- Holokauszt-történész: A náci Németország „gengszter-állam volt”.
- Revizionista: Mi erre a bizonyíték?
- Holokauszt-történész: A holokauszt, hatmillió zsidó tervszerű meggyilkolása. (Továbbá az eutanázia-program, a szovjet hadifoglyok halálra éheztetése stb.) 
- Revizionista: És a holokausztra, hatmillió zsidó tervszerű legyilkolására mi a bizonyíték?
- Holokauszt-történész: Hát sok egyéb mellett az, hogy a náci Németország gengszter-állam volt.

Előrebocsátom: ez egy soha le nem zajlott, elképzelt párbeszéd, de Karsai László érvelése alapján nagyon is elképzelhető lenne. Ő az ugyanis, aki jó ideje hangoztatja: a náci Németország „gengszter-állam” volt, ahol a kirívóan súlyos bűncselekményekre felszólító parancsokat a legfelsőbb szinteken „szóban adták ki”. Nos, én a mai világban számos „gengszter-államot” ismerek, habár attól tartok, a fogalom meghatározása tudományos alapokon meglehetősen bonyodalmas vállalkozás lenne. De ami a lényeg: Karsai állítására semmiféle bizonyíték nincsen. Ezt ő csak úgy kitalálta, és képtelen felfogni, hogy a történelemtudományban – és általában mindenféle tudományban – tárgyi vagy írásos bizonyítékokkal kellene alátámasztani a véleményünket. Természetesen lehetséges hipotéziseket felállítani, de akkor viszont nem lenne szabad komplett hülyének nézni, „tudatlannak”, „antiszemitának” nevezni azokat, akik ezeket a hipotéziseket kétségbe vonják.  (A holokauszt-vitában egy másféle nézőpontból kifejtettem márKarsai „gengszter-államával” kapcsolatos véleményemet.)

Gerald Reitlinger, az egyik legtekintélyesebbnek tartott hivatalos holokauszt-történész azonban más álláspontot képvisel, mint Karsai: „Hitler Németországa a legfelsőbb szinttől a legalsóig egy rendőrállam volt, amely sok száz tonna dokumentumot és más természetű bizonyítékok ezreit hagyta maga után” – szögezte le egyik nagy összefoglaló művében, hozzátéve, hogy „semmi sincs, amit ez a nagy ellenség nem örökített volna meg írásban”¹Hoppá. 

Hasonlóképpen foglalt állást egy másik megfellebbezhetetlennek kikiáltott holoszaktekintély, William Shierer: a második világháború végén, írta, a „német kormányzat összes titkos archívuma, így többek között a Külügyminisztérium, a hadsereg és a haditengerészet, a Nemzetiszocialista Párt és a Heinrich Himmler titkosrendőrségének (Gestapo) dokumentumai is a szövetségesek kezére kerültek.² Ez is kínos... 

A szövetségesek számára azért volt olyan fontos a nemzetiszocialista Németországot irányító kormányzati szervek iratainak a megszerzése, mert a nürnbergi perben minél több bizonyítékra volt szükségük a vádlottak padjára ültetett német vezetőkkel szemben. „Német dokumentumok százezreit gyűjtötték össze és vitték Nürnbergbe nagy sietséggel, hogy a háborús bűnösök elleni perben felhasználhassák azokat” – jelenti ki a hivatalos holokauszt-történész, William Shierer.³ Márpedig William Shierer vagy éppen Gerald Reitlinger nem nem lehet „náci”, sem „fasiszta”, sem „tudatlan”, sem „tájékozatlan”, ugye, Karsai László? Egyedül az amerikaiak 1100 tonna, a náci Németország kormányzati szerveinek irattáraiból származó dokumentumot foglaltak le⁴, melyek közül 2500 iratot válogattak össze a nürnbergi törvényszék számára.⁵

Léon Poljakov hivatalos holokauszttörténész sem próbálja a „gengszter-államra” történő hivatkozással megmagyarázni azt a tényt, hogy miért nincsenek a zsidók megsemmisítésére vonatkozó dokumentumok. Poljakov egyik könyvében a következőket írta: „A Harmadik Birodalom irattáraiból és más forrásokból származó dokumentumok, naplók és beszámolók alapján pontosan nyomon lehet követni az agresszív háborús tervek kialakulásának menetét, a hadműveletek alakulását, és egyáltalán azt a folyamatot, ahogyan a nácik megkísérelték újrarajzolni a világ térképét. Egyedül a zsidók megsemmisítését, annak végrehajtását, az akció legfontosabb részleteit nem vagyunk képesek nyomon követni. Pszichológiai megfontolások, harmad- és negyedkézből származó információk révén tudjuk csak a fejleményeket felvázolni. Azonban bizonyos események örökké homályban fognak maradni. Ami pedig a zsidók teljes megsemmisítésének terveit illeti, a három vagy négy kulcsfontosságú személyiség meghalt 1945-ben. Nem maradtak dokumentumok, és talán nem is voltak soha. Mindez a Harmadik Birodalom vezetőinek titka marad. Amennyire nagyot mondók és cinikusak voltak bizonyos esetekben, úgyannyira képesek voltak legsúlyosabb bűneik elkövetését homályba borítani.”⁶ 

