Miért bukott meg a cigányok integrációja?2011. január 31. 14:57
neutron - Hunhír.info

Először is fel kell tenni a kérdést magunknak: Miért akarnának a cigány emberek integrálódni? Biztosak abban, hogy megkapják az összes jóléti juttatást akkor is, ha tanulmányokat folytatnak, dolgoznak, megtanulják a nyelvünket, elfogadják a nyugati értékrendszerünket, társadalmilag keverednek az itt élőkkel, és akkor is, ha nem. Az integráció hiányával nem jár együtt a kulturális és szociális elszigetelődés veszélye, hiszen van elegendő lehetőség arra, hogy párhuzamos társadalmakban olyan emberekkel éljenek együtt, akik ugyanazon kulturális normákat vallják magukénak.

Az egyik internetes honlapon olvastam egy tanulságos cikket, amiben nyíltan és közérthetően beszélnek arról, hogy miért bukott meg a muszlimok integrációja.

Ebben Nicolai Sennels, aki a Muslims and Westerners: The Psychological Differences (A muszlimok és a nyugatiak: pszichológiai különbségek) tanulmányt írta, a következőket írja nekünk:

A muzulmánok beilleszkedése a nyugati társadalomba megbukott, és soha nem fog olyan mértékben bekövetkezni, mely ahhoz szükséges, hogy megfelelően funkcionáljanak a nyugati társadalmakban. Az oka ennek az, hogy egy igen nagy hányaduk nem tesz eleget annak a három alapfeltételnek, hogy valaki tajga legyen, és otthon érezze magát a mi nem-iszlám társadalmunkban: az akarat, hogy beilleszkedjen; engedjék, hogy beilleszkedjen; és képes legyen beilleszkedni.

Elgondolkodtam a leírtakon, és megpróbálok azzal párhuzamot vonni a magyarországi cigányság „integrációjának” tükrében, a magam egyszerű módján. Több esetben a saját meglátásaim közlése mellett csupán annyit tettem, hogy a muszlim szót egyszerűen cigányra cseréltem. Lássuk.

Akarat a beilleszkedésre

Először is fel kell tenni a kérdést magunknak: Miért akarnának a cigány emberek integrálódni? Biztosak abban, hogy megkapják az összes jóléti juttatást akkor is, ha tanulmányokat folytatnak, dolgoznak, megtanulják a nyelvünket, elfogadják a nyugati értékrendszerünket, társadalmilag keverednek az itt élőkkel, és akkor is, ha nem. Az integráció hiányával nem jár együtt a kulturális és szociális elszigetelődés veszélye, hiszen van elegendő lehetőség arra, hogy párhuzamos társadalmakban olyan emberekkel éljenek együtt, akik ugyanazon kulturális normákat vallják magukénak.

Magyarországon nem hogy elszigetelnék a cigányságot, hanem a jog-, az államigazgatás, a civil szféra, és a média nyomásgyakorlásának minden eszközével az erőszakos integrációt erőltetik (esélyegyenlőségi törvény, oktatási hivatal, ombudsman, civil „jogvédő” szervezetek, EU-biztos stb.), és „pozitív diszkriminációt” alkalmaznak, vagyis a többségi társadalomra kényszerítik a szociokulturálisan idegen kisebbség életformáját és szokásrendjét.

Engedjék, hogy beilleszkedjen

Másodszor, fontos tudni, hogy a cigány kultúra szélsőséges társadalmi és politikai irányítás alatt áll. A nagy különbségek miatt (ami gyakran összeférhetetlenség), amik a nyugati kultúra és a cigány életstílus között vannak, a cigány közösség tagjainál mindennapos dolog az, hogy a valódi integrációt – beleértve a befogadó társadalom szokás- és értékrendjének az elfogadását, az alapvető társadalmi együttélési szabályoknak a betartását stb. – az etnikai identitás feladásának, a cigány közösség elárulásának ítéljék meg.

A cigányok esetleges elpártolása saját etnikai közegüktől súlyos következményeket von maga után: szinte bizonyos, hogy kitagadják őket a családból, illetve a közösségből. A fenyegetések, a mindennapos megvetés, a fizikai atrocitások sem ismeretlen módszerek, amiket a cigány közösség bevet annak érdekében, hogy az egyén „önszántából” engedelmeskedjen a cigány hagyományoknak és cigány közösség elvárásainak – az integráció kárára.

