Ellenállás: NSDAP Horst Wessel Lied (videó)

Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 479 fő
  • Képek - 104 db
  • Videók - 935 db
  • Blogbejegyzések - 7918 db
  • Fórumtémák - 37 db
  • Linkek - 81 db

Üdvözlettel,

Ellenállás klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 479 fő
  • Képek - 104 db
  • Videók - 935 db
  • Blogbejegyzések - 7918 db
  • Fórumtémák - 37 db
  • Linkek - 81 db

Üdvözlettel,

Ellenállás klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 479 fő
  • Képek - 104 db
  • Videók - 935 db
  • Blogbejegyzések - 7918 db
  • Fórumtémák - 37 db
  • Linkek - 81 db

Üdvözlettel,

Ellenállás klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 479 fő
  • Képek - 104 db
  • Videók - 935 db
  • Blogbejegyzések - 7918 db
  • Fórumtémák - 37 db
  • Linkek - 81 db

Üdvözlettel,

Ellenállás klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

NSDAP Horst Wessel Lied

81 éve történt: Hitler hatalomra kerül, de hogyan?
2

Hahner Péter, az atlantista elkötelezettségű pécsi történész két, egyenként 100 történelmi tévhitet felvonultató művet írt az elmúlt évben. E műveiben a széles közönség által közhelyszerűen ismételt történelmi tévhiteket veszi górcső alá, minek keretében röviden, jó didaktikával cáfolni próbálja azokat. Ezek közül több kísérlete vitatható, egy azonban, mely egy nemrég napvilágot látott interjúban is megjelenik, végképp nem állja meg a helyét. Ebben azt a „történelmi tévhitet" igyekszik cáfolni, miszerint „Hitler demokratikusan került hatalomra". Mielőtt cáfolnánk Hahner ebbéli történelmi tévhitét, nézzük meg, mit is ír pontosan erről.

86. Hitler szabad választásokkal került hatalomra

E gyakran hangoztatott kijelentés nemcsak a demokratikus választások iránti mélységes bizalmatlanságról árulkodik, hanem egyszerűen alaptalan.

Minden történelmi kézikönyvből tájékozódhatunk a német náci párt választási eredményeiről. 1924 májusában a szavazatok 6,6%-át, ez év decemberében 3%-át, 1928 májusában a szavazatok 6,6%-át, ez év decemberében 3%-át, 1928 májusában pedig 2,3%-át szerezték meg. ez elenyészően kevés, és arra utal, hogy egy gazdasági és politikai válságtól mentes Németországban Hitlernek semmi esélye sem lett volna arra, hogy hatalomra jusson. A nácik támogatói köre csak a gazdasági válság hatására növekedett meg: az 1930-as választáson a szavazatok 18,3%-át, 1932 júliusában pedig már 37,4%-át kapták meg. Csakhogy pár hónap múlva máris csökkenni kezdett a támogatottságuk: 1932 szeptemberében már csak a szavazatok 33,1%-át tudták megszerezni. (Ormos Mária: Németország története a 20. században. Bp., 2008. Rubicon-Ház Bt. 161. o.) A válságból előbb-utóbb kilábaló Németországban ez az arány minden bizonnyal csökkent volna.

Csakhogy a német belpolitikában 1932-re patthelyzet alakult ki, s rendkívül nehéznek bizonyult a kormányt támogató parlamenti többség létrehozása. A német politikai elit egyes konzervatív vezető személyiségei pedig elszámították magukat: azt hitték, ha a csökkenő, de még jelentős támogatottságú Hitlert beemelik a hatalomba, képesek lesznek őt féken tartva létrehozni a hazafias erők szilárd kormányzatát. Ahogy Franz von Papen megfogalmazta: „Nincs veszély. Felbéreltük őt a mi színdarabunkhoz." (Joachim C. Fest: Hitler. Harmondsworth, 1974. Penguin. 366. o.) Ezért neveztették ki Hindenburg köztársasági elnökkel 1933. január 30-án kancellárrá a náci párt vezetőjét. Csakhogy ugyanúgy alábecsülték őt, mint ekkoriban mindenki. Hogy továbbra is Joachim C. Festet idézzük: „Hitler maga kétségkívül kezdettől átlátott e stratégián. Azt az ellenlépést tervezte, hogy új választásokat fog követelni. Egy soha nem látott választási győzelemmelkívánt kitörni abból a ládából, amelyet Papen kovácsolt össze, és a népszavazás egyetértésével akarta megtagadni a bábukancellár szerepét. Ígéretek semmiképpen sem jelenthettek a számára akadályt." (Ugyanott.)

