Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
13 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás
Mi a különbség a hungarizmus és a nemzetiszocializmus között?
Mi a különbség a hungarizmus és a nemzetiszocializmus között? Ezzel a tájékozódni kívánó ideológiai kérdéssel fordult hozzánk a Kanadába vetődött új menekült magyar egyetemisták egy csoportja. Általános politikai és hungarista ideológiai szempontból a kérdés kétségkívül közérdekű. Mindenesetre inkább az, mint az ugyancsak elénk terjesztett bölcseleti és ontológiai problémák némelyike. Az utóbbiak filozófusok számára szakérdekűek.A feltett kérdés a hungarizmus és a nemzetiszocializmus viszonyára vonatkozik s válaszunkban mi mégis a hungarizmus és német nemzetiszocializmus közt vonunk párhuzamot. Miért? – Mert a „nemzetiszocializmus”-t bár a kifejezés a németektől ered, gyűjtőfogalomnak tartjuk: azon ideológiai és politikai koráramlat gyűjtőfogalmának, amelynek nyomán az első világháború után különböző országokban marxizmus-ellenes és kapitalizmus-ellenes nemzeti és szélsőjobboldali pártok, mozgalmak léptek fel.
A szélsőjobboldal a társadalmi ellentétek feloldását nemzeti alapon kereste. A nemzetben alapvető, elemi, elsődleges, értékfogalommá emelt politikai és társadalmi közösséget pillantott meg. Annak az eszmevilágnak megjelölésére, amely az egyes nemzetek szélsőjobboldali mozgalmait ihlette és eltöltötte, a „nemzetiszocializmus” a legkifejezőbb és találóbb gyűjtőfogalom.
Gyűjtőfogalom és annak egyik válfaja nem állítható szembe egymással. Ezért nem vonható párhuzam a nemzetiszocializmus és hungarizmus között. Ami azonban lehetséges, és amit hungarista ideológiánk kristálytiszta kidolgozása érdekében meg kell tennünk, az a nemzetiszocializmus magyar és német válfajának összevetése, megkülönböztetése, elhatárolása. Bizonyára ez az, amire egyetemista testvéreink választ óhajtanak. Maradjunk először magánál a nemzetiszocializmusnál, tehát annál az ideológiai magnál, amely az egyes országok nemzetiszocialista mozgalmainak, pártjainak közös birtoka, közös nevezője.Mi a nemzetiszocializmus?
A nemzetiszocializmus lényege, alapeszméje rögtön megvilágosodik, ha a rendszerint egybeírt fogalmat két összetevőjére bontjuk és egymásra való vonatkozásukban vesszük szemügyre: „nemzeti szocializmus”. Hagyjuk hatni magunkra ezt a kettős fogalmat, és pedig elvonatkoztatva a vele eddig rendszerint egybekötött (hitleri) képzeteinktől!
A „nemzeti” jelző a marxizmus minden válfajának, árnyalatának internacionalista szocializmusától különbözteti meg ezt a politikai irányzatot. Nemzetiszocialista felfogás szerint a marxista szocializmus nem is szocializmus, mert nem valódi, természetes, szervesen nőtt társ- és sorsközösségre vonatkozik, hanem egy részleges, a társadalom egészét felbontó és szerves részeit egymásra uszító érdekközösségre: osztályuralomra és osztályszolidaritásra. A marxizmus reakcióként keletkezett a szabadelvű kapitalizmus társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségére és igazságtalanságaira. Az egész emberiség tragédiája, hogy céljául nem a társadalmi elnyomás megszüntetését, hanem az elnyomók és elnyomottak puszta hely- és szerepcseréjét választotta. Osztálygyűlöletet, osztályharcot, osztályforradalmat és osztályelnyomást hirdetett. Későbbi megvalósulásában és gyakorlatában még ennél a célkitűzésnél is sokkal rosszabb lett: nem a széles munkásosztály, hanem egy kis funkcionárius klikk kény- és rémuralma.
