"Orbán Mercedese" - a gyárban dolgozó olvasónk leírja, aminek titokban tartásáért mindent megtesz a vezetőség
A magyar ipar egyik zászlóshajójaként
emlegetett kecskeméti Mercedes gyár vendége volt nemrégiben Orbán
Viktor. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, evett-ivott, körülnézett,
mindent nagyon szépnek talált, mindennel meg volt elégedve. A fotósok
gyönyörűségére szerszámot is fogott a kezébe, hogy lássa ország-világ,
nem akármilyen vezetője van ám a magyarnak, hanem dolgos, egyszerű nép
gyermeke, aki - lám - a gyárban is megállja a helyét, ha a sors úgy
hozza. Majd a néhány órás kiszállás után furikázott még egyet egy
újonnan legördült CLA Mercedessel, majd, mint aki jól végezte a dolgát,
ahogy jött, el is távozott.
Irigykedünk rá? Nem.
Csak ez az egész sztori jellegzetes tünete, vagy
kórképe egy összetett problémának, ami az egész társadalmat jellemzi.
Nincs pénz a munkabérekre, nincs pénz semmire, de ugyanakkor a
propagandára, a kéz kezet mos elvre, a sunyiságokra és a burkolt
korrupcióra számolatlan...
A kecskeméti Mercedes gyárban súlyos problémák
vannak a vezetőség és a dolgozók egy része között. Mint ahogy az lenni
szokott, a legrosszabb helyzetben azok vannak, akik a tényleges
termelést végzik. Az alábbiakban szót ejtek ezekről a konfliktusokról.
Tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni, mert a
kormány és a Mercedes emberei mindent megtesznek azért, hogy a problémák
ne kerüljenek ki a gyár kapuin túl. Napi szinten fenyegetik az
embereket a Facebookon vagy egyéb internetes fórumokon megjelent
beírásaik miatt.
A kormány és a gyár vezetősége azt próbálja
sugallni, hogy a gyár a megtestesült magyar csoda. Én erre csak annyit
kérdezek: miért a heti sok tucat kilépő? Miért kell egy munkásgyűlésre
megerősített biztonsági őri gárdával fenyegetni a dolgozókat? Miért kell
a látogató Mercedes-vezetőt testőrnek kísérnie a saját munkásai között?
És hosszan lehetne folytatni.
Na de menjünk szép sorjában.
Amikor az embertől megkérdik, hol dolgozik, és azt
válaszolja, hogy Kecskeméten, a Mercedes gyárban, általában az
következik, hogy „az jó hely, már sokat hallottam róla”. Igaz,
mostanában már egyre többen azt felelik ehelyett, hogy „úgy hallom, nem
fizetik agyon a dolgozókat”. Vagyis a hírek előbb-utóbb kiszivárognak a
külvilágba. Persze ez nehéz dolog, mert az újságokban csak a Mercedes
vezetősége által jóváhagyott, sokszor általuk fogalmazott hírek jelennek
meg. Nyilván ez a versenytársaknak is szól, hiszen ezekben a hírekben
rendre megemlítik, hogy óriási a kereslet „a világ legjobb autói” iránt,
az emberek sorba állnak érte, és féléveket kell várni egy-egy B vagy C
osztályos autóra. Nos, valóban ennyi a várakozási idő, mert egy-egy
megrendelés után fognak csak hozzá az autó elkészítéséhez, vagyis nem
azért, mert szétkapkodnák az emberek a raktáron levő autókat. Sőt sokáig
azt sem értettük, hogyan lehetséges az, hogy a tervezett darabszámtól
jelentősen elmaradó termelés hogyan lesz egyik pillanatról a másikra
plusz. Nos, egyszerű a megoldás: sokan visszamondják az autót, és így
változik az aktuális darabszám pozitív irányba...
A „világ legjobb autóival” kapcsolatban annyit,
hogy a gyár kifelé ezt kommunikálja, de bent, a gyárban a munkásgyűlésen
olyan táblázatokat mutatnak, hogy a Mercedes jelentősen el van maradva a
legnagyobb versenytársaitól, az Auditól és a BMW-től. Olyannyira, hogy
az idén jelentős megszorítást terveznek, ami milliárd eurókról szól. Ezt
a gyár vezetése jelentette be a tavalyi év végén a munkásgyűlésen. Hogy
aztán ezt a pénzt melyik gyárakból és hogyan vonják ki, arról nem szólt
a fáma, de így utólag visszagondolva, lehet egy sejtésünk...
