Ma már lényegében oda jutottunk, hogy a nyugati világot egyre inkább diktatórikus eszközökkel uralni kívánó és a demokráciának végképp hátat fordító cionisták „antiszemitának” és „gyűlöletkeltőnek” minősítenek minden olyan megnyilvánulást, amely nem tetszik nekik. Mi történne, ha ezt a „nagyszerű” cionista alapelvet a mindennapi életben is alkalmaznánk? Bármiféle nézeteltérés során kijelentenénk, hogy vitapartnerünk súlyosan sértő magatartást tanúsít, sőt, „gyűlöletet kelt” irányunkban, pusztán azért, mert valamely kérdésben másképpen vélekedik, mint ahogyan mi helyesnek tartanánk. Pillanatokon belül mindenki a másik ember torkának esne. Azzal, hogy a cionisták és a járszalagukra fűzött csatlós államok diplomatái „antiszemitizmusnak” és „gyűlöletkeltésnek” nevezik azokat a nyilvános megszólalásokat, amelyek nem tetszenek Izraelnek és Amerikának, súlyosan mérgezik a nemzetközi élet légkörét, és lehetetlenné teszik a konfliktusok békés rendezését. Mi értelme egyáltalán fenntartani az ENSZ-et és más nemzetközi szervezeteket, ha csak és kizárólag a cionista szempontoknak megfelelően lehet véleményt mondani?

Egyébként pedig miért számít „gyűlöletkeltésnek”, ha például Ahmadinezsád elnök kijelenti, hogy a 2001. szeptember 11-i merényleteket esetleg az izraeli és amerikai titkosszolgálatok szervezhették meg? Ha ugyanis egy ilyesfajta vélemény „gyűlöletkeltő” és „antiszemita”, akkor „gyűlöletkeltő és „iszlamofób” a nyugati médiában és a nyugati politikusok szájából igencsak gyakran elhangzó kijelentés, mely szerint a „szeptember 11-i terrorakciókat szélsőséges iszlamisták tervezték meg és hajtották végre”. Mindkét állítás mellett és ellen is felsorakoztathatók alapos érvek. A cionisták elvárnák, hogy csakis az ő véleményük, és csakis az ő érdekeiknek megfelelő állásfoglalások hangozzanak el a nemzetközi fórumokon. Ha pedig bárki is nem a szájuk íze szerint beszél, rögvest „gyűlöletkeltő” és „antiszemita” lesz. Mi lenne, ha mindazok, akik másképpen gondolkodnak a világról, mint a cionisták, ugyanígy nem volnának hajlandók még csak végighallgatni sem az övékétől eltérő véleményeket? Meddig lehetne fenntartani a nemzetközi együttműködés rendszerét?

Mindamellett persze kérdés az is, hogy nem érthető-e, ha a saját hazájukból elűzött, gyarmati elnyomás alatt sínylődő nemzetek, kizsákmányolt, szegénységbe taszított népek és társadalmi rétegek gyűlölik balsorsuk okozóit. Elie Wiesel, a zsidóság „élő lelkiismerete” szerint például „minden zsidónak fenn kell tartania egy helyet a szívében, ahol gyűlölnie kell mindent, ami német”. A nyugati világot uraló cionista oligarchia szította fel továbbá az iszlám vallás elleni „gyűlölet” lángját, miképpen rendületlenül élesztgetik a „nácik”, a „rasszisták”, a „fasiszták”, a „holokauszttagadók” elleni gyűlölet tüzét is. Ezen kívül pedig például a palesztinok, sőt, általában az arabok, a perzsák, vagy éppen a csecsenek elleni gyűlölet is megengedett. Hogy is van ez akkor? Vannak olyan vallások, népcsoportok, illetve bizonyos véleményeket hangoztató közösségek, amelyeket szabad gyűlölni? Ki határozza meg, kit szabad gyűlölni, és kit nem? 

Az állandóan a „kirekesztés” szörnyűségeiről ajvékoló cionista zsidók „kirekesztős” módszere egyébként ismerős idehaza is. Itt van például a szélsőséges cionista média (ATV, Klubrádió, stb.), ahol soha nem látni vagy hallani jobbikos politikust, azzal az indokkal, hogy „nem szabad nyilvánosságot adni a szélsőségeseknek”. A holokauszttal, sőt, általában a második világháborúval (és egyébként számos más történelmi, társadalmi, filozófiai, sőt, természettudományos kérdéssel) kapcsolatos revizionista nézeteknek más, „fősodratú orgánumok” sem adnak helyt, mondván, a „szélsőségeseket, gyűlöletkeltőket, antiszemitákat karanténba kell zárni”. Senki sem képes értelmesen elmagyarázni természetesen, mit jelentenek pontosan ezek a jelzők, hiszen bárki ráaggathatja azokat a neki nem tetsző nézeteket hangoztató ellenfeleire. Lényegében persze arról van szó, hogy a kiépülő nyugati cionista diktatúrában teljesen el kívánják hallgattatni azokat a véleményeket, amelyeket az uralkodó oligarchia a hatalmára nézve veszélyesnek gondol. Mindeközben pedig ugyanennek a cionista oligarchiának a jól megfizetett politikusai és firkászai állandóan „szabadságról”, „demokráciáról”, „toleranciáról”, a „kirekesztés” veszélyeiről szónokolnak. Nem kellene végre szavukon fogni őket, és úton-útfélen a fejükre olvasni döbbenetes képmutatásukat és hazugságaikat?