- Vitassuk meg nyilvánosan az úgynevezett holokauszt kérdését!

- Karsai László elfogadta Perge Ottó kihívását 

- Perge-válasz Karsainak: "Nem kell elfogyasztanom a cipőmet" (I. rész)

- "A náci Harmadik Birodalom gengszter-állam volt" - Karsai László viszontválasza Perge Ottónak

- Perge Ottó válaszai Karsai László kérdéseire (II.rész)

- Perge Ottó: Nem kell megennem a cipőmet - III. (befejező) rész

- Perge Ottó: Újabb kérdések Karsai Lászlóhoz és a holokauszt hivatalos történészeihez

- Perge Ottó helyesbít: füstöltek, de nem lángoltak a krematóriumok kéményei

- További kérdések Karsai Lászlóhoz és az ún. holokauszt hivatalos történészeihez

- Karsai László: Válasz Perge Ottóéknak, jegyzetekkel és példákkal

Karsai azonban kérdéseimre nem válaszolt, ezzel szemben az én érveimet figyelmen kívül hagyta, végül pedig megfutamodott a további vita elől, mondván, az én újabb megjegyzéseimre „immár nem kíváncsi”. Pedig egészen biztos vagyok abban, hogy elolvasta a két legutóbbi írásomban hozzá intézett kérdéseimet, és mivel válaszolni képtelennek bizonyult, végül bedobta a törülközőt.

A magam részéről egyébként igyekeztem lovagiasan „küzdeni”, és kerültem minden személyeskedést. Mi több, számos gesztust tettem vitapartnerem irányába, melyeket egyáltalán nem méltányolt. Így például amikor hírét vettem annak, hogy hajlandó velem vitatkozni, rögvest kifejeztem „elismerésemet és nagyrabecsülésemet” az irányába. Én őt mindvégig „úrnak” szólítottam (ő pedig megvetően csak „Pergének” nevezett, de hát mi mást is érdemelne egy náci, gondolja Karsai), sőt, többször is „tanár úrnak” neveztem (egy alkalommal „kedves tanár úrnak”), másutt „tisztelettel” tettem föl neki az egyik kérdésemet. Nem neki szóló gesztusnak szántam, de mégis a vita légkörét kívántam kedvezőbbé tenni, valamint az irántam táplált határtalan gyűlöletét és megvetését is szerettem volna csillapítani, amikor azt írtam, hogy a magyar zsidók deportálása „barbár tett volt”. Egyébként őszintén így gondolom. Másutt pedig kijelentettem: „fejet hajtok az áldozatok, köztük természetesen a zsidó áldozatok emléke előtt is”. Súlyos emberi jellemhibáról árulkodik, hogy Karsai a gesztusaimat nem viszonozta. Mondhatnám, ellökte a feléje kinyújtott kezet. Nekem címzett válaszaiban engem rendre „tudatlannak”, „előítéletesnek”, „antiszemitának”, sőt, „aljasnak” nevezett, akinek fogalma sincsen az úgynevezett holokauszttal kapcsolatos legalapvetőbb tényekről sem. És, mint várható volt, eszmecserénket is az én „tájékozatlanságomra” „előítéletes gondolkodásomra” és „antiszemitizmusomra” hivatkozva rekesztette be.

Akaratán kívül azonban elismerését is kifejezte, mégpedig azzal, hogy a legutolsó írásában kijelentette: Perge Ottó nem lehet egyetlen ember, hanem nyilván „többen bújnak meg e fedőnév alatt”. Nos, szép kis összeesküvés-elmélet, csakhogy egyetlen szó sem igaz belőle. Én, Perge Ottó, egymagam vagyok, a hivatkozott forrásokat én gereblyéztem össze, a kérdéseket én ötlöttem ki, és egymagam rágtam át magam az elmúlt évek során a hivatalos holotörténészek, valamint a revizionista történészek művein. (A legutolsó két írásomban feltett kérdések összeállításában kaptam csupán segítséget valakitől, de akkor is elsősorban a megfelelő források megtalálásában adott felbecsülhetetlen értékű tanácsokat az illető. De éppen ez utóbbi két írás az, amelyre Karsai „nem kíváncsi”. Az előző írások összeállítását, a források felkutatását teljes mértékben egyedül végeztem.) Karsai nyugodt lehet, ha többen lennénk, akkor azt nem titkoltuk volna el. Én magam - a nemzeti radikális médiában tevékenykedő bajtársaimhoz hasonlóan – többek között éppen azért írok a Kuruc.infóra, sőt, azért vagyok egyáltalán a radikális nemzeti táborban, hogy ne kelljen hazudoznom, és elmondhassam a kendőzetlen igazságot a világról. Többek között a holokausztról is.

Egyáltalán nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy például Ungváry Krisztián, illetve a többi, Karsai szerint „komoly történész” valóban azt mondja, amit gondol. Hiszen Ungváry Krisztián is szeretné megőrizni kényelmes és jól fizető egyetemi állását, szeretne továbbra is külföldi konferenciákra meg különböző tévéstúdiókba járni, ráadásul rövidesen ő lesz a mai magyarországi cionista rezsim egyik első számú udvari történésze. Gondolja Karsai, hogy feláldozná karrierjét a történelmi igazság kedvéért? Ugyan már. Ungváry a szovjet áldozatokkal kapcsolatban írt levelében lerótta a kötelező köröket, többek között azzal, hogy néhány becsmérlő megjegyzést tett rám, és ezzel újabb jó pontokat gyűjtött a hatalmat és a pénzt osztó körökben. Gratulálok hozzá. Én más utat követek: az igazságot keresem, és nem vagyok képes a történésztársadalmat, de lassan egész Magyarországot uraló cionista „elit” érdekében hazudozni. Mert az igazság az, hogy ma Magyarországon karriert úgy lehet befutni, illetve a karrierrel együtt járó pénzt és hatalmat úgy lehet megszerezni, ha az ember leteszi a hűségesküt a cionista zsidóság előtt. Azokat is elviselik természetesen, akik hallgatnak, és csöndben tűrnek. Tudjuk jól: aki uralja a múltat, az uralja a jelent és a jövőt is.