Ezt a hazátlan, etikátlan, valódi közösség híjával lévő rendszert és ideológiát szocializmusnak csak beteges, torz, kificamult elme tarthatta. Az első világháború után fellépő szélsőjobboldali áramlat felismerte, hogy igazi szocializmus alapja, tárgya és célja csak igazi közösség lehet s hogy a történelmi fejlődés jelenlegi fokán egyedül a nemzet felel meg ennek a követelménynek. Nemzeti összetartozandóság érzete, az egyes osztályok, rendek, foglalkozási ágak társadalmi békéje, harmóniája, egymásrautaltságának tudata nélkül nincs szocializmus!
A fogalom második eleme, a „szocializmus”, a szabadelvű kapitalizmustól határolja el és különbözteti meg a nemzetiszocializmust. Arra utal, hogy a nemzetiszocializmus felszámolja a kapitalista rendszer társadalmi egyenlőtlenségét, igazságtalanságát, ellentéteit, tömeg-kizsákmányolását és elnyomását. Holott a nacionalizmus szellemtörténetileg a felvilágosodás és liberalizmus szülötte, a liberálkapitalista nacionalizmus nem tekinthető igazi nacionalizmusnak, mert a nemzet óriási többségét képező széles rétegek nyomorát, megalázását, szolgasorba döntését vonta maga után. Nacionalista tirádái ellenére elnyomó és elnyomott, dőzsölő és kisemmizett osztályokra bontotta a nemzeti társadalmat, az osztályok közé áthidalhatatlan jövedelmi, művelődési és hierarchikus árkokat vont, a nemzet egyetemének társ- és sorsközösségét gyakorlatilag megtagadta. A késő kapitalizmus pedig még eredeti nacionalizmusának keskeny, szóvirágos bázisát is elhagyta és üzletpolitikájában pusztán anyagelvű nemzetközi tőkeérdekeltséggé, szellemében kozmopolitizmussá fajult.
A kapitalizmus nacionalizmusának és a marxizmus szocializmusának csődjéből születtek különböző országokban azok a szélsőjobboldali ideológiák, pártok és mozgalmak, amelyeket a legcélszerűbben a „nemzetiszocializmus” gyűjtőfogalomban foglalunk össze, mert lényüknek és lényegüknek, ideológiájuknak és motívumaiknak ez a fogalom a legtalálóbb, legmagvasabb, leghűbb kifejezője. Még ellenfeleinek is el kell ismerniök, hogy rendkívül tartalmas, pregnáns, nagy kifejezőerejű fogalom. (Ezért „náci”-znak oly szívósan és orcátlanul.) Sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint amit kifejezésre juttat: hogy a nemzeti közösség a szocializmus megvalósulásának ideális kerete s hogy a nacionalizmus csak a szocializmus révén teljesedhet be. Céljaként ezért jelölte meg Szálasi Ferenc a „szocialnacionálé”-t, amelynek ismérve nem valamely tulajdonjogi rend, gazdaságpolitikai módszer, állam- vagy kormányforma, hanem minden belső ellentétet és különbséget feloldó nemzeti érzés, közösségi etika és szocialista társadalmi erkölcs. Szálasi Ferenc fogalmazásában: „A hungarizmus… szocializmust jelent, az Én és Mi erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek összehangolását és így nem egyes kiváltságos egyének és osztályok, hanem az egyének és osztályok összességét magába foglaló nagyközösség boldogítását tűzte ki céljául.” Eszmei és szellemi kritériumok ezek: a nemzetiszocializmus idealista ideológiájú politikai irányzat.
