrásokhoz képest kevés hasznot hozó módszer korlátait, az I. világháború végére megjelentek a következõ korszak jellemzõi: a beszivárgó gyalogság, a koncentrált, mélységben csapást mérõ páncélosok tömegei, a hátország bombázása, egyszóval a potenciál helyett a morál megtörésére irányuló erõfeszítések. Érdekes és némileg meglepõ hogy az amerikai hadsereg egyértelmûen a korra jellemzõ merev rendszerbõl és túlzó tûzerõbõl álló módszert alkalmazta Fallúdzsa 2004-es ostromakor.

Harmadik generáció: Mobil hadviselés, Blitzkrieg (villámháború) korszaka

Basil Liddell Hart, J. F.C. Fuller, Heinz Guderian, Mikhail Tuhacsevszkij nagyjából egy idõben (és egymás munkáiból merítve) jutottak el arra a felismerésre, hogy megfelelõ erõkoncentrációval a védelem könnyen áttörhetõ, de ne feledjük a húszas-harmincas évekre már a technikai feltételek is adottak voltak hozzá. Tuhacsevszkij mélységi mûveleteinek célja, vagy Guderian elmélete szerint (melyet az Achtung, Panzer! címû könyvében fejtett ki részletesen) nem az ellenséges erõk megsemmisítését tartotta fõ céljának, hanem moráljuk megtörését, utánpótlásuk, ― kommunikációjuk elvágásával ― harcképességük megszüntetését.

Hasonló gondolatmenetbõl kiindulva Giulio Douhet, olasz teoretikus a hátország bombázásával akarta megtörni az ellenfél akaratát. A korra jellemzõ a totalitás felé haladás, a hátország (a clausewitzi háromság nem harcolóinak: állam, polgárok) érvényes katonai célponttá tétele. Érdekes összehasonlítani az angolszász szövetségesek és a Vörös Hadsereg harcmodorát. Sok szempontból a szövetségesek még mindig az elõzõ háborút vívták, csak a tüzérség szerepét részben átvette a taktikai légierõ. A Vörös Hadsereg a háború második felére elsajátította és megfelelõ mennyiségû hadianyag birtokában gyakorolta is a mélységi hadmûveleteket. Az elméletre az ötvenes-hatvanas évek helyi háborúi sem gyakoroltak jelentõs hatást.

A két másodgenerációs magyar emigráns tiszt által, a hetvenes években kifejlesztett Air-Land Battle (azaz légi-szárazföldi ütközet) koncepció gyakorlatilag a II. világháborús „blitzkrieg” (villámháború) modernizált változata volt.[4] Az ALB vonalai mellett megvívott 1991-es II. Öböl-háború azonban nagy valószínûséggel az utolsó volt a hagyományos ipari háborúk sorában.

Mielõtt rátérnék az „új kor ― új típusú” háborújának bemutatására egy kérdést szeretnék megemlíteni. Az egymást követõ generációk egymást kiegészítik, nem felülírják. Talán kevéssé elképzelhetõ olyan helyzet, ahol az élõerõ koncentrálása jelenti egy modern hadsereg számára a megoldást, ám könnyû belátni, hogy a tûzerõ szisztematikus használata (lásd Fallúdzsa, 2004), vagy a villámháború ötletei korántsem avultak el. A negyedik generációs hadviselés mégsem az elsõ három logikus folyamodványa. Kissé elõreszaladva azt mondanám, hogy a morált elõtérbe helyezõ felfogása miatt a 3. újraértelmezéseként tudnám leginkább jellemezni.

A 4. GENERÁCIÓS HADVISELÉS

Elõzmények és a probléma megközelítése

Az USS Cole elsüllyesztése egy robbanóanyaggal megrakott motorcsónak által[5], a bejrúti tengerészgyalogos laktanya lerombolása 1983-ban[6], egy vitorlás dau (arab vitorlás hajó) által megrongált Limburg tartályhajó[7], vagy a World Trade Center 2001. szeptember 11-én összeomló ikertornyai, ha nem is mindegyik eset közismert, számos közös vonásuk van. Közös bennük, hogy mindegyik szerepelt a maga idején a médiában, és mindegyik támadás elszenvedõje a világ szuperhatalma volt, amely komoly veszteségeket szenvedett aránytalanul kis ráfordítással. Röviden ezt a fajta hadviselést nevezik aszimmetrikusnak.

A katonai mûveleteket erõteljes propagandával támogató felfogás jelensége egyidõs a történelemmel. Gondoljunk csak a mongolok által saját (tényleges) kegyetlenségükrõl terjesztett hírekre, az aszasszinok célzott politikai gyilkosságaira, vagy Caesar a gallok ellen indított büntetõ hadjárataira.[8] A fentiek ismeretében nem meglepõ, hogy a Vietminh elsõ reguláris alakulata a Vo Nguyen Giap által alapított fegyveres propaganda brigád volt.[9] Maga a jelenség a nyugati civilizációban a XX–XXI. századra szinte feledésbe merült. Hogy miért kerül mégis új besorolásba, annak egyértelmû okaként a szeptember 11-ei merényleteket nevezhetjük meg, amikor a klasszikus állam-állam ellen vívott háborúk kora lezárult. Ahhoz, hogy a támadás a nyugati civilizációra gyakorolt hatását megértsük, több száz évet kell visszamennünk a múltba.