Ma Magyarországon a hazánkat felvásárló (és immár katonailag is jelen lévő) zsidóság képviselői akarják meghatározni – sőt, immár törvénnyel előírni –, hogyan lássuk a múltat. Akik – mint például Ungváry Krisztián és Karsai „komoly történészei” – úgy írnak és beszélnek, ahogyan a „hivatalosság” előírja nekik, szép kis karriert futhatnak be, és egyetemi katedrához juthatnak. Engem azonban nem fognak tudni térdre kényszeríteni. Nem vagyok hajlandó hazudozni, és az igazságot fogom keresni, bármilyen árat is kelljen fizetni érte. Ezért elhiheti nekem Karsai: semmi érdekem nem fűződik semmiféle hazudozáshoz, nincsenek Pergék, és igenis egymagam rontottam neki a hatalmas „holokauszt iparnak”, amely irdatlan állami és magánpénzekből gazdálkodik világszerte, több száz múzeummal, levéltárral, kiállítóhellyel és emlékhellyel rendelkezik, és több tízezer remekül megfizetett „kutatót” alkalmaz. Karsai, Ungváry és a „komoly történészek” nyilván el sem tudják képzelni az ilyesmit. Kell hozzá némi bátorság, meg persze jó adag „civil kurázsi”, főleg a Magyarországon kialakuló diktatúra viszonyai közepette. De azért az én kiállásom és „harcom” persze nem említhető egy lapon a hazájuk földjét tapodó izraeli tankok ellen kavicsokkal birokra kelő palesztinok küzdelmével.

De ha már a „komoly történészeknél” tartunk, érdemes lenne feltenni a kérdést Karsainak: miért gondolja, hogy Teheránban nem lehetséges egy színvonalas történészkonferenciát rendezni, akár a holokauszt kérdéséről is? Vajon a perzsák alacsonyabb rendű lények lennének, mint a nyugati népek? Nocsak, nocsak, csak nem rasszista ez a Karsai? Egyáltalán, elolvasta a 2006. decemberi teheráni holokauszt-konferencián elhangzott előadások anyagát? Ha nem, milyen alapon ítélkezik? Én viszont elmondhatom, olvastam néhány, itt, Magyarországon, illetve másutt a nyugati világban rendezett holokauszt-konferencia anyagát, és el voltam hűlve attól a sok képtelen állítástól és hazugságtól, amelyekkel szembesültem.

Mármost Karsai nem az általam felvonultatott bőséges könyv- és forrásanyag láttán gondolta úgy, hogy több Perge van, hanem azért, mert ellentmondásokat vélt felfedezni az írásaimban. Pedig ha figyelmesebben olvasta volna a soraimat, akkor rájöhetett volna, hogy az Einsatzgruppe-k kérdésében következetesen ugyanazt mondtam. (Először csak futólag említettem meg a kérdést, másodszorra, éppen Karsai kérdésére válaszul, részleteztem a véleményemet.) Én azt állítottam, hogy a német különleges egységek – az Einsatzgruppe-k – nem a „zsidóság előre eltervezett kiirtásának” keretében öltek meg zsidókat az orosz fronton, hanem a partizánok elleni harc részeként. És nem csupán ténylegesen harcoló zsidó partizánokat, illetve kommunista komisszárokat öltek, de a „megtorlás” során esetenként civileket is – írtam, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy – Karsai állításával ellentétben – az Einsatzgruppe-k ténykedése nem a „zsidóság teljes fizikai megsemmisítését célozta”. Ezen kívül elmondtam, hogy a különleges egységek jelentései alapján kb. félmillióra tehető az orosz fronton életüket vesztett zsidók (nagy részük partizán, ill. kommunista komisszár volt) száma, úgyhogy messze túlzóak azok az újabban – a gázkamra-teória hiteltelenné válásával egyidejűleg – egyre gyakrabban hangoztatott nézetek, melyek szerint egy-, sőt, kétmillió zsidót is megöltek a nácik a keleti fronton. 

Ami pedig a zsidóság veszteségeit, illetve a demográfiai mutatókat illeti, a következőt írtam: az ügyben iszonyatos a kavarodás (amelyet részben maguk a zsidó propagandisták okoztak szándékosan), és ő is tud olyan adatokra, könyvekre utalni, amelyek alátámasztják a hatmilliós zsidó áldozatról szóló legendát, de én is bőségesen tudok olyan statisztikákat, népszámlálási adatokat idézni, melyekből viszont az derül ki, hogy a zsidóság lélekszáma bizony nem esett vissza jelentősen a háború után. Nem arról van szó, hogy nem haltak meg százezrével zsidók a háború alatt (döntő többségük a harci cselekmények, a táborokban tomboló betegségek, elsősorban a tífuszjárvány, a főleg a háború végén bekövetkezett általános összeomlás nyomán beálló súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány következtében halt meg, nem pedig a mitikus gázkamrákban), hanem arról, hogy egymásnak teljesen ellentmondó adatok és statisztikák vannak forgalomban a zsidóság számával kapcsolatban. Ezért úgy gondoltam, értelmetlen meddő vitát folytatni erről a kérdésről. Karsai is bemutatja a statisztikáit, én is, és semmire sem jutunk. Ugyanis a zsidóság pontos világháborús veszteségeinek meghatározása roppant nehéz feladat. Hiszen a háború előtti években, majd a háború alatt és közvetlenül utána sokan vándoroltak ki Izraelbe, az USA-ba, illetve a világ más országaiba is, a határok a háború előtt, alatt és után gyakran változtak, továbbá egyáltalán nem biztos, hogy aki például visszatért abba az országba, ahonnan deportálták, a legközelebbi népszámlálás alkalmával ismét zsidónak vallotta magát. 

Figyelembe kell venni ezen kívül, hogy amikor a németek megtámadták Lengyelországot, majd később a Szovjetuniót, egyes becslések szerint 1-1,5 millió zsidót evakuáltak a Szovjet Birodalom távolabbi területeire. Mindamellett én is ajánlok Karsainak – illetve inkább azoknak, akik valóban kíváncsiak az igazságra és képesek elfogulatlanul gondolkodni – néhány művet a zsidó népességveszteségekkel kapcsolatban: Arthur Butz: Hoax of the Twentieth Century 1976. illetve Walter N. Sanning: The Dissolution of the European Jews 1983. (Ez utóbbi műről rövid összefoglalás itt:http://www.ihr.org/jhr/v05/v05p367_Rubenstein.html) továbbá James J. Martin: The Men who Invented the Genocide 1984.) Sanning könyvében felhívja a figyelmet például arra, hogy az 1945 utáni néhány évben legalább 1,5 millió zsidó emigrált a világ különböző országaiba. 

