Bunyevácz Zsuzsa: Az egyiknek sikerül… palesztin kiáltás– avagy két hír, és ami mögötte van2010. április 20. 10:48
Bunyevácz Zsuzsa - HunHír.Hu

Az egyik: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök üzenetet küldött a diaszpórában élő zsidóságnak. Az üzenet apropója: Izrael 62 éves. Mielőtt a másikra rátérnénk, tekintsük át Palesztina történetét, hogy lássuk milyen előzménye volt Izrael állam kikiáltásának!

A vidéket Kr. e. 4000-3000 táján a sumirok lakták, későbbi lakói a kánaániak, a filiszteusok, majd a zsidók – írja a Zsidó lexikon. Ezek szerint elsősorban a sumirok, kánaániak stb. leszármazottait illetné meg Palesztina. Vitás, hogy mikortól létezett és mekkora volt a zsidó állam, de általában Dávidhoz és Salamonhoz (kb. Kr. e. 1000) kötik legtöbbször Izrael utolsó politikai szellemi és vallási virágzását, ugyan a Bibliában leírt tetteiket eddig még nem sikerült kétségtelen bizonyítékokkal alátámasztani. Ismert, hogy Salamon halála után a királyság kettészakadt, két jelentéktelenebb és egymással versengő államra, az északi Izraelre és a déli Júdeára. Az egymás elleni háborúk mindkettőt gyengítették, majd hosszú hanyatlás után a Kr. e. VIII. században északon az asszírok vetettek véget az országnak, míg délen a Kr. e. VI. században a babiloniak. Júdeában a perzsák, majd Nagy Sándor uralma következett, az ország a Kr. e. II. században egy rövid ideig önálló volt.

A rómaiak Palaestina néven ismerték, majd 70-ben Palesztina teljesen római provinciává vált, és kétezer éven át a vidék Palesztina néven ismert. A rómaiak után újra a perzsáké lett, az arabok hódítása a VII. században érte el, azóta ez utóbbiak folyamatosan ott élnek. 1517-ben a törökök foglalták el, majd rövid kimaradások után 1840-től -1917-ig Palesztina ismét török. Az első világháborúban az angolok 1917. december 8-án vonultak be. A Zsidó lexikon azt is írja, hogy Jeruzsálemnek a XIII. században csupán 2, azaz kettő zsidó lakója volt, az arabok viszont a VII. századtól folyamatosan lakják. 1850 körül az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó Palesztinában kb. félmillióan éltek, ebből kb. 35 ezer volt a zsidó.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az elmúlt háromezer évben gyakorlatilag nem létezett zsidó állam. Ismert továbbá, hogy az Egyiptomból kivonuló izraeliták 12 törzse közül csak az egyik, Jákob (Izráél) Júda nevű fiának leszármazottait nevezik a babilóniai fogság (Kr. e. VI. század) után zsidóknak. Se Ábrahám, se Mózes, se Dávid vagy mások se beszéltek a zsidókról. Maga a „zsidó” szó az Ószövetségben Ezsdrás próféta könyvében (4:12) fordul elő először, amely a babilóniai tartózkodás után kb. ötven év múlva veszi fel a fonalat. Mindezek alapján a zsidóság történelmi joga Palesztinára erősen megkérdőjelezhető.

A politikai cionizmus megjelenése azonban gyökeres változást hozott Palesztina történetében. Megteremtője Herzl Tivadar. A Judenstaat (A zsidó állam) című munkájában a zsidó állam megvalósítását követeli és megrajzolja ennek a körvonalait, Argentínát és Palesztinát tarja alkalmasnak rá. Művét olvasva úgy tűnik, nem igazán zavarta az, hogy Argentína és Palesztina lakott volt.

