A Hitler-felkelés 90. évfordulójára: és ti mégis győztetek - áldozatvállalás nélkül nincs győzelem
Reklám


1923. november 9-én, 90 évvel ezelőtti felkelésével próbálta meg Adolf Hitler bajtársaival átvenni a hatalmat Bajorországban és a forradalom országos kiterjesztésével létrehozni a nemzetiszocialista német államot. A felkelés november 8-án este indult a Bürgerbräukeller nevű sörház elfoglalásával, ahol éppen München politikai és gazdasági elitjének részvételével tartottak polgári estet, innen kapta a felkelés később a „sörpuccs” nevet.
A rendezvény közben hirtelen rohamosztagosokkal teli teherautók álltak meg a bejárat előtt és az I. világháborús repülős hős Hermann Göring vezetésével az SA elfoglalta a Bürgerbräukellert, ahol Hitler a hallgatóságnak bejelentette a nemzeti forradalom kitörését, a bajor és a hazaáruló birodalmi kormány leváltását. Éjszaka az SA és szövetségesei elfoglalták München több középületét, így a hadügyminisztériumot is, őrizetbe vettek hazaáruló jobb- és baloldali politikusokat, újságírókat és feldúlták egy zsidó újság szerkesztőségét is.

Másnap délben az I. világháborús hős Ludendorff tábornok javaslatára 2000 nemzetiszocialista vonult Hitler és Ludendorff vezetésével a korábban már elfoglalt hadügyminisztérium épületéhez, hogy végleg megszállják a belvárost és Mussolini fasisztáinak sikeres példáját követve a hadsereg átállítása mellett elkezdhessék megszervezni Berlin elfoglalását is. Útközben az ellenük vezényelt rendőri egységeket lefegyverezték, azonban az Odeonsplatznál már a karhatalom páncélos autókkal és géppuskákkal megerősített úttorlasza várta őket.
A bolsevikokkal és reakciósokkal vívott utcai harcokban edződött nemzetiszocialisták nem hátráltak meg a túlerővel szemben sem, hanem megpróbáltak áttörni a páncélautókon is. Ekkor azonban géppuskáikból sortüzet zúdítottak rájuk a karhatalmisták és 14 felkelőt mészároltak le, a Hitler mellett menetelő Scheubner-Richter is halálos lövést kapott. A menet élén haladó Hitler maga is megsebesült, életét annak köszönhette, hogy testőrei az első lövés eldördülésekor a földre teperték, majd egy mentőautóban kimenekítették a fiatal mozgalom vezérét. A sikertelen felkelésért a későbbi Führert több bajtársával együtt börtönbe zárták, az NSDAP-t pedig feloszlatták. Adolf Hitler a börtönben diktálta le a korai nemzetiszocialista világnézetet összefoglaló, nagy hatású művét, a Mein Kampfot, amelyet a felkelésben mártírhalált halt 16 nemzetiszocialista bajtársa emlékének ajánlott.
A felkelés leverése sem törte meg a mozgalmat, a börtönből kiszabaduló Führer zseniális vezetésének köszönhetően a német újjászületést hirdető nemzetiszocialisták hamarosan milliós táborra tettek szert és az 1933-as Hitler-forradalom előtti hónapokban kétezer helyett ezúttal hárommillió SA, SS és szövetséges fegyveres menetelt a német utcákon, így a karhatalom már tehetetlen volt velük szemben. Az újjászervezett mozgalom központi szimbóluma lett az Odeonsplatzon lelőtt több SA-bajtárs véréve is átitatott horogkeresztes zászló, a Blutfahne. Ezt követően minden új SA-egységet úgy iktattak be a mozgalomba, hogy a Führer az eskütételi ünnepség csúcspontjaként hozzáérintette az új egység zászlajához a Blutfahnét. A szimbolikus aktus fejezte ki, hogy a mozgalom hősei mártírhalálukkal nem szűnnek meg létezni, sőt minden alkalommal ott menetelnek a harcba induló barnaingesek soraiban. Ezt írja le a nemzetiszocialista mozgalom himnuszának, a Horst Wessel Lied-nek ismétlődő sora is: „A vörös front és a reakciósok által lelőtt bajtársaink sorainkban menetelnek”.
Zoom