Teljesen nevetséges, amikor Karsai azt írja, hogy „nincs a világon olyan egyetem, ahol a sületlenségeiket bárki tanítaná”. Karsai természetesen a revizionisták „sületlenségeire” gondol. Karsai képes saját eszmetársainak és „komoly történésztársainak” összes hazugságáért és hülyeségéért a revizionistákat hibáztatni! Hát talán a revizionista történészek harsogták a háború után, hogy minden egyes németországi koncentrációs táborban működtek gázkamrák, hogy azután ugyanezek a történészek beismerjék, hogy amit korábban mondtak, nem volt igaz, és csak a Lengyel Főkormányzóság területén felállított lágerekben „gázosítottak el” foglyokat? A revizionista történészek állították 45 éven keresztül, hogy Auschwitzban 4 millió embert gyilkoltak meg? A revizionisták hazudoztak évtizedeken keresztül az emberi zsírból készített szappanról, az emberbőrből előállított lámpaernyőről, az elektromos áramos, a légkalapácsos, a klórgázos kivégzésekről, az elhunytak hamvaiból gyártott trágyáról és más képtelenségekről? Kik is hirdetik még ma is a tankönyveikben, meg mindenféle előadásokon és propagandakiadványokban, hogy lehetséges egy 210 négyzetméteres gázkamrába bezsúfolni 2-3000 embert? Nem Karsai „komoly történészei” vették készpénznek azokat a tanúvallomásokat, melyek szerint a Sonderkommando tagjai néhány perccel (!) a Ciklon-B-vel történő kivégzés után bementek a mérges gázzal telített gázkamrába és kivonszolták a holttesteket, anélkül, hogy akár saját maguk, vagy a közelben álldogáló SS-katonák megmérgeződtek volna? Kik hirdették a lángoló krematóriumok meséjét, és kik hitték el fenntartás nélkül például az egyik „koronatanú”, Rudolf Vrba állítását, mely szerint 20 perc alatt hamvasztottak el egy holttestet, ráadásul egyetlen égetőkamrába 3 (!) ember tetemét préselték be? Talán a revizionista történészek adták tovább egy másik fontos szemtanú, Filip Müller beszámolóját, aki „kék foltokat” látott az elgázosítottak tetemein, amikor a szakemberek körében legalábbis közismert, hogy a vér a Ciklon-B hatására éppenséggel túltelítődik vérrel, és vöröses színű lesz, de semmiféle „elkékülés” nem következik be? És nem a holokausztkutatás „pápájának” tartott, nagy tekintélyűnek nevezett Raul Hilberg mondta ki a legsületlenebb mondatot, amelyet történész valaha kiejtett a száján: (The holocaust in Perspective, Newsday, Long Island, New York, 1983. február 23., II/3. oldal): „Nem annyira egy terv valósult meg (mármint a zsidók állítólagos megsemmisítése során – P.O.), hanem az elméknek egy hihetetlen találkozása, egy közös látásmód, egy szerteágazó bürokrácia gondolatolvasása.” Éppen a pedáns bürokráciájáról ismert Németországban, egy szörnyű háború kellős közepén a német hivatalszervezet „gondolatolvasás” útján értesült a legfelsőbb vezetők kívánságairól! Micsoda égbekiáltó sületlenség ez! A végtelenségig folytathatnám a holokauszt „komoly” történészeinek és propagandistáinak minden bizonyítékot nélkülöző, mindenféle természettudományos, fizikai és kémiai törvénynek ellentmondó ostobaságait és sületlenségeit, melyek egy részéről éppen azért nem beszélnek ma már, mert a revizionisták kényelmetlen kérdései következtében kénytelenek voltak meghátrálni, és a legkirívóbb hazugságok propagálását abbahagyni. És még van képe Karsainak a revizionistákat vádolni azzal, hogy sületlenségeket állítanak! 

Teljesen nevetséges továbbá, amikor a háború során a német vezetők részéről elhangzó, az ellenséget szidalmazó, fenyegető, elpusztításukra utaló megjegyzésekkel igazolja azt a vádat, amelyet egyértelmű dokumentumokkal, netán tárgyi bizonyítékokkal kellene igazolni. Hasonló képtelen kirohanásokat szép számmal hallottunk az amerikaiak, az angolok, a szovjetek szájából is. Egy háború idején a szemben álló felek nem mondanak túlságosan szépeket egymásra, de ebből még nem következik a „gázkamrákban végrehajtott, előre eltervezett népirtás” szándéka. Miként az is egy döbbenetes sületlenség, amikor abból a tényből, hogy bizonyos vidékekről eltűntek a zsidók, azt a következtetést vonja le valaki, hogy nyilvánvalóan „elgázosították” őket. Ha valahol nincs jelen valaki, akkor az illető csakis gázkamrában pusztulhatott el? Kelet-Európában 12 (egyes becslések szerint 14) millió német élt a háború előtt, akiknek nagy többségét deportálták a háborút követően. A barbár akció során legalább 2-3 millióan veszítették életüket. Egész német városok és falvak néptelenedtek el, templomaik, akár csak a zsidók zsinagógái, üresen álltak, vagy mások imádkoztak bennük. De soha senki sem állította, hogy a németek gázkamrában haltak volna meg. Hasonló szörnyű sors lett a zsidók osztályrésze a háború során, de, ismétlem, immár ki tudja, hányadszor: sem írásos, sem tárgyi bizonyítékot nem tud felmutatni sem Karsai, sem egyetlen „komoly történész” sem az „előre eltervezett népirtás” szándékára, sem pedig a Ciklon-B-vel, illetve dízelmotorok kipufogógázaival történő tömeges kivégzésekre vonatkozóan. 

Karsai, illetve „komoly történésztársai” a cionistákra oly jellemző propagandafogással élnek David Irving esetében is: azon túl, hogy teljesen alaptalanul „rossz történésznek” nevezik, aki „kétes források alapján dolgozik”, még saját mulasztásaikat, sőt, bűneiket is az ő nyakába varrnák. Karsai szerint David Irving „kétes források” alapján állította, hogy a nemzetiszocialista vezetők nem tudtak semmit a „haláltáborokban zajló elgázosításokról”. David Irving ugyanis – akárcsak Karsai „komoly történészei” – hosszú évtizedek kutatómunkája után sem talált egyetlen írásos dokumentumot arra vonatkozóan, hogy a Harmadik Birodalom vezetői elrendelték volna a „zsidók tömeges megsemmisítését”. Ha pedig valamit nem tudunk bizonyítani, akkor az nem biztos, hogy megtörtént. A „komoly történészek” azonban mindenfajta írásos és tárgyi bizonyíték nélkül mégis azt állítják, hogy az a „bizonyos esemény” megtörtént. Miféle történetírás az, amelyik csupa feltételezésre épül? Ráadásul éppen Karsai olvassa David Irving fejére feltételezett elfogultságát, mondván, „gyűlöli Churchillt”. Ami természetesen nem igaz, de hát a holokauszt hivatalos történészei milyen alapon vádolják ellenfeleiket „gyűlölettel”, amikor ők Hitlerrel, a náci vezetőkkel, és általában a nemzetiszocialistákkal szemben táplálnak olyan eszeveszett gyűlöletet, amely teljesen elhomályosítja tisztánlátásukat, sőt, mondhatom, elvette már a józan eszüket is? Nem Elie Wieseltől származik tán a nevezetes kijelentés, mely szerint „minden zsidónak kell egy hely a szívében, ahol állandóan gyűlöletet táplál a németek iránt”? Megjegyzem különben, Karsai számomra írt válaszcikkeiből is szinte sugárzik a gyűlölet mindenki iránt, aki kétségbe meri vonni a hivatalos holomesét, és nem alázkodik meg a cionisták előtt. Karsai és eszmetársai jobban tennék, ha előbb mélyen magukba szállnának, mielőtt gyűlöletről kezdenek el beszélni. 

