Én már egyszer megszólaltam ebben a kérdésben, még az idézett kirívóan hülye törvényszöveg elfogadása előtt, akkor, amikor a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtást” büntették volna három esztendei elzárással a nagyeszű fideszes jogászok. Ami annyit jelentett volna, hogy csakis abban az esetben lehetett volna bárkit is elítélni, amennyiben az elvetemült bűnöző egyszerre tagadja a nemzetiszocialista, a komcsi bűnöket, továbbá más, emberiségellenes cselekmények tényét. Nos, ezek után az „és” szócskát a „vagy”-ra cserélték, de csak az egyik helyen, így azután bármennyire is igyekeztek, mégsem sikerült értelmes paragrafust kiizzadniuk a fiúknak. Mert a fenti szöveg alapján a következő esetekben lehet bárkit is elítélni: 

1. Ha az illető tagadja a nemzetiszocialista rendszerek bűneit, valamint ezzel együtt más, „emberiség elleni cselekmények tényét” is;

2. Illetve ha a gazfickó a kommunista rendszerek bűnei mellett tagadja más, „emberiség ellenes cselekmények tényét”.

Tehát: nem elég pusztán a kommunista, vagy nemzetiszocialista népirtás tényét „tagadni, kétségbe vonni, vagy jelentéktelen színben tüntetni föl”, még további „emberiség elleni cselekmények tényét”' is tagadni („kétségbe vonni, jelentéktelen színben feltüntetni”) kell ahhoz, hogy bárkit dutyiba zárjanak a Btk. idézett értelmetlen paragrafusa alapján. Mi több, egy emberiség elleni bűncselekmény tényében kételkedni is kevés, a törvény ugyanis többes számot használ („emberiség elleni cselekmények”), tehát börtönbe jutni például úgy lehet, ha valaki mondjuk a nemzetiszocialistak bűntetteinek tagadása vagy kisebbítése mellett még kétségeit hangoztatja a Kambodzsában 1975 és 78 között, illetve a Ruandában 1994-ben elkövetett népirtások megtörténtét illetően is. Aminek a valószínűsége egészen kiemelkedő, ugyebár.

Kérdés továbbá az is, mit is értenek a nagyokos jogászok „népirtás” alatt. Nézzük a Btk. 155. §-át, ahol is a következő kitételek szerepelnek:

(1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
a) a csoport tagjait megöli,
b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,
bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az idézett paragrafus szerint tehát „nemzeti, etnikai, faji vagy vallási” csoport ellen lehet egyáltalán „népirtást” végrehajtani. Az természetesen kijelenthető, hogy az oroszok magyarokat öltek 1956-ban, ilyen formában népirtás történt a forradalom leverésének napjaiban, az 1956 utáni megtorlásokkal azonban már meggyűlhet a bajuk azoknak, akik Biszku Bélát szeretnék végre börtönben látni. (Ott a helye, persze, de nem a kifejtett véleménye miatt, hanem az elkövetett bűntettei miatt!) A perek ugyanis politikai alapon zajlottak, és a forradalomban komolyabb szerepet játszó személyeket ítélték halálra, függetlenül „nemzeti, etnikai, faji vagy vallási” hovatartozásuktól. Ezen az alapon tehát nem lesz egyszerű bebizonyítani az 1956 utáni „megtorlások” „népirtó” jellegét, márpedig Biszku Béla éppen a forradalmárok elleni koncepciós perek előkészítésében játszott szerepet!