A harminc éves háború nemcsak a hadügyi forradalom kiteljesedését hozta, hanem a felfegyverzett polgárság európai szerepének végét, és az addig domináns zsoldos seregek hanyatlását is. Az 1648-as vesztfáliai béke elhozta azt a kort, amelyben a polgár élesen elkülönül a katonától, és azt a kort is, amelyben hosszú idõre megszûntek a különbözõ társadalmi csoportok vallási, fegyveres konfliktusai, illetve megjelentek az államok által meglehetõs szabályossággal vívott háborúk (hadüzenet, hadmûveletek, békekötés).

A poszt-vesztfáliai kort nyugodtan hívhatjuk a clausewitzi háborúk korának. Clausewitz alaposan tanulmányozva ezeket a háborúkat illetve a Római Birodalom hasonló elvek alapján vívott háborúit, levonta azokat a következtetéseket, melyek gyakorlatilag háromszáz évre meghatározták a háborúk megvívásának szabályait, sõt a mai napig érvényesek az államok között vívott háborúkra. Az általa létrehozott állam, katona, polgár felosztás sokáig kizárólagosan uralta a katonai gondolkodást. Ezt a hagyományos nézetet rombolta le a szeptember 11-ei támadás, amikor az al-Kaida olyan pusztítást okozott New Yorkban, melyre eddig csak államok voltak képesek.

Noha néhány szakértõ a történelmi elõzmények miatt (pl. a Caesar elleni merénylet, a már említett asszaszinok, a nagy francia forradalom terrorja, az anarchisták által meggyilkolt II. Sándor cár) nem tekinti a modern terrorizmust új típusú fenyegetésnek, mégis az al-Kaida azzal, hogy szétfeszítette az államiság kereteit, új korszakot hozott el a hadviselésben.[10] Az Ikertornyok elleni támadás, illetve a 2005. júliusi londoni és a 2004. márciusi madridi robbantások azért is jelentenek új korszakot, mert az adott ország fõvárosára mértek csapást. Az aszimmetrikus hadviselés, elsõsorban gerillaháború eddig csak az expedíciós, esetleg megszálló csapatokat fenyegette. A globalizáció mellékhatásaként a civilek között megbújó támadók számára egyetlen polgár sincs „lõtávolságon” kívül. A 4GW jelentõs „újítása”, hogy a kemény katonai célpontok helyett, puha, civil és külföldi célpontokra helyezte át a hangsúlyt.

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az új hadviselési mód figyelmeztetés nélkül tûnt fel. Érdekes, de nem meglepõ módon egy sci-fi regényben ― William Gibson 1984-es Neurománcában[11]― szerepel elõször egy új, a hagyományostól drasztikusan eltérõ típusú háború. Rövid, elsõsorban az Interneten vívott cyber-háború, kommandós akciókkal és mûhold elhárításokkal. Az újkor másik prófétáját is Williamnek hívják, William S. Lind és társai az afganisztáni orosz és a vietnámi amerikai fiaskó tapasztalatait összefoglaló cikküket 1989-ban publikálták az amerikai tengerészgyalogság lapjában.[12] Jóslataikat fényesen igazolta a 2006-os libanoni kudarc okait feltáró 2008-as, izraeli Vinograd-jelentés, melynek nyomán több katonai parancsnok is lemondásra kényszerült.[13]

Van-e pontos fogalma a hadviselés módjának?

Fel kell tennünk a kérdést van-e pontos fogalom? Sajnos a válasz az, hogy egyáltalán nincs. A jelenlegi probléma méretét, illetve a paradigmaváltás kényszerét talán az jelzi a legjobban, hogy nemrégiben David J. Kilcullen ausztrál-amerikai szakértõ (az amerikai külügyminisztérium felkelés elleni irodájának volt vezetõje) cikkében teljesen új fogalmak bevezetését tartja szükségesnek.[14]

Mi is tehát a negyedik generációs hadviselés? Eschevarria (a 4GW elmélet fõ kritikusa) szerint nem tekinthetõ az elõzõ három logikus következményének és ebben igaza is van.[15]

Az elõzõ három logikus következménye az amerikai döntéshozók által erõltetett hálózatalapú hadviselés lenne, már amennyiben revolúciós és nem csak evolúciós tulajdonságokkal bírna.

