„Csendes beszédet fogok ma mondani. Október 23-a előestéjén, 1956-tal kezdve, ami a népi progresszív hagyományok betetőződése” – kezdte szombati szónoklatát Gyurcsány az MSZP platformjaként egy évvel ezelőtt létrejött Demokratikus Koalíció születésnapi rendezvényén, a Fáy utcai sportcsarnokban. „Ez egy meghasonlott ünnep. A jobboldal mai képviselői Nagy Imrét elhallgatva csak Mindszentyt hangsúlyozzák, satírozzák Nagy Imrét” – folytatta aztán Ferenc az igazán ”nagyívűnek” induló beszédet.

Ha lett volna egyetlen értelmes és tisztességes ember a részvevők között, akkor az a fenti mondatok elhangzása után felállt volna, és feltette volna az egyszerű kérdést: Ferenc, ezt te mégis milyen alapon? Milyen alapon gondolod, hogy neked van egy fikarcnyi erkölcsi alapod is arra, hogy az ’56-os forradalmat a szádra vedd? Mégis milyen alapon nagyimrézel?

És milyen igaza lett volna a kérdezőnek. Mert Gyurcsánynak ezt a kérdést először otthon kéne rendbe tennie az anyós elvtárssal, aki biztosan tudna érdekeseket mesélni az apja, Apró Antal elvtárs hajdani ”hőstetteiről”, történetesen arról is, hogy miként folytatták le a koncepciós pereket és miként végezték ki az ő felügyelete és irányítása mellett Nagy Imrét. Talán anyós elvtárs még fel is tudná idézni azokat a szavakat, amiket Apró elvtárs mondott Nagy Imre és három társa kivégzését követően a parlamentben: a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulása volt…”

De nem volt senki, aki felállt volna. Nem volt senki, akit ez érdekelt volna. Bár ebben igazából nincs is semmi meglepő, hisz a képeket elnézve a közönség soraiban zömmel azok a szépkorúak üldögéltek, akik valószínűleg maguk is tevékenyen részt vállaltak a forradalmat követő diktatúra fenntartásában.

Így aztán Ferenc minden további nélkül folytathatta a beszédet: „A demokratikus sokaság egy átfogó mozgalomért kiált… Létrehozunk egy új, polgári, nyugatos, balközép pártot. Az új párt neve: Demokratikus Koalíció”.

Tapsvihar. Ováció. A kádár-nyuggerek felállva tomboltak.

A Gyurcsány-szekta megszületett.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy számunkra, radikálisok számára az események ilyetén alakulása nagy probléma lenne. Az egész Gyurcsány-féle eljárástól való hányingert leküzdve, bátran kijelenthetjük, hogy a mi szempontunkból minden jól alakul, hisz a két részre szakadt emeszpé egymástól fog elvenni szavazatokat, arról már nem is beszélve, hogy az elvtársi cirkuszból kiábrándultak majd valószínűleg egy harmadik balos gyülekezethez fognak csapódni, ami még tovább aprózza majd a túlsó oldalt.

Azonban ha a történetet távolabbról nézzük, akkor az is kijelenthető, hogy Magyarországnak egyátalán nincs szüksége Gyurcsányra. Az pedig már önmagában is felháborító, hogy egy olyan alak, akinek már rég a vádlottak padján kéne ülnie, most új megváltóként próbálja eladni magát a tömegeknek.

Aki még emlékszik a 2004-es kormányfő puccsolásra, annak gondolom, ismerősnek tűnnek a most zajló események. Hét éve Gyurcsány úgy váltotta Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székben, hogy se a személyét, se a programját senki nem szavazta meg. Nem állt mögötte társadalmi felhatalmazás, nem állt mögötte tényleges választói akarat. Csak a Párt volt ott mögötte, az elvtársak, akik azt gondolták, hogy márpedig ez így jó lesz.

Most ugyanez a helyzet.

Gyurcsány és társai otthagyták az emeszpét, de a mandátumukat nem adták vissza, hanem helyette egy új brigádot alapítva bejuttattak egy új pártot a parlamentbe. Mindenféle társadalmi felhatalmazás és választói akarat nélkül. Csak úgy, mert ők azt gondolták, hogy az jó lesz.

„A demokratikus sokaság egy átfogó mozgalomért kiált… Létrehozunk egy új, polgári, nyugatos, balközép pártot.” – váladékozza Gyurcsány átszellemülten a mikrofonokba, és azt hiszi, hogy attól, hogy néhány nyugdíjas elvtársnál félistenként van nyilvántartva, az már azt is jelenti, hogy a személye mögött jelentős társadalmi támogatottság is áll. Pedig nagy valószínűséggel szó nincs erről, és a választók többsége még mindig inkább a 2008-as szociális népszavazás estéjén megfogalmazott horngábori igazságot tartja érvényesnek:

„Nem azt mondták Feri”, hogy gründolj egy új pártot, „hanem azt, hogy menj a picsáb@!”