Onnan veszem a merészséget, hogy bár biztonsági szakértő sem vagyok, mégis már akkor meg tudtam mondani, hogy Iraknak nincsenek atomfegyverei, amikor ennek még az ellenkezőjét akarta elhitetni a CIA, a brit hírszerzés vagy Bush elnök. Ha ugyanis ők csakugyan azt hitték volna, hogy Szaddám Huszein rendelkezik ilyen tömegpusztító fegyverekkel – ami az ellene indított hadjárat indokául szolgált – akkor joggal kellett volna tartaniuk tőle, hogy be is veti ezeket. Márpedig ha a sarokba szorított, véreskezű diktátor hozzányúl szörnyű bombáihoz, abból rettenetes atomháború kerekedett volna, amit még egy Bush-szerű idióta sem vállalt volna fel, ergo pontosan tudta, hogy ellenfelének nincsenek ilyen fegyverei. Vagy ha mégsem tudta, akkor olyan veszélynek tette ki katonáit és az egész világot, amiért felelnie kéne, de ez nem került komolyan napirendre. Nem önfényezésként mondom, de az ikertornyok elleni támadásról is a merénylet után három héttel írtam egy kis novellát, amiben arról van szó, hogy maga az áldozat rendezte meg a támadást, hogy ürügyet szolgáltasson a válaszcsapásra. Ez 2001. október 11-én (!) meg is jelent a Demokratában, s újraolvasva is azt gondolom, az idő azóta sem cáfolt meg. (Az írást a cikk alatt közöljük - a szerk.)

Laikusságom dacára felvetnék tehát néhány kérdést a devizahitelezés kapcsán. Nem is elsősorban azt, hogy miféle svájci frank alapú tranzakció az, amelyben senki sem lát egy fia svájci frankot se, egyébként is a forint a fizetőeszköz hazánkban, amint ez immár az alkotmányban is szerepel. Senki sem kapott svájci frankot, mégis annak az árfolyama alapján növekszik hirtelen duplájára a törlesztő-részlet, mintha földrengés vagy vulkánkitörés pusztítana. A bankok között mindenféle elektronikus üzenetek jönnek-mennek, aminek az a vége, hogy valakik pofátlanul nagy hasznot húznak az egészből. Elég csak megnézni, ki mennyit vett fel, mennyit fog visszafizetni összesen, s hiába van kamatos kamat, ez akkor is elképesztő profitot hoz.

Képzeljük el, hogy valaki felvett tízmillió forint hitelt az otthonára, eddig visszafizetett mondjuk hármat, tartozik még tizenkettővel. Elárverezik a házát hatért, tehát nincsen háza, és még tartozik hatmillió forinttal. Ez nem valami pilótajáték vagy uzsorások az Ormánságból: ez a teljesen legális pénzügyi szisztéma. Most legalább megértettük, hogyan működik az ország eladósítása, mert ott pontosan ugyanez a rendszer, csak nagyobban. Valamikor valakik felvettek hiteleket, amit vagy eltettek, vagy felzabáltattak velünk, mindenesetre azt már régesrégen visszafizettük, s annak a kamataira felvett újabb hitelek kamatainak kamatait törlesztjük újabb és újabb hitelekből, miközben elvették (privatizálták) a víz- és energiaszolgáltatásunkat, a feldolgozóiparunkat, az ásványkincseinket, de még a Túró rudit is. Mi meg törlesztünk (az éves szja befizetések gyakorlatilag el is mennek erre), a nyugati (vagy milyen?) befektető meg vágja a kuponokat, abból él évtizedek óta, hogy az itt güriző paraszt, munkás és értelmiségi tejel neki, mint a katonatiszt, s közben még finnyáskodnak is a Lajtán túl, hogy ezek a keletiek munka nélkül akarnak jólétben élni.