Hadd tegyek megint egy rövid kitérõt. Amikor nagyjából húsz évvel ezelõtt megjelent a 4. generációs hadviselés elmélete, a katonai-ipari komplexum támogatói és ellenzõi egyaránt lecsaptak rá. A csúcstechnológiájú, drága eszközök kifejlesztõi ― a fogalom megértése nélkül ― azonnal elkezdték használni, mintegy a sugárhajtású vadászgépek generációinak analógiájára. Az angol változat (4th Generation Warfare– 4GW) rövid és érthetõ, ráadásul bizonyos katonai körökben már nagyjából 1989 óta használták, ezért kitûnõen alkalmazható volt marketing célokra, így gyorsan elterjedt. Azzal azonban a mai napig adós a támogatók köre, hogy megmagyarázza, miért jelentene a géppuska, a koncentrált, közvetett irányzású tüzérségi eszközök, vagy a mélységi hadmûvelet megjelenéséhez hasonló forradalmi lépést az információ elérhetõségének drasztikus megnövekedése.

Mi is tehát a negyedik generációs hadviselés? Nos, erre még sokáig nem tudunk pontos választ adni. Bár sokan varázsszóként, minden problémára alkalmazható „gumifogalomként” használják, talán a legpontosabban úgy tudjuk meghatározni (hasonlóan egyes fizikai felfedezésekhez), hogy mi nem. Ha az ellenségnek nincs reguláris hadserege, nincsenek egyszerûen beazonosítható vezetési pontjai, nincs egyértelmû katonai infrastruktúrája és egy ezt támogató állama, mégis gyakorlatilag tetszése szerint képes csapást mérni, akkor elmondhatjuk, hogy egy negyedik generációs ellenféllel állunk szemben.

A 4. GENERÁCIÓS HADVISELÉS JELLEMZÕI

John Keegan azt írta egyik könyvében, reméli, hogy a háborúk kora lezárult, úgy ahogy a nagy járványok is eltûntek a történelem süllyesztõjében.[16] Bár a clausewitzi „nagy háborúk” kora tényleg lezárulni látszik, úgy tûnik, amint a járványok az atipikus tüdõgyulladás, a SARS (Severe Acute Respiratory Syndrome) képében, a háborúk is más formában tértek vissza.

Fallúdzsa példája megmutatta, hogyan harcol egy második generációs elvek szerint mûködõ katonai erõ, míg Dél-Libanonban a legmodernebb harmadik generációs elvek szerint szervezett és vezetett katonai erõ sem volt képes elérni célját (azaz Észak-Izrael lövésének leállítását, és az elrabolt katonák kiszabadítását). Nem arathatott teljes gyõzelmet sem az amerikai hadsereg, sem az izraeli fegyveres erõk, mert a 4GW szakít a nyugati hadviselés alapját képezõ „háromsággal” (állam, katona, polgár). Sem az iraki felkelõk, sem a Hizb’álláh (a hagyományos, ám helytelen átírás szerint Hezbollah) harcosai nem felelnek meg a fenti besorolásnak, ugyanis egyiküknek sincs hagyományos értelemben vett állama, és mindkettõ egyszerre katona valamint civil. Természetesen ez a fajta helyzet nem ismeretlen a történelemben, de az elsõsorban primitív törzsekre, vagy nomád állattartókra jellemzõ állapot ellen bevetett eddigi eszközöket (népirtás, kényszer átköltöztetés stb.) a XX. század második felétõl egyetlen, magát civilizáltnak tartó állam sem engedheti meg magának.

A clausewitzi „háromság” megszûnése: a hagyományos hadseregek legyenek mégoly hatékonyak és kegyetlenek is, mint az izraeli hadsereg a második intifáda alatt, vagy a Vörös Hadsereg Afganisztánban, hiába érik el hadmûveleti céljaikat, többek között békekötésre alkalmas állam híján nem tudják tartóssá tenni sikereiket. Kizárólag katonai eszközökkel nem lehet a katona/polgár szerepeket váltogató lakosok támogatását megszerezni. Így a hagyományos háborúkat lezáró béke vagy fegyverszünet egyszerûen nem jöhet létre. Márpedig az ellenállók (legyenek akár terroristák, vagy szabadságharcosok) egyértelmûen politikai célokért harcolnak. Hogyan lehet mégis egy ilyen háborút megnyerni? Tartós siker (azaz béke) csak a megszokottól teljesen eltérõ módokon érhetõ el.

A résztvevõk elsõsorban nem államok: a 4GW talán legnagyobb újdonsága, hogy nem állami szervezetek lépnek fel teljes értékû „hadviselõként”. Itt az újdonságot elsõsorban a globális média hálózat jelenti, ahol rendkívül gyorsan felkerülhet egy hír az olyan non-stop hírcsatornákra, mint az Al-Dzsazíra, vagy a CNN, esetleg az olyan fájlmegosztó oldalakra, mint a Youtube. Mivel a szereplõk nem államok, a nemzetközi rendszer (szokás) joga, sem terjed ki rájuk.

