Január 23. (1963) A Kádár-rezsim börtönében meghal Péntek István (63) autodidakta szobrász és író, a '30-as évek szélsőjobboldali szerveződéseinek, majd a Szálasi-féle mozgalmak egyik főideológusa, az 1944-es nyilas hatalomátvétel után államtitkári rangban a Világnézeti Iroda vezetője, aki 1945-ben Németországban belépett az SS-be. A háború után a népbíróság elítélte, 8 év kényszermunka után szabadult, 1959-ben újból 8 év börtönbüntetésre ítélték az '50-es években írt tanulmányai miatt.

Február 11. (1945) A budai Várban körülzárt - Karl Pfeffer-Wildenbruch tábornok, illetve Hindy Iván vezérőrnagy vezette - német-magyar csapatok kitörési kísérlete során hősi halált hal Vannay László, a felvidéki Rongyos Gárda egyik alapítója, a kárpátaljai gerillaharcok résztvevője, a Budapest védelmére általa létrehozott, főleg fiatal önkéntesekből álló riadózászlóalj parancsnoka, akinek több évtizedes antiszemita küzdelmét – a The New York Times 1927. április 28-i „leleplezése” szerint – egy ízben maga Henry Ford amerikai autógyáros is pénzadománnyal támogatta.

Február 18. (1967) A veszprémi várbörtön udvarán kivégzik az utolsó, politikai okból bitóra küldött magyar elítéltet, Hamusics János bányászt (31), aki néhány társával létrehozta az Októberi Front Illegális Forradalmi Szervezetet, amelynek nevében rendszerellenes röplapokat terjesztettek, felrobbantották az Ajka és Városlőd közötti vasúti sínt (kisiklott egy tehervonat), fegyvereket gyűjtöttek és szovjetellenes felkelés kirobbantását tervezték.

Március 12. (1946) Rajniss Ferenc (53) újságíró, a Vöröskereszt égisze alatt létrehozott első magyarországi szociális iskola megalapítója, a szociálpolitikai kérdések nemzetközileg elismert szakértője, előbb az Új Magyarság szerkesztője, majd a Magyar Futár (a magyar sajtótörténet legnépszerűbb, legnagyobb példányszámú kiadványa) alapító-főszerkesztője, többször országgyűlési képviselő, a Szálasi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere a bibsi-bolsi bosszú áldozatává válik.

Március 21. (1951) Kivégzik a hatodik éve raboskodó Bilkey-Papp Zoltánt (27), a Vannay-riadózászlóalj elhárítórészlegének volt tagját, aki 1945-ben orvostanhallgatóként Magyar Front néven ellenálló szervezetet hozott létre többedmagával, és „Zsidó világ Magyarországon” szövegű röpcédulákat terjesztett. Miután 1946-ban halálra ítélték, Tildy Zoltán köztársasági elnök – Ries István igazságügy-miniszter és Rajk László belügyminiszter véleménye ellenére – kegyelemben részesítette. A kommunista hatalomátvétel után azonban Molnár Erik igazságügy-miniszter újra elővette az ügyét, és megerősítés végett a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztette a korábbi halálos ítéletet, amely Rónai Sándor elnökletével helyben hagyta azt. Az ítélet megsemmisítése érdekében egykori vádlott-társa, az ugyancsak halálra ítélt Homolay Zoltán által benyújtott semmisségi kérelmet a Legfelsőbb Bíróság Domokos Jenő tanácselnök vezette tanácsa 1996. június 25-én elutasította.