De mindezt eddig is tudhattuk. Az igazi kérdésem most jön. A kormány 180 forintos árfolyamú svájci frank előtörlesztése kapcsán komoly piaci elemzők (és persze a bankok, az osztrák miniszterek és talán még Bolgár György is) annak adtak hangot, hogy ez akkora veszteséget okoz a bankoknak, amit nem bírnak elviselni, s mindez bedönti a gazdaságot, leállítja a befektetéseket, nem lesz növekedés, csak hó és halál. A meglévő ötezer milliárdnyi hiteltartozás (ennyi jön ki a jelenleg érvényes 230 forint körüli árfolyamán kalkulálva, ami értelemszerűen sokkal több annál, mint amit valaha az embereknek kifizettek a bankok) helyett mintegy négyezermilliárdot tenne ki, ha az összes adós előtörlesztene. Ezermilliárd forint veszteség csakugyan nem piskóta. Csakhogy: az ötezer milliárd egy több éves (akár 5-10 éves futamidejű) folyamatos törlesztés eredménye lenne, míg a négyezermilliárd egyszeri, nem várt befizetés. Vagyis a bankok tízéves mérlegéből valóban hiányozna ez az összeg, de pillanatnyilag az történne, hogy egy hihetetlen pénzcunami, egy felfoghatatlanul nagy summa ömlene a bankokba. Amivel valamit kezdeniük kéne, például kihelyeznék hitelre, befektetnék, kötvényeket vennének stb., ami nem hogy fékezné, kifejezetten élénkítené a gazdaságot. Az alatt az 5-10 év alatt, amíg az eredeti törlesztés lejárt volna, a bankok ezt a pénzt már kétszer-háromszor megforgathatják, busás haszonnal. Vagyis ha mindenki fizetne, akkor hosszútávú, elvi veszteség helyett egy viszonylag rövid távú nyereség érné őket. Képzeljünk el egy kisvállalkozót, aki vásárolt egy halom kerámia Mikulást, amit tíz év alatt szándékozik eladni, ezért van neki készleten egymillió darab. Száz forintért vette, százötvenért árulja, tehát tíz év alatt keresne az egészen ötvenmillió forintot. Erre odajön hozzá egy gazdag fickó, és azt mondja: megveszem a Mikiket darabonként száztízért. Ki lenne az a marha, aki erre azt válaszolná: jaj, vidd innen a száztízmillió forintodat, mert akkor bukok negyvenmilliót. Valószínűleg rögtön odaadná, s másnap venne a kapott összegen húsvéti nyulakat.

A bankok azonban nem így gondolkodnak. Nekik a zsebükbe ömlő négyezermilliárd forint valójában nem tömérdek pénz, hanem ezermilliárdos veszteség. A gyanúm az, hogy őket a pénz nem is érdekli. Értéktelen fecni, számítógépek monitorján megjelenő karakterek, banki kivonatok vacak számsorai. Ami kell nekik, az a ház, az ingatlan, a termőföld, amit a bedőlő hitelek nyomán mind megkaparinthatnak. Mert tudják, hogy ezek a valódi értékek, és ezeket akarják tőlünk elszedni. Nyamvadt papirosokért.

(Kuruc.info)

Függelék: Kiszámított csapás

A szállodai szoba ablakából a végtelen tenger látszott. Az alkonyi nap vöröses fényében bronzbőrűnek tetsző fürdőzők ugráltak a vízbe.

Kopogtak. A férfi mosolyogva fordult el a kellemes látványtól, arcára aggodalmas komolyságot erőltetett.

Két magas férfi lépett be, egyikük jóval túl az ötvenen is energikusnak látszott. A másik kemény, elszánt tekintetű fiatalember.

- Hét óra van – szólt a vendéglátó, akár egy megelevenedett kakukkos óra.

- Nehezen találtunk magára.

- Nem véletlenül. Szólítsanak Rókának, most ezt a nevet használom.

-Ismerünk téged – váltott hirtelen tegezésre az idősebbik. – Régóta találkoznak veled az embereim.

- Bizony. Sőt, hat éve már mi is találkoztunk egymással – szólt Róka.

- Így igaz. A „Bosszú” hadműveletnél. Négy kiváló emberem veszett oda.

