„Mi máshogy háborúskodunk, mint Európában szokás. Mi nem ellenséges hadseregek, hanem ellenséges népek ellen harcolunk: fiataloknak és öregeknek, gazdagoknak és szegényeknek ugyanúgy meg kell érezniük a háború vasöklét, mint a katonáknak. Ebben az értelemben az én georgiai hadjáratom elsöprően sikeres volt”, írja Sherman tábornok Grant tábornoknak 1865 január végén. A levél tartalma és dátuma megdöbbentő lehet minden európai számára. Egy amerikai tábornok ugyanis éppen akkoriban írt ilyen szörnyűségeket, amikor a legnemesebb európai szellemek arra törekedtek, hogy humánusabbá és erkölcsösebbé tegyék a háborút.

Amerikában azonban William Tecumseh Sherman tábornok, egy angol származású puritán ügyvéd 45 éves fia kitalált egy új háborús módszert az ellenséges nép, a polgári lakosság ellen, vagyis valójában újra felfedezte Cromwell írországi hadjáratának „felperzselt föld” stratégiáját. Doktrínájának lényege: „Ahol áthaladtam, ott már nincs háború, mert nincs többé élet sem!” Ez nem jelent mást, mint az erkölcs kiküszöbölését a háborúból. Miután a polgári lakosság elleni terrorakcióit tábornokként végrehajtatta, Shermant az Egyesült Államok hadseregének főparancsnokává nevezték ki. Módszere Amerika ideáljává vált, és előbb az angolszász világot fertőzte meg.

A XIX. század végén Moltke marsall megjósolta, hogy a jövő háborúiban többé már nem hadseregek, hanem népek fognak egymás ellen harcolni. Az első világháborúban az amerikaiaknak nem volt idejük bemutatni az európaiaknak Sherman doktrínájának az alkalmazását. Második világháborús intervenciójával, nyílt városok, sűrűn lakott városközpontok és kulturális műemlékek kíméletlen bombázásával azonban Amerika megmutatta az igazi arcát, ahogyan azóta a Vietnam, Irak, Jugoszlávia és Afganisztán elleni agresszióival is.

Sherman stratégiája a sikertelen és dicstelen hadvezérek sajátja. Shermannek nem voltak jelentős hadi sikerei. Egyszerűen az volt a sorsa, hogy mindig olyanokkal került szembe, akik jobbak voltak nála. Amikor egyenlő katonai erőt képviselő ellenséggel harcolt, sohasem aratott győzelmet. Nem a saját képességei, hanem az ellenfél hibája segítette legnagyobb győzelméhez, Georgia fővárosa, Atlanta elfoglalásához. Ez az ambiciózus ember belefáradt a szerény sikereibe, és egy olyan ötlete alapján folytatta a háborút, amelyet már régóta forgatott a fejében.

Az amerikai polgárháborúról, más néven a szecessziós háborúról beszélünk. A rómaiak az emancipációs erőfeszítésekre alkalmazták a secessio (elszakadás) kifejezést. De mindazt, amit Európa ebben a fajta háborúban láthatott, messze felülmúlta az USA északi államai által a déli államok ellen indított háború, amelynek hivatalos indoka a rabszolgaság eltörlése volt. Noha az északi államok fel akarták szabadítani a néger rabszolgákat, a háború végén mégis mintegy százezer fekete önkéntes harcolt felszabadítóik hadserege ellen. A vérmérséklet és a vallási fanatizmus a világtörténelem egyik legvéresebb mészárlásává változtatta ezt a háborút, amely mind a tengeren, mind a szárazföldön teljesen új formákat öltött magára (aknamezőket telepítettek és megjelentek az első páncélos csatahajók). A békekötés után csak nagyon kevesen tudták meg, hogy valójában mi is történt Georgiában. A nemzetközi közvéleményt alig érdekelte, mert Európában éppen akkoriban robbant ki a német-francia háború. Ráadásul az amerikai propaganda gondoskodott róla, hogy a világot csak „Tamás bátya kunyhójának” szirupos történetei foglalkoztassák.

Georgiai periódusa alatt Sherman csak egyetlen újítást vezetett be a katonai taktika történetébe, de már ennek is elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy végleg kizárja őt az úriemberek társaságából. Hadifoglyokat ültetett azokra a kocsikra, amelyek a csapatai előtt haladtak. Ha felrobbantak, megtudta, hogy aknamezőn járnak. Az önmagukat megvédeni képtelenekkel szemben elkövetett kegyetlenkedések miatti minden tiltakozást azzal a metsző hidegséggel utasította el, amely sugárzik a tőle származó összes dokumentumból.

Virginiában csak nevettek, amikor hírét vették annak a haditervnek, amelynek az északi államok az anaconda nevét adták, mert az volt a szándékuk, hogy akárcsak egy óriáskígyó, körbefonják és megfojtják a déli államok teljes területét. Velük nevetett az egész világ a blokád ötletén, annyira gyerekesnek tűnt a déli államok kiéheztetése, hogy senki nem vette komolyan. Senki sem számolt ugyanis Sherman karakterével. Grant, Lincoln és a többi északi vezető hallani sem akart az Anaconda-tervről, Sherman viszont egy szociopata perverz ösztönével kezdettől fogva megérezte a benne rejlő korlátlan lehetőségeket. Ugyanakkor nagyon is tisztában volt azzal, hogy egy abnormális elképzelést nem lehet normális módszerekkel végrehajtani. Egyébként a blokádot, amelytől a háború humanizálását remélték, elismerte a jog. Ezért gondolta azt a világ később, hogy az északi és déli államok közötti háború elég ártatlan dolog volt. Valójában a blokád függönye mögött rettenetes bűnöket követtek el.

Lincoln meggyilkolása után Grant lett az USA elnöke, aki Shermant nevezte ki a hadsereg főparancsnokává. Grant elnökségével új éra kezdődött Amerikában: a hivatalos korrupció és hipokrízis korszaka, amikor egyik kézzel a Bibliát lengették, a másikkal pedig meglopták a szomszédot. A legyőzött déli államok vezető tisztségeibe ültetett északi funkcionáriusok gátlástalan tolvajlásai és féktelen önkényeskedései végül olyan nyilvánvalóvá váltak, hogy 1876-ban a republikánusok nem merték újra jelölni Grantet az elnöki posztra.

Azóta egymást követték az elnökök, de Amerika még mindig az ő útján jár. Időközben a „grantizmus”, vagyis a bűnt palástoló képmutatás rendszere az amerikai állam hivatalos magatartásává vált. Az amerikaiak napjainkban is elpusztítják azokat az országokat, amelyeket lerohannak, ahogyan Shermantől tanulták, miközben az erkölcsről prédikálnak és az ellenség „barbárságára” panaszkodnak. A győzelem, amelyről álmodoznak, a temetők nyugalma. Az anacondának meg kell fojtania az egész világot, hogy teljessé váljon az amerikai „one world” birodalom egyeduralma.

MD 2012. X. 10.