Április 13. (1942) A varsói katonai kórházban belehal a keleti fronton partizánokkal vívott harcban szerzett sebesülésébe Kémeri Nagy Imre (39) újságíró, katona, a Székely hadosztály egykori tagja, a Turul Werbőczy Bajtársi Egyesület főlövészmestere, az 1926-28-as egyetemi szervezkedések egyik vezetője, a MOVE és a Turul Szövetség összekötője, a Balogh-féle Nemzetiszocialista Párt ifjúsági vezetője, az Aranykopjás Egyetemi Zászlóalj (1936) szervezője, a Rongyos Gárda (1938-39) egyik osztagparancsnoka, a finnországi magyar légió (1941. február-március) főhadnagyi rangban lévő parancsnoka, akit Mannerheim tábornagy soron kívül századossá léptetett elő. (Személyiségére jellemző anekdota, hogy amikor Ignotus Pál egyik Magyar Hírlap-beli cikkében "állástalan diktátorjelöltnek" nevezte, azzal vett elégtételt az őt ért sérelem miatt, hogy a szerkesztőségben lepofozta az Erdélyi József által csak "irodalmi sakterfinak" titulált zsidó skriblert. Az inzultus után Kémeri Nagyot letartóztatták, ám az elemi erejű szimpátiatüntetések és Hóman Bálint közbenjárása nyomán rövidesen szabadon engedték.)

Június 3. (1795) A budai vérmezőn lefejezik a Martinovics-ügyben halálra ítéltSzolárcsik Sándor (20) jurátust és Őz Pál (25) ügyvédet, akik kegyelemért nem folyamodtak, hanem ártatlanságukat hangoztatva csupán igazságot követeltek.

Június 10. (1946) A Szovjetunióban 20 év kényszermunkára ítélik az előző évben letartóztatott és Szovjetunióba hurcoltPrónay Pált (sz. 1874. november 2.), a Tanácsköztársaság elleni fegyveres harcra szerveződött első tiszti különítmény legendás parancsnokát, a Lajta-bánság megalapítóját (aki ezáltal kikényszerítette a Sopron Magyarországhoz való csatlakozásáról döntő népszavazást), az Ébredő Magyarok Egyesületének volt elnökét, a Magyar Országos Fasiszta Párt társalapítóját, a felvidéki irredenta harcokra szervezett Rongyos Gárda egykori vezérét, akit az Oroszországi Föderáció Katonai Főügyészsége 2001. június 27-én rehabilitált.

Június 14. (1802) Pesten kivégzik a felségsértésben elmarasztalt Zsarnóczy Jánosügyvédet és Mikola István írnokot. A halálos ítéletet annak ellenére is végrehajtották, hogy Pest vármegye kisgyűlése a felperes királyi ügyész több szabálytalansága miatt igyekezett azt megakadályozni. Az ítéletlevelek szerint Zsarnóczy bűne az volt, hogy kifakadt a keresztény vallás, a királyi méltóság és az ország alkotmánya ellen, Mikola pedig minden vallást kigúnyolt. A részeg bakó Zsarnóczyt csak a negyedik, Mikolát pedig a harmadik csapásra tudta lefejezni.

Augusztus 13. (1957) Az ’56-os népfelkelést követő kádári megtorlás jegyében kivégzik Francia Kiss Mihályt (70), aki végigharcolta az első világháborút, harcolt Szolnoknál a Magyarországra törő román intervenciós erők ellen, részt vett az 1919-es vörös rémuralmat követő rendteremtésben és tisztogatásokban, a Prónay- és Héjjas-különítmények nyugat-magyarországi harcaiban, majd a Rongyos Gárda szlovákiai irredenta-akcióiban. A Rákosi-érában egy Kecskemét környéki tanyán bujkált, az ’56-os események idején azonban előjött rejtekhelyéről és valaki feladta a hatóságoknak.

Szeptember 15. (1952) A börtönben meghal Mohai-Mohaupt Gyula (58) ügyvéd, 1944 októberétől Budapest nyilas főpolgármestere, akit a háború után meghurcoltak és perbe fogtak.

Október 4. (1952) Kivégzik Bosnyák Zoltán (47) újságírót, a Cél című folyóirat, majd a Harc című hetilap főszerkesztőjét, a Zsidókérdést Kutató Intézet alapítóját, akit a háború után „háborús főbűnösnek” nyilvánítottak, és akinek a zsidókérdés terén tanúsított szakértelmét az időközben kibontakozó anticionista kampányban szándékozott hasznosítani a kommunista rezsim.