- De az elnököt sikerült felrobbantani!

Összevillant a tekintetük. Róka helyet mutatott nekik, a két idegen leült. Az asztalon gyümölcslé és konyakos üveg állt. A vendégek az előbbiből töltöttek maguknak, Róka a konyakhoz nyúlt.

- Nekem nem tiltja a hitem – magyarázkodott nevetve.

- Ismerünk jól. Nem közülünk való vagy, de a szíved hozzánk húz.

- És a pénztárcám – mondta tárgyilagosan Róka.

- Igen, ezt is tudjuk. Miről lenne szó?

- Különösen nagy akciót készítettek elő. Bírom a legfontosabb csoportok támogatását. Laboma bar Oszuk külön személyes üdvözletét küldi, és mindenben mellettünk van. A határozat szerint a ti egységetekre vár a végrehajtás.

- A Felszabadító Brigád Levantéért eddig sosem húzta ki magát a feladatok alól – mondta öntudatosan a fiatal. – Morowia húsz éve elnyomja népünket.

- Fiatal barátom kicsit vehemens – szólt az idősebb. – Szüleit a kazár katonaság lőtte agyon, falujukat morowiai gépek bombázták három éve, akkor veszett oda két testvére.

- Érthető – dünnyögte Róka. – Most olyan büntetést kap Morowia, amit nem hever ki egyhamar.

- Csak nehogy a visszacsapás tönkretegyen mindent! – aggodalmaskodott az öreg.

- Már nincs veszteni valónk – vetette közbe a fiatal. – Mi eddig kövekkel harcoltunk tankok és rakéták ellen. Ebben a hazánkért és hitünkért vívott háborúban nincs más lehetőségünk, csak ha lesből csapunk le, közvetlenül Morowiára.

- A számból vetted ki a szót – mosolygott kenetteljesen Róka. – A ti önfeláldozó brigádotokban bőven találni elszánt katonákat, akik életüket adják az eszméért. Ha pedig visszavágás lesz…

- …akkor újabb vértanúink támadnak, s újabb önkéntesek születnek – fejezte be a fiatal.

Róka elégedetten dőlt hátra a széken.

- Nos, akkor nézzük a tervet!

***

Az iroda ajtaját vastag bőrborítás védte, két egyenruhás állt a bejáratnál, a folyosón pedig tízméterenként kézi fegyverrel ellátott elit osztagosok figyeltek. A kiemelten őrzött helyiségben a SAE (Morowia hírszerző irodája) igazgatója, a honvédelmi miniszter és az alelnök tartózkodott. Tekintettel a szigorú biztonsági intézkedésekre, a beszélgetésről csak az a hevenyészett feljegyzés áll rendelkezésünkre, amit az alelnök készített, s amit később ugyan megsemmisítettek, de részben sikerült rekonstruálni.

Alelnök (Ae): Mi a helyzet Levantéval kapcsolatban?

SAE-igazgató (Ig): Ügynökeink már tevékenykednek. Róka fedőnevű emberünk a legmagasabb szinten vette fel a kapcsolatot a terroristákkal.

Honvédelmi miniszter (Hm): Hisznek Rókának?

Ig: Bizonyára, hiszen korábban több sikeres akcióhoz szolgáltatott – mindig megbízható – adatokat.

Ae: Mikorra várható a támadás?

Ig: Ezt csak részben vagyunk képesek befolyásolni. Mindenképpen egy hónapon belül. Időben fogunk jelzést kapni.

Hm: Mi történjen, ha valami túl korán kiszivárogna? Esetleg figyelmeztetések érkeznek…

Ae: El kell bagatellizálni! Előzetesen semmi sem kaphat publicitást! Meglepetésszerűen, elháríthatatlanul érkezzen a csapás.

Ig: Utólag persze látványos eredményeket mutatunk fel.

Hm: Természetesen.

Ae: Az akciónak feltehetően lesznek bizonyos tőzsdei hozadékai…

Ig: Felkészültünk erre. Elsősorban a biztosító- és vasúttársaságok kötvényeinél várható zuhanás.

