BTR-80

Sorozatunkban a nyolcvanas típusnak, és annak modifikációiról az előző részekhez képest kissé nagyobb lélegzetvételű cikket szántam, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a típus a Magyar Honvédségnél is rendszerben van, így olvasóink közül jó néhányan e cikk segítségével feleleveníthetik a típushoz kötődő emlékeiket.

A jármű sorozatgyártását 1986-ban kezdték meg, a hetvenes típussal felhalmozódott tapasztalatokat alapul véve. Igazából nem is harctéri szolgálatra szánták, a BTR-70-es, és továbbfejlesztett változatainak képességei bőven megfeleltek a típust rendszerben tartó hadseregek igényeinek. A nyolcvanas szériát tulajdonképp a Szovjetunió rohamrendőrsége, valamint a KGB belügyi osztagainak szánták rendfenntartó és terrorelhárító szerepkörre. Az, hogy napjainkra az egyik legkedveltebb, és legnagyobb példányszámban hadrendbe állított típussá nőtte ki magát elsősorban alacsony beszerzési árának, és minimális fenntartási költségeinek köszönheti.

A szovjet államadósság terhére hazánk eddig kb. 600-650 darab BTR-80 (alapváltozat), BTR-80K-t (parancsnoki jármű), valamint BTR-80A (30 mm-es gépágyúval szerelt változat) típust állított hadrendbe.

Szerkezetileg lényeges változtatások történtek a 70-es típushoz képest. Elhagyták az addig alkalmazott kétmotoros koncepciót, a meghajtásról egy kétszázhatvan lóerős Kamaz motor gondoskodik, ami közúton akár 120 km/h-ra is képes felgyorsítani a páncélost. Sajnos tömeg/lóerő mutatói alapján meg kell állapítsuk, hogy még mindig nem sikerült elégséges szintre hozni a páncélos fajlagos teljesítményét. Az afganisztáni és iraki klíma megköveteli a légkondicionáló berendezés használatát, ami további negyven lóerőt vesz el a meghajtástól. Terepen így már nehézkes a mozgása, pláne teljes személyzettel. A nyugati gyártók ebben a kategóriában legalább dupla ilyen erős motorokkal szerelik a lövészpáncélosaikat.

Beépítésre került egy motor előmelegítő berendezés is, amelyet -25 C fok alatt szoktak alkalmazni. Vagyis nálunk ritkán.

Az üzemi fékberendezés sem vívott ki nagy népszerűséget a karbantartó állomány részéről, sűrűn kell javítani, illetve beszabályozni. A gumiköpenyeket elsősorban terepre tervezték – a missziós műveletekben pedig az aknaveszély miatt szinte kizárólag aszfalton közlekednek -, a műúton való haladás rendkívül gyorsan fogyasztja a gumikat (egy garnitúra kb. 1000 kilométer!), ami az üzemben tartási költségeket jelentősen növeli. Elődeihez képest kormányozhatósága javult, mivel a BTR-80-as első két tengelye kormányzott.

Vízben elődei mintájára hajócsavarral mozog, a beszivárgó vizet fenékszivattyúk távolítják el a küzdő- és motortérből. Ha a hullámzás fél méternél magasabb, a motor szívócsonkjára csőtoldatot szerelnek, így akadályozván meg a víz bekerülését a motorba.

A deszanttér hermetikusan lezárható, tömegpusztító fegyverek elleni védelemmel el van látva, ami különleges levegőszűrő betéteket, valamint túlnyomás létrehozására alkalmas kompresszort foglal magába.

Abban az esetben, ha a katonák a deszanttérből használják fegyvereiket a lőréseken keresztül, a lőporfüstöt szellőztető berendezés távolítja el a küzdőtérből. Az oldalajtók az övvonal alá és fölé is nyílnak, az alsó ajtó derékszögnél megáll, így hidat képezve a deszanttér és a külvilág között a kerekek veszélyzónáján túl. A kerekek központi nyomásszabályzásúak, ezzel akár menet közben is változtatható a jármű útfekvése. További érdekesség, hogy a kerékabroncs cellás elrendezésű, így találat esetén sem lapul le, mivel egy-két cella sérülése nem hat ki jelentősen a menettulajdonságokra.

Volt rá példa – Csecsenföldön -, hogy aknára futott a jármű, a jobb első két kerék kiszakadt a helyéről, de a megmaradt kerekek nyomását be tudta állítani úgy a vezető, hogy sikerült hazavánszorogni a páncélossal.