Megjegyzem különben, hogy a „komoly történészek” összevissza beszélnek a náci vezetőknek, illetve magának Hitlernek a zsidósággal kapcsolatban tett bizonyos kijelentéseivel kapcsolatban. Egyszer azt mondják, a „népirtó program” olyan titokban zajlott, hogy még maga a Führer sem beszélt senkinek a „tervezett intézkedésekről”, máskor pedig azt mondják, nyilvánosan is meghirdette a „zsidóság megsemmisítését”. Melyik állítás az igaz? „Ha annyira „komolyak” lennének Karsai történészkollégái – akik valójában egyáltalán nem tekinthetők történésznek, mert jó pénzért és a karrierjük érdekében egy hamis mítoszt terjesztenek –, akkor vajon lehetséges lenne, hogy ennyire ellentétes állításokat fogalmazzanak meg? 

Az eutanáziaprogramról kifejtettem a véleményem az egyik korábbi válaszomban, így tehát teljesen fölöslegesen hozza elő megint a kérdést Karsai. Akkor is leszögeztem, hogy még ma sincsen egységes álláspont az eutanáziát illetően, továbbá felhívtam Karsai figyelmét: a program 1939 őszén kezdődött, vagyis a német-lengyel háború kitörése után, és azért éppen akkor, mert a keleti frontról érkező sebesültek számára akarták szabaddá tenni kórházi férőhelyeket ezen a módon. Vagyis az eutanáziaprogram nem a nácik „népirtó-fajnemesítő programjának a része volt”, ahogy Karsai tévesen véli. 1941-ben néhány egyházi vezető fellépése nyomán végül Németországban is leállították a programot. Karsai a nácik gonoszságát akarja igazolni az eutanáziaprogrammal, amelynek azonban a „gázkamrákhoz”, illetve a „zsidók előre eltervezett kiirtásához” semmi köze sincsen. Amit pedig Karsai összehord a „fürdőteremnek álcázott gázkamrákról”, az „aranyfogak kitépéséről”, meg a „személyzetről”, amely idővel „hozzászokott” a gyilkoláshoz, sőt, „kifejezetten örömmel gyilkolt”, nos, mindez teljesen alaptalan, bizonyíthatatlan állítás, olyasfajta mese, mint voltak a „zsidók húsából készült szappanról”, az „emberbőrből készült lámpaernyőről”, valamint a „légkalapácsos és elektromos futószalagon történt kivégzésekről” szóló, hamisnak bizonyult rémtörténetek. Vegyék már komolyan a szakmájukat a „komoly történészek”, és konkrét dokumentumokkal bizonyítsák végre képtelennél képtelenebb állításaikat!

Ungváry Krisztiánnak a szovjet hadifoglyok sorsával kapcsolatos adatai érdekesek, de hozzászólásából pontosan az derült ki, amit én is leírtam: nem lehet pontosan megmondani, hányan veszítették életüket a szovjet hadifoglyok közül. Lehetséges, hogy kétmillióan. De pontos számot nem tudunk. Mindamellett sem Karsai, sem Ungváry nem tudja bebizonyítani, hogy a németek „tervszerűen” ki akarták irtani az összes szovjet hadifoglyot. Meg vagyok egyébként lepve: eddig ugyanis a hivatalos holokauszt-propagandisták azt hirdették, hogy csak a zsidókat akarták a németek mind egy szálig elpusztítani (esetleg még a cigányokat és a homoszexuálisokat), és ezért aztán a zsidók „holokausztja semmivel össze nem mérhető történelmi tragédia”. Erre most Ungváry a következőket írja: „...a német legfelsőbb vezetés 1939-től fogva tudatosan az értéktelennek tekintett emberek millióinak a kiirtását tervezte – mivel számításaik szerint Kelet-Európa népfelesleggel rendelkezik”. Mondanom sem kell, semmiféle bizonyíték nincsen arra vonatkozóan, hogy a németeknek ilyesfajta szándékaik lettek volna. De ami a fő: szó sincs az idézetben zsidókról! Egy ilyen kijelentés vajon nem a „holokauszt jelentőségének kisebbítése”? Jó lesz, ha Ungváry Krisztián óvatosabban írogat, mert a végén még elakad valahol az ígéretesnek látszó történészi karrierje. De miért akarták volna „éhenhalatni” (Ungváry szóleleménye) a hadifoglyok millióit a németek, amikor rettentő nagy szükségük volt a munkaerejükre a hadiiparban és a gazdaság más ágazataiban is? Hogy egyes német vezetők sok „halálos áldozattal számoltak” egy háború esetén, nem jelenti azt, hogy tudatos népirtást terveztek. Mit gondol Karsai és Ungváry, vajon az amerikai stratégák nem becsülték meg előre, hány iraki pusztul majd el, ha lerohanják Bagdadot? Nem tervezték el Washingtonban a 50-es évek legvégén, hogy hány vietnami veszíti életét, ha Amerika beavatkozik az indokínai konfliktusba? És vajon nem lehetne-e tömegével idézni amerikai, angol, orosz, vagy éppen zsidó vezetők nyilatkozatait, akik azt mérlegelték a második világháború alatt, hogy hány millió német veszíti életét a harcok, a tömeges bombázások, valamint a Németországot sújtó éhínség nyomán? Medelaine Albright egykori amerikai külügyminiszter egy televíziós interjújában beismerte, hogy tényleg életét vesztette az Irakot sújtó nyugati blokád következtében félmillió iraki kisgyermek, de, mint mondta, haláluk „megérte”. Hasonló elvakultan durva, kegyetlen megnyilatkozásokat tömegesen lehetne idézni a „szövetségesek” vezetőinek beszédeiből, írásaiból, illetve interjúiból. Egyébként pedig ha a szovjet hadifoglyok sorsát szóvá tesszük, akkor azért mondjuk el azt is, hogy legalább 2 millió német (valamint több százezer magyar) hadifogoly is életét vesztette a szövetségesek hadifogolytáboraiban. Az ő legyilkolásuk is valamiféle tudatos népirtó program része volt? Értük ne ejtsünk könnyeket? 