A „holokauszt-szakirodalomból” vett hasonló tartalmú idézeteket a végtelenségig lehetne folytatni. Legutóbb - egészen pontosan 2009 decemberében - Robert Jan Van Pelt, az egyik legnevesebb élő hivatalos holokauszt-történész szólta el magát: „Amit tudunk, annak 99%-át nem vagyunk képesek fizikailag bizonyítani... amit tudunk, (mármint Auschwitzról, illetve általában a holokausztról) közös örökségünk, közös tudásunk részévé vált.”⁷ . Arno M. Mayer, szintén „hivatalos” holokauszt-kutató az alábbi felháborító tudatlanságról és antiszemitizmusról árulkodó kijelentést tette: "A gázkamrákkal kapcsolatos információink roppant hiányosak és megbízhatatlanok... Amit tudunk, főként náci tisztségviselőknek és katonáknak a háború utáni tárgyalásaikon tett vallomásaira, illetve a túlélők visszaemlékezéseire épül. Ezeket a beszámolókat alaposan meg kell vizsgálnunk, de emlékeiket szubjektív tényezők sokasága befolyásolhatta."⁸Arno M. Mayer professzor is „tudatlan”, netán „antiszemita” lenne, Karsai úr?

A legnagyobb baj – mi több, botrányos és teljesen abszurd –, hogy egy ilyen, „hiányos és megbízhatatlan”, „harmad-és negyedkézből származó” információkon, részben „talán örökké homályban maradó” eseményeken alapuló történelmi „narratíva” éppen aktuális változatát törvényekkel bástyázzák körül, és aki esetleg másképpen ítéli meg, vagy másképpen magyarázza mindazt, ami történhetett, az „antiszemita”, „náci”, „előítéletes”, és „tudatlan”. „Miért állsz szóba ezekkel?” - tette fel a kérdést állítólag Karsai több „ismerőse”, mások meg „túl hosszúnak” ítélték meg a holokauszt jelenleg érvényes változata mellett érvelő, a Kuruc.infón megjelenő írásait. Miféle felsőbbrendűség-tudat beszél ezekből az „ismerősökből”, akiknek valójában halvány fogalmuk sincsen a revizionisták érveiről, kizárólag a hivatalos propaganda állításait böfögik vissza, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezek a magukat „értelmiséginek” tartó beképzelt, buta alakok sohasem gondolkodtak el az éppen hivatalos „holokauszt-történet” belső ellentmondásain. Sőt, állítom, a holokausztnak nevezett eseménysorozatról is valójában roppant sekélyes ismereteik vannak. Milyen jogon nevezik „tudatlannak” a revizionistákat? Még a „náci” megjelölés sem igaz a legtöbb revizionistára vonatkozóan: Paul Rassinier, a „holokauszt-revizionizmus atyja” például szocialista volt, részt vett a náciellenes francia ellenállási mozgalomban, és több koncentrációs tábornak is lakója volt. (És éppen azért lett revizionista, mert elege lett fogolytársainak képtelennél képtelenebb történeteiből, hiszen ő saját szemével látta, mi is volt a valóság.) Ami pedig engem illet, talán nem sokat számít, de a holokauszt-vita során kifejtettem álláspontomat arról, mi a véleményem a náci Németországról általában (itt ésitt). Nem gondolják, hogy az „ismerősöknek” nem csak egymás műveit kellene olvasniuk, hanem néha ki kellene tekintgetniük a „szellemi gettóból”, ahová bezárkóztak? 