November 9-e jelentősége éppen abban állt, hogy ez a véres esemény nemhogy, elfojtotta volna a nemzetiszocializmust, hanem a hősök véráldozata megsokszorozta erejét. A hatalomátvételig még több bajtársuk követte november 9-e hőseinek példáját, így a sikeres nemzeti forradalma után a tíz évvel korábban életüket áldozókra emlékezve Hitler büszkén jelenthette ki: „és ti mégis győztetek”. (Und Ihr habt doch gesiegt.) Hitlernek ebben is igaza volt, sem a felkelés, sem a hősök áldozata nem volt hiábavaló.
A 90. évfordulót Németországban és a világ nyugati típusú zsidó demokrácia által fertőzött részein mindenhol antiszemitizmus-ellenes vagy éppen holokausztozó megemlékezések kísérik, különösen mert az évforduló egybeesik a tizenöt évvel később a pimasz németellenes zsidó uszításra igen határozott választ adó kristályéjszakával. Vajon akkor veri-e ki jobban a víz a hazaáruló és ostoba Angela Merkelt a november 9-re virradó éjszakán, ha az ő szellemi elődeire fegyvert fogó, a felkelés során túszejtő különítményt vezető Rudolf Hess hazaszeretettől izzó arca, vagy ha a kézigránátot tartó rohamsisakos Göring mosolya jelenik meg álmában? Ezt nem tudjuk, de november 9-e mártírjai még azzal sem szenvedtek vereséget, hogy a 45-ös sajnálatos háborús vereség után egy zsidó-amerikai parancsnok szervezkedése folytán meggyalázták a Becsület templomában felállított díszsírjaikat.
A világzsidóság által 1939-ben az európai civilizáció ellen indított nagy háborúban németek milliói és magyarok százezrei haltak hősi halált, a becsület és az áldozatvállalás legdicsőbb példáját mutatva nekünk. Az ő áldozatuk nemcsak mennyiségét, hanem minőségét tekintve is mindennél erősebb szimbólumot ad azoknak az európaiaknak, akik nem nyugszanak bele, hogy ugyanez a világzsidóság napjainkban minden eddiginél veszélyesebb támadásokkal rombolja az európai nemzeteket, vérünk tisztaságának és értékeinknek végleges megsemmisítése érdekében. A korábban a bolsevik diktatúrákkal fegyverrel szembeszegülőknek, köztük 1956 hőseinek már a nagy európai szabadságharc mártírjai mutattak példát, ahogyan ma a zsidó liberális demokrácia ellenzékének is az egykori keleti front hősei adhatnak erőt. Talán az utódok még fényesebben ragyogó példája miatt is, de az 1923. november 9-én Hitler missziójáért mártírhalált szenvedők még köreinkben is feledésbe merültek.

Azért fontos ma is emlékeznünk a Hitler-felkelés mártírjaira, mert az ő áldozatvállalásuk példáját egyszerűbb megérteni a mai körülmények közt, nekünk pedig éppen arra van szükségünk, hogy a fiúk és férfiak többsége ismét a hűséget és az önfeláldozást tekintse követendő példának. Ma a zsidóság és a magyar (német stb.) kiszolgálóik alattomosan folytatnak ellenünk háborút, így a Nyugati téren pajeszosokat és menórát, a Hősök terén provokatív magyarellenes reklámplakátokat, a Margit-szigeten négerrel kézen fogva sétáló vérrontó lotyót látó hazafi másféle támadást érezhet, mint az ugyanezeken a helyszíneken 1945-ben a bolsevik megszálló csapatokkal tűzharcot vívó egyetemi rohamzászlóaljas magyar fiatal. Háborús körülmények között egyetlen igazi férfi számára sem lehet kérdéses a határtalan áldozatvállalás és önfeláldozás szükségessége, erre 1945 bolsevik kegyetlenkedései és az azt követő vörös rémuralom megtanította (emlékeztette) a magyarokat.
Természetesen a magyar (és az európai) nemzeti ellenállás célja nem lehet más, mint hazánk teljes visszafoglalása a vérünket, kultúránkat és értékeinket romboló elnyomóinktól, aminek során biztosan ugyanúgy szembe fogunk nézni a karhatalommal, mint az 1923-ban a Feldherrnhalle elé menetelő nemzetiszocialista felkelők. 2006. eseményei ezt megmutatták.
Ha 1923. november 9-e hősi példája erősíti a magyar és európai fiatalokban azt a hitet, hogy a II. világháborúban tanúsított feltétlen áldozatvállalás nemcsak háborús viszonyok közt értelmezhető, hanem annak békeidőben éppen úgy van értelme és szükséges, akkor van esélyünk véget vetni az 1945. óta tartó szolgaságnak. Hiszen életünk feláldozása is szükséges lehet, hogy letörhessük az elnyomás bilincsét és hitünk szerint a 16 mártíréhoz hasonlóan a mi véráldozatunk sem lenne hiábavaló. Bármilyen áldozatot megérne, hogy a győzelem óráiban arany betűkkel írhassuk fel másodszor is fajunk és civilizációnk történelmének lapjaira: „és ti mégis győztetek”.

Írta: egy elpusztíthatatlan barnainges a sok közül
(A szerző olvasónk)


További részletek: http://kuruc.info/r/7/120131/#ixzz2kJxJyikB