A nemzetiszocialista koráramlat nemzeti válfajainak mindez közös jellemzője. Az olasz fasizmus, német „völkische Bewegung”, spanyol fallangizmus, belga rexizmus, horvát Usztasa Mozgalom, román Vasgárda, magyar hungarizmus és a többi egyaránt joggal sorolható a „nemzetiszocializmus” gyűjtőfogalom alá. Egymástól mégis sokban és jelentősen különböznek. Különböznek mindabban, ami ideológiájukban, programjukban, politikájukban túlmegy a gyűjtőfogalomban kifejezésre jutó nemzeti és szocialista alapeszmén, ami nemzeti sajátságuk. Szálasi Ferenc ezért állapította meg, hogy a hungarizmus „a nemzetiszocialista világnézet és korszellem magyar gyakorlata. Nem hitlerizmus, nem fasizmus, nem antiszemitizmus, hanem hungarizmus”.
A német faji mítosz
A nemzetiszocializmus német válfaja, a „völkische Bewegung”, a hungarizmusnál többet markoló, egyetemesebb akarású, átfogóbb igényű irányzat. Nem elégedett meg azzal, hogy a németségnek új politikai ideológiát, állami és társadalmi rendet adjon. Törekvése túlment az állam, a társadalom és a közgazdaság szféráján s a német nemzetbe egy teljesen új, mindenre kiterjedő, sok történelmi és kulturális hagyománnyal szakító világképet, bölcseletet, hitvallást és kultúrfilozófiát próbált oltani. Ennek az új világképnek a fajelmélet volt az alapja. Belőle kiindulva, a „völkische Bewegung” egy szekuralizált, elvilágiasodott, nemzeti vallás jellegét öltötte magára, amely a faj biológiai, vérségi, kulturális és fogalmi ismérvei köré mítoszt költve – főművének Rosenberg Alfréd nem véletlenül adta „A 20. század mítosza” címet – a keresztény tan, valláserkölcs és világnézeti értékrend ellen fordult. Mindez német sajátság, specialitás volt s nem a nemzetiszocializmus velejárója vagy következménye. Fajelméletüket, faji mítoszukat a németek csupán a nemzetiszocializmusra aggatták, a kettőt egymással összekapcsolták. Amit a német mozgalom magával hozott, nem csupán ideológia és politikai program volt, hanem pótvallás vagy valláspótlék is.
A német faji mítosz szellemtörténeti elemzése meghaladná ennek a cikknek a kereteit. Meg kell ezért elégednünk azzal, hogy csupán utaljunk Nietzsche Friedrich, Gobineau gróf, Chamberlain Houston Stewart, Spengler Oswald, Moeller van der Bruck, és Rosenberg Alfréd idevágó műveire. Fajelméletük alapján a német nemzetiszocialisták aztán mindent „újraértékeltek” (Nietzsche: „Umwertung aller Werte”): felállították az egyes népek, nemzetek faji értéksorrendjét, amelynek élén persze a németségben legtökéletesebben megtestesült északi „Herrenrasse” állt, míg a többi az északi faj és a legalsó fokot jelentő „Untermensch”-ek közt rangsorolt; a szellemtudományok, irodalom, képzőművészet bizonyos irányait, műveit és művelőit „elfajultnak” („entartet”) nyilvánították és eltiltották; az értékes (mert „északi”) napnyugati kultúra és államművészet egyedüli forrásának az északi fajt jelentették ki (Nietzsche: „Az államot szőke ragadozók egy falkája teremtette”) és ebből a tételből a németség számára előjogokat, kiváltságokat vezettek le; a „vér és föld” („Blut und Boden”) mítoszának és kultuszának hódoltak.
Ezt az egyetemes világnézetté emelt fajelméletet és faji mitológiát sem az inkább etatista fasizmus, sem a nemzetpolitikai hangsúlyú hungarizmus, sem a nemzetiszocializmus többi nemzeti válfaja nem vette át, sőt elvetette. Hungarista felfogás szerint ebben az elméletben és a belőle fakadó német féktelenségben, szertelenségben, gátlástalanságban, nagyzási hóbortban keresendő annak oka, hogy a „völkische Bewegung” a németséget s vele együtt Kelet-Közép-Európa többi nemzetét is vesztükbe döntötte.
