A kötelező jelleget azért emeljük ki, mert ugyan elméletben és jogilag az álláskereső visszautasíthatja a „fényességes hivatal” lekezelő ajánlatát, ám a valóságban kevesen vannak ma Magyarországon abban az egzisztenciális helyzetben, akik a fidesznyik-bagázs hivatali apparátusának a pofájába vághatnák: no, gyerekek, elmentek ti…

Nos, az íráshoz kapcsolódó, meglehetősen nagyszámú és egymással sok esetben élesen polemizáló olvasói hozzászólások – miként csepp a tengerben – jól tükrözik a mai magyar társadalom katasztrofális mélységekben lévő mentális állapotát, a közgondolkodás színvonalát. A gyarmatosító országhódítók kéjesen dörzsölgethetik immár tenyerüket: húsz év alatt nem dolgoztak hiába. A bennszülöttek jó része ugyanis ma már önként és szabad akaratából is elfogadja az abnormális, elfogadhatatlan, rabszolga létformát. A közkeletű tévhittel ellentétben ugyanis rabszolgatartó társadalmak a szó valódi értelmében nem az antikvitás korában voltak, hanem a jelenkorban vannak. Sajnos, a modern Spartacusok nélkül. Ennélfogva tehát korunk fogyasztója természetesnek veszi azt az elmehibbant kormányzati intézkedést, miszerint a világ rendje az, hogy kvalifikált emberek szart lapátoljanak közmunkásként analfabéták kollégáiként, miközben zsugoragyú minisztériumi hivatalnokok és mameluk parlamenti képviselők havi súlyos milliókért legális ország- és nemzetpusztítást végeznek immár 21 esztendeje, ahelyett, hogy a börtönben vagy a bolondokházában töltenék életük hátralévő napjait egy szegfűkkel és narancsgúlákkal impresszionisztikusan életképszerűre stilizált cellácskában. Javaslatunk az, hogy ezek a mentelmi jog védte gazemberek, mielőtt efféle agyament jogszabályokat megalkotnak, egyfajta előzetes környezeti hatástanulmányként maguk próbálják ki „élesben”, miképpen is működik a valóságban majd az általuk bevezetendő új rendszer a mindennapok során.

Valójában az alapkérdés, amelyből aztán az egész probléma minden részeleme levezethető, az, hogy Magyarországon egy idegen érdekeket képviselő hatalmi klikk az elmúlt negyed században minden produktív gazdasági ágazatot és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális háttérintézményeket, valamint ellátórendszert földig rombolta, így értelemszerűen nincsen szükség szakképzett munkaerőre, tanárokra, megfelelő szintű képzésre, kutatásfejlesztésre, egyáltalán semmire. S ebből a gazdasági Hirosimából logikusan adódik a soha nem látott arányú és nagyságrendű munkanélküliség, mint a magyar társadalom szervezetének egyik rákos-fekélyes góca, annak minden áttételével együtt. Az egész krízishelyzetet tovább súlyosbítja a diplomás túlképzés kétségkívül létező szociológiai jelensége. S itt jegyezzük meg, hogy épp az első Fidesz-kormány – jelesül a Pokorni-féle oktatási tárca – volt az, amely fontos stratégiai célként irányozta elő, hogy az érettségizettek 50%-a diplomát szerezzen Magyarországon, s így e tekintetben is EU-kompatibilisekké váljunk. A következmény nagyon is közismert. Egyrészt leépítették a szakmunkásképzést, másrészt létrehoztak olyan felsőfokú oktatási intézményeket, illetve kurzusokat, amelyek csak nevükben voltak „egyetemiek” és „főiskolaiak” , valójában színvonalukat és az ott szerzett „műveltséget”, tudást tekintve semmi értelmük nem volt.

Ami azonban igazán tragikus, az valójában az, hogy az igazi műveltséget és tudást nyújtó felsőfokú intézményekben végzett diplomások is ezrével válnak munkanélkülivé. S itt szeretnénk felhívni a figyelmet két kardinálisjelentőségű kérdésre.

Az egyik – számunkra egyszerűen értelmezhetetlen fogalom – az ún. piacképes tudás fogalma divatjelenségének kor-, illetve kórjelenséget tükröző bevezetése a köztudatba.. Nos, egy magára valamit is adó szakember számára az élethosszig történő tanulás ab ovo természetes, magától értetődő morális és hivatásbeli belső késztetés és szükséglet. Azonban egy valamit nem ártana tudomásul venni: a ma széltében-hosszában hangoztatott „jajdenagyonpiacképes” átképző tanfolyamok 99%-a körülbelül annyit ér, mint az ötvenes években bevezetett, gyorstalpalós szakérettségi intézménye, nemes egyszerűséggel kimondva: semmit. Az általuk kiadott végbizonyítvány toalettpapír-pótlék. Semmi mást nem szolgálnak ezek a „nívós” kurzusok, mint azt, hogy az oktatási tárcához, illetve a különböző nagy cégcsoportokhoz és egyéb intézményekhez kapcsolódó, az átképző kurzusokat lebonyolító haveri kör kedvezményezettjei súlyos százmilliókat nyúljanak le az állami költségvetésből. Van miből lopni. S vajon miért kellene például egy tanárnak ügynökké, pénzügyi-hitelezési tanácsadóvá átképeznie magát? Hogy lelkiismerete szavának ellenében becsapja, átverje honfitársait, s rábeszélje őket olyan műbóvli megvételére, illetve az ügyfél részére eleve egzisztenciális öngyilkosságot jelentő hitelszerződés aláírására, amelyből csak az általa képviselt cég urainak van hatalmas extraprofitja, valamint neki csurran-cseppen némi kis jutalék. Ez a jövő és a hazai társadalom polgárosodásának útja? Kétségtelen, lehet haladni ebben a zsákutcában is, azonban ez történelmi perspektívában nyílegyenesen szakadékba vezet.