Vajon elítélnék-e egy gyilkossággal vádolt személyt pusztán a szemtanúk egymásnak és a fizikai-kémiai törvényeknek ellentmondó tanúvallomásai alapján, úgy, hogy nincsenek meg a megölt emberek holttestei és semmiféle tárgyi vagy írásos bizonyíték nem támasztja alá a bűncselekmény elkövetését? Karsai „gengszter”-hasonlatánál maradva, tegyük fel, hogy egy sorozatgyilkosság tettesét keresik. Mondjuk, kézre kerül a vádlott, akiről kiderül, hogy korábban már gyilkolt (eutanázia-program), kiderül, hogy ha verekedésre kényszerítik, igen hevesen harcol, azonban a holttesteket nem találják és semmiféle írásos bizonyíték sem került elő a bűnösségére vonatkozóan. Elítélik-e pusztán a szemtanúk ellentmondásos, meglehetősen zagyva vallomásaira hivatkozva? Vagy bűnösnek-e találnának-e egy maffiavezért „gyilkosságra történő felbujtás” vádja alapján, ha „szóban adta volna ki az utasításokat”, és egyetlen írásos dokumentum sem támasztaná alá, hogy parancsot adott a gyilkosságok elkövetésére? Nos, legalábbis kétséges. Minderről egyébként részletesen írtam a holokauszt-vita keretében megjelent legutolsó cikkemben. Mivel Karsai „ismerősei” egészen bizonyosan nem olvasták végig sem Jürgen Graf, sem jómagam írásait, Karsai László pedig a december 15-i konferencián – a holokauszt-történészek szokásához híven – teljesen eltorzítva mutatta be a revizionista álláspontot, megismétlem, amit a „holokauszt-bizonyítékokkal” kapcsolatban annak idején írtam. 

A hivatalos holotörténészek nevében fellépő Karsai László és Ungváry Krisztián a bizonyítékok három fajtáját vonultatták fel a vita során:

1. Szemtanúk, vagyis a német koncentrációs és „megsemmisítő” táborokból kiszabadult zsidó foglyok vallomásait;

2. Az elkövetők, vagyis a náci vezetők barbár, durva, esetenként a zsidók „elpusztítását” kilátásba helyező megnyilatkozásait;

3. Végezetül pedig hangsúlyozták, hogy a „világtörténelem legnagyobb bűncselekményének elkövetői” másokkal is igen csak durván viselkedtek, és számtalan alkalommal bizonyítékát adták kegyetlenségüknek (eutanázia-program, a szovjet hadifoglyok sorsa, az auschwitzi orvosi kísérletek, melyekről igencsak homályos ismereteink vannak Karsai felvonultatott „bizonyítékai” ellenére is.)

Mármost a kérdés a következő: vajon elítélnének-e egy gyilkossággal vádolt személyt pusztán az őt gyűlölő és ezért elfogult szemtanúk vallomásai, a vádlott durva, áldozatát fenyegető megnyilatkozásai (akivel egyébként kölcsönösen utálják egymást), valamint másokkal szemben tanúsított, kegyetlennek tűnő viselkedése alapján? (És anélkül persze, hogy vizsgálnák a „brutális megnyilatkozások” és a „másokkal szembeni kegyetlenség és durvaság” esetleges okait.) Hiszen – mint a vita során számtalan alkalommal hangsúlyoztam – a szemtanúk „vallomásai” azért nem perdöntők, mert ők bizony súlyosan elfogultak voltak egykori fogva tartóikkal szemben (a fogságba esett németektől pedig erőszakkal, vagy fenyegetésekkel, zsarolással kényszerítettek ki „beismerő vallomásokat”), ezen kívül pedig a koncentrációs táborok egykori foglyainak „beszámolói” tele vannak egymásnak ellentmondó, és a fizikai és biológiai törvényekkel, sőt a józan ésszel is hadilábon álló részletekkel. Nem perdöntő érv a főleg gázkamrákban végrehajtott, előre eltervezett népirtás végrehajtásának vádjával kapcsolatban az sem, hogy a náci vezetők némelyike a halálos ellenségüknek tartott zsidóság „elpusztítására” nézve tett kijelentéseket (hasonló kirohanásokat a másik oldal vezetői is megengedtek maguknak). És végezetül: a nemzetiszocialista rendszer bizonyos, erkölcsi szempontból súlyosan kifogásolható intézkedései, illetve tervei (az eutanázia-program, a szovjet hadifoglyokkal szemben tanúsított kegyetlen bánásmód, az orosz lakosság tömeges kitelepítésének szándéka a háború után) sem bizonyítják feltétlenül az „előre eltervezett, gázkamrákban végrehajtott népirtás” tényét, annál is kevésbé, mivel a nemzetiszocialista rezsim „radikalizálódásának” megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy kivételesen véres és pusztító háború zajlott, és Németország a létéért küzdött!