Ami Patrick Desbois „katolikus pap” ukrajnai tömegsírfeltáró munkásságát illeti, csak annyit mondhatok: Karsai, ne szórakozzon, ne nézzen már hülyének mindenkit. Álljon itt egy idézett erről az újabb szélhámosságról: „Néhány hónapja Robert Faurisson professzor is szót ejtett erről a mítoszról, amely egyre jobban burjánzik a náci Einsatzgruppe-k, Babij Jar és az „ukrajnai Soá” körül, éspedig egy Patrick Debois nevű francia papnak – Elie Wiesel és a néhai Lustiger bíboros barátjának – „köszönhetően”.

Jelenleg Ukrajnában sokat beszélnek egy katolikus papról, a francia Patrick Desbois-ról, a zsidók nagy barátjáról, akinek az a specialitása, hogy keresztül-kasul járja az országot „zsidó tömegsírok” után kutatva. Tudatta az ukrán falusiakkal, hogy tanúvallomásokat szándékozik gyűjteni körükben a németek által a háborúban zsidókon elkövetett mészárlásokról. A lakosoknak úgymond saját érdekük, hogy ilyesfajta tömegsírokkal dicsekedhessenek, amelyekre emlékműveket fognak állítani, amelyek vonzzák majd a külföldi turistákat. A „tanúk” összegyűlnek és kitalálnak egy történetet. Ezután a pap a faluba érkezik, és lefotóztatja magát a parasztokkal, amint azok ilyen vagy olyan helyet mutatnak neki. Először is csodálkozni lehet egyes lefényképezett tanúk kora miatt, akik szemmel láthatóan fiatalabbak a megkívánt kornál, amely normális esetben legalább nyolcvan év lenne. De ennél is sokkal meglepőbb, hogy ezeket a feltételezett tömegsírokat nem nyitják fel, nem hajtanak végre exhumálást vagy bármilyen materiális vizsgálódást, azzal a bámulatos ürüggyel, hogy a zsidó vallás tiltja a zsidó hullák megérintését, holott elég csak kinyitni az Encyclopedia Judaicát (1978) a „halottszemlék” (Autopsies) és „boncolás” (Dissection) címszavaknál, hogy lássuk: egy szó sem igaz ebből. Csupán egyetlen helyen, Buszkban nyitottak fel tizenöt közös sírt, de a fellelt csontvázak egyikét sem vizsgálták meg szakértők, és a lelőhelyet aztán betonfedővel borították be, hogy a jövőben semmiféle vizsgálódásra ne kerülhessen sor. Érdekes módon tisztelik a hullákat a zsidó törvény szerint! A történészeknek tehát meg kell elégedniük azzal, amit Debois atya, egy ügyes ember mond nekik arról, amit a tanúk mondtak neki. A nem megmutatott és nem megtalált áldozatok nem bizonyított száma ily módon összeadódik, és végeredményben azt fogják nekünk állítani, hogy Ukrajna megannyi zsidót tartalmazó megannyi tömegsírt számlál. És mindezt a katolikus egyház, valamint „az áldozatok testének a héber törvény szerinti tiszteletét garantáló” Jahad-in-Unum és Zaka egyesületek képviselőinek pecsétje alatt. Akárcsak Auschwitzban, a turizmus itt is fejlődésnek nézhet elébe.

Faurisson professzor egyébként felkereste a párizsi Holokauszt Emlékmúzeumban (Mémorial de la Shoah) megrendezett „Zsidók tömeges kivégzése Ukrajnában 1941-1944 / A Soá golyók által (Les fusillades massives des Juifs en Ukraine / La Shoah par balles) című kiállítást, ahol szörnyülködést váltott ki, amikor feltette a legegyszerűbb kérdést az intézmény egyik vezetőnőjének, hogy ti. „honnan tudják, hogy ezek zsidó tömegsírok?”. Választ azonban nem kapott.

Talán inkább Debois atyától kéne ugyanezt megkérdezni, aki jelenleg előadásokat tart a Sorbonne-on ezekről a „tömegsírokról”.
Soá itt, Soá ott, Debois atya átkozott egy tréfacsináló. 

(Jürgen Graf: Auschwitz helyett Babi Jar. Fordította Hepp Titusz. A teljes cikk megtalálható a http://www.antidogma.hu/node/286 webhelyen. )

Karsai nevetségessé teszi magát akkor is, mikor azt írja, hogy „Pergééknek mindenről az, vagyis esetükben a gázkamrák jutnak eszükbe”. Nekem jut folyton eszembe a gázkamra? Hát én, illetve a revizionista történészek harsognak immár több mint hatvan éve folyamatosan a zsidók elgázosításáról? Én találtam ki, én tettem kötelezővé, én sulykoltam a fejekbe a teljesen képtelen gázkamra-sztorit? 
Karsai, ha kérhetem, saját és cionista elvtársai bűneit ne másokon kérje számon. Önök hirdetnek hazug mítoszokat, vállalják hát a következményeket. Főleg pedig akkor vállalják, ha sületlenségeiket továbbra is megállás nélkül szajkózzák. Álljon itt elrettentésül a következő részlet Karsaitól: „A holttesteket általában vasúti síndarabokra rakták, egy sor hulla, egy sor vasúti sín, rongyokat, tűzifát tömködtek a hullák mellé, alá, majd az egészet leöntötték benzinnel, olajjal és meggyújtották. Az égő holttestekből kicsorgó emberi zsír is táplálta a tüzet. A megsemmisítő folyamat végén megmaradt csontokat külön csontzúzó készülékkel törték ízzé-porrá, majd ezt is meggyújtották. A csontzúzóról a janowskai koncentrációs tábornál kép is készült.” 

Mindez a keleti fronton történt volna, ahol, miközben lendületesen törtek előre a szovjet csapatok, rettenetes harc tombolt, a németek – Karsai szerint – az „egymilliónál is több halott” elégetésével voltak elfoglalva. Hogy „eltüntessék bűneik nyomát”. Amelyeknek egyébként rengeteg szemtanúja lehetett. (De az auschwitzi lágerben 8000 „szemtanút” a németek simán ott hagytak, amikor a tábort kiürítették, sőt, az „elgázosított” foglyok cipőit, szemüvegeit, és az áldozatok levágott haját is a helyszínen hagyták. De azért a „terhelő dokumentumokat szép gondosan kiválogatták még az irattárból. Különös emberek lehettek ezek a németek.) Hilberg professzor kedvenc „szemtanúja”, a hazugságon már számtalan alkalommal rajtakapott Filip Müller azt írta „visszaemlékezéseiben”, hogy az „égő holttestekből kicsorgó zsírt” „különleges tartályokban gyűjtötték össze” Az állati zsírok – melyek közé az emberi zsír is tartozik – gyulladási hőmérséklete 184 Celsius fok, tehát sokkal alacsonyabb, mint az emberi test elégetéséhez szükséges hamvasztás hőfoka. Ez annyit jelent, hogy minden csepp zsír, amely kiszivárog egy égő testből, meggyullad az égő fától. A hamvasztás során kicsorgó emberi zsírt tehát nem lehet „különleges tartályokban felfogni”. 