A hagyományos, ipari alapú konfliktusok esélyének jelentõs csökkenése: az elõzõ két jellemzõ alapján nagy valószínûséggel kijelenthetjük, hogy a kurszki csata volt minden idõk legnagyobb páncélos csatája, ugyanis elég kicsi az esély egy újabb tömeges páncélos összecsapásra. Mivel a várható résztvevõk legalább egyike biztosan nem állam (ergo egy páncélos magasabbegység felállításához szükséges potenciál nem áll rendelkezésére), sem egy területszerzési célú háború egyenlõ felek között nem valószínû, így maximum etnikai, kisebb mértékben gazdasági okok szolgálhatnak alapul egy fegyveres konfliktushoz, ám ezek szinte biztosan nem a fejlett országok területén fognak lezajlani. A hagyományos ipari konfliktusok esélyének csökkenéséért felelõs másik ok a tömegpusztító fegyverek elterjedése.

Népi (ideológiai, vallási) háború: az ellenséget csak akkor lehet legyõzöttnek tekinteni, ha õ maga is elismeri a vereségét. Márpedig ez egy jellemzõen népi, „honvédõ” vagy vallásháború esetében szinte lehetetlen.

Propaganda / (elsõsorban nem katonai) morál központú: a felkelõk legtöbb esetben (ld. Vietnam, Algéria vagy Afganisztán) bírják a lakosság többségének támogatását, mely elméletileg minden háború végcélja, ezért könnyû belátni, hogy a katonai sikerek ellenére, a propaganda, a médiában vívott küzdelem sokkal fontosabb.

Kizárólag katonai eszközökkel nem megnyerhetõ: ezen összecsapások sikeressége éppen ezért nem lelõtt, lebombázott ellenséges harcosokban (melyek jelentõs része ráadásul biztosan „járulékos veszteség”), hanem a lakosság támogatottságában mérendõ.

Nem haditechnika centrikus: a felkelõnek (és a vétlen szomszédoknak) mindegy, hogy egy „buta” szabadesésû bomba, vagy egy precíziós, nagy távolságról indított szárnyas bomba oltotta ki életüket. Ráadásul ez az esemény a túlélõkre, valamint harcmodorukra kevés hatást gyakorol, illetve csak még elszántabbá teszi õket. Így pontosan a szándékolttal ellentétes hatást ér el, megsokszorozza az ellenállók számát, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a SLAT páncélos „hálózati” Stryker harcjármû, esetleg az F-22 Raptor vadászgép forradalmian új technológiát használó radarja kevéssel járul hozzá a terrorizmus felett aratott „végsõ gyõzelemhez”. Mint azt már említettem egy 4GW összecsapásban (legalább az egyik oldalon) nincsenek egyértelmûen civilek (vagy katonák), semmilyen haditechnika nem képes döntõ fölénybe kerülni (az orwelli 1984 totális ellenõrzését kivéve természetesen). Ezt a tényt az amerikai hadsereg új, FM 3-24 jelzésû felkelés ellenes kézikönyve is kiemeli.

Totális: a 30 éves háború borzalmai után sokáig uralkodó civil, katona felosztás fokozatos megszûnése (azaz a harcoktól megkímélt hátország eltûnése) tetten érhetõ a háborúk generációinak fejlõdésében. Az I. világháborúban a Zeppelinek és a Gotha bombázók által okozott pusztítás össze sem vethetõ Coventry, vagy Drezda sorsával, mégis a határ teljes megszûnésére a 4. generációban került sor.

Alacsony intenzitású, azaz térben és idõben korlátozott: a 4GW háború kisebb területre összpontosul és sokkal totalitáriusabb, mint a hagyományos, mégis alacsony intenzitású gerillaháborúk, ugyanis sokkal kisebb területre és sokkal rövidebb idõre terjed ki, mint a hagyományos összecsapások. Bár a biztosítók és a légi társaságok részvényei nagyot estek, nem lett általános gazdasági pánik a 9/11-es támadásokból. A 4GW késõbb bemutatandó módozatainak egyes hatásai széles rétegeket érinthetnek, életveszélyt a támadó korlátozott erõforrásai miatt csak térben és idõben erõsen korlátozott területen tud jelenteni. Mindezeken felül a nyugati kultúra országait egyszer sikerült meglepni, de azóta számos kísérletet sikerült meghiúsítani (errõl kevesebb hír van). A 2005 óta elkövetett támadások jelentõs része a harmadik világ országaiban történt.

Aszimmetrikus: egy robbanószerrel megrakott motorcsónak, vagy teherautó, egy hagyományos faépítésû dau dugig rakva mûtrágyával („sufni–tuning” lopakodó technológia), és két eltérített utasszállító repülõgép. Meglehetõsen olcsón sikerült nagy károkat okozni. Egyes véleményekkel szemben azonban az aszimmetrikus háború mindig is jelen volt a történelemben. A metodikussá merevedett továbbá sokszor könyvszagú nyugati hadviselést az elsõ komoly sokk Vietnámban érte, és itt nemcsak a gerilla taktikára gondolok, hanem a gépágyú illetve közelharci ismeretek nélkül bevetett F-4 Phantom századokra is.

