Kállai Ernő kisebbségi ombudsman 2008-ban a nyilvánosság előtt kritizálta a rendőrséget, mivel már a nyomozás elején kizárták az etnikai indítékot a pécsi kettős gyilkosság ügyében. Teleki László cigányügyekkel foglalkozó szocialista politikus pedig egy televízióadásban elmondta: kifejezetten reméli, hogy a pécsi
gyilkosságnak etnikai indítékai vannak. (TV2, Mokka, 2008. november 21.)

Mint utólag kiderült, a rendőröknek volt igazuk, cigánybűnözők egymás közötti brutális leszámolásáról volt szó. Hasonlóan furcsa hangulatú és tartalmú írás jelent meg a Népszava 2011. március 23-i számában: Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a Gyöngyöspatán
történtekre utalva az ottani közigazgatás és közbiztonság megszűnéséről, valamint a szegregáltnak tűnő oktatásról beszélt, majd megjegyezte: amennyiben a „jelenlegi helyzetre nem a támogatás, hanem politikai hecckampány épül, akkor a romák felháborodását nem lehet megállítani, és megkezdődik a szerveződés.”

Nem az első eset, hogy különböző rendű és rangú - a múltjukról nem is beszélve - cigány vezetők az őket ért jogos vagy jogtalan sérelmekre reagálva, erőszakos szerveződéssel fenyegetőztek. De ez az első olyan eset, hogy egy jelentős közjogi funkciót betöltő közéleti szereplő arra utal, hogy egy etnikai csoport „felháborodását” nem lehet majd megállítani. Ezzel párhuzamosan
a különböző kisebbségvédő és emberjogi szervezetek egyre hangosabban követelik, hogy a magyar állam védje meg a romákat a megfélemlítés és a zaklatás ellen. Egy későbbi interjúban Kállai arról beszélt, hogy számtalan településen civil szerveződések lényegében terrorizálják a cigány lakosságot. Ugyanitt kifogásolja, hogy a korábbi Alkotmány helyébe lépő Alaptörvényben
a „preambulum nem utal az 1100 éves együttélésre, a közös múltra.”

Amikor Kállai Ernő megszólal, tudnia kell, hogy a többségi társadalom burkolt fenyegetése elég kétélű fegyver, hiszen háborús logikával gondolkodva 800 ezer cigány áll szemben 9 millió magyarral. Azt meg még a legelvakultabb roma jogvédők sem állították soha, hogy a cigányság Árpád vezérrel érkezett a
Kárpát-medencébe. A problémák megoldását mindkét fél részéről, csak a tények tiszteletén alapuló elemző magatartás segítheti.

Aki valaha is foglalkozott konfliktuskezeléssel, az tudja, hogy a legnagyobb nehézséget a különböző indíttatású elfogultságok és aránytévesztések felszámolása jelenti. A cigány-magyar együttélés lehetséges módozatainak végiggondolásakor, nem hallgatható el az a tény sem, hogy a bűnöző életmódot folytató agresszív cigányok hány településen teszik pokollá a helybeliek életét. Az ártatlan
cigányok - köztük gyerekek és nők - életét kioltó gyilkosok számára
természetesen nincs mentség, de ez nem teszi meg nem történtté Szögi Lajos meglincselését Olaszliszkán, ahol az „öld a magyart!” felszólítás már ijesztő motívumokról is árulkodott. De nincs mentség Marian Cozma gyáva és aljas megölésére, a megerőszakolt majd felgyújtott Pénzes Henrietta szörnyű kínhalálára, a kiszolgáltatott, védekezésre képtelen, ártatlan idős emberek
brutális meggyilkolására és kifosztására. A közvélemény megdöbbenését és felháborodását csak fokozta az elkövetők bíróság előtti érzéketlensége, gátlástalan hazudozása és cinizmusa.

Sehova sem vezet a többségi társadalom előítéletességét okolni a jelenlegi helyzetért. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben rendőrőrsöt, rendőrautót vagy rendőrkapitányságot - különböző tárgyakkal felfegyverkezve - kizárólag cigány csoportok fenyegettek, illetve támadtak meg. A rendőrség hallgat, miközben hasonló atrocitások egyre gyakrabban érik őket. Legutóbb
2011. április 22-én, délután Dombóváron a tűzoltók védték meg az intézkedő rendőröket, akiktől nagy létszámú indulatos cigány családok követelték verekedésért előállított rokonaik azonnali szabadon bocsátását. Nagy a hallgatás, pedig ezek olyan súlyú ügyek, amikor a törvénytisztelő cigányság képviselőinek elő kellene állniuk valamivel. Az is köztudomású, hogy a kisebbségvédők ideáljának tekintett Amerikai Egyesül Államokban hasonló szituációk csak azért nem fordulnak elő, mert ott az amerikai rendőrök segítségkérés helyett azonnal lőnének... Ennek ellenére a balliberális kisebbségvédő körökben az USA-t
mégsem tartják náci diktatúrának.

