A "történelem legnagyobb magyarországi gyilkosságának" emlékművét is fizette a Miniszterelnökség Tatán
Alig telt el egy hét legutóbbi holokamuzásuk
óta, a vizek városában ismét fontosnak tartották az emlékezést
(emlékeztetést?) a "vészkorszakra", vagyis arra a tragédiára, amikor a
sorstalanok 70 évvel ezelőtt futó kapcsolatba kerültek a munkával. A
kárpótlásra jogosultság emlékművét és a tatai zsidó temető felújítását
ezúttal a Miniszterelnökség fizette. A Kemma nevű Axel
Springer-érdekeltség beszámolója:
A tízparancsolat két örök érvényű, vallási
felekezetektől függetlenül érvényes üzenete, hogy tiszteld az Istent és
tiszteld az embert. Hetven évvel ezelőtt erről sokan megfeledkeztek.
A felújított tatai zsidótemető halottas háza körül
fejfedőben férfiak, ünneplőben hölgyek gyülekeztek. Aztán a
halottasházban kettéváltak. A bejárattól jobbra az erősebbik nem
képviselői foglaltak helyet, szembe velük a lányok, asszonyok. A
falakon, üveg alatt nevekkel telerótt táblák emlékeztettek. Hetven évvel
ezelőtt a környékről, az egykori tatai járás közigazgatási területéről
mintegy ezer embert, zsidó családok százait zárták gettóba, majd
deportáltak. Származásuk miatt.
A tatai vasútállomásról az út Komáromba, majd a halált jelentő koncentrációs táborokba vezetett. (Vö.: "
mindannyian életben maradtunk" - a szerk.)
A bejárattal szemben elhelyezett menóra hét gyertyájának lángja különös
fényt vetett a Mártírok falára. A megjelentek az elhurcoltakra,
elpusztultakra emlékezni gyűltek össze. Tegnaptól pedig, a Mártírok fala
mindenkit, aki ide belép, figyelmezteti, soha ne feledje a vérzivataros
időket.
Petrovics Péter rabbi, a gaztettek korában tiltott
nyelven, tiltott dallamokat énekelt. Petrozsényi Eszter színművész –
kivel mással, mint – Radnóti szavaival „példálódzott”. A világi
megemlékezésen Michl József, Tata polgármestere az ezer elfogadhatatlan
tragédiára utalt, arra az ezer emberi sorsra, amely annyira különbözően
kezdődött és annyira drámaian közösen ért véget.
A temető szent hely – mondotta. – A születés és a
halál tiszteletét jelenti. Alkalmat ad arra, hogy akit életünk során
megbántottunk, és élete során nem tudtunk elnézést kérni tőle, itt
méltósággal megtehetjük. Már csak a két örökkön való üzenet miatt is:
tiszteld az Istent és tiszteld az embert!
![](http://kuruc.info/j/480/2012/tatazsidtem140616_01.jpg) ![Zoom](http://kuruc.info/img/zoom.png) Háttérben a Miniszterelnökség adománya a mi adónkból (fotó: MTI) |
Kerti Katalin, a Goldberger Alapítvány kurátora
kiemelte, hogy a temető felújítása és a Mártírok fala a
Miniszterelnökség pályázati támogatásával, a helyi önkormányzat, a
MAZSIHISZ (sic!) és magánszemélyek anyagi hozzájárulásával valósulhatott
meg.
Visszaemlékezésében a környékről ismert, a
környékért sokat tevő zsidó családok neveit sorolta fel. Felidézte a
felidézhetetlen marhavagonokat, azt a brutalitást, ahogy az
elhurcoltakkal bánt a hatóság. Szót ejtett az embertelen
emberkísérletekről, azok elszenvedőiről. Az éhezésről… Hogy sokan, akik
neve e falakon szerepel Auschwitzba érkezésüket követően – néhány órával
– már nem voltak az élők sorában.
Lehet, hogy még az apokalipszis is szégyellte
magát, ahogy a láncos őrület tombolt – hangsúlyozta a rabbi a történelem
legnagyobb magyarországi gyilkossága kapcsán. Talán éppen ezért lett
Auschwitz a túlélés és az élni akarás szimbóluma…
Az emlékező közösség ezt követően ezer mécsest
gyújtott meg a Mártírok falánál, majd az áldozatok „sírhelyénél”
elhelyezték az az emlékezés köveit. Végezetül az ima fal előtt közös
imával zárult a holokauszt 70. évfordulójára rendezett tatai program.
(Kemma nyomán)
Kapcsolódó:
Kapcsolódó hírek:
Tomboló antiszemitizmus: az auschwitzi túlélő könyve relativizálja a holokausztot
Dojcsák Dalma esete a "holokauszttal", avagy ki is valójában az ostoba?
89 éves auschwitzi őrt kérnek ki Amerikától a németek - "több százezer ember halálával kapcsolatban"
Ha unatkozna az ügyészség, tanulmányozhatja a "haláltáborban" a hétköznapok részévé vált műalkotásokat