Hm: A merénylet nyomán kialakuló háború viszont konjunktúrát hoz a fegyvergyártó cégeknek, bizonyos kereskedelmi vállalkozóinknak…

Ae: És nem mellékesen megsegíthetjük a térségben fő szövetségesünket, Kazáriát. Levantét egyszer s mindenkorra meg kell törni. Egy ilyen alkalmat nem szalaszthatunk el, amikor várhatóan a világ közvéleménye és a nagyhatalmak egyöntetűen mellénk állnak.

Hm: Mindazokat likvidálnunk kell, akik részt vesznek az akcióban, nehogy beszélni tudjanak.

Ig: Így igaz. Laboma bar Oszukkal is leszámolhatunk végre, és felmerült Róka esetleges kiiktatása a további játszmákból…

Ae: Tájékoztatni fogom az elnököt.

***

Szörnyű merényletsorozat rázta meg Morowiát. A fővárosban egy gyorsvonat mozdonya és nyolc kocsija száguldott bele a legforgalmasabb pályaudvar várócsarnokába, áttörve az ütközőket, romba döntve az állomás több épületét, halálra gázolva mintegy háromszáz embert. Az áldozatok pontos száma még nem ismert, a vonaton utazók közül is többen életüket vesztették, köztük az a személy, aki feltehetően erőszakosan behatolva a mozdonyvezetői fülkébe, átvette a gép irányítását, és teljes sebességgel a várócsarnoknak vezette azt. Ezzel egy időben felrobbantottak egy vasúti viaduktot, valamint két közúti hidat. A merénylők – akik a hídon tartózkodtak – maguk is meghaltak.

A hatalmas hazai és nemzetközi felháborodás nyomán mindenki a tettesek, illetve felbujtóik fejét követeli. A SAE gyors eredményeket ígért, és valóban, már másnap pontosan lehetett tudni az elkövetők nevét, akik valamennyien levanteiek, és kétséget kizáróan kapcsolatban álltak az ismert terrorista vezérrel, Laboma bar Oszukkal, aki Levantében talált menedéket. Az elnök katonai válaszcsapást helyezett kilátásba.

Úgy fest, pont kerül a régóta húzódó vasúti privatizáció problémájára. A kormányzat évek óta szeretné magántulajdonba juttatni az állami vasúttársaságot. Az ötletet mindeddig az ellenzék hevesen elutasította. A szörnyű események és a cég megroppanása miatt minden bizonnyal sor fog kerülni a várt intézkedésekre.

***

A SAE igazgatója elégedetten nézegette az aktákat. Vele szemben két osztályvezető és az elhárítás parancsnoka ült.

- Remek – bólogatott az igazgató. – Kitűnő életrajzokat sikerült összehozni. Valamennyi adatot egyeztették?

- Hogyne! Kizárt, hogy a nem létező személyek nyomára bukkanjanak. Illetve, ha mégis a nyomukra bukkannak, az csak egy irányba vezethet…

- Laboma bar Oszukhoz.

- Pontosan.

- Láttam a tegnapi híradóban azt az idős hölgyet, aki arról nyilatkozott, hogy a támadás előtti napokban a mellette lévő lakásban élt az egyik bemutatott merénylő.

- A hölgy természetesen a mi emberünk – mosolygott az elhárítás parancsnoka.

- Gondoltam. Esetleg lehetnének külföldre vezető szálak. A tetteseket mondjuk valamelyik európai nagyvárosban képezték ki...

- Természetesen vannak ilyen szálak. Az ügy teljes hátterét még az elnök sem ismeri.

- Jobb is, nagyobb biztonságban van. Mindenesetre – állt fel elégedetten a SAE igazgatója – a szörnyű cselekménynek szörnyű ára lesz. Morowia vissza fog csapni, mert nem tűrheti, hogy saját földjén alázzák meg. Az események most már mennek a maguk útján. Kérnek egy kis kávét az urak?

(Megjelent 2001. október 11-én a Magyar Demokratában)