Az 1001 éjszaka bűbájos meséje kezd testet ölteni szemünk láttára napjainkban. Gonoszul a sivatagba üldözött arabok világában megjelent a sivatag óriási, fekete Szelleme. Forgószélszerű, félelmetes alakja napról-napra növekszik: és Seherezáde ajkara méltó tüneményességgel már nem csak a boldogtalan arabok veszik észre segítő hatalmát. A színes-káprázatos arab meséknek ez az óriása a megátkozott, szellemektől teli arab sivatagból emelkedik föl egyre magasabban, fenyegetőbben. A hitetlen, praktikus nyugati ember prózai módon erre a szellemre azt mondja, hogy OLAJ.

Nyugat-Európa 85%-ban, Japán 90%-ban az arab olajra építi föl gazdasági életet. Az USA pedig, amilyen arányban apadnak ki olajkútjai, olyan aranyban tekint a kimeríthetetlen arab olaj felé.

Az olaj az az egyre fogyó energiaforrás, amely meg legalább egy emberöltőn át feltétele lesz az emberi életnek. Annyira feltétele mindennapi életünknek, hogy ha hirtelen leállna az olajtermelés a világban, a teljes éhhalál fenyegetné az iparállamokat. Közlekedés és ipar azonnal megszűnne, mai maga után vonna a szánbányászatnak nullára csökkenését, következésképpen a gőzre berendezett ipar, fűtés és a villamos energia termelés is lehetetlenné válna. A modern, gépesített mezőgazdaság éppen csak néhány farmerját tudná megmenteni az éhhaláltól. Hosszúra nyúlna itt bemutatni a láncreakció vég nélküli folyamatát a mai, modern élet oly reménytelenül bonyolult ezer feltételén múló szövevényében. Csupán néhány primitív nép valahol a távoli vidékeken élné át ezt a csapást.

Az olajt, helyettesítő más energiaforrásra 15-20 éven belül nem számíthatunk. Viszont az olajszakértők, feltételezve a mai zavartalan termelést, máris beszélnek olajhiányról, amit az utca embere 1975 körül elkezd majd érezni. Tehát, aki az olajat adja, az életet adja. Legalábbis a mi nyugati, agyonkomplikált világunkban.

Az emberiség három nagy olajmező fölött rendelkezik: 1./ USA, 2./ arab, 3./ szovjet területeken.

Kezelve a végén a szovjet olajról természetesen nem sokat tudunk, de egy-két jelből arra következtetünk, hogy tartalékuk nem végtelen.

Az USA annyi olajat termel, amennyit gazdasága fölszív. Nixon legújabb komor figyelmeztetése a lakossághoz rámutat arra, hogy ott már komoly olajgondok mutatkoznak. Ezért pénzt nem kímélő erőlködéssel kutatnak újabb olajforrás után. Már ráfanyalodtak a „rossz helyen” lévő, alaskai olajmezők kiaknázására is a „permafrost” vidéken. A permafrost jelenti az állandóan fagyott talajt a sarki tájakon le 1-2000 m mélységig. Nyáron csak a felszín olvad föl néhány cm melységig s rendkívül melységig s ezalatt rövidéletű, de rendkívül fontos vegetáció váltja föl a hó és a jég 9 hónapos uralmát. Ezen a talajon az olajat nem lehet oly egyszerűen, mint az arab sivatagokban csővezetéken elvezetni, mert a meleg vezeték megzavarja a permafrost igen érzékeny természetes egyensúlyát és ez beláthatatlan következményekkel járhat. Külön erre a célra épített olajszállító hajókkal való szállítás is lehetetlennek bizonyult a jég miatt. Végül mégis csak el kell majd hozniok onnan az olajat, amikor már magának az életnek a fenntartása van fenyegetve. Valóságosan Madách eszkimó-jelenete elevenedik föl előttünk. Ezért növeli az USA fokozatosan olajbevitelét a Közel-Keletről, lassan a 10% felé közeledik.

Ha most, meg azt is figyelembe vesszük, hogy az USA olajszükséglete 1980-ra duplája lesz az 1968-as fogyasztásnak, akkor nem lesz nehéz belátnunk, hogy az USA oly energiaválság előtt áll, amire még nem volt példa. Mi sem természetesebb, hogy minden erővel a fenyegető válság elkerülésére kell összpontosítania erejét. Más szóval, onnan kell vennie az olaját, ahol még van: az araboktól.