Modern üzleti megoldások: ugyan a mai napig folyik a vita az al-Kaida (a.m. a Bázis) polip, vagy pókháló természetérõl, egy dolog biztos. A közgazdaságtant tanult Bin Ládin (kiejtés szerint, azaz helyesen átírva magyarra) felhasználta a nyugati egyetemeken tanultakat, és számos modern üzletviteli koncepciót ― köztük a franchise-t valamint a kiszervezést (outsorcing) is ― felhasználta hálózata kiépítésében. Míg a 9/11-es támadáshoz még az USA-ba kellett juttatni a 19 támadót, addig az utazási szigorítások miatt a londoni támadáshoz elég volt egy embernek átadni az al-Kaida franchise „know-how”-ját.

A kiszervezés leginkább Irakban érhetõ tetten, ahol egy bombagyár gyakran egymással harcban álló milíciáknak is ad el robbanó szerkezeteket, illetve az újabban használt házilag gyártott kumulatív eszközök alkotórészei gyakran készülnek „civil” üzemekben (pl. a szerkezet lelkét képezõ fém kúp).

A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS, MINT A 4GW LEGLÁTHATÓBB FORMÁJA

„A terrorizmus, a polgárokon gyakorolt szándékos, módszeres erõszak, amely az általa kiváltott félelmen keresztül politikai célokat kíván megvalósítani.”[17] Talán Benjamin Netanjahu, volt izraeli kormányfõ adta meg a legpontosabb definícióját ennek a jelenségnek, ám érdekessége a történelemnek, hogy a fenti, széles körben elfogadott definíció alapján Bomber Harrist, Spaatz tábornokot és a II. világháborús terrorbombázások többi kiagyalóját is nyugodtan lehetne a vádlottak padjára ültetni. A fentieknél frappánsabban nehéz lenne megfogalmazni mi is a terrorizmus célja.

A terrorizmus típusai

Az alább látható felsorolás elég szemléletesen mutatja be a terrorizmus fajtáit, ám túlzott leegyszerûsítése lenne a hadviselésben lezajló forradalomnak, ha csak a terrorizmusra korlátoznánk. Lehetséges típusok:

Állami: Gestapo, SS, KGB, ÁVH;

Nem állami: egyéni (elmebeteg Unabomber, Anna Lindh gyilkosa), anarchista (Bakunyin, antiglobalisták), nacionalista/etnikai (IRA, ETA, Tamil Tigrisek, Usztasák, UÈK), vallási, fundamentalista (al-Kaida, Hamasz, AUM Sinrikjó);

Politikai: szélsõbaloldali (Vörös Brigádok, Vörös Hadsereg Frakció, Action Directe, Mérges Brigád, Fényes Ösvény), szélsõjobboldali (Ku Klux Klan, Keresztény Hazafiak Szervezete, Krisztus Király Harcosai, Új Rend, Szürke Farkasok).[18]

Néhány érdekesség a motivációk és a módszerek változatosságát érzékeltetve:

―      az Unabomber egy erdei kunyhóban élt, bombáinak szinte minden alkatrészét kézzel készítette, céljai kissé zavarosak voltak végül 20 év után családja adta fel[19];

―      az AUM Sinrikjó által végrehajtott szarin (ideggáz) támadás a tokiói metrón viszonylag kevés halottat, de 6000 sérültet eredményezett[20];

―      a Mérges Brigád (Angry Brigade) a nõi egyenjogúságért harcolt, és eközben sikerrel robbantotta fel az 1970-es Miss World szépségversenyt[21];

―      a török Szürke Farkasok tagja, Ali Agca, a KGB szervezésében, a bolgár titkosszolgálat segítségével megpróbálta megölni II. János Pált, mivel a lengyel pápa „zavarta” a szovjeteket.

A 4GW CÉLJAI ÉS MÓDSZEREI

Célok

Ezen új típusú hadviselés célja (népi, vallási háború jellege miatt) elsõsorban a közvélemény támogatásának megnyerése, nem az összecsapásoké! Míg a nyugati hadviselésben az eredmény katonai feladatok megoldása és csak ezután kommunikálásuk, addig a 4GW-t lehet egyfajta „médiahacknek” is tekinteni, hiszen a minél több áldozatra való törekvés is elsõsorban ezzel igazolható (szemben a bipoláris világrend terroristáinak jellemzõen minõségi célpontjaival).

Módszerek

A nyugati országok hagyományos hadviselésben fennálló egyértelmû fölénye nyomán a velük szembe szállók új eszközöket vettek igénybe. Céljuk elsõsorban félelemkeltés az „ellenséges” civil lakosság körében az egyik oldalon, míg a másik „saját” oldalon az elszántság, alkalmasság bemutatása. Itt merül fel a nyugati hadvezetés (és gondolkodás) egyik legnagyobb problémája az ún. „mirror imaging”. Ez a jelenség a saját gondolkodásunk, motivációnk kivetítése a másik félre. Az a feltételezés, mely szerint õ is úgy gondolkozik, cselekszik, mint én. Legjobb példája az 1991. utáni Irak elleni szankciók, amelyek az átlagembernek mérhetetlen szenvedést jelentettek, de Szaddam Husszein rendszerét nem gyengítették meg. Az alapgondolat nyilván az volt, hogy a nélkülözések hatására a nép fellázad a zsarnok ellen, ahogy ez egy nyugati országban történne. Többek között ez a hibás koncepció tekinthetõ az Irakban elkövetett számos baklövés okozójának.