A Gyöngyöspatán történtekkel kapcsolatban a médiumok főként arról a
borzalomról tudósítanak, hogy a cigányok félnek. Ezzel szemben az egész incidens során kizárólag magyarokat vertek meg. A baloldali és liberális közszereplők azt hazudják, a falu korábban maga volt a paradicsom. Ők a Kecskekő nevű hegy lepusztítását nem tartják bűncselekmények sokaságának. A kisebb lopásokat, fenyegetéseket pedig egyszerűen elhallgatják vagy letagadják. Gyöngyöspatán az idősebb emberek már évek óta kora reggel járnak bevásárolni, hogy elkerüljék az akkor még alvó cigányokkal való találkozást.
Öt évvel ezelőtt húsz-harminc cigány támadt a helyi körzeti megbízottra, akit a kutyája mentett meg a lincseléstől. Ennek ellenére a helyi cigányok egy része azt állítja, hogy mindig a parasztok (értsd: magyarok) kötekednek, a cigányok soha...

Sajnos, az ország más részén sem jobb a helyzet. Nemesvid község
település végnapjairól éppen a Magyar Nemzet 2011. május 7-i számában jelent meg drámai beszámoló. Ellenben a Népszava (2011. május 2.) egészen másról tudósít: „A fűben egy nő alszik. Egy szép, nyurga lány mellém szegődik. Őt követi egy 17 év körüli
fiú és egy kifestett arcú, melltartót viselő – szintén – fiú. De kedves, lágy finom gesztusokkal. Dől belőlük a panasz, félnek.”

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt húsz évben készült romastratégiák mindegyike csődöt mondott, a magukat megváltónak feltüntető aktivisták visszavonultak, a felzárkóztatásra szánt hatalmas összegek eltűntek, anélkül, hogy eljutottak volna a valóban nyomorgó címzettekhez. Ez a cigányság politikai képviselőinek a felelősségét is felveti, nem beszélve arról, hogy a cigány származású vezető értelmiségiek nagy része is szó nélkül vette tudomásul a történteket. Márpedig a cigány elithez tartozók aktivizálódása nélkül a cigánykérdés megoldhatatlan. De téved, aki a többségi magyar társadalom elleni vádaskodásokban vagy a cigány nacionalizmus élesztgetésében keresi a megoldást. Az egykori SZDSZ-es Horváth Aladár indulatos és sokszor nevetséges fellépései aligha szolgálják a békés egymás mellett élés ügyét. Egyik
legutóbbi nyilatkozata szerint a Gyöngyöspatán kialakult helyzet normalizálása érdekében „kezdeményezni fogják, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tárgyalja meg a magyar romák üldöztetését!” Az aránytévesztés mértéke megdöbbentő.

De Horváth Aladár invenciózus ember: rossz óráiban egy cigányok által létrehozott „Kis Kurdisztánra” gondol, ahol a cigányok területi autonómiát követelnének maguknak. Szabolcs-Szatmár, Borsod és Nógrád megye, Kelet-Szlovákia, Ukrajna és Románia egyes területei érintettek. Szerinte „ez a törekvés összhangban van a fiatal nemzetek autonómia-törekvéseivel” és az sem kizárt, hogy az Unió támogatja majd mindezt...

Az Gyöngyöspatán történek egyik érdekes és figyelemre méltó mozzanata, hogy egy hazánkban élő amerikai üzletember a Vöröskereszt bevonásával a ténylegesen senkik által nem fenyegetett, ráadásul rendőri védelem alatt álló cigányok húsvéti evakuálását kezdeményezte és finanszírozta. Nem tudjuk Richard Field mennyire ismeri a cigány-magyar együttélés több évszázados
problémáját és a vidéki Magyarországot, de az általa megfogalmazott álláspont ijesztő tudatlanságról tanúskodik. Szerinte ugyanis Gyöngyöspatán „Az ottani romák ellen fordultak a szomszédaik.” (Népszabadság, 2011. április 26.) Ekkora
valótlanságot még a legelvakultabb kisebbségvédők is csak félve mondanak.

