Aki dolgozik, és családos ember, tudja nagyon jól, hogy egy ilyen tábor, de legyen csak egy egyszerű nyaralás, mivel jár. Milyen megpróbáltatást jelent a mai világban a tisztességes helytállás mellett még tovább feszíteni a kereteket. Anyagilag, emberileg. A sok szenny csak dübörög körülöttünk, miközben az erkölcsös ember az áradatban emelkedett szigeten próbál túlélni. Így érez az, aki a teljesítőképességének a vége felé még többletmunkát vállal, amiről tudja az ember, hogy nem az anyagiakért csinálja, hiszen anyagilag sose fog megtérülni. Meg fog azonban erkölcsileg, megnyilvánul majd a tartásban.

Így gondoltam, amikor MNA tagként elmentem az éves nagytáborba önmagamat értékelni, mert mondhat bárki bármit, aki nem fordít folyamatos figyelmet a fizikai állóképességének a fejlesztésére, hanem az íróasztal mellől áll fel, annak bizony egy MNA tábor kiválóan alkalmas önvizsgálatra. Az önvizsgálat bizony megtörtént. Hosszú hónapok spórolása a felszerelésre és egyenruhára, amikor idő és pénz engedte, egy-egy funkcionális edzés beiktatása a napirendbe, szigorúan csak késő este, amikor már a gyerek alszik, és otthon lehet hagyni a feleségre. Három napot engedhettem meg magamnak szabadságból és pénzből (borotvára így se maradt pénzem, azt az egyik bajtárs adta kölcsön), de elhatároztam, hogy ez a három nap csak az élményekről fog szólni.

Az Alfa rajban kötöttem ki. Elképzelésem sincs, miért oda osztottak be, hiszen a raj nagy része kipróbált bajtársakból állt, akik kiváló állóképességgel rendelkeztek. Azt se tudtam, miért ők az Alfa, de ez hamar kiderült. Minket dobtak ki legelőszőr a terepre és minket hoztak be legutoljára. Mi ettük a port egy elöl hagyott alsóruházatért, mialatt a többiek már reggelizhettek. A büntetések kiszabása után a büntetést kiszabó szakaszparancsnok is velünk tartott a többletfeladatokra, ő is végrehajtotta, a mi hibánk az ő hibája is, közölte velünk nem egyszer. Az Alfa a férfinevelde férfineveldéje volt az MNA táboron belül. Az oktatók “imádtak” minket. Ez többek között olyanoknak is köszönhető volt, hogy szemle elején még borostásan álltam a sorban, de mire hozzám értek az inspekciós parancsnokok, már megborotválkozva vágtam a vigyázz-t. Farkasvigyorú rajparancsnokunk kimondottan nagy figyelmet szentelt a rendnek. Kijelentette, hogy mi bizony nem fogunk a kelleténél több fekvőtámaszt csinálni, csak mert valaki rendetlen. Ebben hamar megcáfolták a parancsnokok, öt percen belül nyomtuk a fekvőtámaszt az alakulótéren.

Tehát kidobtak minket terepre. Irány a felderítés, testtel gyötörtük a nyakig érő növényzetet, hogy az utánunk jövő szakaszoknak már ne kelljen, első csapat voltunk a nyílt terepen. A mocsárban való megmártózásban se engedtünk magunk elé senkit, se a folyók mélységének a megmérésében. Elsőként keltünk át az utakon és a vasútvonalakon, és biztosítottuk a helyszínt az utánunk érkezőknek. Utolsónak hagytuk el a folyón való átkelés gyakorlatának helyszínét, sötétben gázoltunk a sárban, hogy beérjük a menetoszlopot. Amikor a 10 kilós vizes kötélköteggel a nyakamban, a kivonási ponttól 500 méterre a szakaszparancsnok futólépést vezényelt éjjel 23:30-kor, az egész napos terepgyakorlat után, hamar rájöttem, hogy az elitképzés ismérve a kitartási küszöb folyamatos feszegetése.

Hullafáradtan sikerült aludnom öt órát. Túléltem az első napot.

A második napi ominózus reggeli büntetések sorozata után jöhetett a járőrverseny. Egy félreértett instrukció miatt a verseny utolsó 500 méterét egy folyóban tettem meg, aminek a vize mellközépig ért, holott a parton kellett volna végigfutnom. Nem baj ez, ha nem megy bele a fejbe, majd belemegy a karba meg a lábba. Csuromvizesen hallgattam a hibámat a parton, de tudtam, hogy akkor és ott a vízben, megküzdöttem a kimerültséggel és győztem, akkor is, ha utána az eredményem a sereghajtók közé helyezett. Megcsináltam, csak ez érdekelt.

Harmadik nap, a reggeli rekreációs csoportba kerültem a felhólyagosodott lábamra való tekintettel. Tiszta gyógytorna volt, egy tízemberes farönkön gyakoroltuk a tengerészgyalogos fogásokat, nevezetesen a rönk fej felett tartását, jobb és ball vállakra való számolatlan leengedését, rönkkel való felülést és fekvenyomást. 

Miután a gyógytorna véget ért, kezdődött az eredményhirdetés és a táborzárás. Én tarthattam az egyik MNA zászlót, amit a táborban végzett munkám megbecsüléseként fogtam fel. A bajtársak ez alatt megkapták a megérdemelt érmeiket a versenyen szerzett kiváló eredményeikért. Fáradt, de büszke arcok, vállvetve.

Magyar Nemzeti Arcvonal 1989, Nyári tábor 2013. Élmény: életreszóló.

Köszönöm, Alfa!