Terrorizmus (már esett szó róla).

Cyber-hadviselés (ld. az orosz-észt összecsapást,[22] de az internet elterjedésével egy Die Hard 4.0 esemény sem elképzelhetetlen, vagy akár cégek közötti cyber-konfliktus az „üzleti versenyben”).

Szabotázsakciók a kritikus infrastruktúra ellen (víz, gáz, áramszolgáltatás, de nemzeti szimbólumok is (pl. New York-i Szabadságszobor) illetve szaturációs, azaz túlterheléses támadás egyéb szolgáltatások ellen (pl. tûzoltók, mentõk, de akár internet szolgáltatók ellen is).

Minden egyéb (pl. környezetszennyezés, egyéb infrastruktúra elleni támadások és sok minden egyéb, amire még csak nem is gondolunk).

A 4GW HATÁSÁT ERÕSÍTÕ TÉNYEZÕK[23]

Globális média: nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az új generációs hadviselés messze túllép a hagyományos politika-háború fogalmakon, ráadásul az új eszközöknek köszönhetõen az Al Dzsazíra katari non-stop hírcsatorna már akár tíz perccel egy cél tévesztett bomba után telekürtölheti a világot a „barbár amerikaiak rémtetteivel”. Mindezeken felül még a kifejezetten Bush-barát Fox TV-csatorna is könnyebben eladható több tucat halottat okozó robbanásokkal, mint átadott kórházakkal vagy szennyvíztisztító telepekkel.

Drogkereskedelem: a kábítószer fogyasztás és értékesítés exponenciális növekedése, mely becslések szerint 400 milliárd dollár hasznot hoz, az ehhez kapcsolódó pénzforgalommal és korrupcióval. Az így szerzett befolyás de facto állami hatalmat ad egyre több országban, egyre nagyobb kiterjedésû területeken a bûnszövetkezetek kezébe (nem állami szereplõk). Ezen területek nagyságának növekedésével, kialakult a nemzetközi kábítószer kereskedelem és a terrorista csoportok közötti együttmûködés (pl. pénzmosási módszerek hasonlósága és a decentralizált felépítés).

Bevételi különbségek növekedése: a szociális különbségek növekedése, az amúgy sem magas általános életszínvonal romlásával kombinálva számos harmadik világbeli országban (Afrika, Latin-Amerika). Eredmény: mindenre elszánt emberanyag (például gyerekkatonák ld. Véres Gyémánt címû film), kábítószer fogyasztás, nemzetközi bûnbandák).

Monoteista vallások terjedése: egyre erõsödõ vallási intolerancia a harmadik világ gyorsan növekvõ létszámú országaiban, ahogy a térítõ vallások követõi (elsõsorban az iszlám, de a hinduizmus is) összecsapnak (újabb nem állami szervezetek harca az állam intézményei ellen).

Korlátozott erõforrások: India és Kína növekvõ nyersanyag és energiahordozó igényei. Hagyományos erõviszonyok aránytalansága miatt 4GW összecsapás valószínû (ld. kínai esélylatolgatás 1998-ból!).[24]

A Szovjetunió szétesése: a Szovjetunió szétesése nyomán létrejött instabilitás a Kaukázusban, hidegháborús ― szerencsére csak hagyományos ― fegyverek „eltûnése”.

Globális multinacionális cégek viselkedése: egyre növekvõ hatalmú és étvágyú multik etikátlan viselkedése a harmadik világban, melyre talán Katanga-tartomány sorsa a legjobb példa.

Magán hadseregek: PSC, azaz Private Security Companies (privát biztonsági vállalatok). Jogi felelõsségre nem vonható, magán zsoldoshadseregek (a leghírhedtebb a Blackwater), melyek sokszor elit alakulatok volt katonáiból állnak, akiket általában a legrizikósabb helyeken vetnek be. Ilyenek az iraki törzsek és felekezetek milíciái is. Esetleg újabb nem állami szereplõk megjelenése.

Amerikai katonai jelenlét: egy jelentõs méretû amerikai, keresztény megszálló haderõ, az iszlám szívében (jelentõs amerikai katonai jelenlét Szaúd-Arábiában, ahol a muszlim szent városok találhatóak, illetve az amerikai katonai fölényre, az unilateralizmusra és a megelõzõ háborúra alapozó Bush forradalom által kiváltott ellenérzések. Az USA korlátlan fölénye a hagyományos hadviselésben (az amerikai flotta 12 repülõgép-hordozó harci csoportjának erejével szemben mindössze 5-6 könnyû hordozó van a világ többi részén, sõt nehézbombázó vagy lopakodó technológiájú gép nincs is máshol rendszerben).