Végül a Reichstag három héttel későbbi felgyújtása könnyítette meg a dolgát: erre hivatkozva fogadtatta el a felhatalmazási törvényt, hirdette ki a rendkívüli állapotot, számolhatta fel a parlamentalizmust és a személyes szabadságjogokat. Csakhogy még a terror gépezetének megindulása után, 1933. március 5-én megtartott választásokon is a náci pártnak csak a szavazatok 43,9%-át sikerült megszereznie! „Mindent összevéve az utolsó német választásokon a felnőtt lakosság azzal búcsúzott el a véleménynyilvánítás jogától, hogy 56,1%ában nem a nemzetiszocialistákra és nem Hitlerre szavazott." (Ormos Mária: Hitler. Bp., 1993. T-Twins. 203. o.)

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit. Avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod. Bp., 2011. Animus. 313-314. o.

Ahhoz, hogy a „hahneri tévhitet" megdöntsük, először is rövid áttekintést kell adnunk a weimari Németország főbb politikai irányzatairól és döntő pártjairól. Ezután meg kell vizsgálnunk, hogy - az anakronisztikus retrospekció hibáját kikerülve - a weimari modellben alaki jogilag mi számít legálisnak, így témánk szempontjából demokratikusnak. Végül meg kell vizsgálnunk, hogy hogyan alakult az országosan aggregált szavazatok megoszlása az egyes politikai pártok között, ki szavazott át kihez.

1. A weimari Németország politikai palettája

A weimari Németország közélete négy fő politikai táborra különült el, amelyeken belül sokszor egymással is élesen szemben álló, hol kooperáló pártok voltak.

A jobboldali nemzetiek táborában két, országosan jelentős párt volt. Az egyik a Deutsche Nationalistische Volkspartei (Német Nemzeti Néppárt, DNVP) volt. Ez a párt az 1918 előtti konzervatív párt utódaként határozta meg önmagát, azzal a különbséggel, hogy a hagyományos, legitimista és államrezonon alapuló német ókonzervatív nacionalistákon kívül a népi (völkisch) újkonzervatív nacionalistákat (konzervatív forradalmárokat) is magában foglalta, amit a nevében is kifejezett. Alapvetően a nagybirtokosság, a junkerek, a katonatisztek pártja volt. Bázisa azonban szélesebb volt, a katonaviselt, általánosan „kispolgárinak" hívott réteg képviseltette magát benne, és egyes német gazdasági érdekkörök támogatását is élvezte.

A nemzeti tábor másik pártja a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (NSDAP) volt. Előzményei heterogének, azonban szintetikus látásmódja újszerű volt a német politikai porondon: az osztályok és felekezetek feletti teljes népi egységet képviselte. Markáns vezéregyéniséggel egyedül ez a párt rendelkezett, ha nem számítjuk a kommunista „Teddy" bumfordi, unintelligens alakját. Hitler kispolgári származású volt. (Szülei népi paraszt származásúak, édesapja „elsőgenerációs" köztisztviselő volt.) Azonban szülei halála után megtapasztalta kőműves-segédként, milyen a proletár, a nincstelen élet. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az általa kialakított világnézetben fontos szerepet kapott az össznépi szolidaritás, a szociális igazságosság, de a zsidó vezetésű szociáldemokrata és kommunista sallangok nélkül, akik szervetlen, vírusszerű rombolásukban arra használták fel a kapitalizmus által szellemileg is elnyomorított embertömegeket, hogy saját magukat mint „élcsapat" arisztokráciává emeljék, s a német nincstelen milliókat Isten, haza és család szentháromsága ellen uszítsák. Ezen kívül a múltban gyökerező, azt szervesen továbbépítő nacionalizmus, a népiek szerves paraszti alapozású népszemlélete, a jogszerű magántulajdon és tőke tisztelete is szerepet kapott a nemzetiszocialista világnézetben. A biológiának a néptestben, a néplélekre jellemző lelki diszpozíciók kialakításában játszott szerepére épülő fajvédelme, ami ellen kígyót és békát hánytak, szintén meghatározó szerepet kapott programjában.

