Igaz, a második világégést a Tengelyhatalmak elveszítették, de harcosaik olyan fegyvertényeket tudhatnak magukénak, melyek szó szerint túlszárnyalhatatlanok. A most induló cikksorozatunkban - a teljesség igénye nélkül - e bátor katonákat mutatjuk be, a légierők pilótáitól kezdve, a harckocsizókig.

Hans-Ulrich Rudel 1916-ban Sziléziában született. Iskolai tanulmányinak befejezése után, már 1936-ban belépett a Luftwaffe soraiba. Először a Ju-87-es zuhanóbombázóra kérette magát, de kérelmét elutasították és távolfelderítő képezést kapott. A lengyelek elleni offenzíva idején még ebben a beosztásban teljesített szolgálatot. A harctér feletti teljesítményéért 1939 októberében kitüntették a Másodosztályú Vaskereszttel. A Stukára való átképzése miatti sorozatos kérelmei is ekkor találtak meghallgatásra és elkezdhette a gyakorlatozást. 1941-ben került az StG 2-höz, így 1941 májusában részt vett a Kréta elleni támadásokban.

A MaratA vörös szörnyállam elleni támadást már ezzel a típussal kezdte. A Barbarossa-hadművelet első heteiben sok bevetésen vett rész és annyi ellenséges célpontot likvidált, hogy kiérdemelte az Első Osztályú Vaskeresztet. Első, igazán jelentős győzelme az volt, amikor 1941 szeptember 23-án egységével a kronstadti szovjet hadikikötőt támadták és jól irányzott bombavetésével elsüllyesztette a Marat csatahajót. 1941 decemberére olyan hírnévre tett szert, hogy a sztárpilóták közé emelkedett és kivonták a frontszolgálatból. Azonban Rudel egyáltalán nem elégedett meg a kiképzési feladatokkal és a következő év januárjában kérelmezte visszahelyezését a fronton lévő alakulatához. 1942. január 15-én megkapja az egyik legrangosabb német katonai kitüntetést, a Lovagkeresztet.

1943 elejére sikeres bevetéseinek száma már meghaladja az ezret. Erre az évre a szovjetek páncélosainak áradata egyre nyomasztóbb méreteket ölt, ennek egyik ellensúlyozásaként elkészítették a Stuka tankgyilkos változatát. Rudel az első pilóták egyike, aki a Ju-87 G típussal repül és meg 1943 márciusának elején, Belgorod mellett ki is lő vele egy T-34-est. Az új variánssal első jelentős sikerét akkor hajtja végre, amikor a fekete-tengeri vörös haditengerészeti erő ellen harcolt és 70 partraszállító járművet semmisített meg. Feltehetően ennek az eredménynek köszönhetően – április 14-én – megkapja a Tölgyfalombokat.

Ju-87 GA G-variáns sikerei a felső vezetést arra ösztönözték, hogy több ilyen páncélvadász-századot állítsanak fel. Ennek kapcsán Rudel nem kisebb feladatot kapott, minthogy az új harceljárás minden részletét dolgozza ki. Az általa kidolgozott taktika gyakorlatilag az volt, hogy a pilóták hátulról repültek rá a harckocsikra és a motorteret vagy a torony tetejét célozták, amelyeknek gyengébb volt a páncélzatuk. Ezeket pedig a 37 mm-es lövedék nagy hatékonysággal képes volt átütni. Egységével a kurszki csata idején is sok orosz tankot lő ki és ez év őszére a kilőtt ellenséges tankjainak száma meghaladta a százat. 1943. október 25-én megkapta Lovagkeresztjéhez a Kardokat is, majd 1944 március 29-én, miután sikerrel teljesítette az 1500. bevetését, őrnaggyá léptették elő és átvehette a Gyémántokat. 1944. március 13-án, Rudel egységére La-5-ös vadászok támadtak, az attak során - nagy valószínűséggel - a Stuka fedélzeti lövésze lelőtte a 65 légi győzelmes Lev Shestakovot, aki az oroszok második legjobb vadászpilótája és a Szovjetunió Hőse volt.