A hungarista nemzeteszme
A nemzetiszocialista társadalmi elvű hungarizmus alappillére nem a faj, egy lényegében biológiai és mitologikus képlet, hanem a nemzet, egy lényegében politikai alakulat. A Kárpát-medencében együtt lakó, közös hazát talált különböző népekre való tekintettel, a hungarista nemzetfogalomnak nem a nép-nemzet, hanem a „pluralista” nemzet: több népszemélyiségből álló nemzet az alapja. E felfogás szerint több nép is alkothat egy nemzetet, ha a nemzetalkotó tényezők közül az egységes földrajzi térség, geopolitikai meghatározók, gazdasági egymásrautaltság, történelmi társ- és sorsközösség, hasonló életmód, kulturális kölcsönhatások erősebbek az eltérő népiség taszító erejénél. A Kárpát-medencében az összetartó tényezők felülmúlják a taszítókat, a centrifugálisokat. Az egységes nemzet, az egész medencét felölelő szövetséges állam, a „Pax Hungarica” történelmi lehetősége és esélye ezért fennáll. Nem véletlen, hogy Szent István birodalmának alapeszméje s a hungarista nemzetfogalom, nemzetpolitikai koncepció és célkitűzés között oly számos és szoros kapcsolat és vonatkozás áll fenn.
Ez a nemzeteszme a hungarizmus lényege, ezt tölti ki nemzetiszocialista társadalmi tartalommal. Kiegészítője a konnacionalizmus eszméje, amely a hungarista nemzetet és a környező idegen nemzeteket kapcsolja intézményes nemzetközösségi rendbe (lásd „Nacionalizmus, szupranacionalizmus, konnacionalizmus”, Út és Cél, 1956. szeptemberi szám). A népközösségi nemzet és a nemzetközösségi konnacionalista rend koncepciója és gyakorlata kölcsönös megértést, türelmességet, együttműködési készséget, tekintetvételt tételez fel minden egyes résztvevő részéről. Ez a reálpolitikai józanság és mértéktartás hatja át a hungarista ideológiát, ezért nem fejlődhet a hungarizmus a német faji ideológiához hasonló türelmetlen, fanatikus, egyoldalú, agresszív valláspótlékká. A Hungarista Mozgalom ment maradt attól a szellemi megmerevedéstől, szemellenzős hajthatatlanságtól, intellektuális béklyóktól, amelyekbe abszolúttá vált, önálló életre kelt világi dogmák szokták verni az őket hordozó testület ideológiáját és cselekvési autonómiáját.
A hungarista ideológiának tehát két fő összetevője van: a nemzetiszocialista társadalmi elv és a hungarista nemzetkoncepció. Az elsőt osztja a német „völkische Bewegung”-gal, a második megkülönbözteti, elválasztja attól. Míg a „völkische Bewegung” sajátveretű filozófiai világnézetet, hitvallást, erkölcsöt, etikát és esztétikát próbált faragni a fajelméletből, a hungarizmus nem szakított a magyar nemzet hagyományaival és metafizikai, erkölcsi, etikai vonatkozásait Jézus Krisztus tanításából merítette. Ezt a hungarista ideológia és mozgalom megalapítója, a nemzeti vértanúhalált halt Szálasi Ferenc minduntalan hangsúlyozta: „Nem ismerünk felekezetnélküliséget. Az istentelenség minden formáját elvetjük”; „A hungarizmus istenhívő és Krisztus-hívő és nem tűri az istentagadást, Krisztus-gúnyolást, vallástagadást”; „Semmi közünk ahhoz, hogy más nemzetek mit akarnak kezdeni valláserkölcsi életükkel, csak ahhoz van közünk, amit mi akarunk. Mi nem újpogánysággal fogjuk kiverni a liberális rendszer pogányait, hanem mélységes istenhitben gyökerező magyar nemzetiszocializmussal”. Míg a „völkische Bewegung” szocializmusa kizárólag nemzeti indokokságú volt, addig Szálasi Ferenc hungarizmusának szocializmusa nemzeti és keresztény: A magyar nemzetiszocializmus gyakorlata szétválaszthatatlan Krisztus tanától.”
