1939. február 24-én a rendszer erőteljesen csapott le a szétzúzni kívánt Hungarista Mozgalomra. Immáron másodjára tiltották be a „földalatti" Hungarista Mozgalom aktuális pártját, jelen esetben a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat, melyet feloszlattak, elkobozták a vagyonát, lepecsételték a székházát, és a mozgalomból sokakat internáltak a nagykanizsai és kistarcsai internálótáborokba. A Nem York Times május 3-án ötvenkettő hungarista letartóztatásáról és további kilátásba helyezett letartóztatásokról írt. Ungváry Krisztián összesen a pártvezetésnek hetvenkét letartóztatott tagjáról tud. Fiala Ferenc zöld könyve pedig ötvenkét budapesti és száztizenhét vidéki letartóztatottat említ. De van olyan forrás, amelyben több száz letartóztatást emlegetnek.

Szálasi Ferenc, a mozgalom szülőatyja, a hungarista ideológia kidolgozója pedig ekkor a szegedi Csillagbörtönben tengette napjait politikai fogolyként. Akiket pedig nem internáltak, azokat sorra ítélték el az 1921. III.  - „Az állami és társadalmi rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló bűntettek és vétségekről" szóló - törvénycikk értelmében, melyet eredetileg a kommunisták ellen hoztak. Ez azt jelentette, hogy többé sem újságírók nem lehettek, sem pedig képviselők, hiszen „büntetett előéletű" személyek nem voltak választhatóak. Ez azért is volt fontos, hiszen ezután nem sokkal kiírták az 1939-es választásokat, melyen nem akarták indulóként látni a hungaristákat. A Horthy rendszer ismét kimutatta foga fehérjét, kiderült, hogy valójában kik érdekeit is szolgálja.

Még a párt betiltása előtt elkezdték ellehetetleníteni  a mozgalom sajtóját.   1938 telén először egy, majd hat hónapra betiltották a dr. Ráttkay R. Kálmán főszerkesztésében megjelenő „Magyarság"-ot, 1939 tavaszán pedig végleg betiltották a Fiala Ferenc által szerkesztett „Összetartás" c. hetilapot, mely „colportage" (Csak zárt helyiségben volt árusítható, újságos standokon vagy rikkancsok által nem.) jog hiányában is 150 000 példányban jelent meg.

Az Essenben megjelenő „Nationalzeitung" budapesti tudósítója így számol be április 14-én a lapbetiltásról: „Feltűnő, hogy a betiltás oka az a cikk volt, amely Magyarország követeléseit hangoztatja Erdéllyel kapcsolatban. Az utóbbi időben több más budapesti lap is írt ilyen irányú cikkeket, anélkül, hogy bármilyen eljárást indítottak volna ellenük. Ezenkívül a nyilaskeresztes párt vidéki tagozatai ellen az utóbbi napokban erélyes rendőri intézkedéseket foganatosítottak. Általános az a benyomás, hogy a kormány minden módon igyekszik, már előre megbénítani a jobboldali ellenzék szerepét az elkövetkezendő választásokon."

Tehát látszik, hogy mondvacsinált indokot hoztak fel a lap betiltására: a "gaz nyilasok" trianon revízióját szeretnék. Förtelem, nem?

Erről a rendszerről, illetőleg ennek a rendszernek a zsidósággal való kapcsolatairól az alábbiakat írta Szálasi Ferenc az „Új Magyar Munkás" című hetilap 1937. március 15-i számában: „A zsidó világnézet már harcba állította teljes fegyverzetét: a liberalizmust, a bolsevizmust és a szabadkőművességet. Tervük végrehajtását akaratlanul megkönnyíti a vallási türelmetlenség, a nagybirtokosi gőg és a nemzeti felelőtlenség, a jó magyar népek lelkébe mesterségesen, s hivatalosan ojtott alsóbbrendűségük hite és a kishitűség: legelsősorban azonban kormányaink, amelyek 1867 óta a zsidóság rejtett célkitűzéseiben vak, engedelmes és kényelmes végrehajtóeszközének bizonyultak. A zsidó világuralmi törekvések egyik alappillére és vára a Duna-medence: Ősföldünk. Jöjjön bármilyen kormány, amelyik nem szakít rövidesen, nyíltan és gyökeresen a zsidósággal, amelyik nem oldja meg intézményesen a zsidókérdést, mai alkotmányunk segítségével nemzetünk sírját ássa, amelyre nagyrahivatott, de általuk legyilkolt épünket a zsidóság fogja meghódítani."