Folytassuk most az első világháborúval. Két újsághírt kell idéznünk, amelyek arra utalnak, hogy a cionisták már 1897-ben, illetve 1903-ban tudták, hogy világháború lesz(!). Litman Rosenthal, orosz cionista nyilatkozik mindkettőben. A The American Jewish News 1919. március 7-i számában elmondja, hogy 1897-ben Herzl az első cionista konferencián már állította, hogy a nagy európai háborúnak be kell következnie. A háború után pedig békekonferencia lesz, addigra a cionistáknak készen kell lennünk. Meg kell győzniük a nagyhatalmakat a zsidó kérdés cionista megoldásáról, ez pedig a zsidók visszatérése Palesztinába. A The American Jewish News 1919. szeptember 19-i számából pedig megtudjuk, hogy a VI. cionista kongresszuson, 1903-ban is megjósolták a világháborút, az azt követő békekonferenciát és azt, hogy Anglia segítségével zsidó állam alakul Palesztinában, mert Keleten Anglia fogja kimondani az utolsó szót. (Herzl nyilván jól tudta, hogy a cionizmus ügyét semmi se szolgálja jobban, mint barátságos politikai viszony egy olyan nagyhatalommal, mint Anglia. És amely országban Őfelsége kormánya már rég a Rothschildok kezében volt.)

Nos, úgy tűnik, az események igazolják az említett cikkekben foglaltakat. 1916-ban a központi hatalmak abszolút győzelemre álltak, békeajánlataikat az antant azonban rendre elutasította. Vajon kinek állt érdekében folytatni a háborút? A nemzetközi bankárok mindenképpen, de van olyan vélemény is, hogy a háború folytatásának hátterében a cionisták azon vágya húzódik meg, hogy Palesztinában a zsidók hazára leljenek. A háború előtt Palesztina a Török Birodalom része volt, ha Anglia győz és a vidék brit mandátum alá kerül, akkor az angolok felajánlhatják a cionistáknak. Némely vélemény szerint a cionisták érték el, hogy az Egyesült Államok Nagy-Britannia oldalán lépjen be a háborúba, ami jelentősen növelte az antant esélyét a győzelemre. A cionisták az angoloktól cserébe Palesztinát kérték. Az egyezményt 1916 októberében meg is kötötték, az Egyesült Államok pedig 1917 áprilisában hadba lépett.

Azt, hogy a fenti elképzelésnek lehet alapja, jelzi, hogy 1917. november 2-án Arthur James Balfour, aki 1916-1919 között Anglia külügyminisztere volt, levelet küldött Lord Rothschildnak: „…Őfelsége kormánya helyeslőleg veszi tudomásul a zsidó nép számára Palesztina területén létesítendő otthon megalapításának tervét…” Számos kérdés merül fel ezzel kapcsolatba, amelyek az említett elképzelést támasztják alá. Először is Balfour tulajdonképpen egy magánlevelet írt, nem az angol parlament döntött a kérdésről, és nem külügyminisztériumi bejelentést tett. De még ha az döntött volna is, akkor is Angliának Palesztinát a cionistáknak odaígérni kb. annyi joga volt, mint mondjuk a magyar külügyminiszternek Japánt a románoknak ígérni. Ezenkívül háború vége előtt egy évvel honnan tudta Balfour, hogy az angolok nyerni fognak?

Kevéssé ismert továbbá, hogy a háború utáni párizsi békekonferencián a cionisták is megjelentek, illetve felszólaltak. Céljuk a palesztinai zsidó haza megvalósítása volt, Balfour Rothschildhoz írt magánlevelére hivatkoztak. Miután a háborúban Palesztinát a britek foglalták el, ők biztosíthatták Balfour ígéretét. A zsidó otthon a nagyhatalmak általi elfogadásán múlott, valamint azon, hogy sikerül-e a frissen megalakult Népszövetség mandátum záradékába befoglalni, ezért ment a cionista küldöttség a béketárgyalásra.