A „népirtással” kapcsolatban felmerül az a kérdés is, hogy mi történik abban az esetben, ha nem a nemzetiszocialista, és nem is valamely kommunista rendszer, hanem mondjuk egy más típusú rezsim, netán egy demokrácia követ el „népirtást”? A Btk. idézett „népirtás” meghatározása alapján ugyanis például a német polgári lakosság ellen irányuló szövetséges légi kampány a második világháború idején egyértelműen „népirtásnak” minősül, miként alighanem a palesztinok elleni 1948 óta zajló izraeli politika is kimeríti a „népirtás” fogalmát. A Btk. 269/C paragrafusa azonban a jelek szerint súlyosabban ítéli meg a „nemzetiszocialista és kommunista rendszerek” népirtását, mint más rendszerek hasonló cselekményeit, ami egyáltalán nem logikus, mert az elkövetett cselekmény lenne a lényeges, nem pedig az, hogy miféle rendszerek nevében történtek a bűntettek. Ezen kívül jogász legyen a talpán, aki el tudja magyarázni a különbséget a „népirtás” és „más, emberiség elleni cselekmény” között. 

További képtelenség a teljesen nevetséges és abszurd törvényszövegben, hogy az „emberiség elleni bűncselekmény”, mint tényállás nem is szerepel a Btk.-ban, csupán mint fejezetcím tűnik fel! Vagyis milyen alapon állapítják meg, melyek is pontosan az „emberiség elleni cselekmények”? Természetesen értelmezhetetlenek a „tagadás”, a „kétségbe vonás”, a „jelentéktelen színben feltüntetés” kifejezések is. Vajon ha egy történelemtanár a diákjai előtt kijelenti, hogy Sztálin csakis az elképesztően brutális módszerek alkalmazásával volt képes összetartani hatalmas birodalmát (ami persze egy megkérdőjelezhető vélemény), akkor máris „kétségbe vonja” vagy „jelentéktelen színben tünteti föl” a kommunista rendszerek bűntetteit? De súlyos gondok merülnek föl a meggyilkoltak számával kapcsolatban is. Hány ember vesztette életét a kommunista rendszerek terrorjának következtében? 100 millió? Megbízható ez az adat? Vajon „jelentéktelen színben tünteti fel a kommunista rendszerek bűneit” az, aki 80, netán 60 millióra teszi a kommunizmus halálos áldozatainak a számát? És vajon a kőbe vésett hatmillió zsidó áldozati számhoz hasonlóan létezik előírás arra nézve, hány hutut, illetve tuszit gyilkoltak le Ruandában 1994-ben, illetve pontosan hány örmény esett áldozatul a törökök kegyetlenkedésének 1915-ben?

Örömmel jelentem viszont, hogy Mussolini fasizmusát, vagy a Franco-rendszert minden további nélkül lehet dicsőíteni, de annak sincsen semmi akadálya, hogy bárki támogatását fejezze ki Kadhafi elnök irányába, ugyanis az illető csak akkor követ el bűncselekményt, ha ezen kívül még egy másik „emberiség elleni cselekményt” tagad, valamint a kommunista vagy nemzetiszocialista rendszerek bűneiben sem hisz, vagy legalábbis „kisebbíti azok jelentőségét”. Ez az egész teljes mértékben abszurd, képtelen és nevetséges, ugyanakkor persze rémisztő is belegondolni, hogy miféle idióták hoznak törvényeket a számunkra. Talán első lépésként két alapszabállyal kellene tisztába jönni az egész szánalmasan ostoba és szolgalelkű politikai elitnek: 

1. A szabadság azt jelenti, hogy mindenkinek joga van úgy vélekedni bármely történelmi vagy politikai eseményről, ahogy neki tetszik. Ha valaki nyilvánvaló tényeket kétségbe von, akkor előbb-utóbb úgyis lelepleződik, ha pedig alapos érvekkel áll elő az illető álláspontja védelmében, akkor mindenfajta kötöttségektől mentes, szabad tudományos vita keretében tisztázódjék az igazság;

2. Történelmi kérdésekben semmiféle bíróság nem lehet illetékes. A múltat kutassák a történészek, illetve mindazok, akiknek van kedvük és idejük vizsgálódni, de soha, semmilyen körülmények között ne a törvényszéken mondják ki, miképpen kell látnunk és értelmeznünk a múltat.