Az arab olaj egyelőre kimeríthetetlennek látszik. Európa és Japán éltetőereje. Európa olajigénye évenként 12%-kal, Japáné 17%-kal növekszik. — Ám az arab olaj egyáltalán nem korlátlan arab tulajdon. Az amerikai tőke a következő arányban aknázza ki a fekete aranyat: Saudi Arabia 100%, Líbia 75%, Irán 40% Irak 25%. Az államosítások — Szovjet bíztatásra — megindultak Algériában, Líbiában és Irakban.

„Kétségtelen, hogy az olaj az arabok kezén félelmetes fegyverré válik az imperialisták elleni harcban” — jelentette ki B. Rachkov szovjet olajszakértő legutóbb. Egyúttal sürgeti az arabokat arra, hogy megszerezve az olaj fölötti teljes uralmat, kikényszeríthetik az „imperialistáktól” a cionista Izrael támogatásának megszüntetését, valamint az olaj új árának megszabásával gazdasági helyzetüket is megjavíthatják. Természetesen itt a Szovjetet nem az önzetlen jóság vezérli.

Mindamellett a Szovjet szinte napról napra mélyebben hatol be az arab olaj termelésébe. 1969-ben az Irakkal kötött szerződése értelmében a Szovjet pénzeli az Észak-Rumelia olajmező feltárását s ezzel megjelent a nyugatiak mellett partnerként. Ez a háttere Irán és Irak közti rossz viszonynak, mert Irán tart a további Szovjet előnyomulástól. Tudnunk kell, hogy az arabok fő ellenvetése a Szovjettel szemben ennek ateista jellege, mivel az arabok ma is szigorúan ragaszkodnak vallásukhoz. Ez egyúttal rámutat arra, hogy ha a kereszténynek mondott Nyugat valóban keresztény volna, az istentelen kommunizmust már rég megsemmisíthette volna. — A Kremlin továbbá mind azon van, hogy a Perzsa-öböl olajkikötői fölött ellenőrzést gyakorolhasson s ez az oka a nagyszámú szovjet tengeri erők megjelenésének az Indiai óceánon.

Európa érzi, hogy olajellátása egyre nagyobb mértékben a szovjet-arab viszony alakulásán múlik. Ezért fordul fokozatosan szembe Amerikával és közeledik a Szovjethez. Ugyanakkor hatalmas erőfeszítést tesz abban a tekintetben, hogy valami módon ő is bele legyen kötve az arab olajtermelésbe, így pl., egy nyugat-német cég építi ki a hatalmas olajvezetéket Szuezből Alexandriaiba.

Az arabok előtt két út áll. A lassúbb: fokozatosan államosítani az olajat. Kérdés, — meddig tűri ezt az angol-amerikai-holland érdekeltség. Mert nemcsak milliós profittól esnek el, hanem Nyugat léte is múlhat ezen. A másik út: hirtelen leállítani az olaj kitermelését, vagy oly mértekben szabotálni, hogy az számottevően ne tudjon produkálni. Líbia máris kijelentette, hogy az ország oly gazdag már, hogy akar két évig is nélkülözni tudná az olajból eredő bevételt. A közismert arab széthúzás mindamellett ilyen egységes akciót lehetetlenné tesz.

Az Európai Közös Piac vezetői ismételten rámutatnak arra, hogy Európa létkérdése a közel-keleti béke fenntartása. Ezért érthető, hogy elsősorban Európát bosszantja az izraeli fenegyerekeskedés. Az arabok előbb-utóbb előállhatnak követeléseikkel; válasszon Európa: olaj, vagy Izrael? És lassan az USA is ez a dilemma előtt áll, nem szólva Japánról.

Vagyis ott tartunk, hogy Nyugat kénytelen lesz Izraelt elejteni az arabok javára, vagy pedig erőszakkal biztosítani az arab olaj folyását. Ebben az esetben a Szovjet ambíciókkal találja magát szemben. Nem az arabok, hanem az olaj miatt vonulna föl a Szovjet. Mert akié az olaj, azé az élet és az uralom. Erre megy ki a játék. Ezért akarja a zsidóság a Szovjetet elszigetelni, sőt, ha kell, háborúba kergetni. Az idő pedig sürget, néhány éven belül valamerre el kell dőlnie a kérdésnek.

A cionista dölyf és esztelenség aligha vágja zsebre Izrael elejtését s egyben az orosz nacionalizmus fölülkerekedését, hiszen ezzel összeomlanának a Nagy Zsidó Álmok. Pillanatnyilag úgy látszik, hogy elkerülhetetlen a III. Világháború az olaj miatt.

Ez volna vajon az emberiség utolsó nagy csatája, valahol az armageddoni síkon, Jeruzsálemtől északra, amiről az Apokalipszis beszél az Idők végezetén?