A fentiekhez kapcsolódik a másik problémafelvetésünk is. Meglehetősen széles körökben elterjedt, hogy a humán tudományoknak voltaképpen nincs hasznuk, feleslegesek. Közvetlenül, materiális értelemben, rövid távon tekintve ez igaz is. Hosszabb távon és az emberi élet értelmét nézve, ez a felfogás azonban értelmezhetetlen, nem is szólva arról, hogy az effajta szemlélet nemzeti öngyilkossághoz vezet. E helyen csupán arra térjünk ki, hogy a ma általánosan vallott vélekedéssel ellentétben a pedagógia alapvető feladata a nevelés, amelynek csak része az oktatás. Sajnálatos módon a nagyüzemivé züllesztett közoktatásban napjainkban már csak információ átadás-átvétel zajlik. Noha az iskola legalapvetőbb feladata az lenne, hogy 18 éves korban autonóm, önálló értékítéletre és döntéshozatalra képes, valóban érett fiatalok hagyják ott az egykori alma matert. Akik képesek szülői, tanári, egyszóval más felnőtt segítsége nélkül is megállni a lábukon, s önálló életet kezdeni. Ehhez viszont nélkülözhetetlenek a pozitív, követendő minták, amelyeket a közvetlen felnőtt környezet példamutatásán túl az elméleti oktatásban épp a humán tudományok és művészetek tudnak felmutatni, jelesül az irodalom, a művészettörténet és a történelem. Posztmodern, értelem nélkül való világunk konstruktőrei számára azonban épp az ilyen emberekre nincs szükség, uralmukra ezek jelentenék a legfőbb veszélyt. Ehelyett manipulálható konzumidióták kellenek, akiket az anyagi javak fogyasztásán, bamba habzsolásán, a vegetatív életfunkciók kielégítésén túl semmi sem érdekel, gondolkodni képtelenek, a legmagasabb rendű szellemi élvezetet pedig a hétvégi tescós bevásárlások és a kloákamédiumok agyhalott antihőseinek „produkciói” nyújtják számukra. Egyszóval: emberállatokra van szükségük a világhódítóknak. Amennyiben az európai civilizáció – s benne a magyarság – ezen a civilizációs vakvágányon halad tovább, történelmileg belátható időn belül végleg megsemmisíti önmagát. Egyébként is, művészet és kultúra nélkül a szó materiális és biológiai értelmében lehet ugyan élni, csak nem érdemes. Hosszabb távon tehát anyagi, közgazdasági értelemben is extraprofitot termelnek a humán tudományok, hiszen ha egy országnak önálló döntéshozatalra képes, felelős, alkotó életenergiákkal feltöltött, művelt és cselekvőképes, kreatív munkavégzésre alkalmas polgárai vannak, az, miként Délkelet-Ázsia példája is mutatja, hihetetlen gazdasági prosperitást eredményez. S az egészségügyi ellátásra, rendszeres gyógyszerfogyasztásra szorulók arányát is jelentős mértékben apasztja, tudniillik egy pozitív jövőképpel, valamint erős nemzeti öntudattal és kohézióval felvértezett közösségben nagyságrendekkel kevesebb lesz a deviáns, a neurotikus, az alkoholista, a drogfüggő, egyáltalán a jóvátehetetlenül tönkrement és lecsúszott emberéletek száma és aránya. Ezek helyett egy ún. polgári párt stratégiai célkitűzése az, hogy a szakképzett, minőségi munkaerőt is szarlapátolásra küldje. Igazán felemelő kilátások és jövőkép a rendszerfoltozás után 21 esztendővel! Brávó, gyerekek, valóban, ti még a vörös bálványmúmián, Leninen is túltesztek!

