A 2006-os választások előtt az MSZP megkereste,
hogy lépjen vissza. Ezért a párttól 50 millió forintot kapott egy
nejlonszatyorban - állítja Zuschlag János volt szocialista politikus a
Napi Gazdaságnak adott interjúban.
Az interjú szerint Zuschlag a
Lendvai-Szekeres-Szilvásy trióval állapodott meg visszalépéséről, és a
pénz az MSZP központi széfjéből jöhetett, valamelyik titkárnő adta át
neki a székházban. A széfről azt mondta: a székház második emeletén
állt, egy MSZMP-címer volt rajta, volt benne néhány százmillió forint,
és azok férhettek hozzá, akiknek a pártpénztárnok megengedte. Arra a
kérdésre, mire kellett a pénz, azt válaszolta: fű alatti támogatásokra,
zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra.
Azt valószínűsíti, innen származhatott az az 50
millió forint is, melyet az ügyében befizettek, "a kárt enyhítendő".
Zuschlag szerint ügyvédje egyszer csak közölte, hogy a letéti
számlájáról átutalta a pénzt. Azt mondta: ő maga erre nem kérte volna
meg.
Zuschlag szerint azok az MSZP-s pártvezetők, akik
aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőle, akik odalökték maguk
helyett a bíróság elé, és utána a börtönbe, akik végig csak arra
gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, most is, még az
ő ügye után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy
Simon Gábor magányos elkövető - mondta a volt politikus.
Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc tudott-e a
sporttárcánál történtekről, azt felelte: persze hogy tudott. Ha egy
ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány típusú
miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá.
Úgy vélte: az MSZP-nek fontosabb volt ügyének
"politikai kezelése," mint az ő büntetőjogi felelősségének az enyhítése.
Szerinte eleinte akartak neki segíteni, később azonban úgy gondolták,
az ő feláldozásával le lehet zárni az ügyet. Neki ugyanis nem volt
mentelmi joga, "feljebb pedig már mindenkinek volt" - fogalmazott.
Zuschlag Gyurcsány Ferencről azt mondta: igazi
bunkó, ifjúsági és sportminiszterként ott tett keresztbe Mesterházy
Attilának, ahol csak tudott, példaként említette, hogy korlátozta az
államtitkár mobiltelefon-használatát.
Zuschlag egyébként hamarosan életrajzi könyvet jelentet meg.
A teljes interjú:
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok
kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem,
egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és
megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta.
Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont
valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek
tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül
bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé
és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak
álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a
vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt
ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember
nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú
ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak
ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a
pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól
tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam
torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is
mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a
politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett
szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a
része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t.
Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van
Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes
buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta
dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a
jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most
nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott
arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő
részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre,
akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam
magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei
szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert
szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a
pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma
volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az
államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés
önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és
akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például
Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen
erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma
működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud.
Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca
volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett
miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem
mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési
képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is
történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom.
Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot
bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges
volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része
nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert
Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte,
Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta,
ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy
államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban
megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett
nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem
lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát
jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám
kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben
sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az
elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott,
hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban.
Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt
Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az
ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a
sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és
persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom
volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az
egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett
vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán
átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy
faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a
kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy
különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista
Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között
lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett,
hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották
képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta
át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a
nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam,
Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a
rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség
vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor
felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt
mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre
megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó
házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert
lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de
úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért
nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul
még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a
nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges
beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy
is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy
ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte
az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb
is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy
találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett
mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi
minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan
házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az
ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk
telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán
egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost,
megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja
elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi
felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán
elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra
jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet.
Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt
így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem
segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam
róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés
címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem
volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt
állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön
felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár
százmillió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy
MSZMP-címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott
egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót
visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami
csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül,
hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs
esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán
bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el
tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az
ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem
találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már
tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon
kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem
volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami
negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is.
Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt.
Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom, és nem lett volna semmi bajom,
mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat,
de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre
végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a
semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely
üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik.
Abban segítek.
(NG - Híradó nyomán)
Kapcsolódó hírek:
A Die Welt is kénytelen elismerni: "a Jobbik olyan témákat emelt a napirendjére, amelyek sok választónak fontosak"
Reuters: a Jobbik "drámai előrelépése" meghatározhatja az európai nacionalista pártok EU-parlamenti szereplését
Választás 2014
Kampánygondolatok pár percben XX. - A célegyenesbe fordulva