A laikus leginkább csak kérdezni tud ezzel kapcsolatban, a béketárgyalásokon ugyanis a hadviselő felek vettek részt, de a cionisták nem harcoltak a háborúban, valamint a hadviselő felek mindkét oldalán voltak tagjai a mozgalomnak. Miért foglalkoztak a békekonferencián a zsidó otthonnal, hacsak nem valami más okot is keresnünk kell a háttérben? Mi lehet ez?

William F. Engdahl a Mit der Ölwaffe zur Weltmacht, Der Weg zur neuen Weltordnung című művében – többekkel egyezően - úgy látja, hogy a pénzhatalom embereinek, néhány nemzetközi bankárnak a terve a cionisták önálló zsidó államának felhasználása volt, amely révén az arabok között egy zsidó államra támaszkodva lehet biztosítani az olaj feletti ellenőrzést. Ha mindezek ismeretében nézzük a további eseményeket, azt látjuk, hogy a zsidó állam létrehozása érdekében olyan egyedülálló erőfeszítéseket tettek, amelyeket más népekért nem. 1918-ban például a britek elfoglalták Irakot, a kurdok lakta vidékek ellenőrzésük alá kerültek. Amikor a kurdok fellázadtak ez ellen, Churchill azt parancsolta a légierőnek, hogy dobjanak le vegyi fegyvereket. Nos, míg a szabadságukért küzdő kurdokat el akarták pusztítani, addig a zsidó állam megalakulást intenzíven támogatták a nagyhatalmak. Palesztina igazgatásának joga 1920-ban a Népszövetség mandátuma alapján a briteké lett.

Említeni kell, hogy évszázadokon át, a politikai cionizmus megjelenéséig, az arabok és a zsidók többé-kevésbé békében éltek Kelet más vidékeihez hasonlóan Palesztinában is. Ahogy egyre nagyobb számban érkeztek a zsidó bevándorlók Palesztinába, úgy kezdtek el az arabok tiltakozni és lázongani hazájuk elfoglalása ellen, de a világ nemigen figyelt rájuk. Ahogy egyre több zsidó bevándorló érkezett, a feszültség egyre fokozódott az őslakósok és köztük. 1931-ben a zsidók megalakították a Közel-Kelet első fegyveres csoportját, az Irgunt, amely folyamatos terrortámadásokat hajtott végre, nem kis részben brit katonák ellen. Mindez 1946. július 22-én a brit hadiszállás elleni robbantásban csúcsosodott ki, ami közel száz halálos áldozatot követelt. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ 1947. novemberi határozata kimondta, a brit fegyveres erőket ki kell vonni legkésőbb 1948. szeptember végéig. Az ENSZ terve szerint Palesztinát felosztották volna egy arab és egy zsidó államra. 1914-ben 90 ezer zsidó és 500 ezer arab, 1939-ben 450 ezer zsidó és 1 millió arab, 1945-ben 550 ezer zsidó és 1, 24 millió palesztin élt Palesztinában. A határozat mégis az ország területéből 14 ezer négyzetkilométert nekik és 11 ezret az araboknak juttatott volna. Ez idő szerint tehát kb. 500 ezer zsidó és 1,2 millió arab lakója volt az országnak, ehhez képest a létrehozni kívánt Izrael Palesztina területének 55 százalékát foglalta volna magába, és a több mint kétszeres többségben lévő palesztinoknak maradt volna országuk 45 százaléka.

Az Arab Liga ezt elutasította. A brit katonák távozásakor, 1948. május 14-én Ben Gurion kikiáltotta Izrael államot, az Egyesült Államok percek múlva elismerte. Szinte azonnal megindult az első arab-zsidó háború. Izrael 1949. május 11-én lett az ENSZ tagja.