A gyár főleg fejlesztésekben van elmaradva a
versenytársaktól, ami hosszú távon elég kellemetlen lehet nekik. Ezért
célul tűzte ki a vezetés, hogy a Mercedesnek 2020-ra világelsőnek kell
lennie.
Ahol igazán le van maradva a Mercedes, az az ún. prémiumkategóriás modellek eladása, bármilyen meglepő.
Hogy ez ránk, magyarokra miért is tartozik?
Mindjárt... mert a gyár magyarországi vezetője, Frank Klein a legutóbbi,
botrányosan véget ért munkásgyűlésen kijelentette, hogy minden forintot
kétszer is meggondolnak, mielőtt kiadnák... Gondolom, ez főleg a
munkabérekre vonatkozott...
A Mercedes gyárban, ha magyar az ember,
kétféleképp lehet dolgozni. Saját, tehát Mercedes-alkalmazottként,
illetve kölcsönzött munkaerőként. A kölcsönző cégek - Adecco, Workforce -
jellemtelenségeiről szintén lesz szó.
Az alább következők az összeszerelő üzemben -
Montage - érvényesek, de hasonlóak a Rohrbauban - fényező - illetve más,
termelésben résztvevő üzemekben is a tapasztalatok.
Tehát:
Az ember belép a Mercedeshez mint
Mercedes-alkalmazott. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ez a Mercedes nem
az a Mercedes. Ez „csak” a Daimler csoport tagja, amint a neve is
elárulja - Mercedes Magyarország Kft. Nagy különbség! Mert amit a német
munkaerő vagy bármilyen más nemzetiségű is megkap, arról a magyar
dolgozó legfeljebb álmodozhat.
Az átverés rögtön a belépésnél megindult. Az első
néhány száz munkavállalót mindenféle igéretekkel csalták lépre. A
hr-esek minden szépet és jót megígértek a leendő dolgozóknak, akiket nem
ritkán az ország másik feléből csábítottak Kecskemétre. Ilyen ígéret
volt a letelepedési támogatás - milliós összegekről beszéltek -, az
átköltözési támogatás vagy éppen a lakbértámogatás. Ezekből egyedül az
átköltözési támogatás valósult meg, nettó 180 ezer Ft értékben. Voltak,
akiket a fizetési trükkökkel édesgettek magukhoz. Örömmel értesítették a
dolgozót, hogy az általa kért bért biztosítani tudják, majd miután az
ember kilépett az előző munkahelyéről és belépett a Mercedeshez,
kiderült, hogy az összeg nem a kért nettó, hanem bruttó, de az munkába
járási térítéssel és bónusszal együtt annyi... Ilyenkor mit tehet az
ember: csikorgatja a fogait és tűr. Legalábbis amíg nem talál jobbat...
Sok emberrel beszéltem, akik ilyen csalás áldozatai lettek és azt kell
hogy mondjam, ezek nem egyedi esetek, hanem aljas módon, tömegével
alkalmazott fogások voltak. Amikor Frank Kleint erről kérdezték,
cinikusan megrántotta a vállát, és annyit mondott, itt egyelőre még ő a
főnök, és az lesz, amit ő akar. Majd még hozzátette, hogy a hr-esek,
akik ezeket ígérték, ki lettek rúgva... ami ordas nagy hazugság. Klein
úr amúgy is elég ambivalens módon viszonyul a magyarokhoz. Amikor
megemlítették neki, hogy hétről hétre rengeteg magyar megy el, azt
mondta, hogy szarik rá, majd jönnek helyettük mások. Ennyit a
megbecsülésről stb.
Az új munkavállaló, főleg ha az összeszerelőbe
kerül, úgy érezheti elsőre, hogy megfogta az Isten lábát. Ugyanis 3
hónapra kiküldik Németországba tanulni, anélkül, hogy az itteni
viszonyokat megismerné. Ezért van az, hogy visszatérve, amint megismeri a
magyarországi valóságot, óriásit koppan, ahogy mondani szokás.
Erre a 3 hónapra megkapja az itteni alapbérét
(bruttó 138 ezer Ft) valamint a kinti költségtérítést. Mindösszesen
300-350 ezer forint így a havi nettó keresete, az első 3 hónapban, ami
egy magyar munkavállalónak maga a csoda. Igaz, az az apró betűs rész
rendszerint elkerüli a figyelmét, hogy aláíratnak vele egy 3 éves
szerződést, és ha ezen időszak alatt ki akarna lépni, vissza kell
fizetnie az alapbérén felül eső részt. Ezt tán egy munkajogásznak is meg
kéne piszkálni...