Mindezekkel az érvekkel szemben én, a revizionista, a védelem – és az igazság – nevében mindvégig azt hangsúlyoztam, hogy a gyilkos fegyver, a holttestek és a bűncselekmény technikai végrehajtásának minden részletre kiterjedő vizsgálata nélkül nem lehet kihirdetni az elmarasztaló ítéletet! És vitapartnereim éppen ezeknek a mindennél fontosabb bizonyítékoknak a vizsgálatától zárkóztak el! (Ungváry: „Az elgázosítással kapcsolatos technikai kérdéseit ne nekem tegye fel, mert ezt a kérdést én nem kutattam.” Karsai: „Nem a Treblinkán kivágott fák mennyiségét kellene méricskélni.” Karsai: „Pergéék kétségbeesetten próbálják vitánkat az emberölés különféle formáinak technikai részletkérdéseire terelni.” Karsai: „Pergéék…bevallják, hogy számukra a holokauszt-téma legfontosabb részlete az, hogy kit, hol, hogyan öltek meg a zsidók közül… nem érdekli őket, hogy valóban megölték-e őket, csak azt hajtogatják, hogy úgy, ott és akkor, szerintük gázkamrákban nem ölhették meg a zsidók jó részét.”)

A „holokauszt-túlélők” állítólag néha felteszik a kérdést Karsainak: „Miért tagadják a holokausztot?” Karsai meglepőnek aligha nevezhető válasza: azért, mert a tagadók „antiszemiták, gyűlölik a zsidókat, dicsőítik a náci Németországot”, valamint „rossz, tudatlan, műveletlen „történészek”, nem ismerik a nácizmus és a II. világháború történetét”. Tényleg ennyire futja Öntől, Karsai Úr? Nem mondhatnám, hogy túlzottan eredeti következtetésre jutott. De miért nem tájékoztatja ilyenkor a kérdezőket a legelső, vitaindító cikkemben felvetett négy kérdésről, majd az utána következő cikkeimben feltett további 17 kérdésemről? (Itt és itt olvashatók.)  Miért nem mondja meg ezeknek a „holokauszt-túlélőknek” az igazat, vagyis azt, hogy „azért van olyan ember, aki tagadja a holokausztot, mert ezek a kérdések felmerülnek, és senki sem képes választ adni rájuk”? Hiszen pontosan ez az igazság! És gondolja, Karsai úr, hogy ha ez lenne az ok, amit a konferencián előadott (vagyis a „tudatlanság” és az „antiszemitizmus”), akkor akadna egyetlen revizionista is a világon, aki az üldöztetést, állásvesztést, börtönt is vállalná nézeteikért? És ha Önnek igaza lenne az „okokat” illetően, akkor vajon miért üldözik, lehetetlenítik el, rekesztik ki, fosztják meg az állásától, zárják börtönbe azt néhány szegény, pénztelen, mindenféle ismertség vagy befolyás híján lévő revizionista kutatót – számuk világviszonylatban nem több, mint egy tucat –, akik szembe mernek szállni a hatalmas összegek fölött rendelkező és az államhatalom támogatását is élvező, irdatlan erejű holokauszt-iparral? Vajon miféle Igazság az, amit jogszabályokkal és erőszakkal kell megvédelmezni? Látja, Karsai úr, ezek lettek volna azok a kérdések, amelyeket azon a bizonyos konferencián meg kellett volna válaszolni – és nem kirekesztve „ezeket”, vagyis a revizionistákat, hanem velük együtt kellett volna keresni a válaszokat.

1. Gerald Reitlinger: La soluzione finale: It tentativo di sterminio degli ebrei d'Europa 1939-1945 (The Final Solution: The Attempt to Exterminate the Jews of Europe 1939- 1945), Milan, 1965 593. old. 

2. William L. Shirer: Storia del Terzo Reich, Turin, 1971, xiii. old.

3. Ugyanott, xv. old.

4. Werner Maser, Nuremberg: A Nation on Trial, New York, 1979, 305. old.

5. The Trial of the Major War Criminals by the International Military Tribunal, Nuremberg 14 November 1945-1 October 1946. Nürnberg, Németország, (IMT, Vol. II, 169. old.) 

6. Léon Poliakov: Bréviaire de la haine [Breviary of Hate], Paris, 1979, 134. old. 

7. Hivatkozás itt, továbbá: Toronto Star, 2009. dec. 27. 

8. Arno M. Mayer: Why Did the Heavens Not Darken? The "Final Solution" in History, New York: Pantheon Books, 1988. 362-363. old. A 365. oldalon pedig az alábbi döbbenetes kijelentést olvashatjuk a Princetoni Egyetem zsidó származású professzorától: "1942 és 1945 között, Auschwitzban bizonyosan, de valószínűleg másutt is, több zsidó hunyt el "természetes okok" következtében, mint amennyien erőszakos halált haltak."