A konzervatív közép táborában két, délnémet illetőleg felekezeti alapon építkező, katolikus alapozású párt jutott szerephez. Az egyik a Deutsche Zentrumspartei (Német Centrumpárt, ZENTRUM), a másik a Bayerische Volkspartei (Bajor Néppárt, BVP) volt. Mindkettő a katolikus többségű, és többnyire agrárius területeken ért el sikereket. A kettős (katolikus-délménet, protestáns-északnémet) nemzeti önazonosságnak megfelelően nem tudtak egységes német világnézetet adni, sőt az utóbbi erős szeparatista intenciókkal is bírt. A ZENTRUM tagsága és szavazóbázisa is heterogén, mondhatni kettős volt: az egyik része a DNVP felé nyitott, a weimarizmust elvető, az autoritást igenlő konzervatív forradalom oldalán álló volt, míg a másik fele a weimarizmus, a demokrácia és a liberális közép felé nyitott pozíciót foglalt el.

A liberális közép táborban kettő illetve három párt játszott meghatározó szerepet. Az első az önmagát az 1918 előtti nemzeti liberális párt utódaként meghatározó Deutsche Volkspartei (Német Néppárt, DVP) volt. Meghatározó volt a párt világképében Heinrich von Treitschke nemzeti liberális álláspontja a romantika korából. A gazdasági libertarianizmus pártján állt, azonban az államberendezkedés terén egy autoriter „szociális népcsászárság" elképzelése lebegett szeme előtt, így jobbra is nyitott volt tagságában. Ez utóbbi vonalvezetéstől Gustav Stresemann irányváltása során vált meg, ami megpecsételte a párt sorsát, jelentéktelenné vált az 1930-as évekre.

A másik két párt demoliberális, tisztán weimari alapon állt. A Deutsche Demokratische Partei (Német Demokrata Párt, DDP) és a Deutsche Stadtspartei (Német Állampárt, tkp. „Alkotmánypárt", DStP) a liberális nagypolgárságot képviselte. Gyakorlatilag csak ők voltak a weimarizmus meggyőződéses elkötelezettjei.

A baloldali nemzetköziek táborban két párt lett jelentős. A Sozialdemokratische Partei Deutschlands (Németországi Szociáldemokrata Párt, SPD), valamint a Kommunistische Partei Deutschlands (Németországi Kommunista Párt, KPD). Mind a két párt elkötelezett marxista volt. Az SPD „orthodox" marxista volt, ezenfelül hitt abban, hogy a polgári demokratikus keretek felhasználásával, békés, és nem forradalmi úton lehetséges a marxizmus győzelemre vitele. A KPD „neológ" módon értelmezte Marxot, marxista-leninista, általánosabb nevén bolsevik volt, a kritikátlan szovjetimádat jellemezte. Volt egy „status quo ante" hitközsége is a baloldali tábornak, az Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschalds (Németországi Független Szociáldemokrata Párt, USPD). Ez utóbbi a „kétfeles" internacionálé pártján állt a „kettes" (Párizs, 1889) SPD és a „hármas" (Moszkva, 1919) KPD között. 1931-re teljesen jelentéktelenné vált, és gyakorlatilag a KPD-be szívódott fel a szavazóbázisa.

Alapvetően ez a négy tábor három csoportot alkotott: a weimari rendszert jobbról bíráló, azt egy autoriter rendszerrel leváltani szándékozók csoportját (NSDAP, DNVP, a ZENTRUM és a DVP jobbszárnya), a weimari rendszert igenlő liberálisok és szociáldemokraták csoportjára, és végül a rendszert balról meghaladni kívánó kommunistákra.

