A hét elején ismét összeverődött a magyargyűlölők egy csoportja, hogy itt az év vége felé, egy idei utolsó konferencián még hosszasan elemezzék, hogy mi magyarok milyen egy szemét, rasszista, antiszemita népség vagyunk. Mielőtt valakik legyintenének, hogy mit kell foglalkozni néhány idióta agymenésével, azoknak jelezném: ez egy tudományosnak mondott konferencia volt, aminek a Magyar Tudományos Akadémia adott helyet. Sőt, maga az MTA volt a rendezvény védnöke is.

A Feischmidt Margit vezető kutató által összehozott Hétköznapi nacionalizmus és nemzeti radikalizmus című konferencia elvileg a „változó nemzeti diskurzusok: az azonosság és a különbség konstrukciói magyar állampolgárok és kisebbségben élő magyarok viszonyáról” kellett volna, hogy szóljon. Azonban a valóság már nem így alakult. A huszonegy előadásból, mindössze nyolc szólt a határon túli magyarság helyzetéről, a többi pedig egy véget nem érő mocskolódásban teljesedett ki.

Még csak bele sem kell olvasnunk a rendezvényről szóló részletesebb beszámolókba, elég ha csak megnézzük a konferencia programját és máris képet kaphatunk ennek a magyarság szempontjából mérhetetlenül hasznos programsorozatnak a küldetéséről. A hivatalos programban ugyanis ilyen előadásokat találunk:
[a teljes programért katt IDE]

- Kóczé Angéla: Nők a fronton: szimbolikus ellenállás a rasszista beszédmóddal szemben.
- Tamás Pál: Nemzeti populizmus és a rendszerváltás delegitimációja Magyarországon
- Tóth András – Grajczár István: A negyedik hullám. A jobboldali radikalizálódás Magyarországon
- Örkény Antal: Eltorzult magyar nemzeti identitás, zsákutcás magyar nemzetpolitika
- Oblath Márton: A "cigánybűnözés" és a "hazafiság" az online nemzeti radikalizmus diskurzusában

Azt hiszem még nemzeti radikálisnak sem kell lenni ahhoz az embernek, hogy felvetődjön a kérdés: Vajon egy ilyen magyargyalázó megmozdulás mitől tudományos? Mitől magyar? És legfőképp a saját szemen köpésünket miért kell nekünk finanszírozni, potom 8,5 millió forintért olyan közpénzből, amit az Akadémiának egyébként a magyarság kultúrájának kutatásra kellene fordítani?

Azért arra kíváncsi lennék, hogy Pálinkás József narancsos MTA elnöknek mégis mi a véleménye az olyan mondatokról, mint amit Tamás Pál fogalmazott meg, miszerint „a magyar társadalom 33 százaléka aktív antiszemita. És akárhogy csűröm-csavarom csak 20 százalékos az anti-antiszemita, az antiszemitizmust keményen elutasítók aránya. Egyértelmű, hogy mindig több Magyarországon az antiszemita, mint az anti-antiszemita".

Vagy mit gondol Tóth András gondolatairól, aki A szélsőséges jobboldal negyedik hulláma című ajvékolásában azt fejtegette, hogy a 90-es évek Haider-féle harmadik generációs populista, protest, bevándorló ellenes politikájához képest a Jobbik egy új generációt képvisel, amelynek titka, hogy Vona Gábor pártja a genetikus fasizmus jegyében egységesítette a dühöt és a gyűlöletet. A tudományos érvelés szerint ennek okát Vona Gábor egyéni sorsában és családi tragédiáiban kell keresnünk.

Azért afelől ne legyenek illúzióink, hogy Pálinkás majd el fog határolódni ezektől. De miért is tenné ezt egy olyan magát konzervatívnak nevező valaki, aki az MTA elnökeként egy egész friss interjúban kijelentette: „az alkotmányba nem kerülhet be a kereszténység, mert az megosztja a társadalmat.” 

És innentől már nem is áll olyan messze kollégájának, Örkény Antal szociológusnak, az MTA doktorának és az ELTE egyetemi tanárának előadása. Örkény az Eltorzult magyar nemzeti identitás, zsákutcás magyar nemzetpolitika címmel tartott igazán feledhetetlen előadást, ahol olyan ”tudományos” megállapításokat tett, miszerint egy nemzetközi felmérésben Magyarország lett a legnacionalistább ország, amelyet az etnocentrizmus és a xenofóbia különböztet meg a nyugati, modern politikai nemzettudatú országoktól. Így aztán szerinte nem ártana tudatosítani magunkban, hogy messze mi vagyunk Kelet-Európa legidegengyűlölőbb országa. Aztán szégyenkeznünk kell még szerinte amiatt is, hogy egy másik felmérés alapján a magyarság elsöprő többsége büszke saját történelmére. Ez pedig teljeséggel érthetetlen és elfogadhatatlan, „hiszen a magyar történelem kudarcok története”.

És hogy teljes legyen a kép, még a végére ideidézném Kóczé Angéla szavait, mert azok pontosan bemutatják az egész konferencia lényegét. Ez a mérhetetlenül felkészült asszony a Nők a fronton: szimbolikus ellenállás a rasszista beszédmóddal szemben címmel mondta el gondolatait a világról. Az előadásából megtudhattuk, hogy a borsod megyei Szikszón a világ végéig békésen éltek volna egymás mellett az aktívan integrálódó roma és nem roma lakosok, ha azt a Magyar Gárda felvonulása nem zavarta volna meg, mert ezután az addig tabunak számító cigányellenesség és a„kontrollált gyűlöletkeltés” elszabadult. Azóta a cigányok félnek kimenni az utcára, sőt: két nappal előre bevásárolnak.

Amikor a Barikád újságírója rákérdezett ennek a nagyon életszerű példának részleteire, és felvetette, hogy a konkrét történetről az előadó mégis hány embert kérdezett meg a cigányok által terrorizált emberek közül, ne adj’ Isten a Gárdából, a hölgy így felelt: „Nem volt célom az objektivitás…”

Azt hiszem ezt nehéz kommentálni. Legalábbis sűrű kurv@anyázás nélkül biztosan.

Ha ez a megmozdulás valamilyen liberált műhelyben fut, még akkor is felháborító, de akkor akár rá is mondhatnák, hogy le van sz@rva, az idióták összejöttek és boldogítják egymást. De ez esetben szó nincs erről. Ez a konferencia a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében történt, a magyarság ”érdekében”, közpénzből finanszírozva.

Mégis mi folyik ebben az országban? És legfőképp meddig még?