Ez így együtt még mindig töredéke a kinti munkások
keresetének, akik hatalmasakat szoktak röhögni odakint, ha meghallják,
hogy mennyi pénzért dolgozunk itthon. Nem is egészen értik, a 400 eurós
keresetre megkérdezték: „hetente?” Aztán fejcsóválva csak annyit mondott
egyikük, ennyit tankolt most a kocsijába...
A Mercedesnél az az alapelv, hogy minden
munkavállaló egyenlő, nos, ez már rögtön az elején sérül. Ugyanis a
németek repülővel járhatnak haza, míg a magyar munkavállalót 20 órás
buszúton zötyögtetik haza, havonta egyszer.
Mindegy, még ezt is elviselnénk, elvégre béketűrő a
magyar. Ha kölcsönzött munkaerő az ember, természetesen nem küldik ki
sehová: és egyébként is, semmi jóra ne számítson.
Aztán eltelik a 3 hónap, visszatér, és szembesül az itteni munkakörülményekkel.
Az összeszerelő gépeit máshol már évek óta
raktárban álló gépekből állították össze. Ha valaki csúcstechnológiára
gondol, nagyon messze jár az igazságtól... Jellemzően: amit
Németországban már robotok csinálnak, azt itt az emberek. A Rohrbau
robotjainak egyharmada el sem indult a próbaüzemnél... a szórásuk
irtózatosan nagy, nem lehet minőségi munkát csinálni velük. Hozzáteszem:
más üzemekben is így van.
S fizetése persze rögtön visszaesik a bruttó 138
ezerre és a műszakpótlékkal, bónusszal együtt sem lesz magasabb 110-120
ezer forintnál. De sokan még ezt sem érik el.
Mindezért cserébe olyan megerőltető munkát kell végezni, amilyet nem hiszem, hogy más országban bárki is megcsinálna.
Ezért röhögte körbe mindenki az egyik
műszakgyűlésen Fabio Belá urat, az összeszerelő vezetőjét, aki
kijelentette, hogy „Magyarországon könnyebb a megélhetés, mint
Németországban”, amikor a bérek nevetségesen alacsony voltát firtatták.
Persze Belá úr, aki eddig a felvétellel kapcsolatos ügyeket intézte, nem
éppen az éles eszéért van tartva, hanem mert - finoman szólva -
bizalmas viszonyt ápolt az egyik nagykutya leányával. Így lehetséges az,
hogy egy teljesen műveletlen, elemi iskolát éppen-hogy elvégzett ember a
Mercedesnél E4-es kategóriájú vezető lehet. Ez a sógorság-komaság
egyébként is érvényes a vezető kiválasztásnál. A művezetők, vagy
Maisterek több mint 50%-a így került a poziciójába, és teljességgel
alkalmatlan arra, amit csinál. Pedig hát ugye lenne egy Daimler-szabály,
ami elég szigorúan szabályozza, hogy kikből válhat vezető... A
Maisterek ilyen silány állománya - tisztelet a kivételnek - azt
eredményezi, hogy napi szinten konfliktusok robbannak ki a dolgozók és a
középvezetés közt. A Maister úr nem tudja, hogy mit csinálnak a
munkásai, nincs tisztában a gyártási folyamatokkal, néha nem is ismeri
az embereit, azt hiszi, hogy más csoportokba tartoznak. De hát
csodáljuk? Van a Maisterek közt lakatos, fodrász, asztalos... csak éppen
szakmabeli alig. El lehet képzelni, ők milyen érdemek alapján jutottak
odáig.
A Mercedesről mindenkinek a csúcsminőség jut
eszébe. Azt gondolnánk, maga a gyár is megfelel ennek a képnek. Ezzel
szemben: elavult a technika, amit idehoztak. Jórészt Brazíliából
kerültek ide porosodó gépsorok, de mondhatni, összekukáztak mindent,
amit lehetett. Persze, ezeken a régi gépeken és gépsorokon gyártson az
ember csúcstechnológiát és előírt darabszámot! Természetesen ez nagyon
sokszor nem sikerül, és ilyenkor jönnek a retorziók. Van erre egy jó
magyar kifejezés, ami hűen kifejezi a viszonyokat, méghozzá a szarból
várat építés sikertelenségére vonatkozóan.