Páncéljának vastagsága a szokásos 7, illetve 9 mm, ami kevésnek mondható. Repeszek, és távolról kilőtt kézifegyver-lövedékek ellen nyújt csekély védelmet.

A bent ülők kiszolgáltatottságát fokozza, hogy a lőrések ferdén előre néznek, így egy hátulról jövő támadás esetén kizárólag a toronyfegyver tud válaszolni az ellenségnek. A páncéltest tetején található két búvónyíláson is lőréseket alakítottak ki, légicélok elleni harc esetére.

A páncélosról kialakult képet tovább rontja egy igen súlyos tervezési hiba, mégpedig az éjjellátó berendezés hiánya. A hazánkba érkezett BTR-ek egyike sem rendelkezett éjjellátóval, ám azóta egy részükön ezt a hiányosságot pótolták.

A fegyverzetet nem módosították, az alapszériához tartozó BTR-80-as, valamint a BTR-80K modell a 14,5 mm-es KPVT géppuskát használja fő, a 7,62 mm-es géppuskát pedig kiegészítő fegyverzetként. A nálunk szolgálatot teljesítő BTR-80A típus 30 mm-es gépágyút használ főfegyverként. A KPVT géppuska kétezer, a PKT géppuska ezerötszáz, a 30 mm-es gépágyú kétezer-ötszáz méterig hatékony. Tűzgyorsaságuk KPVT esetében 500-600 lövés/perc, a PKT-nál 700-800 lövés/perc, a 30 mm-es gépágyúnak 400 lövés/perc. Lőszerjavadalmazásuk is ennek megfelelő, 500, illetve 2000 darab (a 30 mm-es gépágyú lőszerjavadalmazásáról nincs megbízható adat, kb. 300-400 darab lőszert képes befogadni a rakasz).

A torony vertikális emelési szöge max. 60 fok, horizontálisan 360 fok. (BTR-80A esetében a vertikális szög közel 90 fok.) Sajnos a torony nem rendelkezik stabilizátorral, így menetben való tüzeléskor a toronyfegyverek pontatlanok, vagy csak alacsony sebességnél produkálnak értékelhető teljesítményt. A motor nem rendelkezik teljesítmény tartalékkal – emiatt nem lehetett beépíteni a toronymozgató segédmechanizmust sem. Ezért a torony mozgatása izomerővel történik, ami miatt helikopterek elleni harcra szinte egyáltalán nem alkalmas a típus, pedig a 30 mm-es gépágyús változat erre optimális lenne. (2009-ben egy új típusú lőszerrel végzett kísérlet során, a gépágyúval 400 méterről átlőttek egy T-72-es haspáncélt a HM kísérleti telepén.)

A fegyverkezelő nélkülözni kénytelen a körkörös figyelő periszkópokat is, így a célpontok megtalálásához a parancsnok utasításaira van szüksége.

A toronylövész szenvedései ezzel még korántsem értek véget, ha a fent említett problémákon sikerül valahogy túltennie magát, akkor már csak a gerincferdülés elkerülésére, és az izomgörcsökre kell valami megoldást találnia. Ugyanis a lövész ülőhelye nemcsak szűk, de a célzóoptikát az üléspozícióhoz képest eltolva építették be, így a külvilág szemmeltartása a céloptikán keresztül kínzással, vagy önsanyargatással egyenértékű.

A toronyfegyverek teljes mértékben el vannak szeparálva a küzdőtértől, így bemálházásuk – lőszerrel való ellátásuk -, valamint az elakadt lőszerek eltávolítása, vagy bármilyen javítási munkálat csak kívülről lehetséges, így harchelyzetben, amelyik fegyver csütörtököt mond, az elveszettnek számít. Legalábbis addig, amíg véget ér a harc.

Fejlesztése során megnövelték a beltér méretét, így a katonák már jobban elférnek belül, nem kell gondolkodni, hogy hová tegyék a hátizsákot. Igaz, a plusz 3-5 négyzetméter területnövekedés egyben nagyobb célfelülettel is jár.

Szintén létezik több különböző feladatú változata, úgy mint vegyi- és sugárfelderítő, műszaki mentő, orvosi változat, stb.

Technikai adatok

Tömeg: 13,5 tonna
Max. sebesség: 120 km/h közúton
80 km/h terepen
9 km/h vízen
Személyzet: 3 fő
Szállítható személyek száma: 8 fő
Hatótávolság: 600-800 km
Fegyverzet: 1 darab 30 mm-es gépágyú (BTR-80A)
1 darab 14,5 mm-es KPVT géppuska
1 darab 7,62 mm-es PKT géppuska
Hasmagasság: 475 mm

Jász Gábor