Az utolsó csatlós szerepe és történelmi megítélése mindig vitákkal terhelt és hosszú időre megosztja a társadalmi közbeszédet, de a korszellem változásával a hangsúlyok eltolódnak, és lehetővé válik a történelmi események tárgyilagos értékelése. A pusztító világerők mindenhatóságának megrendülésével felszínre törhet a népi emlékezet, áttörve az egykor áthatolhatatlannak tűnő szellemi terror üvegburáját, búvópatakként törve előre veszi vissza az őt megillető teret a társadalmak szövetében. Így válik a Kitörés emléke a nemrég még szélsőséges csoportoknak tulajdonított rendezvényből Becsület Napja néven nemzeti ünneppé, így lesz mára az egykori 'utolsó csatlós' megbélyegző címből, a cionizmus igáját lerázó európai testvérnépek által elismert hősi helytállás.

Az akkori döntés a harc folytatása mellett egy nemzet döntése volt, ellenszegülve a hintapolitikát folytató, árulóvá vált vezetéssel és eltávolítva azt a hatalomból. A nemzet akarata által adott a Hungarista Mozgalom Nemzetvezetőt az országnak, vállalva minden történelmi felelősséget és megtorlás következményeit. Akkor ez nem egy szűk érdekcsoport döntése volt a társadalom feje felett, hanem a magyar nemzet akarata. Ez az, ami megkülönbözteti a jelenlegi szövetségi rendszertől, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozástól, amelyet demokratikusnak nevezett választási színjáték után vertek keresztül, elképesztő összegeket fordítva a lakosság meggyőzésére a média által. A hetven évvel ezelőtti szövetséget vérrel és vassal pecsételték meg, nem 'kerekasztalok' és fülledt szabadkőműves páholyok mélyén született paktumokkal. Ezek azok a tények, amelyek megkülönböztetik az akkori és a mostani 'csatlósságot'. Ezek a különbségek szolgáltatják a jogalapot a természetjog szerint, hogy elhagyjuk ezt a bukásra ítélt szövetségi rendszert és végre kivívjuk függetlenségünket.

A rendszeren belül tevékenykedő politikai tényezőktől semmilyen megoldás nem várható, mivel képtelenek válaszokat megfogalmazni a korszak kihívásaira. A gordiuszi csomó átvágása nem kerülhető el, minden javítgatás és reformálgatás kudarcra van ítélve. Új nemzetpolitika, új, kölcsönös előnyökön – és nem kiszolgáltatottságon – alapuló stratégiai partnerség más országokkal lehet a megoldás, amit a változást zászlajára tűző vezető erőnek meg kell valósítania. Semmilyen jogfolytonosság az 1945 után alakult államformákkal fenn nem tartható, így a változások után a jelenlegi szövetségi rendszerekhez való tartozás is érvénytelennek tekintendő. Természetesen ez vonatkozik az államadósságra is. Elvárható lenne egy ekkora huszárvágás a jelenlegi politikai szereplők bármelyikétől is? Aligha.

A régi polgári rendszerhez ezer szállal kötődő entitások képtelenek kilépni abból a szellemi síkból, amely a jelenlegi rendszer korlátait képezik, kisszerű materialista világnézetük és függőségük miatt erre a 'térugrása' alkalmatlanok, bár egyes gondolkodóik helyes diagnózis felállítva, de a megoldási javaslatot rosszul meghatározva maradnak meg továbbra is a jelenlegi, kimúlásra ítélt vonatkoztatási rendszerben. A párhuzamosan létrejövő új felépítmény lesz a váza annak a rendszernek, amely felváltja a jenlegi elhasználódott és ezer sebből vérző struktúrát. Nem ideológiák és működésképtelen politikai klisék mentén szerveződve, hanem az igazságosságot és a kor kihívásaira adott magyar érdekű válaszokat vezérfonalnak tekintve fog kibontakozni az új vázszerkezet, elutasítva minden idegenszerűséget, de egyúttal történelmi anakronizmust is, és felszámolja a jelenkori, semmilyen eszmei vagy erkölcsi elvvel nem igazolható csatlós státuszt, amely magyar érdeket egyáltalán nem szolgál - idegent annál inkább. Az új népmozgalom ennek a szabadságharcnak a megvívásához várja a társadalom támogatását: „de mi is ki fogunk törni, ki kell törni...”

Újszászi István - Jövőnk.info