A jó Isten úgy egyengeti az utunkat, hogy mindig értékes emberekkel ismerkedjünk meg és érdemes legyen felkelni aznap. Talán sokan nem értenek ezzel egyet, de egy hungarista mindennapjai muszáj, hogy derűlátással legyenek csordultig megtöltve, hiszen így lesz az álmainkból valóság, a terveinkből megvalósult remekmű!

A felszerelésem megvásárlása apránként halad, de ennek köszönhetően egy-két új darab kapcsán nekem is volt szerencsém megismerkedni olyan emberekkel, akiket büszkén hívok bajtársaimnak. Ezek a kapcsolatok többet nyújtanak, mint a hétvégenkénti ivópajtásokkal történő mulatozások, a sokat hangoztatott jelszavak, a nagy beszélgetések a levegőbe. Egy ilyen kapcsolatnak köszönhetően volt szerencsénk részt venni egy 25 kilométeres gyalogtúrán, mely már hagyománynak mondható az elmúlt évekre visszatekintve.

Meg kell, jegyezzem már itt az elején, hogy a meghívott személyek közül csak nagyon kevesen tudtak eljönni, ami arra késztet, hogy mindenkit biztassak a részvételre! A puding próbája az evés! Nagyon jó hangulatban telt a túra, senkit nem hagytunk hátra, odafigyeltünk a bajtársainkra, hiszen egy egység erről (is) szól.  

A túra Békés megyében, Mezőberény-Köröstarcsa-Körösladány útirányban volt meghatározva. Szombat reggel 8 óra környékén busszal megérkeztünk a városközpontba, ahonnan eltájoltuk magunkat a vasútállomásra. 9 órakor megérkeztek a békéscsabai bajtársak hárman és nagy sajnálatunkra ezzel össze is gyűlt a kis csapatunk, összesen öt fő. Büszkeséggel töltötte el a csapat minden tagját, hogy az ötödik személy egy 15 éves „oroszlánkölyök” volt, ami mutatja, hogy van még a magyar ifjúságra nézve remény ebben a világban! Sok kitartást kívánunk minden hasonlóan elkötelezett fiatalnak és fohászkodunk, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő – és magyarhoz méltó – utat!

9 óra 5 perckor elindultunk Köröstarcsa irányába, s hamar rá kellett jönnünk, hogy a sík terep ellenére nem lesz olyan egyszerű dolgunk: az útvonal 70-80%-a szántóföldön vezetett, lábanként átlagosan 3-5 kilogramm plusz tömeggel a felragadt sárnak köszönhetően. Ez sok bosszúságot okozott, hiszen nagyon megdolgoztatta a bakák bokáját és sajnos a táv második felére sérülés is történt.

Mezőberény és Köröstarcsa között kénytelenek voltunk átkelni egy csatornán, derékig érő vízben, ami elsőre őrültségnek tűnt, de a tempónak köszönhetően két perc múlva már nem éreztük a hideget.

A köröstarcsai Sebes-Körös hídon átkelve folytattuk utunkat Körösladány felé. Délben elértünk egy erdőt, ahol tartottunk fél óra pihenőt. Mondanom sem kell, hogy nagyon jól esett az étel és alkalmunk volt megkóstolni katonai élelmiszercsomagokat is. Talán a fél óra sem telt le, máris éreztük, hogy tovább kell mennünk és szinte rögtön sikerült egy sérüléssel „gazdagodnia” a csapatnak, ami nagy mértékben lassított a sebességünkön, hiszen az alapelv az volt, hogy senkit nem hagyunk hátra a bajban!

Körösladány felé egy darabig átvettem a tájolós szerepét, amit nagyon élveztem. A túra végig jó hangulatban, hol beszélgetéssel, hol pedig a cél elérésére koncentrálva mély hallgatással telt. A sérülésnek köszönhetően kénytelenek voltunk ketten még aznap befejezni a túrát, habár a többiek kint töltötték az éjszakát és másnap Körösladányból, busszal tértek haza.

Lélekben mindnyájunknak sikerült még inkább megerősödnünk és pozitív élményekkel gazdagodtunk. Mi a tanúsága a túrának? Szervezettől függetlenül (hiszen a résztvevők között volt a Magyar Gárda két tagja, az MNA két tagja és egy független személy) jó magyar emberek összegyűltek és együttes erővel képesek voltak leküzdeni a természet akadályait… Álmodtatok már valaha erről országos szinten? Karnyújtásnyira a cél!

Molnár Szabolcs -Jövőnk.infó