MEG LEHET NYERNI EGY 4GW „HÁBORÚT”?

Hagyományos, clausewitzi gondolkodással nem. A 4GW egyik legfontosabb jellemzõje, hogy széles körben támogatják a társadalom különbözõ rétegei, ezért ilyen vagy olyan módon, de elsõsorban az elkövetõket kell elszigetelni támogatóiktól, ugyanis minden mártír további ötöt ad a „mozgalomnak”. Ez akkor is így lesz, ha sikerül átalakítani az amerikai katonai doktrínát, és az kevesebb „járulékos veszteséggel” jár. A népi harcosokat nem sikerült legyõznie a clausewitzi háborúk megvívására felkészített Wehrmachtnak, sem az amerikai hadseregnek, sem a Vörös Hadseregnek, ugyanis a 4GW harcosa a rövid harccselekményt követõen már „ártatlan” állampolgár és ezzel, bármilyen jól képzett vagy felszerelt is legyen, egy katona sem tud mit kezdeni.

A már hivatkozott elõadás anyagában látható egy dia, melyen a szemétben kutató gyerekek láthatóak. Felmerül a kérdés, nekik van mit veszteniük? Illetve sikeres lehet egy olyan megszálló sereg, amely egy kultúrától akarja elvenni évezredes fegyverviselési szokásait (ugyanis a legtöbb arab országban a gyerek 10-12 éves korában tõrt, 15-16 évesen Kalasnyikovot kap)?

Persze vannak, akik szerint csak az erõ pozíciójából lehet megoldani a problémát, mint például az az Amerikából hazatért honfitársunk, aki lakhely szerinti színkódolású, kötelezõen és nyilvánosan viselt színes személyi kitûzõben látja a megoldást.[25] Úgy nem lehet a kultúránkért harcolni, hogy közben elpusztítom az alapértékeit!

Visszatérve a kiinduló kérdésre: amennyiben megszületik az a nagy valószínûség szerint összetett elmélet, mely minden bizonnyal jelentõs mértékû politikai (azaz nem katonai) elemet is tartalmaz, akkor és csak akkor indulhatunk a siker reményében XXI. század új típusú fegyveres konfliktusaiba. Ennek a kialakítandó elképzelésnek a gyökerei megtalálhatóak a SAS által az 50-es, 60-as években, Malajziában a kommunista gerillákkal szemben sikerrel alkalmazott stratégiában, a Vietnámban elkésve alkalmazott „Winning hearts and minds” részeiben, az új FM3-24 kézikönyvben.

Legjobb lenne azonban megelõzni ezeket a konfliktusokat! Szun Ce véleménye szerint: „A legmagasabb szintû kiválóság az ellenség ellenállásának harc nélküli megtörésében rejlik”.[26]

Kulcsszavak: negyedik generációs hadviselés, felkelés, hadmûvészet, katonai teoretikusok

Keywords: fourth generation warfare, 4GW, insurgency, art of war, military theories

FELHASZNÁLT IRODALOM

GIBSON, William: Neurománc. -Budapest, 1992.

HOLMES, Richard (szerk.): Háborúk világtörténete. -Budapest, 1992.

NETANJAHU, Benjamin: Harc a terrorizmus ellen. -Pécs, 1998.

KAISER Ferenc: Terrorizmus és biztonság címû elõadása, -Budapest, 2008. április 7.

KEEGAN, John: A hadviselés története. Budapest, 2002.

KISS Álmos Péter: Harc a terrorizmus ellen, a mûködõ antiterrorista modell. =Új Honvédségi Szemle, 2006/12. szám
http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/harc_a_terrorizmus_ellen12 2008. 03. 07

ROMMEL, Erwin: Háború gyûlölet nélkül. -Budapest, 1992.

Szun Ce: A hadviselés tudománya. -Budapest, 2004.

INTERNETES FORRÁSOK

The Changing Face of War: Into the Fourth Generation, 
http://www.d-n-i.net/fcs/4th_gen_war_gazette.htm, (letöltve 2008. március 7.)

Force Majeure,
http://www.slate.com/id/2081388/, (letöltve 2008. március 7.)

Attack on USS Cole,
http://usinfo.state.gov/is/international_security/terrorism/uss_cole.html, (letöltés: 2008. március 7.)

Bombing of the Beirut barracks, 
http://www.arlingtoncemetery.net/terror.htm, (letöltés: 2008. március 7.)

Al Qaeda's Maritime Campaign, 
http://www.military.com/forums/0,15240,83909,00.html, (letöltés: 2008. március 7.)

The Roots and Global Dimension of Modern Terrorism, http://www.international.ucla.edu/burkle/news/article.asp?parentid=67430,  (letöltés: 2008. március 7.)

The Changing Face of War: Into the Fourth Generation, 
http://www.d-n-i.net/fcs/4th_gen_war_gazette.htm, (letöltés: 2008. március 7.)