A retorziók kapcsán robbant ki végül is az a
konfliktus, ami a mai napig tart, és amiről, gondolom, az olvasók még
egy sort sem olvastak. Eddig.
Pár újságban, pl. HVG-ben megjelent, hogy a
Mercedes magyarországi gyárában bevezetik a szombati munkanapokat is. De
az már nem, hogy a gyár vezetése igen aljas módon tette ezt. Méghozzá
úgy, hogy a leendő és ledolgozandó 6 szombat közül csak a 24 óra feletti
munkaidőt fizetnék ki, de azt sem a szabadnapra járó 100%-os
túlórapótlékkal, hanem csak 50%-kal. A többi ún. munkaidő-számlára
menne, amit szabadnapként kapna meg az ember, ha áll a termelés. Ha erre
valaki azt mondja, hogy egy szombati, 100%-os pótlékkal díjazott
munkanap elcserélése mondjuk egy szerdai munkanapra neki nem nagy üzlet,
akkor igazat adok neki. Persze a két szombatot is csak a negyedév végén
fizetné ki a gyár, ha ugyan kifizetné... mert lehetősége van csúsztatni
a dolgot szinte a végtelenségig. Tehát bemegy az ember dolgozni
szombatonként, de pénzt ebből nemigen lát. És akkor rögtön itt álljunk
is meg egy szóra: a gyár szerint a vadonatúj CLA típusú autóra óriási a
kereslet, nem tudnánk annyit gyártani, amennyi kell. Ennek ellenére az
új munkaidőkeretet azért így állították össze, mert már előre látják -
saját elmondásuk szerint -, hogy nem lesz mindig ilyen nagy a kereslet,
és le fog állni a gyár. Mondjuk augusztusban. Egy felfutóban levő
modellnél…Több mint érdekes.
Amikor erről beszámoltak a legutóbbi munkásgyűlésen, óriási botrány tört ki. Nem olvastak erről sem? Nem csodálom...
Ott kezdődött, hogy Frank Klein úrék méretes biztonsági emberekkel állították körbe a dolgozókat, hogy érezzék a törődést...
A szakszervezet egy figyelmeztető demonstrációt szervezett, gondolom, erről értesültek Klein úrék...
A demonstráció alapja az volt, hogy Klein az
utolsó pillanatban felrúgta a megállapodást az imént említett szombati
munkarenddel kapcsolatban a szakszervezettel. Pedig az sem volt éppen
acélos. A szakszervezet ugyanis azt szerette volna, ha legalább minden
második szombatot kifizetnek... De nem. Értik?
Ebben a gyárban dupla munkát végeztetni a német
munkásokkal, irtózatos pénzekért lehet, sőt kívánatos. Elszórni a pénzt
mindenféle propagandára és újságcikkre, hogy kedvező színben tüntessük
fel a gyárat, azt is lehet, de kifizetni a ledolgozott szombatot a
magyar munkásnak, aki töredékéért dolgozik a németnek, azt már nem.
A szakszervezet által szervezett, igen erőtlen
tiltakozás lényege az volt, hogy amikor Klein úr bejelenti a dolgot,
akkor aki ezzel nem ért egyet, sípszóra feláll, és a fal felé néz balra.
Jött tehát Klein úr, aki félórás önfényezés után, illetve az után, hogy
közölte, milyen nyereséges a Mercedes, előrukkolt ezzel a tervvel.
Felhangzott a sípszó a szakszervezeti vezető szájából, és a munkások
nagy része felállt, és a fal felé nézett. Persze azok, akik az irodákban
meresztik a seggüket egész nap, nem értették, mi a probléma, elvégre
nekik nem kell dolgozniuk ingyen szombatonként...
Ezt a felállást Klein úr úgy vette, hogy hátat
fordítanak neki a dolgozók, és iszonyatosan felhúzta magát. Persze a
délutáni műszak egy picit karakánabb volt, és kerek-perec elküldték a
kurva anyukájába, valamint több tucat autókarosszériát tettek tönkre. Ez
persze elítélendő dolog, de felvetődik a kérdés: mi vezetett idáig?
Hogyan lehetséges az, hogy a dolgozók semmi más tiltakozási formát nem
tudnak találni?
