Mikor a fennálló politikai rendszert jellemezzük, bevett, ám fölöttébb megtévesztő gyakorlat azt demokratikusként, esetleg parlamentáris demokráciaként leírni. Tudvalévő, hogy egyrészt lehetetlen, hogy a nép uralkodjon, másrészt pedig a „népképviselet” kifejezés túl homályos ahhoz, hogy továbbvihessük ezt a szálat egy komoly vizsgálat esetén. Nagy elméleti és gyakorlati haszonra teszünk szert akkor, ha elvetjük a fősodorral együtt haladó - voltaképpen süllyedő - fogalmi meghatározásokat. A fennálló rendszert érdemesebb egy parlamentáris hatalmi játékkal kombinált, nemzetellenes elnyomó rezsimként leírni. A politika - mint a lényeges nemzeti és társadalmi kérdésekre válaszokat adó szféra - jelentősége tehát bizonyos tekintetben háttérbe szorul. Előző írásunkban a fennálló rendszert tudatlanságból segítő nemzeti politizálásról ejtettünk néhány szót, az alábbiakban a pozitív irányok megjelenését fogjuk megemlíteni.

A nemzetellenes rezsim fennállásának velejárója, hogy a magas szellemiség üldöztetés alatt áll. Szellemiség nélkül nem építhető fel szervezet, mert idea híján anarchiába zuhan a politikai cselekvés, továbbá elmondhatjuk azt is, hogy - miként a gyakorlat mutatja - szellemiség hiányában érdemi cselekvés sincs, de felfelé vezető tettekről legkevésbé se szólhatunk. Felfelé vivő szellemiséget ma Magyarországon maradéktalanul egy szervezet jelenít meg. Másik részről pedig az idealisták új bástyája kezd körvonalazódni szellemi elitképzés formájában. A leendő magas szellemi közeg és a markáns szellemiséget képviselő hierarchikus szervezet jelentheti a nemzeti politizálás új erővonalát. A politikai realitás - eltérően a liberális demokrácia előírásaitól - a szellemiség éltetése és átélése, közösségben való megélése.

A szellemiség, amennyiben valóban szellemiség, mindent túlél. Sikerről beszélhetünk a Magyar Nemzeti Arcvonal szervezeti rendjének stabilizálása kapcsán is. A felső vezetés körül viszonylag kevesen maradtak az eltávozók számához képest, de a vezetésben meglévő szellemiség kisugárzása egyrészt új tagokat vonzott a szervezethez, másrészt a régi tagság értékes része is jelezte visszatérési szándékát. Történelmi sikernek számít, amit a Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal véghezvitt. A nyers fizikai erő szellemiség hiányában olyan ellen-erő, mely visszaüt a szervezetre, és demoralizáló hatásával megfojt minden értéket. Így hát két erővonal marad Magyarországon: a végzet felé menetelő ideokrata-ál-szellemi egységfront, illetve az hierarchikus-idealista front, mely horizontálisan és vertikálisan is képes egységet teremteni a magyarság számára.

Kovács Balázs - Hídfő.net