Rudel azonban egyáltalán nem akart veszélytelen beosztásba kerülni és mindig – még sebesülései után is - ragaszkodott a frontra való visszatéréséhez. A híres tankvadász Magyarország felett is számtalan bevetést teljesített és - egyebek mellett - több tucat orosz páncélost semmisített meg. Az egyik legsikeresebb egység, a Schlachtgeschwader 2 (SG 2) „Immelmann” ezred parancsnoki tisztségét - 1944. augusztus 1. és 1945. február 8. között – Hans Ulrich Rudel látta el, alezredesi rangban. Az említett egység keretében Nagyvárad, Debrecen, Kecskemét, Cegléd térségében harcolt. Gyöngyös felett lelőtték a gépét, majd Budapesten és Keszthelyen lábadozott. Hazánk védelmében is olyan sikeresen vitézkedett, hogy megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet, mely elméletileg idegen katonának nem volt adható. A kitüntetést 1945 január 16-án Sopronban vette át.

Természetesen a németek is ki akarták tüntetni, de rájöttek, hogy már az összes létező kitüntetést megszerezte, ezért külön a számára csináltak egyet, így az Arany Tölgyfalombokat 1945. január elsején vehette át. Még ebben a hónapban egységével együtt átvezénylik az oderai frontszakaszra. 1945 februárjában súlyos sebesülést szerzett egy légvédelmi löveg találata miatt. A sikeres kényszerleszállás után egy tábori kórházba szállították, ahol az orvosok amputálták a jobb lábát. Rudel miután felépült és megtanulta használni műlábát, azonnal kérte az egységéhez való visszahelyezést. A híres pilóta utoljára 1945. május 8-án emelkedett el a földtől Stukájával, mikor is több géppel együtt, kötelékben repülve átmenekítette életben maradt embereit a szovjetek által ellenőrzött területek felett és megadta magát az amerikaiaknak a kitzingeni repülőtéren.A jubiláló Rudel és lövésze

A hadtörténelem legeredményesebb zuhanóbombázó-pilótája összesen 2530 bevetésen vett részt, 400-at FW-190 F típussal, a többit Ju-87-essel. Támadásai során 519 harckocsit, 150 önjáró löveget, 850 egyéb katonai járművet, 150 tüzérségi és légvédelmi ágyút, 70 partraszálló járművet, 4 páncélvonatot pusztított el, valamint légiharcban lelőtt 7 vadászgépet és két IL-2 Sturmovikot. Az ő nevéhez fűződik a már említett Marat csatahajó, továbbá két cirkáló és egy romboló elsüllyesztése is. Összesen ötször sebesült meg. 32 alkalommal lőtték le és a frontvonal mögül hat társát mentette ki. A híres pilóta megkapta az összes német katonai kitüntetést, amit fegyvernemében ki lehetett osztani. Mégis, a legnagyobb „kitüntetést” a ruszkiktól kapta, mert a bolsevik katonai vezetés, sőt maga Sztálin is toporzékolt dühében, hogy egyetlen német pilóta hogyan alázhatta meg a Vörös Hadsereget. Így a Generalisszimusz személyes parancsára példátlanul nagy összegű, 100 000 rubeles vérdíjat tűztek ki a fejére. Sőt, a szovjet légierő külön vadászszázadokat tartalékolt, kifejezetten az ő lelövésére. Hans-Ulrich Rudel 1982-ben hunyt el Németországban.Fw-190 F

A háború után Rudel megjárta mind az amerikai, mind a brit fogságot, majd egy bajor kórházba került. Később kivándorolt Argentínába, ahol jó barátságot kötött Juan Peronnal. Sőt, dacára annak, hogy egy lába volt sikeresen megmászta az Andok 6962 méter magas csúcsát, az Aconcaguát. 1953-ban visszatér az NSZK-ba, ahol aktív politikai életet folytatott és több írása is megjelent háborús élményeiről. A háború után sem rejtette véka alá, hogy továbbra is szimpatizál a nemzeti szocializmussal és tiszteli a Führert. 1976-ban, nyilvános szereplései miatt sorozatos politikai támadásokat intéztek ellene a szociáldemokraták, de nem tudták megtörni. Talpig katona volt, ezt jól példázza, hogy 1984-ben, újra kiadott emlékiratának előszavában, két híres angol vadászpilóta (Douglas Bader és Pierre Clostermann) is méltatta tetteit. Hans-Ulrich Rudel 1982-ben, Rosenheim közelében, egy autóbalesetben vesztette életét. Szállóigévé vált mondatát mind a mai napig gyakran idézik: "Csak azok az elveszett emberek, akik feladják saját maguk."

(Szent Korona Rádió)

• A Második Világháború legjei (8. rész)
• A Második Világháború legjei (7. rész)
• A Második Világháború legjei (1. rész)
• Hunnia égboltjának vérvörös Pumái (10. rész)
• 65 éve kezdődött az „amerikai szezon”, Magyarország amerikai bombázása