Ha már szóba jött az 1945 előtti utolsó választás(1939), akkor érdemes néhány szót ejteni róla. Ez az a választás, amely megmutatta, miért is felesleges parlamentáris úton próbálkozni. A párt betiltása, a sajtó betiltása, a letartóztatások és a vagyonelkobzás ellenére is, indult a mozgalom a választásokon. A „Magyarság" Hunyadi János úti szerkesztőségében március 8.-án megalakult a Nyilaskeresztes Párt. A bejelentéshez 5 fő, két országgyűlési képviselő és további három aktív és passzív szavazati joggal rendelkező egyén kellett. Így alakult meg a nyilaskeresztes párt, amelynek öt első tagjai: Hubay Kálmán, Haám Artúr, Csia Sándor, Fiala Ferenc és Mokcsay Dezső voltak.

Az új választási kerületeket alakítottak ki a kormány érdekei alapján. A Népszava 1939. május 4-i száma szerint a kormány úgy vélekedett, hogy a városok ellenzéki szelleműek alapvetően, ezért igen aránytalanul hozták létre a szavazókerületeket. Erre példaként a lap fel is hozza, hogy míg Budán 100 000 szavazó választ 8 képviselőt, addig Pest-környék 184 00 képviselője csupán 6-ot választ. Erről, még Bethlen István is eképpen nyilatkozott: „Az a rendszer, amely a kerületek határait alig három héttel a választások előtt állapította meg, s addig gondosan titkolta, legfeljebb a kormánypárti jelöltnek vagy nagy országos pártnak teszi lehetővé a küzdelem felvételét."

A választásokon való indulás feltétele nagy összegű kaució volt. Minden egyéni indulónak 2000, a lajstromos kerületekben pedig ahol, két képviselőt választanak ott, 3000 pengőt és minden további mandátumért további 500 pengőt kellett fizetni kaució gyanánt. Ahhoz, hogy mind a 260 mandátumért indulhasson egy párt, 1 030 000 (egymillió-harmincezer) pengőre lett volna szükség. Mindehhez gondoljuk hozzá, hogy teljes vagyonelkobzás után volt a Hungarista Mozgalom.

A választáson rengeteg hátráltató tényezővel kellet szembenéznie a szélsőjobboldalnak: nem engedélyezték sok helyen gyűlések tartását, az ajánlásokat akkor fogadták el a választási bizottságok, amikor akarták (sok nyilas és kisgazda képviselőjelöltnek megvolt a szükséges számú ajánlás, mégsem fogadták el). Lejáratókampány is folyt a hungarizmus ellen.

A 135 egyéni kerületből összesen 72 kerületben indult szélsőjobboldali jelölt. És ahol indulni tudtak átlagban 39,5%-ot kaptak. Lajstromon pedig 34%-os eredményt mondhattak magukénak. A törvényhatósági jogú városokban (a Horthy korszakban mindig titkosan szavazó nagyvárosok) a szélsőjobboldal 28%-ot, a kormánypárt pedig 32%-ot ért el, tehát csupán 4%-volt a lemaradás minden hátráltatás, betiltás, elhallgatás, mocskolás ellenére. A parlamentben mindezek után mégis csupán 18%-os képviselettel rendelkezett a szélsőjobb.

Érdemes még megemlítenünk, hogy Zala megyében a nyilasok egyéniben és lajstromon is két mandátumot szereztek, a MÉP pedig összesen - úgy, hogy Tapolcán ellenjelölt nélkül indultak - hat mandátumot. A MÉP itt egyéniben 32 261 szavazatot, megyei listán pedig 49 637 szavazatot kapott, a szélsőjobboldaliak pedig egyéniben 42 637 szavazatot, és lajstromon pedig 47 419 szavazatot szereztek.

Tehát kevesebb szavazattal több mandátumot szerzett a kormánypárt: ilyen volt a „tökéletes" Horthy-kor választási rendszere. Ezért nem hiszünk a parlamenti útban tovább, és ezért (is) vannak ellenérzéseink a kritikátlan „Horthy-nosztalgiával" szemben.

Géresi Tamás - Kitartás.hu