De Richard Field a hályogkovács bátorságával Balog Zoltán felzárkóztatásügyi államtitkárt sem kímélte. „Balog Zoltán jóakaratú ember, aki azonban nem ér fel a feladatig, hogy megvédje a magyarországi roma kisebbséget. A soros magyar EU-elnökségből eddig eltelt négy hónap alatt az Orbán-kormány semmilyen
átfogó romafelemelkedési programot sem tudott felmutatni. Megnézném, hogyan reagálna Balog, ha az ő hátsó kertjében rendeznének gyakorlatot.” (Richard Field, Népszabadság, 2011. április 26.) De vajon Field úr mit szólna hozzá, ha valaki az ő hátsókertjéből lopná el rendszeresen a mozdítható tárgyakat?

Súlyos aránytévesztésre és szerepzavarra utal, hogy az LMP mecénása a probléma hosszabb távú megoldásán dolgozó Balog Zoltánt minősítgeti, de nem teszi fel az egyetlen releváns kérdést: mi történt a cigányság ügyében az elmúlt húsz évben? Ráadásul 2002 és 2010 között a szocialista MSZP és a liberális SZDSZ kormányzati pozícióból gondoskodhatott volna a romák felzárkóztatásáról. Miért nem történt semmi?

A másik visszataszító mozzanata az ügynek Gyurcsány Ferenc fellépése. A volt miniszterelnök egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai cigányok evakuálására, szállásköltségére stb. Mindezt a tisztesség nevében - a nácizmus ellen, merthogy „nem cigánykérdés van, hanem nácikérdés, és egyre inkább így van és így lesz az egész országban.” De vajon nem színtiszta képmutatás-
e az erkölcsileg vállalhatatlan körülmények között meggazdagodott Gyurcsány Ferenc jótékonykodása? Miniszterelnökként miért volt kevésbé fontos a romák felzárkóztatása? Hogyan léphet fel egy olyan politikus a tisztesség nevében, aki gazdasági tranzakcióinak intézésekor és politikai ténykedésekor lényegében teljes egészében figyelmen kívül hagyta az általánosan elfogadott erkölcsi normákat?

Ennél csak azok a közszereplők gátlástalanabbak, akik kivándorlásra biztatják a teljesen képzetlen, többnyire írástudatlan cigányokat. Úgy tűnik, a megszállott liberális kisebbségvédők nem akarják tudomásul venni, hogy nem 1999-et írunk, amikor a 68-as gyökerű újbaloldal befolyása még korlátlanul
érvényesül, és képesek voltak elhitetni a nyugati politikai döntéshozók egy részével, hogy például a zámolyi romák rasszista üldözés áldozatai voltak. Az elmúlt évtizedben a határok megszűnését követően Nyugat-Európa közvetlen tapasztalatokat szerezhetett a cigányok életviteléről, a társadalmi normakövetés
hiányosságaiból adódó problémákról. A többnyire állami intézményektől függő balliberális kisebbségi jogvédők képmutatására jellemző, hogy amikor Olaszországban és Franciaországban - a közvélemény támogatása mellett - cigányok tízezreit küldték vissza erőszakkal eredeti lakóhelyükre, a liberális jogvédők hallgattak. Nyugat-Európa lényegében rendészeti kérdésként kezelte a cigány bevándorlók ügyét, akiknek nem volt más választásuk, mint visszatérni az ezerszer elátkozott, rasszistának bélyegzett kelet-európai országokba. Aki ezek után Magyarországon kivándorlásra buzdítja a cigányokat, az vagy nagyon
elvakult és ostoba, vagy végtelenül cinikus, akit a politikai haszonszerzésen kívül semmi más nem érdekel.

A bűnözés okainak és a felelősség kérdésének felvetésekor a liberális jogvédők rendszerint a szegénységre hivatkoznak. Azt állítják, hogy a magyar társadalom mélyszegénységben élő tagjaira egyformán jellemző az úgynevezett megélhetési bűnözés. Tehát nem a cigány vagy a magyar lop, hanem a szegény. Mondják ezt annak ellenére, hogy a tények egészen mást mutatnak: az azonos szintű mélyszegénységben élők közül a cigány bűnelkövetők száma sokszorosa a magyarok által elkövetett törvénysértéseknek. A többnyire idős, nyugdíjas magyarok nem járnak a szomszéd kertjébe lopni, nem ők köpdösik és lökdösik az utcán a cigányokat ok nélkül, hanem fordítva. Ennek oka nyilvánvalóan az eltérő szociokulturális gyökerekben és háttérben, illetve az ebből következő kissé eltorzult szocializációs folyamatban keresendő. A nyugati politikai osztály tagjai ezt már évekkel ezelőtt kimondták. A sikeres integráció érdekében, a helyzet megoldását célzó stratégia kidolgozásakor mindezzel szembe kell nézni.

MN 2011. V. 11.