Ezért van az, hogy hiába minden igyekezet a többségi társadalom részéről. Hiába költöttünk és költünk el milliárdokat állami és EU-s pénzekből, hiába indítottunk számtalan felzárkóztató, munkahelyteremtő, oktatási ösztöndíjat biztosító, munkaerő piaci elhelyezkedést segítő, egészségügyi felvilágosító, életvezetést tanító stb. programot, az adófizető polgárok pénzén finanszírozott telep felszámolási akciókról, a szociális segélyezés minden lehetséges formájának szinte alanyi jogon járó biztosításáról nem is beszélve. A cigányság túlnyomó többsége kizárólag ott és olyan körülmények között érzi jól magát, ahogyan most is él. Ha netalán már annyira leromlanak az életkörülményeik, hogy az már nincs ínyükre, akkor sem a megoldás keresését és az önmagukért való értékteremtő cselekvést helyezik előtérbe, hanem az addig is őket az adójukból eltartó, kirekesztőnek és rasszistának kikiáltott – amúgy mélységesen megvetett és lenézett - többség segítségét (nem kérik) agresszívan követelik!

Képes legyen beilleszkedni

Harmadszor, az integráció nem egyszerű a cigányoknak. A nyugati high-tech tudásalapú társadalmunk kulturális és tanulmányi elvárásai igen magasak. A viselkedésünket magunknak kell szabályoznunk, anélkül, hogy ezt egy agresszív, antiszociális közösségi kultúrára, haszonleső, bűnöző politikai elitre, egy mindent átható szociális irányításra bíznánk, vagy lenne egy agresszív férfiak által felügyelt „hatóság”, ami megszabja, hogy mi az, ami elfogadható és mi az, ami nem, és a megfelelő cselekedetek irányába motiválna minket.

A cigány neveltetés nem képes ellátni azokat az érzelmileg és szociálisan kötődő fiatalokat (különösen a fiúkat) a megfelelő viselkedési normákkal, amik ahhoz szükségesek, hogy beilleszkedjenek a mi intézményeinkbe, iskoláinkba, munkahelyeinkre. A lányok pedig úgy nőnek fel, hogy azt hiszik, hogy csak cigány férfihez mehetnek feleségül (ha mégis „fehér” embert választanak társul, akkor szinte teljes bizonyossággal nyereségvágyból teszik, és tönkreteszik egzisztenciálisan és morálisan a szerencsétlent), és a megélhetésük egyetlen biztos forrása a minél korábban elkezdett nemi élet, és a minél több gyermek, így rájuk lesz erőltetve egy cigány nemi szerep és családmodell, a tanulmányaik és munkájuk kárára.

Azáltal, hogy megtanulják az adott ország nyelvét (mind a beszélt és írott nyelvet), tanulmányokat folytatnak, megőrzik munkahelyüket, és távol maradnak a bűnözéstől, a pszichológiai beilleszkedés bizonyítottan szintén nehéz a cigány közösségek és felnövekvő utódaiknak számára. Míg nyugaton az oktatásra, a karrierre, és arra a képességre, hogy érzelmeinket kordában tudjuk tartani, a gazdasági és társadalmi sikerhez vezető kulcsként tekintünk, addig a cigány kultúrában az élet minden területén megnyilvánuló igényeiknek és vágyaiknak az azonnali és bármi áron történő (ösztönös) kielégítése (a kitartó és következetes tanulás/munka hiánya), a cigánysághoz tartozók illetve a többségi társadalom tagjai által elkövetett tetteknek, a bűnözésnek a kettős mérce alapján történő megítélése, valamint e két dolog agresszív védelme a legfontosabb dolog. A bűnözés hasznos kapcsolatok és szociális státusz forrásai lehetnek a cigányok között, viszont nem jutnak vele messzire a cigány közösség által irányított társadalmon kívül.

Pszichológiai nézőpontból szintén a beilleszkedés feltétele, hogy a cigányoknak mélyen legbelül el kell fogadniuk a nemek és a nem-cigányok egyenlőségét, el kell fogadják a szólás és szexuális szabadságot és azt, hogy demokrácia és szekuláris hatóságok előrébb valók mint bármely cigányvezetői, vagy emberi jogi aktivista által tett kijelentés, vagy bármi amit a cigány közösség aktuális hangadója mond. Ha valaki cigány normák szerint nevelkedik, akkor a lépés afelé, hogy magukévá tegyék a nyugati életszemléletet, legtöbbjüknek túl nagy. Társadalmilag és pszichológiailag sokkal kényelmesebb egyszerűen ragaszkodni ahhoz, amit a megfelelő dologként sulykoltak beléjük születésük óta.