Fel kell tennünk a következő kérdéseket. Miért csak Palesztinából vonultak ki a britek önként, békében, 1948-ban? Indiában például a Gandhi által vezetett függetlenségi mozgalomnak több évtizedig kellett harcolnia ugyanezért, míg végül 1947-ben sikerült elérniük. Hogyan kiálthatták ki a zsidó államot, amikor a Balfour-nyilatkozatban a „jewish home”, azaz zsidó otthon kifejezés szerepel, és nem álla? Arra tett ígéretet, hogy Palesztinában otthonra lelnek a zsidók, nem pedig hogy kikiálthatják Izrael államot – és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Balfour-nyilatkozat egy magánlevél csupán. A „békeszerető” ENSZ miért nem lépett fel egy kurd állam érdekében?

Azóta tömegmészárlások, vér, könnyek…az 1949-es tűzszünet nyomán izraeli kézbe került palesztinai falvaknak háromnegyedét teljesen lerombolták, helyükön zsidó települések jöttek létre. Sok Izraelben maradt arabtól elkobozták földjét: 1948 és 52 között 70 százalékkal csökkent a palesztinok kezén lévő földterületek aránya. Időközben pedig Izrael olyan, a nemzetközi joggal ellentétes törvényeket léptetett érvénybe, amelyekkel megfosztották állampolgárságuktól és tulajdonuktól a menekülteket. A kisemmizett emberek földje, háza, nem egy esetben boltja illetve műhelye, ha megmaradt egyáltalán, az új állam polgárainak birtokába jutott. A menekültek pedig immár hatvan esztendeje élnek valahol a nagyvilágban, több millióan táborokban, borzasztó körülmények között. Izrael nem tartja be azokat az ENSZ határozatokat, amely a palesztinok visszaengedését írja elő…a Gáza-övezetben humanitárius katasztrófa fenyeget…

Nos, ez hát az olaj ára. Bár a történelmi jog kifejezést a nemzetközi jog nem ismeri, mégis hivatkoznak rá. A gyakorlatban valami olyasmit jelent, hogy egy népnek joga van ősei földjéhez vagy önálló állam létrehozásához, ha már hosszú ideje az adott vidéken élt. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem jár mindenkinek egyformán. A zsidóknak messze több joga van joga van Palesztinára, mint a palesztinoknak. A kurdok – akik legalább ötezer éve élnek ott, ahol – például nem alakíthatnak nemzetállamot. A baszkok se, pedig kb. tízezer éve lakják ősi földjükön. Eddig úgy tűnik, a Kárpát-medence egésze se jár a magyaroknak, nem hogy a történelmi jogunkkal nem élhetünk az elszakított területek vonatkozásában. Az olaj árát tehát ismerjük, de fel kell tennünk a kérdést, hogy a Kárpát-medence kiváló minőségű termőföldjeinek és vízkészletének vajon mi az ára?

De folytassuk egy 2005-ös hírrel! A hivatalos látogatáson Izraelben tartózkodó Orbán Viktor vendéglátójával, Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel tárgyalt. A Fidesz elnöke és kísérete felkereste a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékmúzeumot, s koszorút helyezett el az áldozatok emléksátrában. Előtte felkeresték Herzl Tivadar síremlékét. A megbeszéléseken érintették általában az izraeli-magyar kapcsolatok jövőjét is, gazdasági kérdéseket, a további beruházásokat. Izraelben több mint 200 ezer magyarajkú izraeli állampolgár él. A küldöttség megnézi, hogy az itt élő magyar diaszpóra miben tudja segíteni Magyarországot, nagy világmagyar célok, nemzeti célok segítése, végrehajtása ügyében mit tudnak tenni, mire hajlandóak. „…most szeretném, ha be tudnánk őket kapcsolni a határon túli magyarokkal ápolt kapcsolatrendszerünkbe" - tette hozzá Orbán Viktor. Megjegyezte, ennek az útnak a Szilvan Salom külügyminiszter való személyes találkozón túl az az igazi célja, hogy megerősítsék a Fidesz és a Likud kapcsolatait. Orbán Viktor világossá tette, hogy helyesli az Európai Uniónak azt a döntését, amellyel a Hamászt terrorszervezetnek nyilvánítja…

Az egyiknek sikerül…a másiknak nem?

Hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.