New Paradigms for 21st Century Conflict,
http://usinfo.state.gov/journals/itps/0507/ijpe/kilcullen.htm, (letöltés: 2008. március 7.)

Deconstructing the theory of Fourth-Generation War, 
www.maxwell.af.mil/au/awc/awcgate/ssi/4gw-myths.pdf,  (letöltés: 2008. március 7.)

Unabomber suspect in custody,                                                                                                 
http://www.cnn.com/US/9604/03/unabomber/index.html, (letöltés: 2008. március 7.

Sarin gas attack on the Tokyo subway, 
http://www.japan-101.com/culture/sarin_gas_attack_on_the_tokyo_su.htm, (letöltés: 2008. március 7.)

The urban guerrillas Britain forgot, 
http://lists.village.virginia.edu/lists_archive/sixties-l/3446.html, (letöltés: 2008. március 7.)

Estonia hit by 'Moscow cyber war', 
http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/6665145.stm, (letöltés: 2008. március 7.)

Is 4GW Simply Using Military Force in New Ways?, 
http://www.d-n-i.net/dni/strategy-and-force-employment/fourth-generation-warfare-articles/, (letöltés: 2008. március 7.)

Chinese views of future warfare, 
http://www.globalsecurity.org/military/library/report/1998/chinacont.html, (letöltés: 2008. március 7.)

[1] The Changing Face of War: Into the Fourth Generation, http://www.d-n-i.net/fcs/4th_gen_war_gazette.htm, 2008. 03. 07.

[2] John Keegan: A hadviselés története, Budapest, 2002. 68. old.

[3] Erwin Rommel: Háború gyûlölet nélkül, Budapest, 1992, 191.-194. oldal

[4] Force Majeure, http://www.slate.com/id/2081388/, 2008. 03. 07.

[5] Attack on USS Cole, http://usinfo.state.gov/is/international_security/terrorism/uss_cole.html, 2008. 03. 07.

[6] Bombing of the Beirut barracks, http://www.arlingtoncemetery.net/terror.htm, 2008. 03. 07.

[7] Al Qaeda's Maritime Campaign, http://www.military.com/forums/0,15240,83909,00.html, 2008. 03. 07.

[8] vö. Keegan 381. old. „Paradox mód, van a keleti hadviselésnek egy olyan dimenziója, amelyet a Nyugat még sokáig nem értett meg, jóllehet ez adta félelmes tudatosságát, ezzel egyszersmind a hatásosságát is korlátozva. Ez nem más, mint intellektuális dimenziója, ideológiája. A kínaiak már évezredekkel az európaiak elõtt kidolgozták a háború filozófiáját a maguk számára.”

[9] Háborúk világtörténete, szerk. Richard Holmes, Budapest, 1992 258. old.

[10] The Roots and Global Dimension of Modern Terrorism, http://www.international.ucla.edu/burkle/news/article.asp?parentid=67430 2008. 03. 07.

[11] William Gibson: Neurománc, Budapest, 1992

[12] The Changing Face of War: Into the Fourth Generation, http://www.d-n-i.net/fcs/4th_gen_war_gazette.htm 2008. 03. 07.

[13] Nagy és súlyos kudarc volt Izrael libanoni háborúja, http://index.hu/kulfold/lib080130/ 2008. 03. 07.

[14] New Paradigms for 21st Century Conflict, http://usinfo.state.gov/journals/itps/0507/ijpe/kilcullen.htm 2008. 03. 07.

[15] Fourth-Generation War and Other Myths, http://www.strategicstudiesinstitute.army.mil/pdffiles/pub632.pdf 2008. 03. 07.

[16] Keegan 381. old.

[17] Benjamin Netanjahu: Harc a terrorizmus ellen, Alexandra, Pécs 1998. 14. old.

[18] Dr. Kaiser Ferenc: Terrorizmus és biztonság címû elõadása. 2008. 03. 07.

[19] Unabomber suspect in custody, http://www.cnn.com/US/9604/03/unabomber/index.html 2008. 03. 07.

[20] Sarin gas attack on the Tokyo subway http://www.japan-101.com/culture/sarin_gas_attack_on_the_tokyo_su.htm 2008. 03. 07.

[21] The urban guerrillas Britain forgot, http://lists.village.virginia.edu/lists_archive/sixties-l/3446.html 2008. 03. 07.

[22] Estonia hit by 'Moscow cyber war', http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/6665145.stm 2008. 03. 07.

[23] Is 4GW Simply Using Military Force in New Ways?, http://www.d-n-i.net/dni/strategy-and-force-employment/fourth-generation-warfare-articles/ 2008-03-07

[24] Chinese views of future warfare, http://www.globalsecurity.org/military/library/report/1998/chinacont.html 2008. 03. 07.

[25] Kiss Álmos Péter: Harc a terrorizmus ellen, a mûködõ antiterrorista modell, Új Honvédségi Szemle, 2006/12. számhttp://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/harc_a_terrorizmus_ellen12 2008. 03. 07.

[26] Szun Ce: A hadviselés tudománya, Budapest, 2004. 29. old.