A hungarizmus szellemi előfutárai közt hiába keresnénk Nietzsche formátumú univerzális lázadókat, valláserkölcsi, filozófiai, kultúrtörténeti „képrombolókat”. A hungarizmus a Szent Istvántól Széchenyiig és Kossuthig terjedő magyar történelmi folytonosság korszerű és időszerű köntösbe öltöztetett örökösének érzi magát. Alapítói és vezető alakjai mind első világháborút járt katonák voltak, akik a frontkatonák közösségélményével tértek vissza megcsonkított hazájukba. Elkeseredett, nemzeti önérzetében vérig sértett nemzedék volt ez: átélte a szégyenletes összeomlást, hazaárulóknak és idegenvérűeknek az őszirózsás forradalomban és Kun-Kohn Béla csőcselék-diktatúrájában tetőpontra hágó diadalát. Trianonban e megelőző nemzedékek nemzetpolitikai, szociális, közgazdasági és nemzetiségpolitikai mulasztásainak és bűneinek következményét pillantotta meg.
Nemzeti újjászületésre vágyó lelkét megragadta Szabó Dezső új honfoglalást hirdető, vulkánikus irodalma, „Az elsodort falu”, amely a Kun Béla-féle kommunista kényuralom kellős-közepén jelent meg és a nemzeti gondolat, nemzeti jajkiáltás, magyarságvédelem nagyszerű eposzaként hatott. Ez a nemzeti, szélsőjobboldali fiatal katonanemzedék sereglett az ellenforradalom zászlói alá, hogy kevéssel később végletekig kiábrándult tanúja legyen annak, mint vetélődik és sikkad el a „szegedi gondolat” Horthyék „konszolidációjának” közéleti poshadtságában, szociális nemtörődömségében, nacionális képmutatásában. A húszas években a szentéletű Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szociális példaadása, izzó magyarsága, publicisztikai munkássága lett élménye a háborús generációnak. Tőle származott egy új, nagy kifejezőerejű, pregnáns fogalom, amelynek jegyében a harmincas évek közepén a szélsőjobboldali reformnemzedék céltudatos, szervezett politikai munkába kezdett: a hungarizmusé.
Dióhéjban ezek a Hungarista Mozgalom keletkezésének szellemtörténeti és politikai előzményei. Ezekből merített, ezeket vitte, fejlesztette tovább. Nem a mást, hanem az újat, megújultat, önmagából újjászületettet kereste. Nem restauráció, nem is revolúció, hanem nemzeti regeneráció volt a célja. Az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus kétségkívül nagy hatással volt rá; bennük a nemzeti ébredés és a nemzeti erők mozgósításának lenyűgöző példáit látta. De sohasem másolta őket, hiszen akkor magyar nemzeti jellegéhez vált volna hűtlenné. A nemzetiszocializmus egyes nemzeti válfajait egyazon koráramlat hozta ugyan létre, de magyar válfajának, a hungarizmusnak nem volt több köze más nemzetek nemzetiszocializmusához, mint példának okáért Széchenyi és Kossuth liberalizmusának a nyugat-európai liberalizmushoz.
