Ellenállás klub

Gondolom, még mindenki emlékszik arra a cirkuszra, arra a hisztériára, amit az Európai Unió és a balliberált ajvékolókórus rendezett néhány hónappal ezelőtt az új magyar médiatörvény elfogadása kapcsán. Voltunk mi minden, ami csak lehetett. Fasiszták, nácik, a sajtó- és véleményszabadság lábbal tiprói.

Az európai és a honi felvilágosult lapok tiltakozásul üres címlappal jelentek meg, az Európai Parlament négypárti (szocialista, liberális, zöld és radikális baloldali) beterjesztést, majd állásfoglalást szavazott meg, melyben aggodalmukat fejezték ki a tarthatatlan, az európai normákkal összeegyeztethetetlen magyar helyzet miatt. Az ügy súlyosságára való tekintettel Neelie Kroes, az Európai Unió médiaügyekért felelős biztosa heteken keresztül napirenden tartotta az ügyet, gondosan ügyelve arra, hogy minden egyes alkalommal tovább fokozza a liberális gyűlöletkampányt.

Nem kétséges, hogy az európai balliberáltaknak a szólásszabadság valóban fontos dolog. Fontos mindaddig, amíg mindenhonnan az általuk megfogalmazott vélemény, az általuk elfogadott és követendőnek tartott értékrend ömlik. A demokrácia, a szólásszabadság pontosan addig tart, amíg az egybeesik a liberálisok képviselete irányvonallal. Ezen túl már csak visszaélni lehet vele. Legalábbis szerintük.

Hogy ez mennyire így működik, azt egész egyértelműen jelzi az iráni Press TV esete. A csatornát, amely más szemszögből mutatta be a világ mai történéseit, amelynek deklaráltan az volt a célja, hogy alternatívát mutasson a nyugati hírcsatornák által sugárzott propagandával szemben, néhány hónapja letiltotta a brit médiahatóság mondván, a „tevékenysége sérti a hírközlési törvényt”. Aztán jött a francia EUtelsat SA és egyetlen tollvonással Európa szerte mintegy 200 millió háztartásból száműzte az angol nyelvű iráni adót. Ezt követően a bajor hatóságok léptek fel a Press TV műholdas adása ellen, majd az amerikai General Electric többségi tulajdonában álló AsiaSat tiltotta le az ázsiai sugárzást. Végül tavaly decemberben a spanyol Hispasat hallgatta el az iráni adót, ami így már se Spanyolországban, se Latin-Amerikában nem látható.

Neelie Kroest lelkivilágát természetesen Press TV esete nem kavarta fel, egyszerűen nem volt véleménye a történtekről, azt pedig cáfolta, hogy maga az Európai Bizottság állna a letiltások mögött, holott egyre több jel mutat arra, hogy a háttérből irányított és szervezett akció történt. Egyes hírek szerint Bahrainban tartózkodó brit technikusok blokkolják az iráni állami hírközlést a Hotbird műholdas kiszolgálón.

De az eset nem lépte át Catherine Ashton, az Európai Unió külpolitikai és biztonságpolitikai főbiztosának az ingerküszöbét sem. Azon újságírói kérdésre, hogy vajon nem gondolja-e, hogy hallgatása az ügyben azt eredményezheti, hogy világszerte milliók kérdőjelezhetik meg az EU elkötelezettségét a sajtószabadság egyetemlegessége mellett, ugyanúgy megválaszolatlan maradt, mint ahogy az a kérdés is, amely azt feszegette, hogy a biztosasszony nem tart-e attól, hogy egy műholdas csatorna betiltását a nézők úgy értelmezhetik, hogy a nyugati világ fél a tények másfajta bemutatásától. Mindkét esetben Michael Mann, a főképviselő szóvivője kijelentette: „a kérdésekre nincs mit felelnie.”

Így megy ez.

Mindenki egyenlő, de vannak, akik még egyenlőbbek. A szólásszabadság mindenkire érvényes, de mindenki csak azt mondhatja el, amit valakik jónak látnak.

Azt hiszem, mára eljutottunk oda, hogyha akarnánk, akkor sem tudnánk megszabadulni Orwell rémképeitől. A maga korában paranoiás történelmi látomásnak látszó képzelgések most itt lebegnek a fejünk felett. Az igazság átszabása, a történelem meghamisítása, az agymosás a mindennapok gyakorlatává vált.

„Az Igazság-minisztérium fehér homlokzatáról a három jelmondat nézett szembe vele:A HÁBORÚ: BÉKEA SZABADSÁG: SZOLGASÁGA TUDATLANSÁG: ERŐ”
Orwell 1984-es világa itt van a mindennapjainkban.

Címkék: antidogma média