A Munka törvénykönyve erre a munkaidőkeretre
lehetőséget ad. Sőt egyéb más aljasságokra is. A dolgozónak
gyakorlatilag nincsenek jogai, a munkáltató rendelkezik pl. a
szabadságának a 3/4-ével is. Valamint gyakorlatilag korlátlan túlóra is
elrendelhető. Na ez volt a másik, ami kiverte a biztosítékot az
embereknél. Vagyis ha az aznapi darabszám nem készül el,
meghosszabbítják a munkaidőt. Ezzel csak az a probléma, hogy nem tudnak
hazajutni az emberek a gyárból - már persze aki nem autóval van -, mert a
Mercedes gyárhoz külön járatok vezetnek, és ha ezeket nem rendeli oda a
vezetés - márpedig nem rendeli -, akkor nem tud az ember hazajutni.
Főleg egy éjszakás műszak után, hajnali kettőkor, ugyan kinek van kedve
bolyongani? Erre az volt a válasz Klein részéről, hogy a vonatig
elviszik az embereket. Egyrészt 3-kor nincs vonat hajnalban, másrészt a
dolgozók legnagyobb része busszal jár be. De ez nem zavarja őt.
A tiltakozás ilyen formája persze nem tetszett
Kleinnek, és azt kezdte fejtegetni, hogy „lám, a magyar kultúra” nem
ehhez szokott hozzá. Persze ez csak olaj volt a tűzre. Kiváncsi lennék,
egy német munkavállaló mit tenne ilyen intézkedések és ennyi fizetés
esetén.
Egyébként ezt a „Daimler-kultúra” kifejezést
nemrégiben már hallottuk az összeszerelő vezetőjétől, amikor sokan azt
sérelmeztük, hogy az egyik török-német hibrid művezető rendszeresen
sértegeti a magyar munkásokat, és segglyuknak hívja őket. Erre is az
volt a válasz, hogy mi nem értjük a Daimler-kultúrát. Tök jó, hogy most
ezt megkaptuk, egyenest Németországból.
Ha erre valaki azt mondja, hogy azt a szarházi
törököt miért nem kalapáltuk el ilyenek miatt, azt kell hogy mondjam,
ami késik, nem múlik. Viszont vegye figyelembe, hogy a kormány ilyen
esetben bízvást nem a magyar munkavállalók mellett állna...
Visszatérve a lényeges részre: mi az alapvető
probléma, ami miatt a Mercedes kecskeméti gyára nem képes az előírt
darabszámot és minőséget teljesíteni?
Az, hogy az egyes autókra szánt időt borzalmasan
rövidre szabták. Ugyanazt a munkát, amit nálunk egy ember csinál,
Németországban kettő, sőt három munkás végzi, alsó hangon is 5-6 szoros
fizetésért. Mi ez, ha nem a legundorítóbb kizsákmányolás?
És persze lehet szidni a magyar munkás töketlenségét és bénázását, hozzá nem értését.
Még egyszer: az adott idő alatt lehetetlen
megcsinálni a kitűzött feladatokat, legalábbis azokban az üzemekben,
amiket ismerek. Fokozottan érvényes ez az összeszerelőre. Nehogy valaki
azt higgye, ez csak olyan költői túlzás. Tényleg a teljesítőképesség
határain túl vannak szabva a feladatok.
A gépek, gépsorok alkalmatlanságáról már volt szó.
Miért csak most robbantak ki konfliktusok?
A problémákat hosszú idők óta ismeri a gyár.
Hittünk annak a német szlogennek, hogy a hibáinkból tanulunk. Nos,
érdemi intézkedés egyszerűen nincs. Nyáron szó szerint 40 fok van a
csarnokban, mert légkondicionáló természetesen csak az irodákba jutott.
Télen sem jobb a helyzet, mert akkor hideg van. Szintén csak az
irodákban van kellemes hőmérséklet.
Azok, akik egyáltalán képesek volnának
összefoglalni a problémákat, fent ülnek az irodákban és eszük ágában
sincs az állásukat kockáztatni. Én írom le a nagyközönség számára
először azt a tényt, hogy a magyarországi Mercedes gyárban az emberek
kiszipolyozása, kizsákmányolása folyik, a létező legaljasabb módon. Bent
a gyárban naponta felhívják a figyelmet arra, hogy semmiféle, gyárral
összefüggő negatív dolog nem kerülhet napvilágra, mert ez lesz, meg az
lesz. A cégvezetés nem felejt, és nem tanul semmiből. Az egyik munkást,
aki kicsit indulatosabban szólalt fel az egyik munkásgyűlésen, másnap
négytagú „delegáció” kereste meg a munkahelyén, hogy felelősségre vonják
a szavai miatt. A szakszervezetist, aki a sípos - fal felé fordulós
akciót szervezte, röviddel később a biztonsági őrök megfosztották
belépőkártyájától, sőt még a sípjától is... Azokat, akik a pl. a török
művezető elleni levelet aláírták, és eljuttatták annak feletteséhez,
egyenként hallgatta meg - az a török művezető, aki ellen a levél szólt.