A hungarizmus helyességéből és korszerűségéből a második világháborús vereség és az azóta végbement világpolitikai fejlődés sem vont le semmit. A német nemzetiszocializmusban ezzel szemben éppen az bizonyult hibásnak és mulandónak, amit Szálasi Ferenc benne elvetett: a keresztény világképnek, valláserkölcsnek és etikának faji mítosszal és a belőle fakadó politikával való helyettesítése. A német nemzetiszocializmusnak nem az volt a végzetes tévedése, hogy nemzeti és szocialista, vagy nemzetiszocialista volt – éppen ellenkezőleg: ez volt az ereje és erénye! – hanem hogy a németségből a keresztény európai múlt és műveltség nagy hagyományait ki akarta metszeni. Ez volt az oka annak is, hogy a német birodalom totális önkényállammá fejlődhetett. A hungarizmus célja ezzel szemben az államvezetést is kötő alkotmányos jogállam, amely nem politizálja a közösségi és egyéni élet egészét és nem avatkozik bele annak minden vonatkozásába. Törvénnyé emeli, hogy a közérdek felsőbbrendű az egyéni érdeknél, de nem feledi, hogy a boldog nemzet előfeltétele minél nagyobb számú boldog egyén.
Végül még egy szót a zsidókérdésről. A „völkische Bewegung” fajelméletéből kifolyólag antiszemita. A hungarizmus ezzel szemben aszemita, tehát nem zsidóellenes, hanem zsidómentes Magyarországot akar. Aszemitizmusának gyökere nem annyira fajelméleti, mint inkább történelmi. Történelmi tapasztalat mutatja, hogy a zsidóság nem fér össze a Kárpát-medence népeinek egyikével sem, összességével sem, nem illik közéjük, élősködő idegen test a nemzet testén. A hungarista nemzetben csak olyan népnek van helye és egyenjogúsága, amely részes és vállalója társ- és sorsközösségének s a Kárpát-medencét hazájának érzi. A zsidóság a Kárpát-medencét csak gazdasági és uralmi vadászterületnek tekinti. Az a tény közösíti ki, hogy nem vállalja a közösséget. A hungarizmus csak ezt a tényt szankcionálja.
Közös magyar–német érdekek
A hungarizmus és a német nemzetiszocializmus viszonyát a fentiekben elvi és ideológiai szempontból vettük vizsgálat alá. Politikai viszonyuk beható taglalása meghaladná e cikk kereteit. Ezúttal csak arra utalunk, hogy a magyar és a német nemzetiszocialista mozgalom közt 1945 előtt bizonyos politikai ellentétek álltak fenn. Ezeknek ugyancsak ideológiai volt a gyökerük s a magyarországi német kisebbség kérdésén kaptak lábra. Míg ugyanis a hungaristák nemzetkoncepciójukba a svábokat is bevonták s a szuverén nemzet egyenjogú népszemélyiségének tartották, addig a németek népi-faji alapon igényt emeltek rájuk. A magyar állam teljhatalmát sértő német aspirációkat azonban Szálasi Ferenc hajthatatlan elvhűséggel elvetette. Ez volt az oka annak, hogy amikor a németek, Kállay Miklós szerződésszegését és fegyverletételi terveit megelőzendő, 1944. március 19-én megszállták az országot, hungarista kormányról vagy kormányrészvételről hallani sem akartak. 1944. október 15-én is csak azért támogatták Szálasi Ferenc hatalomátvételét, mert nem volt más választásuk.
Akadnak az új menekültek közt olyanok, akik szemünkre vetik, hogy ez a hatalomátvétel idegen (német) közreműködéssel történt. Ez az érv lehet jóhiszemű, de politikailag teljességgel irreális. Ha megfontoljuk, milyen helyzetben volt az ország 1944 őszén, ha számításba vesszük, hogy a vörös hadsereg Soroksárnál állott, ha szembenézünk azzal a ténnyel, hogy Magyarország akkori helyzetében csak a szovjet-orosz bolsevizmus elleni megadás és a nemzetiszocialista németekkel való együttműködés közt választhatott, úgy – tekintettel a nemzet becsületére, önbecsülésére és szerződéshűségére – nem lehet kétséges, hogy a nemzetvédelmi harc folytatásával a Szálasi-kormány helyesen döntött.