S e ponton térjünk ki a narancsos propagandaszöveg egyik elementáris hazugságára. A fidesznyik politikusi agytröszt azzal indokolja az új közmunkatörvény hivatkozott módosítását, hogy egyrészt az állástalanokat ily módon akarja újra integrálni a munka világába, másrészt pedig a bérpótlékban részesülők a hihetetlenül magas, 28 500 forintos juttatásért – tehát ismételten hangsúlyozzuk, elsősorban külföldön élő olvasóink kedvéért, hogy a valutanem forintban és nem euróban értendő – valamifajta ellenszolgáltatást teljesítsenek. Ismételten brávó a hihetetlenül magasröptű intellektuális hegycsúcsokat ostromló koncepcióért. Szerény véleményünk szerint, amennyiben a jelenlegi, még Gyurcsányékat is alulmúló teljesítményű kormány a kvalifikált munkaerőt szarlapátolásra kényszeríti, ezzel nem „integrálja újból a munka világába”, hanem emberi méltóságában durván megalázza, morális tartásában megsemmisíti, szellemileg leépíti. S mindezt azután, hogy az 1990 óta a hatalmat bitorló, lámpavasra való politikai vezető garnitúra tönkretette egzisztenciájában. Végezetül tehát még jól bele is rúg ezekbe a szerencsétlen emberekbe. S nem mellesleg arról sem ártana megfeledkeznie a derék fideszes jogalkotónak, hogy egy egyszerű példát véve, mondjuk jó 25 éves munkaviszony után lapátra kerülvén valaki, korántsem alamizsnáért kuncsorog, hanem pusztán annak a pénznek a töredékét kéri vissza jogosan, amit az állami kifosztórendszer elrabolt tőle ennyi idő alatt adó és járulékok formájában, majd részben a haveri klientúrának juttatta azt, részben szétszórta cigánysegélyezésre,végső soron a kötelet érdemlő uzsorások javadalmazására fordítva százmilliókat.

Az említett példánál maradva, reálértékben kamatostól, egy közalkalmazott esetünkben tízmilliós nagyságrendű összeget követelhetne a csak nevében magyar államtól. Hangsúlyozottan felhívjuk a figyelmet arra, miszerint inkább az életvitelszerűen több generáció óta munkakerülést és bűnözést folytató, társadalmilag élősködő cigányságot kellene valahogy a kocsma helyett a munka világába integrálnia a jelenlegi hatalomnak. Igaz, ez korántsem könnyű feladat, hiszen 600 év alatt Európában még egyetlen „romastratégia” sem bizonyult hasznosíthatónak és életképesnek. Nos tehát, a fentebbiek figyelembevételével is, annak a politikusi bagázsnak minden egyes szereplője, aki a jelenlegi válságból a kiutat abban véli megtalálni, hogy szarlapátolásra kényszerít képzett, akár szakmunkás, akár diplomás embereket, az nem politológiai-szociológiai, hanem sokkal inkább elmekórtani vizsgálat tárgya: zárt osztály, kényszerzubbony, rácsos ágy szükségeltetik a probléma megoldásához.

Végezetül, szerény javaslatunk a következő. A második Fidesz-kormány ostoba törvények megalkotása helyett jobban tenné, ha az idegen hatalmi és pénzügyi érdekek képviseletét feladva és a magyar nemzetet szolgálva, valóban gazdaságfejlesztő politikába kezdene végre, különös tekintettel a mezőgazdaságra és a ráépülő feldolgozó- és élelmiszeriparra, így rögvest csökkenne a szociális feszültség, a munkanélküliség, valamint az ezekkel összefüggő társadalmi problémák tengerárja.

Természetesen ehhez először is nemzeti kormány kellene, nem pedig egy Budapesten székelő, New Yorkból, Tel Avivból és Brüsszelből irányított gyarmati helytartóság. Korántsem véletlenül maradt ki tehát – egyebek között – a nemrégiben elfogadott új alkotmányból két fontos paragrafus. Noha a honatyáknak túlságosan nagy kodifikációs kihívást nem jelentett volna ezek beillesztése az alaptörvénybe. Mindössze az 1222. évi Aranybulla két cikkelyét kellett volna – a társadalmi csoportok megnevezésére vonatkozó korrekcióval – átmásolniuk oda. Konkrétan a 26. és a 31. cikkelyekről van szó.

Az előbbi szerint „birtokokat nem szabad az országon kívüli személyeknek adományozni. Ha ilyeneket adományoztak vagy eladtak, meg kell engedni az ország lakóinak, hogy azokat visszaválthassák”. A még ennél is „radikálisabb” utóbbi, az ún. ellenállási záradék pedig kimondja: „Azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy utódaink közül valaki valamely időben ezen rendelkezéseink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevélnek erejénél fogva mind a püspököknek, mind a többi jobbágyoknak (itt: főuraknak, előkelőknek értelemben áll – L. Zs.) és országunk nemeseinek, együttesen és külön-külön, a jelenben és a jövőben mindörökké szabadságukban álljon, hogy a hűtlenség minden vétke nélkül nekünk és a mi utódainknak ellenállhassanak és ellentmondhassanak”.

Nos, ennyire egyszerű ez az egész…

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Kapcsolódó: Narancspolgárosodás, avagy mars utcaseprőnek!

 - Egy újabb hazugság: "egészségünkért és életünkért aggódik a kormány"

 - A Fidesz-kormány egy éve: a nemzetpusztítás és a polgárok megalázásának újabb és újabb stációi