2. A weimari politikai modell

A weimari köztársaság erőteljesen prezidenciális jellegű állam volt. Ez két okból következett: egyrészt a német hagyományokból, másrészt abból, hogy a nagyon széttöredezett pártstruktúra könnyen instabillá teheti bármely kormányt, míg egy „pártok felett álló" birodalmi elnök biztosítani tudja a köztársaság közjogi stabilitását. Ez a „pártok felettiség" (bár az elnököt a nép választotta közvetlenül) illúzió volt, mégis a gyakorlatban a rendszert stabilizálta a két hivatalviselt birodalmi elnök. A köztársaság első elnöke a szociáldemokrata Friedrich Ebert lett 1919-ben, ami a nemzetgyűlési többségből érthető. A liberális középpártok is támogatták, így megvolt az abszolút többsége. Ebert 1925-ben elhunyt. Utóda Paul von Hindenburg táborszernagy lett, aki a fokozatos jobbratolódást megakadályozni nem tudta. Ő volt a weimari rendszer Hamletje: hol a nemzetiszocialistákkal esetlegesen kényszerből együttműködő jobboldali autoritáspártiak, hol a konzervatív, de a szociáldemokratákkal legalább kényszerből együttműködő, rendszerstabilizáló közép felé húzott a szíve.

A birodalmi elnöknek széles jogköre volt. Nem volt köteles a legtöbb szavazatot szerzett pártfrakciót felkérnie kormányalakításra. Ezt bizonyítja az, hogy egyet kivéve, nem vonták be az 1920-as években többségi frakciót alkotó szociáldemokratákat a kormányba Hindenburg alatt. Hahner állításával ellentétben már 1930-ban patthelyzet alakult ki, s az 5. Reichstagtól kezdve elnöki kabinetek irányították az országot, többségében tehetetlenül, kisebbségi kormányt alkotva. A 6. Reichstagtól kezdve a legnagyobb párt az NSDAP lett, mégsem kérték föl a kormányzásra, sőt megosztani kívánták azt Gregor Strasser segítségével. Az már csak a dolog pikantériája, hogy a nemzetiszocialistákat kommunistázó liberálkonzervatív ficsúrok a valóban vörösbarna Strasseral fogtak össze!

A weimari, magát demokratikusként aposztrofáló alkotmány szerint legális kormányt a birodalmi elnök által kormányalakításra felkért és - a tisztség elfogadása esetén - kinevezett birodalmi kancellár alakíthatott. 1932-től az NSDAP-nak relatív többsége volt a Reichstagban. Az NSDAP destruálta az összes elnöki kormányt, amit részben ellene hoztak létre: kormányozhatatlanná vált az ország. „Könyöradományokat" (jelentéktelen miniszteri posztokat, maximum kancellár-helyettesi pozíciót) ajánlottak fel Hitlernek, amit teljesen érthetően mindig visszautasított. A demokraták saját demokratikus elveiket köpték szemen: nem a demokratikus elv szerint legnagyobb parlamenti frakcióval bíró pártot kérték fel a kormányzásra. Ha a hahneri tévhit igaz lenne, akkor az 1990-es MDF vezetésű és az 1998-as FIDESZ vezetésű koalíciós kormányok sem demokratikus úton jutottak hatalomra, hisz egyik pártnak sem volt abszolút, csupán relatív többsége a magyar parlamentben.

1933. január 30. A német feltámadás napja.

Az 1933. január 30-án megalakult „Nemzeti Összefogás Kormánya" (Kabinett der nationalen Sammlung) tehát teljes mértékben demokratikus úton jutott alaki jogilag hatalomra: a legnagyobb parlamenti frakció (NSDAP) által javasolt Hitlert nevezte ki a birodalmi elnök kancellárrá. Kormányában a DNVP és Papen személyében a ZENTRUM is kapott minisztériumot a pártonkívüli népkonzervatív miniszterek mellett.

