Ellenállás klub

Ellenállás klub hírei

"Nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban" - egy ma is időszerű 1908-as elemzés "kóbor emberi állatainkról"

13 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

"Nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban" - egy ma is időszerű 1908-as elemzés "kóbor emberi állatainkról"

"A míg embereknek nézik és nem dúvadaknak e kóbor emberi állatokat, addig nem is férnek életterük közelébe" , a cigány "nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban", "kipusztításukról külön törvényt kell hozni" - ilyen megállapítások olvashatók alább található lapszemlénkben. Ugyan a kóborlás ma már nem jellemző a cigányságra, a bűnöző életmód annál inkább, így a szöveg legnagyobb része akár ma is keletkezhetett volna. Ha merné ma újságíró így kimondani az igazságot... Eredetiben itt, itt és ittolvasható.

A raszta haj kialakulásának története...

A cigányok - 1

Budapesti Hírlap, 1908. április 26.

Budapest, ápr. 25.

Tizenötévesnek és három gyermek anyjának mondja magát az egyik. – Hogy lehetsz tizenötéves és három gyermek anyja?, kérdik tőle. – Előbb van nekünk gyerekünk, mint egy jóravaló szoknyánk, a válasz.

Pár nap óta a legizgalmasabb és legbrutálisabb látványban gyönyörködik a főváros. Egy cigánycsapat áll a törvény előtt s a modern igazságszolgáltatás humánus kereteiben tombol az emberi bestialitás szinte megfékezhetetlenül. S a brutalitás, a lelkibrutalitás, a tombolás, a bestia, a vádlottak közül éppen az asszonyokból tör ki elemi erővel. A vád a legaljasabb tömeges gyilkolás egyéb állati kicsapongásokkal súlyosbítva és rablással, gyújtogatással tetézve. Az olvasó oly részletes tudósítást kap a vármegyeház dísztermében lefolyó színjátékról, hogy azt magát nem kell bővebben leírni. Inkább egy oly vádlottról fogunk beszélni, a kiről, még nem volt a tárgyaláson szó: a cigány-kérdésről, a mely máig megoldatlan, a mely megoldhatatlannak is látszik, mert a modern jogérzetnek és jogfölfogásnak nincsen ellene fegyvere. A míg embereknek nézik és nem dúvadaknak e kóbor emberi állatokat, addig nem is férnek életterük közelébe. Az államrend régi, lazább szerkezetébe beillett, sőt romantikáját gyarapította a sátoros- vagy oláhcigány kóbor eleme. Abban a világban nem sok teketóriát csináltak vele. Ha erősebben éreztette létezését egy-egy vidékkel, egy kis statárium, de a megyei igazságszolgáltatás praxis kriminálisa is hamarosan meg tudta tisztítani a levegőt. Ma azonban humánusabb világnézet alatt élünk. Ma egyenlőség van a törvény előtt s a cigányokra nem csinált Csemeghy külön büntetőparagrafusokat. Sőt a sátoros nép elhagyott, – nevelés, oktatás, munka, vallás és minden lélekszelídítő befolyás nélkül maradt – állapota a modern jogi fölfogás szerint enyhítő körülmény a cigány cselekedeteinek megítélésében. Emberi lelke van, emberi jogot adunk neki, mint embertársunk fölött ülünk törvényt rajta, a mi érzékeny szívünknek jól esik, de a miben valamely hibát sejtünk.

Mert jogot ád és kötelességet szabnak törvényeink ránk. Ránk, a kik, valamely álladalom kötelékébe tartozunk, valamely hazának a polgárai vagyunk. De polgárai-e a cigányok bármely hazának? Azt hiszem, nem. Épp oly kevéssé, mint a rókák, farkasok és a medvék. Benne vannak ezek a fenevadak egy-egy vadászterületben, amíg kiszaladnak belőle. Tartozni sehová sem tartoznak. Tanyáznak ott, a hol élelmüket megszerzik, mennek oda, a hol élelmet remélnek. Ebben se megye, se ország határa föl nem tartóztatja. Világos, hogy a polgárokat illető egyenlő jogok és kötelességek nem terhelik s nem illetik a kóbor cigányt, a ki nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban.

Ha a cigánykérdést rendezni akarjuk, már mint sikerrel rendezni, ridegen el kell fogadnunk ezt az álláspontot. Kártékony kóborlók nem polgárai a hazának, a míg rendes megtelepülés által azokká nem lesznek. Róluk, jobban mondva kipusztításukról külön törvényt kell hozni. Ez nem a huszadik század szelleme, humanizmusa és jogérzete, – de a huszadik század értelmében vett, ember-e a cigány?

Egy félórai figyelés a most folyó pör tárgyalótermében, erre a kérdésre bő feleletet ád.

Minden emberi józanság, ítélet és lehetőség szerint bizonyos, hogy Surányi bandája követte el a dánosi rémtettet és a kétségek még árnyéka se férhet ahhoz, hogy a kik ma törvényt állanak, azok a Surányi-banda tagjai.

