Most akár visszamehetnénk egészen a fehér ember elkorcsosulásának a gyökeréig, a kereszténység nevű zsidó métely elhatalmasodásáig (mindazzal, ami pusztítást végzett az európai lélekben és európai életekben: a pogányok erőszakos megtérítése és a makacskodók kiirtása, a nemzeteket és családokat megosztó vallásháborúk, a legjobb koponyákat, vagyis a szabadon gondolkodó koponyákat elpusztító vagy elüldöző inkvizíció stb.), de az is elég, ha az első világháborúra emlékezünk, erre az ipari méretű tömegmészárlásra, amelyet az uzsora urai hangszereltek, és amelyben likvidálták a benne részt vevő nemzetek elitjeinek nagy részét.

De még mindig maradt belőlük, és mivel ezek azzal fenyegették őket, hogy újraalapozzák a nemzetekre épülő erős Európát, egy újabb világégést finanszíroztak ugyanazok, pedig időközben egy jó része annak, ami még maradt az elitekből és a harcosokból, már felmorzsolódott a bolsevista szörnyeteg elleni harcban. Így aztán a második világháborút is elveszítették a nacionalisták, a túlélők közül pedig sokan megismerhették a győztesek „igazságszolgáltatását”. De még mindig maradtak túlélő harcosok, akiket aztán elküldtek a világ távoli helyeire (Korea, Indokína, Algéria, Kongó stb.), hogy védelmezzék a kapitalisták gyarmatait.

Ezalatt Európában az önostorozás, az önvád és a bűnbánat pedagógiai módszerével véglegesen kasztrálták az emberanyagot, és hogy biztosak lehessenek benne, hogy még csak véletlenül sem születhet újjá egy Napóleon vagy egy Hitler, az abortusszal tovább folytatták az európaiak lemészárlását, spirituálisan pedig lenyomták a torkukon a katasztrofális következményekkel járó Vatikán II-t, ezzel automatikusan taccsra téve a keresztes (értsd: harcias) szellemiség maradványát is.

És ekkor fegyverek, egyenruhák és (látszólag) erőszak nélkül, lassanként és egyre inkább, elfoglaltatták a vén Európát bamba és brutális barbárhordákkal, amelyek bepiszkolnak és összetörnek mindent, amihez csak hozzáérnek, és mindezt a legcsekélyebb ellenállás nélkül, mert az európai ember már nem tud ölni. Már egy nyulat sem képes megölni, a vér megijeszti, hát még egy barbár, aki megerőszakolja a szerelmét, a nővérét vagy az anyját...

A nemzedékek során az európaiak idegrendszerét, amelyet a túlzott alkoholfogyasztás már amúgy is kikezdett, gyakorlatilag teljesen felőrölték: az európai ember már csak egy csontváz, nyers hús és fogyasztói késztetések egyvelege. Amint kimondjuk előtte az egyszerű tényt, hogy talán ideje lenne végezni ezekkel a megszállókkal, akik minden nap egyre inkább felfedik a hódító szándékaikat, hacsak nem akarunk eltűnni vagy vízhordóként szolgálni nekik, rettegő tekintetekkel találkozunk, mintha csak egy őrülttel állnának szemben, miközben abban, ami még az agyukból maradt, a „soha többé azt”, „a fehér ember = egyetemes kizsákmányoló”, „Európa a bűnös földrész” stb. pavlovi reflexei villognak.

A fehér ember már nem tud ölni. Még egy nyulat sem tud megölni, még kevésbé az ellenségét. Ez az alapvető problémája.

A uralkodó nyugati ideológia beteljesíti az európaiak devirilizációját (elférfiatlanítását), amely a „bevándorlónak” nevezett idegen gyarmatosokat nem sújtja. A jelenlegi homofília, a női álemancipáció feminista hulláma, a nagycsalád ideológiai elutasítása, a natalitás összeomlása, a néger és az arab látványos idealizálása, a meszticizáció (fajkeveredés) állandó apológiája, a harcias értékek elvetése, az erő és a hatalom esztétikájának gyűlölete és az általános gyávaság - csupán néhány legjellemzőbb tünete e nyilvánvaló devirilizációnak.

Szembesülve az agresszív férfiasságot mindenek fölé helyező iszlámmal, az európaiak morálisan lefegyverzettnek és komplexusosnak érzik magukat, hiszen korszakunk egész koncepciója, amely a törvényhozótól, a közoktatástól, az egyháztól és a médiától ered, a „fasiszta brutalitással” azonosított maradék férfiasság felszámolására törekszik, miközben a devirilizáció úgymond a kifinomult erkölcsök és a polgári lét jele lenne, egy olyan társadalom farizeus diskurzusaként, amely egyébként egyre mélyebbre süllyed a primitívségbe és az erőszakba.

A nárcisztikus individualizmushoz és a közösségi érzés elvesztéséhez is kötődő devirilizáció megbénítja a bevándorló gyarmatosítókkal és bennszülött kollaboránsaikkal szembeni ellenállást, ugyanakkor pedig megmagyarázza a bevándorló bűnözéssel szembeni erőtlen fellépést, az európaiak etnikai szolidaritásának hiányát a bevándorlókkal szemben és a tőlük való patologikus félelmet.

Márpedig egy nép férfiassága történelmi túlélésének az alapfeltétele.