A megoldás

Nyugaton minden cigánynak a fent említett három szűrőn kell átesnie. Ugyanakkor, csak kis hányaduk képes megvalósítani a szükséges szociális, gazdasági és pszichológiai integrációt. Ha meg szeretnénk óvni kontinensünket az etnikai konfliktusoktól, és megelőzni, hogy az integráció bukásának elviselhetetlen terhe tönkretegye a jóléti társadalmakat, csak egy célravezető megoldás van: az integráció hiányát annyira kellemetlenné és gazdaságilag haszontalanná kell tenni, hogy azok, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beilleszkedni, azok csak a kivándorlást – államilag támogatott bevándorlást saját származási országukba- találják vonzó megoldásnak.

Annak jövedelmezőbbé tétele, hogy kevesebb gyermeket vállaljanak, az egyetlen út a művelt középosztály felé, ami a jól működő gazdaságok és társadalmak alapját szolgálja. Ezáltal csökkenthető a cigányellenesség, a konfliktusok és a magyar társadalmat alapjaiban fenyegető cigány rasszizmus.

Eddig tart az általam kissé átformált eredeti cikk.

A fent leírtak igen tanulságosak lehetnének a döntéshozó pozícióban lévő politikusaink (kormány) számára, már ha egyáltalán érdekelné őket ez a kérdés, vagy az átfogó és mélyreható megoldások keresése (sok jel mutat arra, hogy nem érdekli őket). Sajnos az utóbbi napokban az ésszerű gondolkodás és tárgyilagos elemzés helyett, a médiában megint csak az tapasztalható, hogy milyen eszeveszett düh hatja át a pofátlanul álszent és képmutató „újságírókat” ebben a témában. Ahelyett, hogy megfontolnák a parlamenti pártok közül kizárólag a Jobbik által újból felvetett valós és fenyegető problémákat - pl.: a cigányság növekvő számarányát a népességen belül, ami párosul az inaktív, funkcionálisan analfabéta rétegek hatványozott reprodukcióját biztosító, azt ösztönző szociális rendszer visszásságaival -, illetve valós válaszokat keresve a vezető politikai elitet ostromolnák a kérdéseikkel, úgy tesznek, mintha egy másik bolygóról jöttek volna, és semmi más lényeges elfoglaltság híján a problémákról nyíltan beszélő embereket próbálják zaklatni, hiteltelenné tenni.

Még véletlenül sem beszélnek arról, hogy a választások után a kormány (bárki is került volna hatalomra) első intézkedésének kellett volna lennie a családtámogatási rendszer gyökeres átalakítása (nem csak a foldozgatása), a családi pótlék csökkentése, összegének maximalizálása 3 gyermek után, az igénybe vehető szociális ellátások körének szűkítése, áttérés a természetben történő juttatásra. Pedig csak ez az egy út az, amivel ki lehet lépni a segélyezés soha véget nem érő, egyre bővülő, egyre nagyobb (gazdaságilag finanszírozhatatlan) erőforrásokat igénylő, az adófizetőktől lassan elviselhetetlen áldozatokat elváró öngyilkos spiráljából.

Mielőtt valaki megkérdezné, hogy hogyan is képzelem én ezt, hogyan lehet ezt megvalósítani, annak ajánlom figyelmébe a sokszor „lenézett” Szlovák Köztársaság segélyezés témakörében megvalósított, jelenleg is működő törvénykezési gyakorlatát, vagy akár az USA-ban évtizedek óta alkalmazott szociális kártyát és jegyrendszert. Helyére kell tenni a dolgokat, még ha oly fájdalmasan is érintenek bizonyos rétegeket ezek az intézkedések. Aki a gyermekeit, a boldogabb jövőt, a hosszú távú biztos megélhetést és fejlődést tekinti elsődlegesnek, nem fog ellenvetéssel élni. Akinek más szempontok fontosak, az minden erejével ágálni fog ellene.

Ám mindenkinek meg kell tanulnia, hogy hol a helye, mert tapasztalatból tudjuk, e nélkül a legnagyobb segítség, a legjobb szándék, a kinyújtott segítő kéz mit sem ér. Csak újabb elégedetlenség, a biztosított javak értelmetlen elherdálása, és egyre erősödő, agresszív követelőzés lesz a „hála”, valódi köszönet nélkül. Tisztelet az igen csekély számú kivételnek!

Tisztelt politikusok, médiamunkások és véleményformálók! Ha kérhetem, végre-valahára legyenek szívesek ezzel foglalkozni! Mindannyiunk érdekében.