Az alábbi kérdést már feltettem Karsainak, aki természetesen nem tudott válaszolni rá: hol vannak a hatalmas tömegsírok, és hol vannak a feltárásokról elvégzett törvényszéki orvosi jelentések? Tömegsírokat egyébként egyetlen úgynevezett „megsemmisítő tábor” helyszínén sem tártak föl, úgyhogy a több százezer, sőt, több milliós tömegsírokról szóló mesék a fantázia világába tartoznak. Kérdezzen meg bárki egy hamvasztási szakértőt: el lehet-e vajon több százezer ember maradványait nyom nélkül tüntetni? Több százezer halott elégetéséhez elsősorban tűzifára van szükség, illetve irtózatos mennyiségű „olajra, benzinre”, még akkor is, ha „rongyokat és az emberi testből kicsöpögő zsírt” is felhasználják. (Karsai, azért ez szánalmas, hogy ilyeneket ír.) 

Nagy mennyiségű tűzifa szállításának nincs nyoma a német államvasutak dokumentumai között, és a szemtanúk sem tesznek említést hatalmas „tűzifaszállítmányokról” vagy éppen óriási „erdőirtásokról”. Ezen kívül pedig egy ilyen feltételezett irdatlan méretű tömegsírban több ezer tonna emberi csontmaradványnak kellett lennie, amelyek porrá zúzása „fahengerek, fémlemezek és sziták segítségével” (így írják le a „szemtanúk” a csontzúzó berendezéseket) rettentően időrabló és egyáltalán nem hatékony művelet. A sok millió fogat pedig egyáltalán nem lehet eltüntetni ilyen módon. A rengeteg emberi maradványt bizony még ma is ki lehetne mutatni. A chelmnói, a treblinkai, a sobibori és a belzeci táborok egykori helyén nincsenek hatalmas tömegsírok. Ezek a lágerek átmeneti táborok voltak, melyen keresztül több millió zsidót szállítottak kelet felé. Természetesen történtek halálesetek a hatalmas tömegű ember deportálása során, valamint a betegségek és a hiányos táplálkozás következtében. Az ő holttestüket a táborok környékén elhantolták. A sírokat (amelyekben aligha találnának több százezer ember maradványait) fel lehetne tárni, azonban a zsidó vallási előírásokra hivatkozva a holokausztiparosok elzárkóznak ettől. A valódi ok: a táborok területén végzett alapos helyszíni vizsgálat nyomán kiderülne az igazság. (A belzeci és treblinkai táborok valódi történetére nézve lásd:Treblinka. Extermination Camp or Transit Camp?, Theses & Dissertations Press, Chicago, IL 2004 Belzec in Testimonies, Propaganda, Archeological Research and History, Theses & Dissertations Press, Chicago, IL 2004)

Döbbenten olvasom, hogy Karsai szerint lehetséges 2-3000 embert bezsúfolni egy 210 négyzetméteres helyiségbe (vagyis 10 ember jutna egy négyzetméterre, ami lehetetlen. De ha egyébként valami csoda folytán mégis lehetséges lenne ennyi embert bezsúfolni egy ekkora helyre, nem is kéne közéjük bedobni semmiféle gyilkos szert, mert igen csak hamar elfogyna a levegő, és a szerencsétlenek megfulladnának), és képtelenség az is, hogy miután irdatlan mennyiségű Ciklon-B-t oda beszórtak (hatalmas mennyiségűnek kellett lenni, ha egyszer a bezsúfolt emberek 10-30 perc alatt meghaltak, mint a „szemtanúk” állítják), a Sonderkommando tagjai mindenféle védőfelszerelés nélkül bementek a kamrába (a Ciklon-B-szemcsék még jó ideig bocsátották ki magukból a gyilkos gázt), majd a nők haját lenyírták, „a gyűrűket, ékszereket, arany- és platinafogakat pedig külön szakemberek gyűjtötték össze” (írja Karsai). 

Mindez Karsai és holokausztozó barátai szerint igencsak gyorsan lezajlott, hiszen 2-4 óra múlva már ott állt a gázkamra bejáratánál a következő transzport. Nagyon csak gyorsan dolgozhattak azok a „szakemberek”, ha egy-két óra alatt kihúzgálták 2-3000 ember aranyfogát! De ami a legelképesztőbb: hogyan lehetséges, hogy miközben az elgázosított emberek haját nyírták, fogaikat húzták, ők maguk nem lélegezték be a gyilkos hidrogéncianidot? Gázálarcban és gumikesztyűben dolgoztak a „szakemberek”? (De milyen „szakemberek”? Fodrászok, fogorvosok?) A Ciklon-B szemcséknek ugyanis meg kellett tapadniuk a megölt emberek hajában, sőt, a testükön is, ahhoz még csak hozzányúlni is öngyilkos vállalkozás lett volna, arról nem beszélve, hogy közben a gázkamra ajtaja nyitva lehetett, azon át meg áramlott kifelé a gáz, kint pedig egészen biztosan SS-őrök álltak, sőt, a Krema I. gázkamrájával szemben egy kórház is volt. Hogyan lehetséges, hogy egyetlen „szemtanú” sem beszélt arról, hogy a kiáramló hidrogéncianid miatt rosszul lettek a kint ácsorgó őrök, illetve a kórház betegei? Miféle fizikai és kémiai törvények uralkodtak az auschwitzi lágerben 1942 és 1944 között? 

