- Amikor 1935-ben fejest ugrottam a semmibe, - kezdte Szálasi Ferenc elbeszélését az ő ismert kedves, megkapó modorában, - elhatároztam, hogy személyesen veszem kezembe mozgalmam megszerzését és a társadalom valamennyi rétegében kipuhatoltam a hangulatot és lehetőségeket.

- Hogy ennek az elhatározásomnak érvényt szerezzek, gyakran kerültem olyan helyzetekbe, amelyek eladdig előttem merőben ismeretlenek voltak. Elkerülhetetlenül szükséges volt, ugyanis az hogy, a legkülönbözőbb embereket és helyeket keressem fel, egyedül és szükség szerint néha még éjszaka is, úgy, hogy szegény drága jó Anyám akkortájt is ezer aggodalmat állott ki miattam.

Elmosolyodik Szálasi Ferenc, azzal az ő megragadó mosolyával, mely talán azért ilyen, mert a romlatlan örökgyerek mosolya párosul benne a legkeményebb férfiassággal.

- Hogy ne aggódjon annyira, eltitkoltam gyakran, hogy hol is járkáltam késő éjszakánként. Talán kétségbe esett volna, ha megtudja, hová züllöttem, - tette hozzá nevetve, - hiszen előfordult, hogy, mint valami vén lumpot, a hajnal vetett haza e legsötétebb angyalföldi vagy egyéb kocsmákból.

Hirtelen elkomolyodik és a hangja ércessé, válik.

- Sokan csodálkoznak a mi mozgalmunk elsöprő erején és szeretnék tudni, hogy ez az erő miben rejlik. Nem tudják megérteni, vagy ha elvet érvényesíteni, hogy minden mozgalmi sikernek sarkalatos törvénye az, hogy alulról, a népi erők, összefogásából kell kiindulnia. Úgy kell építeni alulról felfelé, mint ahogy minden egészséges építkezésnek széles, erős fundamentumon kell állnia. Aki ezt a munkát felülről lefelé szeretné kezdeni, annak számítania kell rá, hogy minden törekvését sikertelenség kíséri.

Valaki közbeszólt.

- Pedig legtöbben így csinálják.

- A saját kárukra, - felelte Szálasi Ferenc. Aztán elmosolyogva tette hozzá, - Bennünket csakugyan nem lehetne megvádolni vele, hogy nem legalulról indultunk el. Egészen alulról, - tette hozzá kedves humorral. - A mélypontról. Ez így történt: mindenekelőtt azon igyekeztem, hogy személyesen puhatoljam ki a munkásság hangulatát. Tudnivaló, hogy ezt az értékes magyar társadalmi osztályt abban az időben még nagyon mérgezték Marx tanaival, holott már akkor mélységesen meg voltam győződve róla, hogy kevés kivételtől eltekintve, a félrevezetett magyar munkásság alapjaiban véve hazafias és vallásos érzületű és a valóban szocialista és nemzeti síkra könnyen lesz elvezethető. Hogy hozzájuk férhessek gyakran jártam el esténként, egyedül a munkásnegyedekbe és felkerestem azokat a vendéglőket és kocsmákat, ahol a munkások leggyakrabban szoktak megfordulni.

- Így vetődtem el egyik este barangolásom közben a hírhedt Angyalföld egyik kocsmájába. Miután megszemléltem a terepet, helyet foglaltam egyik asztalnál, ahol a legtöbb munkás ült. Lehettek talán tizenketten és mintegy észrevétlenül vitát provokáltam. Szégyenkezéssel kell bevallanom, hogy nem sok eredménnyel. Minden lehetőséget lerontott, hogy már valamennyien kissé túlzottan italosak voltak, meg talán fáradtak is és így nemzetmentő eszméim iránt semmiféle fogékonyságot nem árultak el. el is szálingóztak szép sorjában az asztal mellől és hazamentek.

- Ketten azonban ottmaradtak velem. No, gondoltam örömmel, ha nem is sok, mégis csak valami, lám, ezeket mégis csak megfogták a szavaim, nem jöttem hiába. Boldogan könyveltem el az eredményt. Kellemes ábrándozásomból azonban csakhamar felriasztott a rideg valóság. Egészen elhűltem, amikor új barátaim velem, dadogva bár, de érthetően kijelentették, hogy ittlétemnek azért örülnek, mert a maguk erejéből már nem bírnak hazamenni, legalább lesz, aki hazakíséri őket és erre a baráti szolgálatra fel is kértek.

- Így lepottyanva ábrándjaim fellegei közül, mit volt mit tennem? Elindultunk. Egyik oldalról az egyik, másik oldalról a másik munkásbarátom kapaszkodott belém kiderült, hogy jó messze, valahol az Angyalföld legszélén laknak.

- Némi botlásoktól eltekintve lassanként mégiscsak haladtunk a cél felé, egy darabig minden baj nélkül. Egyszerre azonban mintegy vezényszóra megálltak, szembefordultak egymással és mielőtt magamhoz térhettem, vagy bármilyen formában beavatkozhattam volna, a bevett ital többletével egymás arcát tisztelték meg. Engem közben a világért el nem engedtek volna. Valószínűleg azért, mert én képviseltem közöttük a föld vonzóerejével szembeni biztonságot. Aztán, mintha mi sem történt volna. A legjobb barátságban bandukoltunk tovább.

- Hajnalodott már, mire e kis közjátékkal tarkított út után hazaértem velük és egyiket a másik után besegítettem otthonába. Miközben azután csendesen lépegettem hazafelé, elgondolkoztam. A mélypont – jutott eszembe – az iménti jelenet csak jelkép. De egészen mélyről, alulról kell felemelkednünk, útközben rá kell találnunk önmagunkra és egymásra, mert csak így tudjuk sarkaiból kiemelni a régi világot és megteremteni a szebb és jobb jövőt.

Pillanatig elgondolkozott Szálasi Ferenc, aztán megkönnyebbülten felsóhajtott: - hála Istennek sikerült. A mélypontot már rég elhagytuk. Mind többen és többen értik meg szavunkat és a népi erők összefogására épített mozgalmunk ellenállhatatlan íveléssel halad a beteljesülés felé.

Fabiny Lili

Megjelent:
Nép, IV. évfolyam, 47. szám, 1942. november 19.

Kitartás.net