Jean-Claude Larmontier: Hogyan lehetünk nem revizionisták? Avagy érthető, hogy napjainkban miért tiltanak be, koboznak el és semmisítenek meg annyi könyvet!

Egyre inkább felfedezem a „hatóságok”, a hatalom hivatalos vagy valódi birtokosainak perverzitását. Nyomokban azonban megvan még bennem az intézmények tisztelete, és a naivitás azok állításaival szemben, akik azt hangoztatják, hogy a tudás birtokában vannak, és tudásukat ráerőltetik a többiekre. Minden nap újabb bizonyítékait fedezem fel a manipulációknak, amelyeknek áldozata voltam, újabb bizonyítékait a valóságba csomagolt hazugságoknak, a tudtomon kívül körülöttem elkövetett aljasságoknak minden területen, legyen szó gazdaságról, orvostudományról, mezőgazdaságról, politikáról, vallásról, kultúráról, történelemről stb.

Egyre hajlamosabb vagyok arra, hogy mindenben kételkedjem, hogy megsejtsem a valóság elkendőzését, hogy kiszúrjam a rossz szándékot. Pillanatnyilag a történelem gyötör, mert az érvényben lévő hivatalos változat utálatos üldözéseket táplál, egészen államfők diabolizálásáig menve.

A második világháború förgetegének szívében éltem 14 és 19 éves korom között, mindenre kíváncsi megfigyelőként. Hosszú ideig elhittem, amit tanítottak, tudniillik azt, hogy Németország követte el az emberi faj történelmének legrettenetesebb bűneit. Aztán elkezdtem kérdéseket feltenni magamnak és kételkedni. Napról napra, évről évre oszlott a köd. Miután elolvastam mintegy száz betiltott könyvet, végül kezembe került egy lényegi dokumentum másolata, amelyet még a többinél is jobban tiltottak. Mohón olvastam, néha üvölteni támadt kedvem, ha különösen felháborító információkat fedeztem fel benne. Miután befejeztem, felteszem magamnak az igazi kérdést: hogyan lehet az ember nem revizionista?

Ma egyre több kortársunk említ többé-kevésbé diszkréten egy elképesztő megtévesztést, miközben a birka többség változatlanul ugyanazt a nótát fújja, szörnyülködvén az állítólagos holokauszt miatt. A kérdéses mű, amely a provokatív Freispruch für Hitler? (Felmentés Hitlernek?) címet viseli, súlyos börtönbüntetést jelentett a szerzőnek, aki osztrák börtönben sínylődik. Valójában azért ítélték el, mert nehezen kétségbe vonható forrásokra hivatkozott.

Odáig jutottam, hogy megállapítom: mivel a háború abszolút csapás, a gyilkolás norma, a gyűlöletet pedig azért szítják, hogy motiválja a harcosokat, deviáns magatartások tűnhetnek fel, és a kínzás törvényesnek tűnhet egyes – néha „patrióta”, gyakran integrista – fanatikusoknak. Alighogy megszűnik azonban az ellenségeskedés, és a lefegyverzett és gúzsba kötött ellenség a földre került, a szánalomnak kell felülkerekednie, a nagylelkűség lévén a győztes becsülete és harcának törvényesítése.

A francia foglyokat a németek a háború „törvényeinek” megfelelően kezelték, ahogyan a munkaszolgálatosokat is, miközben az egyenruha nélküli harcosokat – partizánokat vagy terroristákat, a beszélő személye szerint – koncentrációs táborokba deportálták, amelyeket Paul Rassinier objektíven bemutatott. Most azonban már sokadszorra és még brutálisabban olyan vallomásokat ismertem meg, amelyek azt tanúsítják, hogy a Nürnbergben elítélt legyőzötteket embertelen bánásmódnak, elmondhatatlan kínzásoknak vetették alá, amíg be nem vallották, hogy rettenetes bűnöket követtek el. E kilengésekről (eufemizmus!) beszámoló tanúk gyakran a szövetséges megszálló erőkhöz tartoztak. A túlélő áldozatok gyakran csak évtizedek múlva mertek beszélni, és amikor volt bátorságuk megszólalni, a győzteseknek lefeküdt igazságszolgáltatás lesújtott rájuk. A Német Szövetségi Köztársaságban több könyvet cenzúráztak és égettek el, mint egykor a náci cenzúra.

Az írásomat motiváló könyv szerzője nem vett részt a konfliktusban, de a lelkiismerete arra ösztönözte, hogy kutatásokat végezzen a történelmi igazság lehetőség szerinti helyreállításáért. Érthető, hogy ezt a könyvet is, mint annyi másikat, betiltották, mert a legkíméletlenebb vádbeszédet képviseli a legdurvább sztálinista perekkel azonosítható Nürnbergi Bíróság felállítói ellen. Országunkban, az emberi jogok hazájában azonban a törvény bűncselekménnyé nyilvánította e bosszúbíróság kétségbe vonását. Legalább Gorbacsovnak kellett lenni annak beismerését merészelni, hogy a katyni mészárlást tévesen rótták a németek terhére.

Ma vissza kell állítani a szólás szabadságát, engedni kell minden véleményt kinyilvánítani, és lehetővé kell tenni a tényeken és első kézből származó tanúvallomásokon alapuló vitát, hogy végre „a történelem szemeteskukáiba” kerüljenek azok a mítoszok és legendák, amelyek beszennyezték egy nagy nép reputációját.

A dolgok és hatalmon lévők ismeretében ezeket a könyveket csak tiltani lehet, mert a szabad terjesztésük megingatná a zsidó közösség egy része által felállított gyűlöletépítményt, valamint az Irán kivételével a világ kormányainak többsége fölött – vajon még mennyi ideig? – gyakorolt hatalmát. Ezért nyilvánítják bűncselekménnyé egyre több országban a „holokauszt” kétségbe vonását, amely e globális uralom sarokköve.

A kérdéses mű szerzőjét, Gerd Honsik költőt 2007. október 6. óta Ausztriában tartják börtönben, 2009. április 27-én pedig öt év börtönbüntetésre ítélték.

Gerd Honsik politikai fogoly jelenlegi címe: Justizanstalt Wien-Josefstadt, Wickenburggasse 18-22, A-1082 Wien (Ausztria)

Ford.: Hep Titusz