3. Mit mutatnak a szavazatarányok?

Ha megnézzük a választási adatokat, a 6. és 7. Reichstag között beállt szavazatesés nem egy visszaesési tendenciát mutatott, hanem azt, hogy 4%-kal kevesebben mentek el összméretekben szavazni. A kommunistákhoz a szociáldemokratáktól szavaztak át. Gyakorlatilag azok az elkeseredett NSDAP szavazók teszik ki ezt a 4%-os visszaesést, akik nem mentek el. Azok, akik így bojkottálták azt a demokrata képmutatatást, antidemokratizmust, mely a nép szavát figyelembe nem véve oktrojálta a legnagyobb parlementi pártot! Az NSDAP szavazói nem szavazták át sehova novemberben, hanem egyszerűen nem mentek el szavazni! (Ez a regionális táblázatok alapján is kimutatható.)

Az 1933. január 30-a utáni történésekben is teljes a képzavar Hahnernél. A Reichstag felgyújtása utáni napon (1933. február 28.) Hahner állításával szemben előbb nem az ún. „felhatalmazási törvény" (Ermächtigungsgesetz) lépett érvénybe, hanem kihírdettetett a szükségállapot. Ezt - Hahner állításával ellentétben - a birodalmi elnök (neki volt joga hozzá), és nem Hitler birodalmi kancellár vezette be. Az ún. „Reichstagtűz-rendelet" (Reichstagsbrandverordnung), teljes nevén „Birodalmi elnöki rendelet a nép és az állam védelmében" (Verordnung des Reichspräsidenten zum Schutz von Volk und Staat) korlátozta a gyülekezés, a szólás, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát. A „náci terrorról" annyit, hogy előtte gyakorlatilag állami terror működött (a kisebbségi kormányok részéről), illetőleg a baloldaliak részéről. 1933. január 30-án is lelőttek két nemzetiszocialistát a kommunisták. A kommunisták szerint „ez a harc lett volna a végső", az általános sztrájkra való felhívás csak előkészület volt egy kommunista puccsra. Ha nincs Hitler felhatalmazása, kommunista rendszer alakul Németországban, ugyanolyan zsidó terrorral, mint a Szovjetunióban.

Ezután írtak ki új választásokat (a 7. Reichstag feloszlatásával egyetemben), ahol minden állítólagos terror ellenére szabad választásokat tartottak, ahol lényegileg még emelkedett a résztvevők aránya (80%-ról 88%-ra), és gyakorlatilag ezt a többletet az NSDAP „zsebelte be". Így lett megközelítőleg 44%-os parlamenti részaránya az NSDAP-nak. Ez a Reichstag választás már azért is a legdemokratikusabb volt, mert a 14 év során tartott weimari választásokat összevetve a legnagyobb részaránnyal (88%) vettek benne részt a szavazásra jogosultak.

Az NSDAP mellett az autoriter rendszerre, az életképtelen, Németországra kényszerített weimarizmus eltörlésére sokkal többen nyitottak voltak, még akkor is, ha nemzetiszocialistákkal, egyes pontjaikkal nem is értettek egyet. Itt pedig ez a lényeg, és nem az, hogy azon kuncog Ormos Mária, hogy Hitler nem érte el az abszolút többséget az utolsó többpárti választáson. A weimari demokrácia eltörlését akarta a „demokratikus" többség. A békediktátum megalázásával, kifizethetetlen jóvátételeivel, a német kultúrát degradáló elfajzott művészettel a német társadalom többsége szakítani akart, akár a nemzetiszocialisták és Hitler vezetése alatt. Nem kért a Hahner által istenített, zsidó vezetésű atlantista kapitalizmusból, de nem kért a zsidó vezetésű marxizmusból sem. Ezért kapta meg Hitler az NSDAP, a DNVP, valamint a ZENTRUM jobbszárnyának támogatásával, azaz a számszerű parlamenti többség támogatásával a felhatalmazást arra, hogy kivezesse az erkölcsi, szellemi és anyagi nyomorból, a judeokráciából Németországot. Ezt a kétharmados akaratot hagyta jóvá a weimari alkotmány alakisága szerint teljes mértékben legálisan a birodalmi elnök 1933. március 24-én. Megszületett a „Felhatalmazási törvény a nép és a birodalom nyomorból való megszabadítására" (Ermächtigungsgesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich), törvényesen és többségi támogatással.

Schmitt Károly - Kitartás.net

Látta 2614 ember.

Értékeld!

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu