Napjaink birodalmi kifosztási folyamatainak emlegetése szinte közhelyszámba megy a jobboldali vagy inkább antiglobalista nézeteket valló emberek körében. Ennek csaknem teljes eszközrendszere is ki lett már tárgyalva sokszor. Ide tartozik a nemzeti és céges adósságszolgálat, a jegybanki kamatfosztogatás, profitok kivitele, a devizahitel-csalás, a spekulációk, a multik illegális műveletei és még számos, az országból jövedelmeket külföldre juttató, fosztogató tevékenység. Ennek „hatékonysága” gyászos következményekkel járt a nemzetgazdaság és az itt élő emberek számára.
Próbáljuk meg ezeknek a makrogazdasági folyamatoknak az alacsonyabb szinteken megjelenő vetületeit megvizsgálni, nézzük meg, milyen jelenségeket produkálnak ezek a dolgok a cégek, vállalkozások, sőt a kisemberek szintjén!
A nálunk működő külföldi vállalkozások, multinacionális cégek esetében még mindig izzik a soha nem múló vita parazsa. Hasznosak-e ezek a cégek, szükség van-e ezekre, és ha igen, milyen mértékben építsen rájuk a társadalom?
Egy itt működő külföldi cég azért jön hozzánk, hogy minél több profitot talicskázzon ki az országból. Nem azért, mint amit a Bauer Tamás-féle cionliberálisok állítanak, hogy itt beruházzon. (Egyébként Bauer nem olyan hülye, hogy ezt komolyan is gondolja, ezért is minősített a dolog, mert egy előre megfontolt politikai hazugságról van szó.) A multi akkor ruház be, hogyha a profit megszerzéséhez erre szükség van. Ha nem szükséges, akkor nem ruház be. Egy multicég magasan tesz a helyi szociális, infrastrukturális, egészségügyi stb. problémák megoldására. Semmivel sem járul hozzá az általa igénybevett munkaerő kiképzési költségeihez, az infrastrukturális és egyéb költségekhez. Egyszerűen csak használja az állami vagy önkormányzati forrásokból létrehozott környezetet, és azon tetszeleg, hogy ő munkahelyeket hoz létre. Ez általában jól észre is vehető, és ha néhány elszigetelt esetben ennek ellenkezője látszana, akkor legyen mindenki nyugodt, hogy valami mögöttes „kapcsolt” érdek vezérli az eseményeket. Nem kell emiatt konfliktusokat keresni, hiszen sok területen szükség van a külföldi cégekre, de mint rideg realitást állandóan észben kell tartani.
Ne kizsákmányolásnak hívjuk, inkább lehetőségnek! (Felirat: olcsó munkaerő) |
Egy multinacionális cég profitérdeke az esetek döntő többségében élesen ellentétben áll mindenféle nemzeti érdekekkel. Semelyik országnak nem lehet érdeke az, hogy a helyben képződött jövedelmeket elvigyék, hiszen a kivitt profit (és a sokszor elcsalt adó) teljesen elveszik az adott nemzet számára.
Miért sokkal kedvezőbb a nemzet számára, ha az adott tevékenységet egy helyi nemzeti vállalkozás végzi? Azért, mert egy nemzeti cég sokkal integránsabban beépül a társadalmi vérkeringésbe gazdasági és szociális értelemben is . Részt vesz a gazdasági-társadalmi környezet kialakításában, (természetesen a becsületes vállalkozó) nem visz ki jövedelmeket, érdekelt a helyi viszonyok javításában, mivel az neki is környezete, és itt használja fel jövedelmeit, itt teremt keresletet.
Nyilván azért ez nem jelenti azt, hogy mindent hazai forrásokból és hazai cégekkel kell véghezvinni - ehhez elegendő magyar tőke sincs -, de azt igen, hogy ami gazdaságosan magyar cégekkel elvégeztethető, azt nem szabad külföldi cégekre bízni. Ezt az elvet fű alatt, kifelé el nem ismerten, az EU „szellemiségével” ellentétesen minden tagország igyekszik betartani. Mi persze ebben is kivételek vagyunk, és a belső megosztottságunk, valamint a külső nyomás miatt a feladatok túlnyomó része idegen kezekbe jutott. Ennek eredménye az, hogy a magyar bruttó hazai termék több mint fele külföldi cégek által „termelődik” meg. Ez egy végtelenül torz gazdasági struktúrát, és egy nagyon erős gazdasági függést - tulajdonképpen szolgaságot - jelent. Ennek az 57-58%-ra becsült részaránynak nem szabadna 7-8%-nál többnek lennie.
És ehhez az egészhez egy „szellemi szolgaság” is járul. Szigorúan tilos kimutatnunk azt, hogy a nemzetgazdasági szinten egy értékként megjelenő gazdasági számadatokból mennyi a hazai, és mennyi a külföldi teljesítmény. Minden össze van mosva, és a hazai balliberális és a vele csaholó nemzetközi sajtó is úgy tálalja ezeket a dolgokat, hogy „együtt sírunk és együtt nevetünk”, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem igaz. Mindenki végig tudja gondolni, hogy sokszor egy megjelenő külföldi vállalkozás hány hazait tesz tönkre, és miközben néhány munkahelyet teremt, ezzel párhuzamosan mennyit szüntet meg. No ilyesmit szóba hozni is szigorúan tilos mai hazug világunkban, pedig mindenki érzi legbelül, hogy ezek valós felvetések lennének.
Kit érdekel, hogy mennyivel nő egy itt működő multinacionális cég árbevétele vagy profitja? Minket az érdekel, hogy mennyi bért fizet a magyar munkásoknak, és mennyi adót fizet be a magyar költségvetés részére. Nyilván általában van összefüggés a két dolog között, de nem feltétlenül. Előállhat az a torz helyzet is, hogy amikor nagy csinnadrattával bejelentik, hogy a magyar ipari export 4%-kal nőtt az előző évhez képest, akkor ebből az országnak, az embereknek semmi hasznuk sincs, mert semmilyen plusz jövedelmet nem jelent nekünk, esetleg csak nőtt a környezeti terhelés, és szebb lett a statisztikánk.
Hogy mekkora szándékos összemosás és hazudozás folyik ezen a területen, arra adódik egy jó nemzetközi példa még a 2008-as válság előtti időszakból. Abban az időben Írország még egy gazdasági csoda volt. Az írek egy főre jutó termelési és jövedelmi adatai vetekedtek, sőt néhány mutatóban felül is múlták Németország megfelelő adatait. Igen ám, de az ír fellendülés hátterében az ott megtelepedett nemzetközi cégek termelési eredményei álltak, a jövedelmek túlnyomó részét ők állították elő, és ők is tették zsebre. Az írek zsebébe ebből kevés jutott, de az adatok összemosása miatt nagyon jól néztek ki a statisztikáik. A számok alapján a világ egyik legfejlettebb országát lehetett sejteni, de ha az ember odautazott, akkor látta, hogy ezek bizony sokkal, de sokkal szegényebbek a németeknél, akiknél szinte minden saját teljesítményből állt elő. Hát ilyen következményei vannak a multik túlzott jelenlétének. Arról nem is beszélve, hogy a válság kirobbanásával, a multik többségének távozása után Írország gazdaságából csak egy romhalmaz maradt, és most ott állnak megfürödve egy arányaiban még nálunk is ötször nagyobb adóssággal, bedeszkázott vállalkozások tízezreivel, töredékére zuhant értékű ingatlanokkal, az IMF nyomorúságos „köldökzsinórjára” fűzve. Ez a következménye, ha egy ország más kezébe adja a saját gyeplőjét!
Miért lenne jelentősége, hogy a magunk urai legyünk? Azért mert éreznénk a saját magunkért végzett munka eredményét. Ugyanis ha nem lopják el a munkánk eredményének nagy részét, akkor érezhető az emberi tevékenység értelme. Az „átkos” szocializmusban a munka csak ímmel-ámmal folyt, a lustaság és nemtörődömség általános jelenség volt. Ennek ellenére az a kevés és trehány tevékenység is elegendő volt egy maihoz hasonló szerény életszínvonal fenntartásához. A „dicső” szovjet testvér „csak” a GDP kb. tíz százalékát lopta el, azaz az általunk létrehozott értékek túlnyomó többsége nálunk maradt. Nyilvánvaló az összefüggés, hogy mennyivel kevesebb munka elég egy adott életszínvonalhoz, ha csak a jövedelmed egytizedét lopják el, és nem úgy, mint napjainkban, amikor az 55-60%-át. (olyant, hogy esetleg ne lopnának tőlünk semmit - mint csodaszámba illő vágyálmot - már számba sem veszem).
Pedig közben a magyar már sokkal többet és termelékenyebben dolgozik, hiszen közben a munkánk hatékonysága háromszorosára nőtt. Régen a nyugat-európai átlag 25%-a volt, most pedig a 75%-a. Igen ám de ezzel nem megyünk az égvilágon semmire, mert az egész különbözetet ellopják tőlünk, kiszivattyúzzák az országból. Ha egy akkoriban már dolgozó ember mostanában megtalálja a padláson a nyolcvanas évek végéről származó fizetési céduláit, akkor látja, hogy arra olyan 7-8000 forint van írva. És ha megtalálja az akkori fűtésszámlát, amin kb. 400 Ft, esetleg az áramszámlát, amin pedig 120 Ft szerepel, akkor elcsodálkozik, hogy lehet, hogy mégsincs igaza Szanyi Tibor kapitánynak, aki szerint 2002 és 2010 között többet fejlődött az ország, mint a megelőző ezer évben (ekkora marhaságot is csak nálunk tud teremni ez a zivataros anyaföld!). Igaz, hogy a műszaki cikkek és a ruházat akkoriban arányaiban drágább volt, de az élelmiszerek és a rezsiköltségek jóval olcsóbbak. És nem mellesleg a biztos munkahely, a kevesebb munka és számos egyéb tényező miatt az emberek közérzete, kedve nagyságrenddel jobb volt. A fiatalok akkori lehetőségei többszörösen meghaladták a maiakét. És akkoriban még léteztek kreativitást igénylő magyar munkahelyek, és nem egy multicég fantáziátlan rabszolgamunkáját kell ellátni, ha egyáltalán ilyen nyomorúságos munkahely adódik.
Mesélje már el a Szanyi kapitány, hogy mennyit fejlődtünk annak a bruttó százezret kereső Tesco/Spar pénztárosnak, aki bepelenkázva megy dolgozni, mert csak kétszer engedik ki WC-re napközben! És ha háromszor kell, akkor bizony európai gondolat ide, nyugatias modernitás oda, bizony megesik a gyalázat…
Vagy annak a főiskolát végzett fiatalnak, aki kénytelen takarítói, felvigyázói, ápolói munkákat vállalni nyomorúságos pénzért külföldön.
Vagy azokban az egykori nagy iparvárosokban (Miskolc, Pécs, Szeged, Debrecen stb.) élő embereknek, hogy városaikban miért szűnt meg az ipar szinte teljesen, miért vándorolt el a lakosság tízezerszámra.
Vagy hogy lehet, hogy egyes években Magyarország nettó élelmiszer importőr lett. Ez tényleg nagy fejlődés, ilyen valóban nem volt az utóbbi ezer évben. Egy ország, amelynek területe 70%-ban alkalmas agrárművelésre! Mekkora hazaárulás kell ahhoz, hogy ne tudja ellátni magát, és az egyharmadát termelje annak, amit 30-40 évvel ezelőtt egy technológiailag sokkal primitívebb korszakban?
És még hosszasan sorolhatnánk Szanyi kapitánynak a „soha nem látott” fejlődés vívmányait. Örök kérdés számomra, hogy a balliberális oldal ennyire ostoba, hogy nem látja, vagy másmilyennek látja ezeket az ember arcába tolakodó iszonyatos jelenségeket, vagy ennyire kollaboráns, hogy nem akarja látni és az ideológiája rabságában vergődve az égnek fordítja tekintetét (bár, mint tudjuk, ott a számukra semmi látnivaló nem adódik).
Ez a megalázó fizikai és mentális nyomor napjaink európai realitása! A közös akolba terelt népek nem hisznek a szemüknek, azt hiszik, hogy itt valami tévedés van, és valami nagy fordulat fog történni. De egyetlen egy olyan folyamat sem látható, aminek alapján arra következtethetnénk, hogy véget ér ez a rémálom. Sőt a közeli összeomlás körvonalai kezdenek kibontakozni.
Nagyon nehéz ezt a szakadékba rohanást tétlenül nézni azoknak, akik látják a jelenségeket, de nem osztottak nekik lehetőséget arra, hogy érdemben befolyásolhatnák az eseményeket. Minden perc egyre hosszabb lesz, míg elérjük a szakadék alját. És nem tudjuk, hogy mennyire fogjuk megütni magunkat…
Afflictis longae celeres gaudentibus horae - A betegnek lassan múlnak az órák.
Szende Péter
(A szerző olvasónk.)
Kapcsolódó hírek:
Az elkövetők több mint 90 százaléka cigány, meghurcolnak bárkit, aki a valóságról beszélni mer - olvasónk története
Olvasó: nem is létezik Orbán 600 új waberer’s-es munkahelye
Két történetet mesélünk el arról, hogy egy kistelepülésen milyen vérlázító módon mutyizták ki a közpénzeket
Elmebeteg cigány támadt fiatal nőkre Budapesten - olvasónk húga súlyos sérüléseket szenvedett