Nonszensz? Az.
És még hosszan lehetne ezeket sorolni.
A Facebookot figyelik, az ottani kommentek is
szigorú vizsgálatok tárgyai. Azt tudják, hogy a kormányközeli újságok
nem fognak írni a visszásságokról. De persze a Kuruc.infóval nem
számoltak...
Kétségeim ez ügyben nincsenek. Hamarosan
megjelenik majd egy tiltakozó beírás is, az általam írt „valótlanságok”
ügyében is. A Mercedes, mint valami nagy testvér, mindent figyel,
mindent megjegyez, és alkalmasint megtorol.
A gyár büszke arra, hogy hány főt foglalkoztat.
Nos, ennek csak egy része Mercedes-dolgozó bár - mint kiderült az
előbbiekből - ők sem teljesen azok. Van két munkaerő-kölcsönző cég, az
Adecco, illetve a Workforce, akik még a maguk sápját is leveszik az
amúgy sem magas fizetésekből. Tudnék róluk is seregnyi negatív dolgot,
írni, de azt hiszem, ez elég is a tevékenységükről.
Felvetődhet a kérdés: ha ilyen rossz a kecskeméti Mercedesben dolgozni, miért nem hagyjuk ott?
Mint már említettem, rengetegen otthagyják a
céget. Volt olyan csütörtök, amikor 84-en adták be a felmondásukat. De
egyáltalán nem könnyű bármiféle munkát találni. Ha az embernek elege
lesz a kizsigerelésből és a megaláztatásból, naponta elküldheti X helyre
az önéletrajzát, aztán vár, hogy történjék valami. A gyárvezetés most
éppen borsodi hátrányos helyzetű munkavállalókat akar Kecskemétre
telepíteni. Csak hogy, kecskemétiek, erről is tudjatok. El lehet
képzelni, kifélék-mifélék ezek... Ha nekem nem hisztek, nézzetek utána.
Már folynak az egyeztetések a város vezetőivel a munkásszállásról.
Tudják azt, kedves kecskemétiek, hogy hamarosan több száz, nagyrészt
cigány érkezhet Borsodból a városukba? Mit szólnak hozzá? A
polgármestert meg kéne kérdezni ez ügyben is...
Jelenleg a munkások szervezkednek és keresik az
amúgy nagyon kisszámú ellenállás lehetőségét. Úgy tűnik, csak a sztrájk
vezethet eredményre, de ez a jelenlegi magyar jogszabályok alapján
nehéz. De nem lehetetlen.
Hamarosan az ellenállás új formáit kell itt is bevezetni.
Az biztos, hogy a jelenlegi felállás nem tartható.
Nem engedhetjük meg, hogy külföldiek a saját hazánkban a fejünkre
csináljanak. Nektek üzenem, munkatársaimnak ott az összeszerelőben, hogy
amikor egy halálosan fárasztó, kétségbeesett nap után azon
gondolkodtok, hogyan is lehetne mindezt visszaadni a gyötrőiteknek -
legyen az török, német, vagy azok magyar seggnyalója -, hogy igenis van
lehetőség arra, hogy lényegesen javítsunk a körülményeinken, de ahhoz -
és ez nem újdonság - össze kell fogni. Abban a szerencsés helyzetben
vagyunk, hogy akár egyetlen brigád is képes megbénítani napokra a
gyárat, ha majd úgy adódik.
A vezetőségnek pedig, akik azt mondták röhögve,
hogy nem lesz itt semmi, mert a magyarok nem ismerik az összetartás
fogalmát - ez így igaz, ahogy leírom - és a Daimler-kultúráról papolnak
fizetés helyett, azt üzenem, hogy várjuk ki a végét.
Ami engem illet, én megteszek mindent, pedig - Isten látja a lelkemet - nekem van az egyik legtöbb veszítenivalóm.
Kapcsolódó hírek:
Mai fiatalok helyzete itthon és ott...
Meddig lehet így bánni Magyarországon a dolgozókkal? - egy kizsákmányolt olvasónk levele
Európai béreket a celldömölki munkavállalóknak!
Gábriel nélkül - sok pénzt keresni, diszkrimináció-mentesen