Korábbi írásaimban már utaltam rá, hogy Nyiszli Miklós, Filip Müller, Rudolf Vrba teljesen hiteltelen „szemtanúk”, beszámolóik teljes képtelenségek, ellentmondanak a fizika, biológia és kémia legalapvetőbb törvényszerűségeinek. Karsai mégis készpénznek veszi minden szavukat. Nincs mit tenni. A nyomasztóan tudatlan Karsai például elhiszi azt is, hogy az auschwitzi krematóriumokban lehetséges volt napi 8000 fő elégetése. Sőt, mint írja, „1944-ben, a magyar akció alatt a krematóriumok és a hullaégető gödrök együttes termelékenysége elérhette a napi 10-20 000 hullát is”. És még ő vádolja azzal a revizionistákat, hogy „sületlenségeket” terjesztenek! Sajnos azonban Karsainak és holoelvtársainak pechjük van, mert a moszkvai levéltárakban megtalálható az auschwitzi táborparancsnokság szinte teljes iratanyaga. A krematóriumok kapacitása az alábbiak szerint alakult: 

- Krematórium I.: 120 holttest naponta 

- Krematórium II: 300 holttest naponta 

- Krematórium III: 300 holttest naponta 

- Krematórium IV: 160 holttest naponta 

- Krematórium V: 160 holttest naponta 

Vagyis az öt auschwitzi krematórium 52 égetőkamrájában elvileg 1,040 holttestet lehetett elhamvasztani naponta. Ha figyelembe vesszük, hogy pl. gyerekek elégetéséhez jóval kevesebb idő kell, akkor ez a szám 1248-ra módosul. Megjegyzem itt, hogy a gázkamra-teóriát elfogadó, vagyis a hivatalos holotörténészek körében is elfogadott (bár nemigen reklámozott) Jean-Claude Pressac az auschwitzi gázkamrákról írt könyvében – egy 1943. június 28-i levélre hivatkozva – azt állítja, hogy 4756 holttestet is el lehetett égetni az öt krematórium 52 égetőkemencéjében. Carlo Mattogno olasz történész azonban Auschwitz: The End of a Legend (Granata Publishing, Palos Verdes, CA, 1994) című tanulmányában rámutat arra, hogy ezt a „teljesítményt” csak akkor lett volna lehetséges elérni, ha megfelelő berendezéssel (intake draft system) szerelik fel az égetőkemencéket. Csakhogy ilyen berendezések Auschwitzban nem voltak. 

Mattogno egy Prüfer nevű német mérnök 1940. november 1-jei levelére hivatkozva állítja: mint majdnem mindenütt, Auschwitzban sem lehetett egy óránál rövidebb idő alatt elhamvasztani a halottakat. Ráadásul van itt még egy súlyos probléma. Megbízható számítások és a fennmaradt dokumentumok szerint az összes auschwitzi krematórium húsz óra alatt (ennyi volt a napi működési idejük, ennél tovább nem lehettek üzemben, mert a kemencék tönkrementek volna) 23 200 kilogramm kokszot használt fel. Osszuk el ezt a számot 4756-tal, (amennyi Pressac szerint  a napi elhamvasztottak száma) vagyis a napi elhamvasztottak számával, és azt találjuk, hogy egyetlen ember elhamvasztásához elegendő volt 4,88 kilogramm koksz! Ami teljes képtelenség, ugyanis egy ember elégetéséhez legkevesebb 12,5 kilogramm, de esetenként 30,5 kilogramm kokszra van szükség. (A mennyiség függ a halott állapotától, méretétől és a kemence típusától is.) Ha pedig készpénznek vennénk Karsai adatát, amely szerint napi 8000 ezer embert is el lehetett hamvasztani az auschwitzi krematóriumokban, akkor abból az következne, hogy egyetlen holttest elhamvasztásához Auschwitzban elegendő volt alig több, mint 2 kilogramm koksz. 

Ami elképzelhetetlen, ugyanis a fizikai és kémiai törvényeknek Auschwitzban is érvényesülniük kellett. Egyáltalán nem véletlen, hogy Karsai azt írja legutóbbi (és utolsó) írásában, hogy nem a „kivágott fákról, a koksz és a fa égéshője közötti különbségről” van szó. Persze, ha nem akarjuk, hogy kiderüljön az igazság a holokausztról, akkor nem kell foglalkoznunk sem az elhamvasztáshoz használt tüzelőanyag mennyiségével, sem a krematóriumok teljesítményével, sem pedig a „szemtanúk” beszámolóinak kritikus vizsgálatával. Csakhogy a revizionista történészek az igazságot keresik, ellentétben Karsaival és holokausztozó társaival, akik valójában segédkezet nyújtanak ahhoz, hogy a holokauszt nevű mítosz ellenfeleik elhallgattatását és megfélemlítését szolgáló fegyver legyen a cionisták kezében. (Amely mellesleg rengeteg pénzt is fial.) 

Mármost a fennmaradt dokumentumok alapján pontosan tudjuk azt is, mikor épültek, és mennyi ideig voltak üzemben az auschwitzi krematóriumok. A Krema II. és III., mindegyik 15-15 égetőkamrával, összesen tehát 971 napig, a Krema IV. és V. pedig 8-8 kamrájával 359 napig volt üzemben. (Erre nézve lásd még Raul Hilberg: Die Vernichtung der europaischen Juden, Fischer Taschenbuch Verlag, 1990. 946. oldal) Ha napi 20 órás üzemidővel számolunk, és tekintetbe vesszük, hogy egy halott elhamvasztásához egy óra szükséges, akkor a Krema II. és III-nak (20 szorozva 15-tel, szorozva 509-cel, amihez hozzá kell adni a 20 szorozva 15-tel, szorozva 462-vel összegét) az elméleti legnagyobb kapacitása 291 300 hamvasztás. A Krema IV. és V-ben pedig (20 szorozva 8-cal, szorozva 50-nel, hozzáadva a 20 szorozva 8-cal, szorozva 309-cel összegét) maximum 57 440 holttestet lehetett elégetni. Összesen tehát 349 000 hamvasztás történhetett a négy krematóriumban. (A Kremai I-re nézve nem állnak rendelkezésre pontos adatok.) 

Mármost viszont van még egy kellemetlen hírem: a tűzálló téglák élettartama ilyen típusú kemencékben kb. 2000 hamvasztás volt, amelyet sikerült ugyan 3000-re emelni, de ha ennél több hamvasztást végeznek, a kemencék fala tönkremegy, ezért azokat le kellett volna bontani, és újakat felépíteni. Csakhogy az auschwitzi építésvezetőség megmaradt dokumentumai között semmi sem utal arra, hogy ilyesfajta bontási és újjáépítési munkákat végeztek volna. Ezért a birkenaui négy krematórium legnagyobb elméleti kapacitása (a 46 égetőkemence mindegyike tehát 3000 hamvasztást bír el) 138 000 hamvasztás, amihez hozzá kell adni a törzstábor krematóriumának (ahol hat égetőkamra volt, szorozzuk hát a 6-ot 3000-rel) 18 000-es elméleti kapacitását, és megkapjuk a végső számot: 156 000. Ennyi embert lehetett tehát elméletileg elhamvasztani Auschwitzban. Csoda-e hát, ha Karsai és holokausztozó elvbarátai nem akarnak hallani sem a krematóriumok kapacitásáról, a felhasznált koksz mennyiségéről, valamint más, szorosan vett technikai kérdésekről? 