A magyar szabadságharcosok 1956. november 4-én ugyanígy döntöttek, amikor kétségbeesett, szívet tépő jajkiáltásaikkal ugyancsak idegen segítséget kértek: ugyanazon ellenség ellen. Külföldi segítséget elsősorban az amerikaiaktól és a… németektől vártak. 1956-ban tehát azok is elfogadták volna a németek fegyveres segítségét a szovjet-oroszok ellen, akik még ma is szemünkre vetik, hogy 1944 októberében mi elfogadtuk. Amint látjuk, a logika nem erős oldala ennek az ellenünk emelt vádnak!
A gyakorlati politikában, elsősorban a külpolitikában, rendszerint az a legjobb, ami a legkevésbé rossz. Ez a tétel kis országokra fokozottan vonatkozik. Amerika és Anglia messze van Magyarországtól. Amint a jaltai és potsdami konferencia eredménye, valamint a múlt évi magyar szabadságharc cserbenhagyása megmutatta, érte nemcsak kisujjukat nem mozdítják, hanem idegen szolgaságba vetését is szentesítik. Veszélyeztetett földrajzi helyzetében Magyarország 1945-ig csak a német- vagy az oroszbarátság közt választhatott. (Bár csak ma is választhatna!) Nekünk, hungaristáknak, továbbra is az a meggyőződésünk, hogy helyesen, nemzetünk jól felfogott érdekében jártunk el, amikor a nemzetiszocialista Németország mellett és a bolsevik Oroszország ellen döntöttünk.
Tudatában voltunk annak, hogy a magyarságot a faji mítosznak hódoló Németország oldaláról is fenyegette veszély. De az adott helyzetben ez volt a legkisebb rossz. A magyar–német érdekellentéteknél a közös érdekek összehasonlíthatatlanul többet nyomtak a latban. Az érdekközösség a két nemzet földrajzi helyzetének a következménye: ezt már Bismarck is felismerte s ez mind a mai napig érvényes.
Mindkettőjüknek a bolsevizmus által még csak fokozódott szláv elnyelés halálos veszélye ellen kell védekezniök. A két világháború közt mindketten a Párizs-környéki békeparancsok hatálytalanításáért küzdöttek. Ennek folyamán a nemzetiszocialista Németország segítségével kaptuk vissza a Felvidék déli sávját, Kárpátalját, Észak-Erdélyt a Székelyfölddel és a Bácskát. Ezeket a német támogatással visszaszerzett ősi magyar területeket aztán a második világháború győztes hatalmai, beleértve a nyugati demokráciákat is, ismét odaítélték a kisantant-államoknak. Minden elfogulatlan, józan gondolkodású magyar belátására bízzuk annak eldöntését, hogy a két világháború közt Magyarország érdeke melyik nagyhatalom oldalán volt.
Kritikusaink éppúgy, mint a velünk rokonszenvező új menekültek elhihetik: több mint 12 éves keserű hontalanságunk alatt számtalanszor tartottunk szigorú, önkíméletet nem ismerő politikai lelkiismeret-vizsgálatot. Azokkal a tévedésekkel és hibákkal, amelyeket elkövettünk, tisztában vagyunk. De higgyék el azt is, hogy lelkiismeret-vizsgálatunk eredményeként sem látunk okot arra, hogy programunkból és ideológiánkból akár egy jottányit is feladjunk! Szent meggyőződésünk továbbra is, hogy az elmúlt negyedszázad történelme akarásunkat, célkitűzésünket és cselekvésünket igazolta. A jelenre és jövőre is áll, ami a közelmúltban igaz volt: a hungarizmusnál eszményibb, időszerűbb, korszerűbb, országépítésre elhivatottabb és alkalmasabb politikai eszmerendszere nincs a magyarságnak!
(Betiltva.com)
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Dr. Goebbels: Kommunizmus álarc nélkül
A zsidók mint más fajok megsemmisítői, rabszolga- és leánykereskedői
A Kék Hadosztályra emlékeztek Madridban (képekkel, videóval)
A rabbik tanácsa