Ott van két-három csendőr, a ki név szerint ismeri és a bíróság előtt a nevükön szólítja őket; sőt megmondja, egyiken-másikon micsoda testi jegy, sebhely vagy efféle van. Ezzel szemben minden cigány asszony, férfi, megrendíthetetlenül állítja, hogy Surányi-banda nincs, nem is volt, ő nem tagja. – Azt mondják az egyiknek: ennek az asszonynak a füléből vettem ki Szarvasné fülbevalóját. – Soha színét se láttam ennek a fülbevalónak, feleli a cigányasszony. Dánoson nem jártak; ölni nem öltek, nevüket letagadják, egymást sem akarják néha ismerni. A tagadásnak oly kicsapongó mértéke, a mely már a nevetségesbe csap.

A csendőr rámutat egy asszonyra: ez az, a kinek ez vagy az a neve: Egy perccel előbb még ezen a néven szólítva állt föl, hogy feleljen a bírónak, de a csendőrnek ezt válaszolja: eladta lelkét az ördögnek. – Mi a foglalkozásod, kérdi a bíró. Lopok és csak vagyok, feleli a vádlott. Ez a polgári mestersége. – Te vagy X.-nek a felesége, mondja a bíró. – Van annak hét felesége is. Nekem is van három uram. Ő közte van-e, azt bizony már nem tudom. Ma az egyik cigány azt vallotta, hogy neki volt tíz felesége is. – Tizenötévesnek és három gyermek anyjának mondja magát az egyik. – Hogy lehetsz tizenötéves és három gyermek anyja?, kérdik tőle. – Előbb van nekünk gyerekünk, mint egy jóravaló szoknyánk, a válasz.

Úriasszonyok, a legelőkelőbb színházi közönség forrong a vármegyeháza termében. S mikor a bestiális asszonyokból kitör a düh, az aljas szavak oly tömegét ontják a levegőbe, a melyekért minden színdarabot betiltanának, ha a realisztikus irány akár egy cigányasszony szájába is adná a színpadon. Félelmes, mikor eltökéli az ilyen boszorkány, hogy nyugodt maradt. Győzi egy percig, öt percig, néha tovább is. Egyszerre azonban megrándul mindén izma, szikrát hány á szeme, a két keze föllódul a levegőbe és beszélő kráterén, mint a kénköves láva, ennyi jő ki: Beléd ütöm a kést. – A kést, mert kése, a melyet beléje kell ütni valakibe, mindenkinek van.

Csodálatos, hogy ebben a természeti állapotban lévő csapatban, a hol szilaj szenvedelem és alázatos ravaszság a két lelki tulajdonság, akad egy fiatal leány, a ki szenvedély nélkül, nyugodtan vall. Mi adja eltökéltségét, honnan veszi nyugalmát, miből meríti bátorságát hozzá: az kitalálhatatlan. Probléma, melyet meg kell fejteni. Lehet, története van. Lehet, hogy emberi lélek fogant meg a szívében. Lehet, hogy együgyű közömbösség, de csodálatraméltó jelenség ebben az emberi formából kivetkőzött társaságban. Száz év tapasztalása mutatja, hogy a cigánynép vándorló kedvével bírni nem lehet. Tudnunk kell, hogy az emberi szenvedés, nélkülözés és nyomorúság minden fajtája velük tanyázik, velük vándorol. A hiéna és a farkas étvágya az övé. Eledelében nem finnyásabb amannál, nem válogatósabb emennél. Mily irtóztató praxisa az éhezésnek vihette idáig? A téli fagy hajléktalanul marja a testét. Nyomorult sátorba összebújva, lopkodott fából szított tűz mellett szenved el hóvihart és csikorgó, vérfagyasztó hideget. A hol pedig lopnia, csalnia, rabolnia nem sikerül, ott hulladék a tápláléka s elhullott állat, néha már kiásott dög a lakomája. És nem lehet ettől az élettől eltántorítani. Társadalmi köteléken kívül, a társadalom állandó veszedelmére kóborol közöttünk. Törvényt, szokást, rendet, államot nem ismer, a míg a törvény kezére nem kerül. Törvényünk pedig ez állati, elétet élő lényeket, a kik kedvtelésből ostorai a társadalomnak épp úgy ítéli meg, mint azt a szegény embert, a kit a balsorsa sodor bűnbe.

Nem, ez nem a módja a cigánykérdés megoldásának. A Surányi-banda egy éjjel elpusztított négy hasznos és tiszteletreméltó életet. Mi ellenben azokat a törvényeket alkalmazzuk erre a cigányságra, a melyeket a magunk számára alkottunk, akár hogy megvédhessük, akár hogy bűnhődjünk intézkedéseik szerint.

(Rákosi Jenő)

(Folytatása következik.)

(Kuruc.info)

Korábbi lapszemléink:

- Rendezik a cigánykérdést: munkatáborokba kerülnek a kóborcigányok

- A világ legvéresebb kezű tömeggyilkosa - Kohen (Kun) Béla

- "A cigányok megrendszabályozása" - amikor még mertek ezzel foglalkozni

- A kultuszminiszter nyilatkozott Jókai Mór zsidó özvegyének ügyéről

- Mától kezdve csapással felelek minden csapásra - mondotta Hitler Adolf

- "Nincsen más végleges megoldás, mint a 800 000 zsidó kitelepítése"

- Régi szép idők: "Zár alá vették a zsidó birtokokat"

- "Az első fajgyalázási bűnpör Miskolcon" - lapszemle 1942-ből