Karsai és holokausztozó harcostársai súlyos bakot lőnek akkor is, amikor az auschwitzi nyílt színi, sőt, égetőgödrökben történő halottégetésekről értekeznek. És itt nem az a fő gond, hogy nem találták meg a több százezer holttest maradványait tartalmazó tömegsírt. Nem is találhatják meg, ugyanis Auschwitzban a magas talajvízszint miatt nem volt lehetséges óriási tömegű halottat „égetőgödrökben” elhamvasztani. A kérdésre vonatkozóan ismét csak Carlo Mattogno kiváló tanulmányát ajánlanám az igazságra szomjazó olvasó figyelmébe, melynek címe: Open Air Incinerations in Auschwitz: Rumor or Reality? "Cremation Pits" and Ground Water Levels at Birkenau, The Revisionist 1(1) (2003), pp. 14-17 

Karsai cikkében csupán ismételgeti korábban is hangoztatott, majdnem kizárólag a teljesen hiteltelen szemtanúk beszámolóira alapozott állításait. Amit Karsai és a holokauszt más, hivatalos kutatói művelnek, az nem történetírás. Legfeljebb mítoszgyártás. De biztosan jól jövedelmez, és kényelmes megélhetést biztosít a számukra. Karsai szóba hozza a treblinkai tábor parancsnokát, dr. Irmfried Eberl-t, akiről néhány éve megjelent egy kiváló írás (amit Karsai barátunk nem ismer): Michael Grabher, “Irmfried Eberl. ‘Euthanasie’-Arzt und Kommandant von Treblinka” (Peter Lang – Europäischer Verlag der Wissenschaft, Frankfurt am Main 2006). A könyvben a szerző Eberl saját, feleségéhez írt levelei és más személyes dokumentumai alapján igyekszik utána járni annak, pontosan mi is történt Treblinkában. (A könyvet aligha fogják reklámozni a holoiparosok, mert mítoszukat egyáltalán nem támasztja alá mindaz, ami kiderül belőle.) 

Megjegyezném még, hogy Carlo Mattogno könyvében – orosz levéltári dokumentumokra hivatkozva, egyértelmű, világos forrásmegjelöléssel – ír arról, amit Karsai nem hisz el, nevezetesen, hogy Auschwitzból még 1944 folyamán is szabadultak foglyok. Ebben a műben – melynek megjelenését félelmetes csend fogadta a közvélemény formálói részéről (de persze Karsai szerint nyilván nincsen cionista befolyás a médiában és a könyvkiadásban, meg egyáltalán sehol) – világos bizonyítékok vannak bemutatva arra nézve, hogy az auschwitzi krematóriumok hullakamráit igenis rendeltetésüknek megfelelően, hullakamraként, nem pedig gázkamraként használták. A könyv címe: Le camere a gas di Auschwitz. Studio storico-tecnico sugli “indizi criminali” di Jean-Claude Pressac e sulla “convergenza di prove” di Robert Jan van Pelt (The Gas Chambers of Auschwitz. A Historical and Technical Study on the “Criminal Evidence” of Jean-Claude Pressac and the “convergence of evidence” of Robert Jan van Pelt, Effepi, Genoa 2009) 

Végezetül jelezném, hogy egyáltalán nincsen bizonyító ereje annak, mit mondott Sztójay Döme berlini követ Ottlik György újságírónak, vagy bárki másnak, illetve nem bizonyítja a „gázkamrákban zajló népirtás” tényét egyetlen Horthy Miklóshoz eljuttatott feljegyzés sem, mivel javában zakatolt a háborús propagandagépezet, és a szövetségesek a harcok kirobbanásának pillanatától kezdve a legképtelenebb hazug történetekkel igyekeztek ellenfeleik kitartását és állhatatosságát megingatni. Ha Karsai nem tudja, mi az „információs háború”, akkor nézzen utána annak, miféle elképesztő hazugságokkal etették az amerikaiak a világ közvéleményét például az Irak elleni támadás előtt. (És megy azóta is a hazudozás, most Irán áll a célkeresztben.) Szép kis történetírás lenne, ha a háborús propagandaszólamok alapján írnánk a történelmet. Karsai és holokausztiparos elvbarátai pedig éppen ezt teszik. 

Karsai László végül is megfutamodott a vita elől. Feladta, de mást nem is igen tehetett. Nincsen könnyű helyzetben, végtére is nem könnyű egy hazug mítoszt védelmezni. Én megválaszoltam az ő 17 kérdését, míg ő, az én két legutóbbi cikkemben (Perge Ottó: Újabb kérdések Karsai Lászlóhoz és a holokauszt hivatalos történészeihez - További kérdések Karsai Lászlóhoz és az ún. holokauszt hivatalos történészeihez) felvetett ugyancsak 17 kérdésemre „nem is kíváncsi”, és nem hajlandó rájuk válaszolni. Pontosítsunk: nem tud rájuk válaszolni. Mint ahogy nem tudott válaszolni a legelső négy alapkérdés közül háromra sem: A legelső kérdéseim a következők voltak: 

1. Készítettek-e a megölt zsidók holttesteit felhasználva szappant, illetve lámpaernyőt a nácik? Ha nem, akkor miért állították egészen 1990-ig „hivatalosan” is, miért tanították az iskolákban is, hogy igenis létezett az emberi zsírból készített szappan és az emberbőrből készült lámpaernyő?

2. Miért állította olyan sok szemtanú, hogy látott gázkamrákat Buchenwaldban, Bergen-Belsenben és Dachauban, sőt, más németországi táborokban is, amikor az 1960 óta érvényes „hivatalos” holodogma szerint csakis hat, a Lengyel Főkormányzóság területén felállított „haláltáborban” működtek gázkamrák? És vajon mennyivel szavahihetőbbek az auschwitzi gázkamrákról beszámoló szemtanúk, mint azok, akik a dachaui vagy a bergen-belseni gázkamrákról (és légkalapácsos, elektromos áramos, vízbe fojtásos kivégzésekről) mondtak valótlanságokat?

3. Miképpen lehetséges, hogy noha 1990-ben „hivatalosan” 4 millióról 1,1 millióra csökkentették az Auschwitzban életüket veszített zsidók számát, ennek ellenére a 6 milliós áldozati szám mégsem változott?

4. És végezetül: miféle logika alapján állítjátok, hogy az, aki a fenti kérdéseket megfogalmazza, népirtást akar elkövetni?

Nos, a 4. kérdésre válaszul Karsai közölte: nem gondolja, hogy a revizionista történészek tömeggyilkosságra készülődnének. Ez is valami. Csupán „aljasnak”, „tudatlannak”, „előítéletesnek” és „antiszemitának” tart. De sebaj. Ami a lényeg: összesen tehát 21 kérdésem lóg a levegőben, amelyre Karsai nem tudott megfelelni. Van bárki e hazában, aki képes rá?

Perge Ottó